Tartalomelemzés címmel már volt posztom korábban, de most ismételten ilyesmire vetemedek. Kaptam egy kör-mailt, jelen kontextusban mindegy, kitől. Idemásolom a szövegét, aztán leírom, mit gondolok róla.

Egy este egy unoka a nagyapjával beszélgetett. Egyszer csak hirtelen megkérdezte:
- Nagyapa, hány éves is vagy? - A nagyapa így válaszolt:
- Hadd gondolkozzam egy kicsit. A televízió, a gyermekbénulás elleni védőoltás, a fénymásoló gép, a kontaktlencse és a fogamzásgátló tabletta előtt születtem. Nem volt még radar, hitelkártya, lézersugár és pengekorcsolya. Még nem találták fel a légkondicionálót, a mosogatógépet, a szárítógépet (a ruhát egyszerűen kitették száradni a friss levegőre). Az ember még nem lépett a Holdra, és nem léteztek sugárhajtású utasszállító repülőgépek. Nagyanyád és én összeházasodtunk és azután együtt éltünk, és minden családban volt apuka és anyuka. A "gay" tisztességes angol szó volt, amely elégedett, vidám és jókedvű embert jelentett, nem pedig homoszexuálist. Leszbikusokról sosem hallottunk, a fiúknak pedig nem volt fülbevalójuk. Én a számítógép, a kétszakos egyetemi képzés és a csoportterápia előtt születtem. Az emberek nem analizáltatták magukat, legfeljebb amikor az orvos vér- vagy vizeletvizsgálatra küldte őket. 25 éves koromig minden rendőrt és férfit "uram"-nak szólítottam, minden nőt pedig "asszonyom"-nak vagy "kisasszony"-nak. Párjuk a galamboknak és a nyulaknak volt, de nem az embereknek. Az én időmben ha egy hölgy felszállt az autóbuszra vagy a villamosra, a gyerekek és a fiatalok mindenki másnál hamarabb álltak fel, hogy átadják neki a helyüket, de ha terhes volt, a helyére kísérték és - ha kellett - megváltották a jegyét és odavitték neki. A férfiak a járdaszegély, a nők a házfal mentén mentek, a lépcsőn a nőé volt a korlát melletti oldal, elsőként lépett be a liftbe és onnan ki; alátolták a széket, hogy leülhessen; egy férfi sosem üdvözölt úgy egy nőt, hogy ne állt volna fel, ha éppen ült, amit akkor is megtett, ha a nő állt fel - hacsak egy pillanatra is - az asztaltól, kinyitotta előtte az autó vagy bármi más ajtaját, és a férfi segített neki levenni a kabátját. Az én időmben a szüzesség nem okozott rákot, és a családi erény bizonyítéka volt a lány és a tisztaságé a férj számára. A mi életünket a tízparancsolat, a józan ész, az idősebbek és az érvényes törvények tisztelete szabályozta, később teremtő együttélésben és felelős szabadságban telt. Bennünket megtanítottak arra, hogy különbséget tegyünk jó és rossz között, és hogy felelősek vagyunk tetteinkért és következményeikért. A fast foodról azt hittük, azt akkor eszik az emberek, amikor sietnek. A komoly kapcsolat azt jelentette, hogy jóban voltunk unokatestvérekkel és barátokkal. A time sharing azt jelentette, hogy a család másokkal együtt nyaralt, nem pedig idegenekkel közös nyaralót. Ismeretlen volt a vezeték nélküli telefon, a mobiltelefonról nem is beszélve. Sosem hallottunk sztereó zenéről, URH rádióról, kazettákról, CD-ről, DVD-ről, elektromos írógépekről, számológépekről (még mechanikusakról sem, hát még hordozhatókról). A "notebook" jegyzetfüzet volt. Az órákat naponta felhúzták. Semmi digitális nem létezett, sem órák, sem világító számos kijelzők a háztartási gépeken. Gépeknél tartva: nem voltak pénzkiadó automaták, se mikrohullámú sütők, se ébresztőórás rádiók. Hogy videomagnókról és videokamerákról ne is beszéljünk. Nem léteztek azonnal előhívott színes fényképek. Csak fekete-fehér képek voltak, előhívásuk és másolásuk több mint 3 napig tartott. Színes képek nem léteztek. Ha valamin a Made in Japan szöveg volt, az rossz minőséget jelentett, és nem létezett Made in Korea, se Made in Taiwan, se Made in Thailand, még kevésbé Made in China. Sosem hallottunk Pizza Hutról vagy McDonald'sról, se az instant kávéról, se a mesterséges édesítőkről. Olyan üzletek voltak, ahol 5-10 centavóért lehetett vásárolni. A fagylalt, a buszjegy, az üdítő: mind 10 centavóba került. Új autót 1000 dollárnál olcsóbban lehetett venni. de kinek volt annyi pénze? Az én időmben a fű olyasmit jelentett, amit nyírtak, nem szívtak. A chip szilánkot, szálkát jelentett, a hardware vasárut, software pedig nem létezett. Mi voltunk az utolsó nemzedék, amely azt hitte, hogy egy asszonynak férjre van szüksége ahhoz, hogy gyereke legyen. És most mondd, szerinted hány éves vagyok?
- Hát, nagyapó. több mint 200! - felelt az unoka.
- Nem, kedvesem, csak 60!

Eddig a szöveg.

Eredetileg úgy terveztem, hogy válaszlevélben írom meg azt a pár gondolatot, ami eszembe jutott. Aztán továbbgondolva mégis a blog mellett döntöttem. Mégpedig azért, mert ezt a szöveget nem először kapom meg. Úgy 2-3 évvel ezelőtt már megküldte valaki más (a nagypapa már akkor is 60 éves volt), és a feladó mindkét esetben olyan ember volt, akikről történetesen tudom, hogy szilárdan liberálisok. Ami pedig megijesztett – akkor is, most is –, az a reflexió hiánya: éppen az a tény, hogy ezt a szöveget liberális emberek küldik tovább. Erről az írásról ugyanis már először is úgy gondoltam, hogy minden frappánssága ellenére vérkonzervatív szellemiség szülötte. És ez a szellemiség bennem nem nosztalgiát ébreszt egy szebb és tisztább kor után, hanem ijedtséget, félelmet.

A kis tanmese eredetileg minden bizonnyal Dél-Amerikából származik: erre közvetett bizonyíték a „centavo” szó használata, amely dél-amerikai országok váltópénze. Elgondolkodtat és megijeszt a felszínesség: az a tény, hogy valaki, aki veszi a fáradságot ahhoz, hogy ezt a szöveget spanyolról vagy portugálról (esetleg angolról) lefordítsa magyarra, annak az már nem volt fontos, hogy át is helyezze a magyar valóságba: elvégre fagylalt, buszjegy és üdítő nálunk is kapható volt, valahány forintért vagy fillérért.

Megriaszt az a moralizálás, amely a szövegből árad. A nagypapa a saját koráról úgy mesél, mintha az maga lett volna az erkölcsi paradicsom – holott a dél-amerikai nagypapa európai kortársai (illetve inkább 15 évvel idősebb testvérei) tették lehetővé, szervezték meg, bonyolították le és – ami a többséget illeti: – asszisztálták végig néma tűréssel a nemzeti szocializmust (inkluzíve a holokausztot) és a sztálinizmust (inkluzíve a Gulagot). Az amerikai kortársak egyfelől atombombát dobtak Japánra, másfelől kivégzésekbe torkolló antikommunista Big Brother-rendszert vezettek be és tartottak fenn, emellett, hogy ne unatkozzanak, elszórakoztatták magukat és a világot a vietnami háborúval. A bárkinek bármilyen jellegű felelősségre vonása után a visszatérő védekező fordulat ez volt: „Parancsra tettem.” A nagypapának erről a korszakról a modnanivalója: „A mi életünket a tízparancsolat, a józan ész, az idősebbek és az érvényes törvények tisztelete szabályozta... Bennünket megtanítottak arra, hogy különbséget tegyünk jó és rossz között, és hogy felelősek vagyunk tetteinkért és következményeikért.”

Hát igen, erről beszélek: az „érvényes törvények” Európa számos országában a zsidótörvényeket jelentette, amelyeket többek között keresztény papok és püspökök szavaztak meg. Nagypapát valószínűleg nem zsenírozza a múltnak ezen aspektusa, hiszen rasszizmusának és idegengyűlöletének explicite is hangot ad: „Ha valamin a Made in Japan szöveg volt, az rossz minőséget jelentett, és nem létezett Made in Korea, se Made in Taiwan, se Made in Thailand, még kevésbé Made in China.” – Ne felejtsük el ezenközben, hogy a nagypapa dél-amerikai hazájában jó eséllyel lelt politikai menedékre akkoriban a szegény üldözött Josef Mengele, Adolf Eichmann – és sok-sok további SS-tiszt.

Ebben az édeni állapotban nem volt még gyermekbénulás elleni védőoltás és nem terjedt el a pszichoterápia. Ez így igaz: utóbbira az infarktusát lábon kihordó apám az élő, előbbire a gyermekparalízises anyám a már nem élő példa. Ideális világ volt, minden tekintetben.

E morálisan ideális, a szexuális forradalom előtti világot nagypapa e szavakkal idézi fel: „Nagyanyád és én összeházasodtunk és azután együtt éltünk, és minden családban volt apuka és anyuka.” – E kor (és az ezt megelőző évszázadok) jellemzője, hogy a nő, ha élvezte a szexet, egyszerűen kurvának számított; az angol családanya szexuális életének normája pedig az volt, hogy „Lie back, close your eyes and think of England” (dőlj hanyatt, csukd be a szemed, oszt' gondolj Angliára).

A homoszexualitás jelensége valóban ismeretlen volt a szélesebb társadalom előtt – ez a rejtettség, tudjuk jól, egyúttal számkivetettséget is jelentett, és igen gyakran vezetett egyéni és családi sorstragédiákhoz. – „A 'gay' tisztességes angol szó volt, amely elégedett, vidám és jókedvű embert jelentett” – ábrándozik nagypapa a tiszta múltról. Hát igen: napjainkban a gay szó nem az „elégedett, vidám, jókedvű” és „tisztességes” embereket jelöli – hanem példának okáért engem, és a hozzám hasonló tisztességtelen embereket, akiknek – nagypapa értékrendje szerint – jogos osztályrésze csupán az elégedetlenség, búskomorság és depresszió lehet.

Mindent egybevetve nagyon riasztó számomra az a világ, amelyet nagpapa felvázol. Nagypapa nyilván visszavágyik, hiszen ez volt a múltja, ez volt a fiatalsága, a gyerekkora. Számtalan emlék él nagypapa öreg szívében, szépek és szomorúak egyaránt –, de kérdem én, minek komplett ideológiát csinálni ebből, ahelyett, hogy őszintén és kertelés nélkül azt mondaná:

– Igen, kisunokám, számomra sokkal szebb volt az élet akkor, amikor még volt kivel és volt mivel...!

Címkék: Kisebbség, Kopipészt, Melegség, Politika, Világ+ember

---