Álmok és rémálmok
Nem tudok és nem akarok napirendre térni a hétvége fölött. Iszonyú mennyiségű munkám lenne, de képtelen vagyok összpontosítani. Állandóan klikkelgetek jobbra-balra, hogy lássam, ki mit szól. És kevés kivételtől eltekintve elkeserítő látni, hogy ki mit szól, pláne, hogy ki mit nem szól.
Eddig is gondoltam, hogy az erkölcsös honpolgárok erkölcsjavításának szórásába statisztikai alapon közvetlen barátom vagy ismerősöm is jó eséllyel bekerülhetett – tegnap megtudtam, hogy így is történt. Valakit, akit jól ismerek (mellesleg hívő keresztény ember), Isten, a haza és a család nevében simán fejbekúrtak egy pezsgősüveggel; agyrázkódást kapott.
A mai Népszabadságban van egy olvasói levél, idemásolom.
Volt egy álmom...
... de 2007. július 7-én este 10 óra előtt álmomban sem gondoltam volna, hogy egy uniós országban, a náci és egyéb katonai diktatúrák, rémuralmi rendszerek bukása után azért fognak megverni egy rendőrök által védett szórakozóhelyről hazafelé tartva, mert meleg vagyok.
Igen, én is részese voltam az „eseményeknek”. Igen, én is halálra rémültem a 30-40, mindenre képes huligánnal körülvéve. Igen, nagyobb testi sérülések nélkül, annál nagyobb lelki traumával én is megérezhettem, milyen az utóbbi időszak „történései” által generált indulattól fűtött polgártársak kezei között. Nem kellemes.
Nem, a személyes és telefonos bejelentés mellett én sem tettem feljelentést. A rendőrségbe vetett bizalmam, a bürokrácia, a sötétben támadó ismeretlen tettes ellen teendő, látlelettel nem alátámasztott feljelentés értelmetlensége és várhatóan eredménytelen kimenetele miatt. Ezek persze eltörpülnek a fő ok mellett: félek.
Félek attól, hogy a szembesítéskor akár csak az őrs folyosóján, vagy onnan távozóban szembetalálkozom eme honpolgárokkal. S ha jogi úton meg is tudom magam védeni, este hazafelé menet egy mellékutcában az engem körülvevő 8-10 bakancsosnak hiába mutogatok alkotmányt, Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát meg Btk.-t.
Azt persze meg se merem kérdezni, hogy a tévészékházat szétverő, márciusban „forradalmat” csináló (?) polgártársak tüntetésének szervezésével gyanúsítottak hogy kaphattak ugyanarra a területre és időre demonstrációjukhoz engedélyt, ahova és amikorra a melegek felvonulását jelentették be. Történt ez mindazok után, hogy a kuruc.info portálon már június 21-én megjelent a nyíltan gyűlöletszító, fasiszta, a felvonulásra ellentüntetőket toborzó felhívás.
Valószínűleg nem engem akartak bántani, bárki járhatott volna akkor ott: buzizás közepette kapott volna éppúgy más is taslit, rúgást, jobbhorgot. Talán rosszkor voltam rossz helyen. Talán rossz országban... Mert szombat este vetődött fel bennem először komolyan, hogy itthagyom ezt az országot. Ami persze leginkább az ő győzelmüket jelentené: mint írják – az Izrael gyarmatává váló Magyarországot próbálják megtisztítani tőlünk.
Utcára menni sötétedés után valószínűleg felnőtt emberként sem merek még jó ideig. A gyomrom is össze fog szorulni elég sokszor akár fényes nappal is – bárki is jön szembe velem. És ami a legszörnyűbb: álmodni sem merek mostanában.
Pedig nekem is, akárcsak Martin Luther Kingnek 1963-ban, valóban volt egy álmom... Sajnálom. Nagyon.
Egy túlélő
(név és cím a szerkesztőségben)
Címkék: Kisebbség, Kopipészt, Melegség