„Szokásom szerint nem fogalmaztam világosan. Nem a Quinn által felvázolt vészkijáratot (vagy helyesebben vészkijáratokat), a jövőt, hanem a múltat firtatom. Vitába szállt-e valaki Quinn-nel a tekintetben, hogy hogyan lettek ilyenek a dolgok?” –

– kérdezi Fernandel. Válaszként először is visszakérdezek: Tud említeni bárki akár csak egyetlen olyan állítást is a tudománytörténetben, amellyel valaki valaha ne szállt volna vitába? – Úgyhogy a kérdésre a válaszom biankó igen. Azért biankó, mert egyébként fogalmam sincs. Nem ismerem Daniel Quinn munkásságának a kritikai irodalmát.

Viszont ismét ott tartunk, hogy nem tiszta, valójában mivel is kéne a vitakozónak vitába szállnia. Arra nézve ugyanis, hogy hogyan lettek ilyenek a dolgok, Quinn az égvilágon semmi újat nem mond! Ezt azért érdemes észrevenni. A könyveiben egyetlen új adattal sem állt elő, nem húzott elő a mellényzsebéből korábban ismeretlen leletet vagy dokumentumot. Sem az Izmaelben, sem a folytatásaiban nem találni olyan tényeket, amelyek egy közepesen tájékozott átlagember számára ne volnának közismertek, vagy ha történetesen némelyik állítása mégis újdonságszámba menne nála, akkor ne tudna annak igazságáról könnyedén meggyőződni.

Ahhoz, hogy megválaszoljuk a hogyan lettek ilyenek a dolgok (vagyis hogy miért olyan a körülöttünk levő világ, amilyen) kérdést, nem tényeket kell értelmeznünk, hanem tényeket kell felsorolnunk. Olyan tényeket, amelyek túlnyomó többsége általános iskolás tananyag. (Ezért lehet a trilógia Az én Izmaelem c. kötetében Izmael tanítványa egy 12 éves kislány.)

Persze e tényekkel is lehet vitába szállni: ott van Erich von Däniken fixa ideája a földre szállt ufókról, Heribert Illig összeesküvés-elmélete a kitalált középkorról, vagy épp Nemere István meggyőződése a mi civilizációnk előtti szupercivilizációról. Ezek a tudósok szerzők valóban arra a kérdésre kínálnak alternatív választ, hogy hogyan lettek ilyenek a dolgok.

Daniel Quinn nem tartozik közéjük. Ő a hogyan-t adottnak veszi. Ismétlem: sehol nem rángat elő a cilinderéből egyetlen obskúrus adatot sem. Ami az ő munkásságában egyedi, az nem a hogyan, hanem a miért. Szerinte ugyanis ez a bizonyos hogyan nem véletlenül alakult úgy, ahogy. Annak, hogy az a tízezer év (amit a Nagy Felejtés óta azonosítani szokás „a történelemmel”) miért éhinségek, forradalmak és háborúk története, nem a szerencsétlen csillagzat az oka, nem az állítólag gyarló emberi természet – hanem egyenes következménye a természeti törvények működésének.

Természetesen ezeket a természeti (ökológiai) törvényeket sem Quinn „találta fel”. Ami új, az mindössze az a banális tény, hogy az élővilág homo sapiens nevezetű fajának egyedei ugyanúgy nincsenek kivéve az ökológia törvényeinek hatálya alól, ahogyan nincsenek kivéve a gravitáció törvényének (vagy bármely más természeti törvénynek) hatálya alól.

• Ha egy cinkének nem jut oxigén az agyába, megdöglik. Ha egy embernek nem jut oxigén az agyába, ugyancsak megdöglik.
  
• Ha egy pávián vízbe merül, „a súlyából annyit veszt, amennyi az általa kiszorított víz súlya (kisangyalom)”. Ha egy ember vízbe merül, ugyanaz történik.
  
• Ha egy teve lelép egy szikláról, lezuhan. Ha egy ember lelép egy szikláról, ugyancsak lezuhan.
  
• Ha a tevén olyan ejtőernyő van, amely megfelel az aerodinamika törvénye szabta követelményeknek, túléli a zuhanást. Ha nem, nem. Ha az emberen van ejtőernyő, ő is túléli a zuhanást, de ő is csak akkor, ha az ejtőernyője megfelel aerodinamika törvénye szabta követelményeknek.
  
• A kecske vérkeringése alá van vetve a hidraulika törvényének. Az ember vérkeringése nem különben.
  
• Az ostoros moszatok szaporodását a genetika törvényei irányítják. Az ember szaporodását ugyancsak a genetika törvényei irányítják, ugyanazon(!) genetikai kód alapján.
  
• A kék vércse nagymamájának nagymamájának (...) nagymamája az ősóceánban lévő egysejtű volt, és a természetes szelekció törvényének működése következtében lett belőle kék vércse. A ma élő ember nagymamájának nagymamájának (...) nagymamája ugyancsak az ősóceánban lévő egysejtű volt, és ugyancsak a természetes szelekció törvényének működése következtében lett belőle ember.

Ezek evidenciák. (Igaz, az utóbbi tekintetében a fundamentalista keresztények még mindig hősiesen küzdenek.) Azonban mi van akkor, ha a listát kiegészítjük ezzel:

• Ha akár csak egyegyetlen (ehhez megfelelően intelligens) faj egyetlen csoportja megpróbálná kivonni magát a fajok együttélését szabályozó ökológia törvény alól, akkor felborulna a bioszféra egyensúlya, és ez mind az élő környezet, mind az adott faj pusztulását okozná.

Ezen a ponton kisül a biztosíték. Erre úgy reagálunk, mint a székely bácsi az állatkertben a zsiráfra: „Márpedig ilyen állat nincs.” Pedig van: itt van előttünk tízezer éve. Ezt látjuk, ez történik: egyegyetlen faj egyetlen csoportja megpróbálta kivonni magát a fajok együttélését szabályozó ökológia törvény alól. És a szemük (szemünk) láttára borult fel a bioszféra egyensúlya. Az interneten lassan könnyebb lesz olyan cikket találni, amely az élő környezet jelenlegi (és az emberiség várható) pusztulásával foglalkozik, mint lövöldözős játékot vagy szexképet.

Minden kultúrának megvan a maga mitológiája. A mi kultúránk mitológiája szerint az ember nem a természet része, hanem felette áll annak. És igaz, hogy a természeti törvények többnyire rá is vonatkoznak, de nem az összes: az ökológiai törvények különös kivételt képeznek. Ezek alól föl van mentve. Megszegheti őket.

Lehet hinni ebben a mítoszban. Igaz, hogy semmi empírikus alapja nincs e hitnek, de hát mindenki azt hisz, amit akar. Azonban lényegesen valósíznűbb, hogy az ökológiai törvényeket ugyanúgy nem lehet megszegni, mint a gravitáció törvényét. Ha valaki hősiesen lelép a szikláról, az nem megszegi a gravitáció törvényét, hanem csupán eljátssza, színleli, hogy megszegi. Attól függetlenül, hogy mit tart e törvény hatályáról, hogy vonatkozik-e rá vagy sem – a törvény hatása irgalom nélkül érvényesülni fog rajta.

Nincs több játék, nincs több színlelés: szétplaccsan, nem kicsit: nagyon. „S ezzel vége a komédiának.”

Címkék: Világ+ember

---