Birtalan Balázs naplója: Dalolnak-e?

Ez van – Blog – Tudatmódosítók – Salátástál – Terápia – Sorskönyv nélkül – Olvasókönyv – Képmutatás – Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
„Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.” – Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

csütörtök, november 01, 2007
00:43

Dalolnak-e?

Ez egy jó régi versem, de halottak napja környékén többnyire eszembe jut, hát most idézem, az alábbi történettel fölvezetve:

Annak idején, amikor 1993-ban a pszichiátrián feküdtem, jóban voltam, az osztályvezető főorvossal, Zonda Tamással, aki amelett, hogy a hazai öngyilkosság-kutatás jelentős alakja, költő. (A hazai kortárs irodalmi élet színe-java feküdt az ő osztályán.) Volt, hogy leültünk sakkozni, és volt, hogy megmutogattam neki véleményezésre a verseimet. Ezt is.

Egy Radnóti-vershez

Hamarosan halottak napja.
Kár halogatni a dolgot.
Emlékeimre módszeresen
borulnak a hullafoltok.

Kortyintok még a nyárból.
(Néhol halk madárdal.)
Megbélyegezve minden érzés
kereszttel, kopjafával.

Barátokért, rég-volt költőkért
mozdul sután a lelkem.
Talán majd rólam is dalolnak
november-színű versben.

Tamás megnézte a verset, aztán visszaadta, és a maga keresetlen modorában közölte velem:

– Egy faszt, dehogy fognak rólad dalolni.

Nem ő volt a kezelőorvosom (a baráti viszony miatt nem is lett volna tán jó), úgyhogy minden bizonnyal nem terápiás célzatú volt ez a mondat. De – ennyi idő távlatából bízvást mondhatom – terápiás hatású.

Címkék: Emlék, Halál, Sztori, Vers

Hozzászólások:

Névtelen szerint:

Z. T. tévedett

Mikor kell nyitott szemmel figyeljek,
merthogy illékony vagy éppen fontos...
Mikor - mint az idő - én is teljek
álmodozva zsiráfról és kontyos

anyákról; mikor kell káromkodva
mondani, mit kérek, mit nem kérek,
mikor hallgatni, mint fának odva,
mert a hallgatásból jobban értek;

mikor s kit érinthetek meg végül,
s hogyan üssek mégis ütés nélkül;
mit mutat meg és miként palástol

a szemérem (költőnek szemérme);
s hogy lehet mindezt versben beszélve...
Megtanultam-tanulom Balázstól.