Ez van – Blog – Tudatmódosítók – Salátástál – Terápia


Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
„Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
– Ez bármire igaz.
|
péntek, szeptember 07, 2007
14:57 A megfigyelés és az ún. „oltalmazó erő”
1A családon belüli erőszak ilyen mértékű jelenléte sajnos sokkal több családra igaz (az összes társadalmi osztályban), mint azt a legtöbben magunktól gondolnánk. Magyarországon évente 50–150 halálos áldozata van a családon belüli erőszaknak. Élete során minden ötödik nőt bántalmaz partnere fizikailag. Erről a témáról bővebben ezen az oldalon lehet olvasni. Címkék: EMK, Kisebbség, Kommunikáció, Világ+ember Hozzászólások:
A bántalmazáshoz:
Még valami: az utóbbi bejegyzésekben sokszor előkerült a hatékonység, mint központi fogalom. Feltételezem, számos esetben hatékonyabb a morális elveim szerint cselekedni, mint a szükségletek oldaláról közelíteni. Ettől még a háttérben ott vannak a szükségleteim, de nem kell tudnom róla, amíg így is gördülékenyen működöm.
Igen, pontosan azt szerettem volna mondani, amit Endogenopiat nekem tulajdonit. Kosz, kicsit homalyosan fogalmaztam, es nagyon hianyzott, hogy en magam nem mondtam, hogy ezt az egeszet azert gondolom, mert a bantalmazottak tipikusan magukat hibaztatjak, ui az eroszak lerombolja a lelket.
Szerintem a zsiráfnyelvnek ugyanolyan fontos része az, hogy a másik nem rám reagál, hanem a saját szükségleteire, nem miattam teszi, amit tesz, hanem a szükségletei kielégítése érdekében, mint az, hogy én is ezt teszem. Konkretizálva: ahogy én (mint bántalmazott) nem azért menekülök, mert a férjem egy aljas szemét, hanem mert biztonságban akarok lenni, úgy a férjem sem azért vert meg, mert sótlan húslevest főztem, hanem pl. mert kontrolligénye volt.
"a feleseg csak akkor epulhet fel lelkileg, ha egyertelmuen leszogezi maganak, hogy a fent emliette darabszamu veresert a ferj a felelos."
Kicsit már tvagördült ez a zsiráf téma mialatt én nem néztem netetés blogot, mégis hozzáfűznék még valamit.
Azt hiszem, nagyjából sikerült közös nevezőre jutnunk. A "hogyan jutottunk ide" valóban hasznos kérdés lehet a jövőbre nézve, szemben a "ki a felelős"-sel.
Már egy ideje különben azt éreztem, hogy nem gondolom nagyon másképp, mint Te, de nagyon másképp fogalmazok. Ez persze nem lényegtelen különbség, ezt elismerem.
Ezzel kapcsolatban tán már idéztem Marshall Rosenberg idevágó megjegyzését: arra a kérdésre, hogy egy zsiráfnak szabad-e időnként sakálul fogalmaznia, azt válaszolta: Szabad, de minek, ha egyszer egyértelműen azt tapasztalja, hogy az nem hatékony?
A gondolkodásmód szimpatikus, rokon az enyémmel, de a bonyolult/hosszadalmas beszédet nem szeretem. És ettől függetlenül is nagy híve vagyok a természetes sírásnak és nevetésnek. Összeszorul a szívem azt olvasva, hogy valaki a gyerekével (vagy bárakárki mással) kártyák (vagy kártyákra jegyezhető lépések) segítségével beszél. Én ennél azért jobban bízom az ösztönökben, a szeretetben, a józan paraszti észben. Pedig nagyon ki vagyok képezve bölcsésznek, és mégis. Vagy talán éppen azért.
Elhiheted: azok a férjek, akik megverik és megerőszakolják a feleségüket meg a gyerekeiket, nem puskáznak kártyából, hanem "ösztönösen "cselekednek, a "józan paraszti eszükre" hallgatva, "szeretetből".
Persze, hogy igazad van. És - azt hiszem - nekem is ugyanakkor. Az ösztönösség önmagában ugyanúgy sem nem jó, sem nem roszz, ahogy mondjuk egy konyhakés sem.
Ebben a szomorúságban, azt hiszem, osztozunk. Szomorú, hogy mérnöki pontossággal kiszámított tánclépésekre van szükségünk ahhoz, hogy ne gázoljuk le egymást, adott esetben a legjobb szándékunk ellenére -- ahelyett, hogy önfeledten bukfencezhetnénk, ahogy a szívünk diktálja.
"generációknak kell még váltaniuk egymást" << Vissza |
|
látogató 2005. január 10-e óta |