A közhely:
„Az emberek nem a valóságra reagálnak, hanem a valóságról kialakított képükre.”

Az illusztráció:
Tegnap is, mint gyakorlatilag mindig, olvastam a buszon. Olvastam, amikor fölszálltam, olvastam utazás közben, és olvastam akkor is, amikor fölálltam a leszálláshoz. Elég rutinos versenyző vagyok a bárhol-olvasás sportágban. Egyszer, kb. nyolcéves koromban olvasás közben nekimentem az utcán egy villanyoszlopnak – azóta kifejlesztettem magamban a képességet, hogy párhuzamosan (egzaktabb módon megfogalmazva: nagyon gyorsan váltogatva) figyeljek mind az olvasott szövegre, mind a környezetemre.

Ez utóbbinak köszönhetően vettem észre a regény olvasása közben, hogy miközben igyekszem az ajtó közelébe férkőzni, a mellettem lévő ülésen egy ősz hajú, hatvan körüli úr stíröli a kezemben tartott könyv borítóját. Járművön beleolvasni más könyvébe vagy újságjába – ez magától értetődően ordas nagy bunkóság, amelyet viszont (ugyancsak magától értetődően) csaknem mindenki rendsezresen elkövet (én is). Korábban, ha észrefettem, hogy valaki az általam olvasott könyvet bámulja, zavarba jöttem. Egy ideje azonban stratégiát váltottam: ilyen esetekben ránézek az illetőre, és látványosan-segítőkészen úgy igazítom a könyv borítóját, hogy nyaktörés nélkül meg tudja nézni. A reakció többnyire az, amit várok: a kukkoló ilyenkor zavarba jön.

Az ősz hajú úr nem jött zavarba. Elolvasta nagybetűs nevet a könyvborítón, felismerés fénye csillant a szemében, és megszólításával tüntetett ki:

– Hát igen, mi csk úgy hívtuk őt, hogy... – A busz zajában pont a kulcsszót nem értettem, mintha azt mondta volna: „strucc”, de ezt nem tudtam értelmezni. De aztán folytatta: – Maga nem ismerte Hitlert, igaz?

Ezt már értettem, csak értelmezni nem tudtam. OK, hogy őszülök az utóbbi időben, meg lehet, hogy így hétvége felé szarul nézek ki, de azért annyira talán nem, hogy valakiben reális kérdésként fölvetődjön: vajon ismertem-e Hitlert. Szerencsére a hatvan körüli úr (akinek akkor is minimális sajátélménye lehetett Hitlerről, ha egy tizessel elnéztem az életkorát) nem várt választ a kérdésre, hanem folytatta:

– Majd figyelje meg Gyurcsányt! Figyelje csak meg, hogy pontosan ugyanúgy remeg a keze, mint Hitlernek! Csak Gyurcsány arca sokkal merevebb, mint Hitleré volt... – Ostoba arcot vághattam, mert győzködve tette hozzá: – Majd figyelje csak meg!

– Jó, majd megfigyelem – mondtam, és leszálltam a buszról.Eltöprengtem ezen az ismeretlen úriemberen, akinek annyira tele van a feje Gyurcsánnyal, Hitlerrel, meg úgy általában: a saját gondolataival, hogy arcpirulás nélkül képes mindezt ráoktrojálni egy vadidegenre a villamospótlón.

A kezemben tartott, kifejezetten nagyalakú könyvön kb. 12 centis, vastag, sötétkék betűkkel állt a szerző neve, és alatta jól kivehető, vastag piros betűkkel a világhírű cím:

Címkék: Könyv, Politika, Pszicho, Sztori

---