Ez van – Blog – Tudatmódosítók – Salátástál – Terápia


Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
„Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
– Ez bármire igaz.
|
csütörtök, július 05, 2007
21:21 Lassan Magyarország is megérkezik a XX. századba
Hozzászólások:
Az sem érdektelen, hogy számos vezető politikus jelen volt, ott tapsolt a beszéd után (én sem voltam ott, csak a TV-ben láttam), majd a bejelentés végeztével Dobrev Klára mellett foglalt helyet Sz. G.
Nekem a coming out-tal kapcsolatban vegyesek az érzéseim. Bár igazán elfogadó vagyok a homoszexualitással kapcsolatban (remélem, hogy nem csak hiszem), de a nyilvános "bevállalás" bennem azért mégis azt az érzést kelti, hogy valami olyat tudtam meg, amihez semmi közöm sincsen, mert ti. magánügy. Olyan ez kicsit, mintha idegen emberek hálószobájába kukucskálnék. Ugyanakkor persze tudom, hogy NINCS (egészen?) igazam, mert a "normalizálás" tényleg életmentő lehet sokak számára. Mégsem szeretem, ha a szex kikerül az intimszférából, nem szeretem pl. azt sem, amikor politikusokat a szexuáis életük valamely vonatkozásával (legyenek akár totálisan heteroszexuálisok) igyekszenek lejáratni. Vagyis nem a homozsexualitást nem szeretem, hanem azt, mikor egy, az intimitás szférájába tartozó dolog egyszerre közüggyé válik.
A disznó buzi Szeteyt a nemzeti forradalom másnapján agyon kell lőni, mint egy rühes kutyát! A parlament előtt fogjuk felkötni, ötven láb magas bitóra akasztjuk együtt Soros Györggyel, Spiró Györggyel, Zoltay Gusztávval, Gyurcsány Ferenccel, Konrád Györggyel, Ungár Klárával és Pető Ivánnal! Hát úgy gondoljátok meg! Ne ingereljétek tovább a népet, a magyarságot, a megalázott, megtiport, kihasznált, pogromraéhes magyar milliókat! Mert ha egyszer nekiindulunk...
Nahát ez a csávó... ahogy kinéz, ha nem lenne buzi és én csaj volnék, vagy buzi volna de én is az volnék, akkorsem lenne kedvem vele buzulni...
Végre már buziságról, buzulásról van szó, már kezdett a honlap "elhidegedni", (elmelegtelenedni), mert folyton csak az emberiség jövőjéről, kornyezet szennyezésről, túlnépesedésröl meg ilyenekről volt szó...
Szerintem meg te hülye vagy, Gáborka. Mért, a heterók lapjában folyton csak a heteroszexualitásról van szó? Persze lehet, hogy azokban a sajtótermékekben, amelyek hozzád, a te szellemi szintedre eljutnak (a pornóujságokban)tényleg...
Kedves Igaz Magyar Ember!
Kedves konzervatív!
Nagyon tetszenek a (szélső-?)jobboldalról (most éppen "Igaz Magyar" nicknéven) írott paródiák ezen a honlapon: én ugyanis másképp nem tudom őket olvasni! Nagy tehetségről vallanak és valódi történelmi-irodalomtörténeti értéket képviselnek.
Ja, hát én már csak afféle sirdogálós tipusként megkönnyeztem a beszédet, aztán jött my husband és közölte, hogy hű, de gusztustalan, hogy a baloldal és a liberálisok már mindent bevetnek, hogy még több szavazót szerezzenek (félreértés ne essék, de ő is bal-lib szavazó :-)). Én mondtam, hogy ezzel inkább veszítenek szavazót, mint nyernek, nem mintha engem bármelyik izgatna a téma kapcsán... De végül sikerült megegyeznünk, hogy akármi is van mögötte, a fickó nagyon helyes volt, és minden tiszteletünk az övé.
Végre valami reakció egy szösszenetemre! << Vissza |
|
látogató 2005. január 10-e óta |