Az ártatlanok védelme
Kedvenc társadalomtudósaim egyikétől, Agatha Christie-től idézek alább. Aki érti az apropóját, az érti, aki meg nem, az pusztán a szövegen gondolkodjon el, már ha akar.
– Igen – bólintott Sir Henry –, nagyon sok olyan ember van, aki nem ostoba. Gondolják csak el, hányszor derül fény valamely bűntényre mindössze valami suta baklövés révén, és ilyenkor az embernek óhatatlanulaz a kérdés jut eszébe: ha nincs ez az ügyetlenség, vajon valaha is kitudódik-e az eset?
– De hát ez nagyon súlyos dolog, Clithering – jegyezte meg Bantry ezredes. – Igazán, nagyon súlyos.
– Valóban?
– Ezt most miért kérdezi? Hát hogyne lenne az?! Persze hogy nagyon súlyos.
– Most azt mondja, a bűn büntetlen marad; de vajon tényleg így van-e? A törvényt olykor ki lehet játszani, igaz; ok és okozat azonban nem pusztán a törvény keretein belül érvényesül. A mondás, hogy a bűn elnyeri méltó büntetését, kétségkívül közhely, az én véleményem szerint azonban nagyon is igaz.
– Jó, talán – tűnődött Bantry ezredes. – Ez ugyanakkor nem változtat annak a akomolyságán... shóval, hogy... – Megállt, tanácstalanul körülnézett.
Sir Henry Clithering elmosolyodott.
– Száz közül kilencvenkilencen feltétlenül ugyanúgy gondolkodnak, ahogyan ön, ezredes – mondta. – De, tudja, valójában nem is a bűn a lényeg, hanem az ártatlanság. Ez az, amire nem szoktak gondolni az emberek.
– Ezt én nem értem – sopánkodott Jane Helier.
– Én igen – mondta Miss Marple. – Amikor Mrs. Trent észrevette, hogy hiányzik öt shilling a táskájából, természetesnek tűnt, hogy a bejárónőre, Mrs. Arthurra gyanakodott mindenki. Trenték tehát meg voltak győződve, hogy ő vette el a pénzt, lévén azonban jólelkű emberek, és tudván azt is, hogy az asszonynak nagy családja van, a férje meg iszik, természetesen nem nyúltak, hogy úgy mondjam, a végső eszközökhöz. De már más szemmel néztek rá, és nem hagyták, hogy akkor végezze el a munkáját, amikor ők nincsenek otthon, a helyzete tehát jelentősen megváltozott; lassacskán már a szomszédok is ferde szemmel néztek rá. Aztán egyszer csak kiderült, hogy a nevelőnő volt. Mrs. Trent épp belépni készült a szobába, amikor meglátta a tükörből. Merő véletlenség volt, bár én magam jobb szeretem gondviselésnek nevezni. És azt hiszem, ez az, amire Sir Henry gondol. A legtöbb embert csak az érdekelné, ki vette el a pénzt, és végül kiderül, az, akire senki sem gondolt – pont, mint egy krimiben! De az az ember, akinek az eset ténylegesen élet-halál kérdése volt, szegény jó Mrs. Arthur, nem csinált az égvilágon semmit. Ilyesmire gondolt, ugye, Sir Henry?
– Igen, Miss Marple, pontosan. Ebben a példában a takarítónőnek szerencséje volt. Kiderült az ártatlansága. De néhány mber egész életén át az igaztalan gyanú árnyékában él, méltalanul és megtörten.
(A négy gyanúsított c. elbeszélés a Tizenhárom rejtély c. kötetből)
Címkék: Kopipészt, Könyv, Világ+ember