Odakattintottam a KDNP honlapjára, mert kíváncsi voltam, anyáznak-e már amiatt, hogy az SZDSZ a héten beadja a Parlamentnek azt a törvényjavaslatot, amely arra vonatkozik, hogy Tomi meg én összeházasodhassunk. Erre vonatkozó cirkuszolást nem találtam, ehelyett a következő – mai – hírt olvasom:

„Halálra ítélünk, és az őszi zavargásokat kihasználva az ítéletet végre fogjuk hajtani” – olvasható többek között abban a levélben, amelyet az Országgyűlés Hivatalába címezve kézbesített Semjén Zsoltnak a posta. Az ismeretlen feladó ezt közli a KDNP elnökével: „Egy sorozat elég lesz rád!” A rendőrségre megérkezett a feljelentés, a nyomozás elrendeléséről 3 napon belül döntenek.

Ha hasonló fenyegetést a baloldalon kap valaki, akkor a jobboldal összeesküvés-elmélet gyártói – a cui prodest elvére hivatkozva (és többnyire hibásan, „qui prodest” formában idézve) – automatikusan a baloldalt teszi felelőssé: a kommunisták semmitől nem radnak vissza, a holocaustot meg, mint tudjuk, a zsidók szervezték.

Olcsó lenne hasonló ebben az esetben hasonló módon érvelni. Seggfejnek lenni ugyanis nem jobboldali privilégium. Az a helyzet, hogy teljesen mindegy, honnan származik egy ilyen fenyegetés, mint ahogy teljesen mindegy, ki a címzettje. A feljelentés és a nyomozás nyilvánvalóan szükséges, és – számomra – ugyanilyen nyilvánvalóan teljesen céltévesztett. Megtalálják és bedutyizzák a baloldali terroristát vagy a jobboldali provokátort? Nu, sag schon, akkor mi van?! Nem konkrétan ez a levél a szörnyű, hanem az, hogy olyan a társadalmunk, amelyben egy ilyen levél egyáltalán kitermelődhet. Hogy ilyen indulatok léteznek, és hogy akikben léteznek, azok nem találják meg annak a proszociális megélhetési módját. Nem Semjén Zsoltot féltem (és fordított esetben nem – mondjuk – Gyurcsány Ferencet félteném): nekik valószínűleg kutya bajuk se lesz. De az indulatok megvannak, és levezetésért kiáltanak. EMK-terminológiával: egy ilyen levél (akár „valódi”, akár provokáció) kétségbeesett kiáltás arról, hogy valakinek valamilyen szükséglete kibaszottul nincs kielégítve. (Na jó, e mondatnak nem minden szava volt szoros értelemben vett EMK-szakkifejezés...) Aránylag könnyű elképzelni, hogy ezek az indulatok végül milyen módon fognak levezetődni: autópályán egy agresszív előzésben, egy szándékosan megalázó iskolai feleltetésben, egy műtőasztal melletti oda nem figyelésben... Ez az igazi tragédia. És, mint mondtam, ezen kurvára nem segít, ha a levél íróját megbüntetik.

Az már más kérdés, hogy ha én valaha is arra adnám a fejem (ami soha nem fog előfordulni velem), hogy keresztény színekben villogjak a nagypolitikában, akkor egy ilyen levél esetén hogy reagálnék. Valószínűleg közreadnám a fenyegetést, de semmi esetre sem tennék feljelentést. Ehelyett örömmel megragadnám az alkalmat, hogy nagy nyilvánosság előtt elmondhassam, amit Jézus az ellenséghez való hozzáállásról mondott, és a médián keresztül is biztosítanám az ismeretlen levélírót afelől, hogy kihallom a leveléből a fájdalmát és kétségbeesését, hogy szívesen enyhítenék rajta, ha módomban állna – és hogy fel se merül bennem annak gondolata, hogy a törvény erejénél fogva (vagy bármilyen más módon) keressek vele szemben elégtételt.

Az is más kérdés, hogy hasonló megoldással még soha életemben nem találkoztam a főállásban keresztény politikusok részéről (sem).

Címkék: Kommunikáció, Politika, Vallás, Világ+ember

---