Birtalan Balázs naplója: Empatikusan megérteni a tömeggyilkost?

Ez van – Blog – Tudatmódosítók – Salátástál – Terápia – Sorskönyv nélkül – Olvasókönyv – Képmutatás – Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
„Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.” – Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

csütörtök, december 13, 2007
11:21

Empatikusan megérteni a tömeggyilkost?

Azt írja Ákos, Eszter pedig egyetért vele:

amikor súlyos törvényi hátrányok okozása ellen tiltakozunk, akkor nem lehet elvárás az empátia, megértés és méltányosság az intoleranciával szemben.

Azon töprengtem, hogy én vajon egyetértek-e ezzel a mondattal. Aztán rájöttem, hogy a mondat (azaz a vastagon kiemelt része) több állítást is kifejez, nyíltan vagy bennfoglaltan. És van, amivel egyetértek, van, amivel nem értek egyet.

1.) A múltkoriban írtam arról, hogy egyetlen dolog van, amit kifejezetten nem akarok tolerálni: ez az intolerancia (amely az én szótáramban, ezt is leírtam, nemigen különbözik a fasizmustól). Abban tehát egy véleményen vagyunk, hogy „nem lehet elvárás a méltányosság az intoleranciával szemben.” Hozzáteszem: nemcsak hogy nem lehet elvárás, hanem károsnak is tartom.

2.) Azzal a mondatkezdettel, hogy „nem lehet elvárás az empátia...”, ugyancsak egyetértek, méghozzá fenntartás nélkül: az empátia senkivel szemben nem lehet elvárás. Az empátia egy képesség, amely hitem szerint mindenkiben ott lakozik, kiben ragyogó elevenséggel, kiben mély, téli álomba süppedve. Kinek-kinek a saját sorsa és élete kontextusa teszi érthetővé azt, hogy a (bármilyen jellegű) emberi kapcsolataiban mennyire képes (és mennyire motivált) kiaknázni e képességét. Tehát megismétlem: az empátia elvárása bárkitől is, bármilyen helyzetben: képtelenség. Ez olyan, mint annak az elvárása, hogy valaki képes legyen tiszta hangon énekelni. Van, aki tud, van, aki nem tud (bár annak, akinek egyébként egészségesek a hangképző szervei, jelen van a képesség, ha nincs is kibontva).

3.) Abból a megfogalmazásból, hogy „nem lehet elvárás az empátia, megértés (...) az intoleranciával szemben”, függetlenül a fent írtaktól, azt a ki nem mondott véleményt is kihallom, hogy „az empátia és megértés nem megengedhető, kártékony az intoleranciával szemben.” Ezzel kapcsolatban viszont kifejezetten más a véleményem (még ha a tegnapi sakál-posztom ezt nem is támasztja alá), mégpedig a következők miatt:

4.) A fenti 3. pontban írt, bennfoglalt állítás egy további állítást foglal magában, mégpdedig: „valakit empatikusan megérteni ('A') egyúttal azt is jelenti, hogy egyetérteni az illetővel és helyeselni a cselekedeteit. ('B')” Ez az állítás viszont, hogy „A=B”, logikailag egyszerűen hamis állítás.

Ha valakit empatikusan megértek, az nem jelenti azt, hogy egyet is értek az illetővel, és hogy helyeslem a cselekedeteit. Az ellenkezőjét sem jelenti. A világunk úgy van felépítve, és valamennyien úgy lettünk kondicionálva, hogy stabil értékrendet alakítottunk ki jóról és rosszról, helyesről és helytelenről. És elvárásnak tekintjük mind önmagunkkal, mind mással szemben, hogy a helyes cselekedeteket meg kell jutalmazni (legalábbis egyetértéssel), a helytelen cselekedeteket meg kell büntetni (legalábbis bírálattal). Ezzel a kategorikus állítással eleve nem értek egyet (mert szerintem senki nincs birtokában az ehhez szükséges abszolút tudásnak), de ez csupán egy személyes vélemény, és nem kell vele egyetérteni.

Azonban: az nem személyes vélemény, hanem fogalomtisztázás, hogy az empátia nem értékítélet. Se pró, se kontra. Nem az. És ezt talán könnyebb megérteni, ha más példát is hozunk erre. Pl. egy fogászati kezelést. A fogorvos teljes szakmai tudásával és elkötelezettségével turkál a páciens szájában, és semmi más nem létezik számára, csak a száj, az íny, a fogak. Ettől függetlenül meglehet a meggyőződése arra nézve, hogy „aki állandóan cukorkát szopogat, az megérdemli, hogy szarrá rohadjanak a fogai” – de a kezelés szempontjából ez a meggyőződése irreleváns. Lehet, hogy a páciens rokonszenves neki, lehet, hogy ellenszenves. Lehet, hogy régi haragosa. A kezelés szempontjából ez is irreleváns. Ahogy írtam, egyedül a száj, az íny és a fog létezik számára. Abból, hogy mennyire körültekintő, hogy mennyi fájdalomcsillapítót ad be (vagy épp nem ad be), nem lehet következtetést levonni arra nézve, hogy milyen személyes viszonyban van a pácienssel.

Ilyen az empátia is. Nem állásfoglalás, nem egyetértés (és nem cáfolat), nem helyeslés – hanem jelenlét. Ahol nem a száj, az íny és fogak léteznek (kizárva minden mást, pl. a személyes rokon- vagy ellenszenvet), hanem egyetemes emberi szükségletek, valamint autonóm érzések léteznek (kizárva minden mást, pl. a személyes rokon- vagy ellenszenvet).

Ha empatikusan megértem a tömeggyilkost, akkor ugyanúgy nem foglalok állást azzal kapcsolatban, hogy mi az értékítéletem a tömeggyilkossággal kapcsolatban, mint ha betömöm a lyukas fogát. Ismétlem: ez nem az én személyes véleményem, hanem fogalomtisztázás. Legjobb ismereteim szerint az 'empátia' szót a pszichológiában ebben az értelemben alkalmazzák (nem pedig 'helyeslés' értelemben).

Így, remélem, érthető, miért nem értek egyet azzal a (bennfoglalt) állítással, hogy „az empátia és megértés nem megengedhető, kártékony az intoleranciával szemben.” Számomra ez ugyanolyan értelmezhetetlen, mint az a fiktív állítás, hogy „nem megengedhető, kártékony dolog az intoleráns (vagy akármilyen) ember fogát betömni.”

Miután leírtam, hogy nem tartom károsnak, ha egy intoleráns embert empatikusan megértünk, csak a kérdés maradt hátra: vajon semlegesnek vagy épp hasznosnak tartom?

A válaszom egyértelműen: hasznosnak tartom. Rengeteg okból, és e rengeteg között van egy jó pár csöppet sem altruista, hanem nagyon is önző, pragmatikus ok. Ezeket nem fogom tételesen felsorolni, csak egy-két példát említek.

(a) Ha empatikusan megértek egy embert, aki ártott nekem, abból az következik, hogy képet alkotok arra nézve is, hogyan jutott ő abba az élethelyzetbe, amikor az ártás és nemártás közül az előbbit választotta. Ezt a tudásomat aztán adaptálhatom más emberekre, más helyzetekre is.

Az adaptáció egyik előnye, hogy (ha olyan munkakörben dolgozom, pl. szülőként, nevelőként, tanárként, ügyfélszolgálatosként stb.), az ok-okozati összefüggéseket felismerve hatékonyan vehetek részt abban a tevékenységben, amelynek eredményeképpen a következő generáció emberei – remélhetőleg – kevésbé lesznek intoleránsak.

Egy másik, lényegesen kézzelfoghatóbb, jelen idejű előny: az intoleráns ember empatikus megértése révén szerzett tudásom alkalmassá tehet arra, hogy időben felismerjem az intoleráns viselkedés veszélyére utaló jeleket embertársaimnál. Időben: azaz azt megelőzően, hogy e viselkedés teljes pompájában megnyilvánulna az illetőnél. Mondjuk, mielőtt a kést a hátamba döfné.

(b) Az intolerancia nem genetikusan, hanem memetikusan kódolt. Amíg egy A vércsoportú emberről (a tudomány mai állása szerint) biztos, hogy semmilyen beavatkozás hatására nem lesz belőle B vércsoportú, addig abszolút nem biztos, hogy az a valaki, aki ma egyértelműen intoleráns és fasiszta eszméket vall, holnaputánra nem változtatja meg a világ- és emberképét. És ha történik ilyen változás, akkor abból én (mint buzi, zsidó, cigány és nyomorék) csakis profitálhatok: az ő megváltozásával az én életem lesz napfényesebb.

Na most: oylanról még nem hallottam és olvastam soha, hogy miután egy rohadt fasisztának valaki a pofájába vágta (durván vagy szofisztikáltan), hogy „te egy rohadt fasiszta vagy!”, az illető megrökönyödve azt mondta volna: „Hú, basszus, tényleg! Hogy erre hogy nem jöttem rá?! Akkor holnaptól toleráns ember leszek!” Ezzel szemben olyanról már hallottam nem egyszer, hogy miután valaki (adott esetben olyan, aki leélt már jó pár évtizedet) megélte azt, hogy valaki (alkalmasint életében először) empatikusan megérti őt, ez a tapasztalat olyan megrendítő – és vonzó – erővel bírt rá nézve, hogy az egész személyisége elkezdett átstrukturálódni. A „gengszterből derék ember” című megtéréstörténetek sokaságának jelentős része értelmezehtő úgy is, ha kikapcsoljuk belőle a vallási faktort. Az ilyen történeteket újraolvasva kiderül: mindig megjelent az illető bűnöző életében valaki (egy hús-vér ember), aki, amikor kommunikált az illetővel, valóban vele kommunikált, nem a „bűnöző” címkéjű szerepszemélyiségével. A legelemibb példa erre tlaán Jean Valjean története (amelyben, mondanom se kell, a plébános nem helyeselte a lopást mint olyat) – de tele van ilyennel a vallásos és nem vallásos irodalom.

[...]

Nagyjából ennyi. Mivel azonban ismerem azt a szocálpszichológiai jelenséget, hogy a benyomás kialakulása során a később mondottak teljesen felülírhatják a korábbiakat, úgy gondolom, sok kommentet megtakaríthatok másoknak is, magamnak is, ha emlékeztetőül idemásolom a fenti 1. pontot, amelynek tartalmát nem kívántam relativizálni a később írtakkal. Tehát:

A múltkoriban írtam arról, hogy egyetlen dolog van, amit kifejezetten nem akarok tolerálni: ez az intolerancia (amely az én szótáramban, ezt is leírtam, nemigen különbözik a fasizmustól). Abban tehát egy véleményen vagyunk, hogy „nem lehet elvárás a méltányosság az intoleranciával szemben.” Hozzáteszem: nemcsak hogy nem lehet elvárás, hanem károsnak is tartom.

Címkék: EMK, Kommunikáció, Világ+ember

Hozzászólások:

Névtelen szerint:

Persze hogy az empátia nem (érték)ítélet, nem fogalmaztam kényszeres precizitással, ez lehet a félreértés gyökere.

Talán pragmatikus okokból érdemes azt vizslatni, hogy egy ilyen törvényjavaslat (vagy mi) beterjesztőjének mi a motivációja. De engem - az esetleges gyakorlatias szempntoktól eltekintve - speciel baromira nem érdekel. Leginkább azt gondolom, hogy ne terjesztgessen, akármiért is terjesztgetett valójában.

Tudom, hogy ez nem kedves részemről. De talán érthető a türelmetlenségem.

csütörtök, december 13, 2007 2:01:00 du.

Névtelen szerint:

Bocs, szokásom szerint kicsit pontosítok: "ne terjesztgessen" - vagyis hogy ne terjesztgessen másokat a jogaikban diszkriminatív módn, értelmetlenül korlátozó indítványokat (másfélét terjesztgethet).

csütörtök, december 13, 2007 2:23:00 du.

Balázs szerint:

A jelen posztom címkéi között egyébként, ha megnézed, nem volt ott se a Politika, se a Melegség vagy a Kisebbség. Nem véletlenül. Értem és osztom a türelmetlenségedet, ami a törvényjavaslatot illeti, de a poszt szövegében nem véletlenül nem említettem.
a poszt témájául szolgáló kommentek(a tiéd és Ákosé) alapja valóban a törvényjavaslat volt. Ennek a posztnak viszont semmi köze hozzá, sem a benyújtójához, hanem általánosan akartam foglalkozni a címben írt jelenséggel. És csalódott vagyok, ha ez nem derült ki belőle, mert azt szerettem volna, ha ez tud téma lenni. A válaszodból legalábbis én azt látom, hogy nem derült ki.

A kommentedb első szavaiként írt "persze, hogy"-gyal vitába szállnék. Néhány száz komment elolvasása után az a meggyőződésem, hogy többek számára a legkevésbé sem "persze, hogy" az a tény, hogy az empátia nem értékítélet.

Nekem tőled is rémlik "persze, hogy"-ot cáfoló példa: úgy emlékszem, te fogalmaztál meg olyan aggályt, hogy ha empatikus megértéssel fordulunk egy feleségét bántalmazó férj felé, azzal egyúttal igenis megfogalmazunk (valamilyen) ítéletet. A te konkrét aggályod, ha nem tévedek, történetesen az volt, hogy ezzel automatikusan a feleséget tesszük felelőssé (ergo felmentjük a férjet). És ha történetesen pont a feleséget biztatjuk arra, hogy legyen empaikus az őt kínzó férjjel, akkor ezzel -- mondtad te, legalábbis ezt értettem ki abból, amit mondtál -- bagatellizáljuk az ő szenvedéseit, és bűntudatot ébreszünk benne.

Én viszont most pont arról írtam (azaz akartam írni), hogy az empatikus hozzáállásból semmi ilyesmi nem következik. Ami viszont következhet (hogy a posztomban említett egyik példára hozzak példát): hogy a kérdéses feleség, ha valóban megértette a férjét, egy esetleges újbóli párkapcsolat kialakításakor időben fel tudja ismerni, hogy kiszemeltje (egész véletlenül) ismét olyan férfi, aki jó eséllyel bántalmazni fogja.

csütörtök, december 13, 2007 2:25:00 du.

Névtelen szerint:

Hát igen, következetes épp nem vagyok az empátia fogalmának és következményeinek értékelésében, ez igaz. Ebben részed van neked is, mármint abban, hogy a véleményem változott. A "pragmatikus okoknál fogva"-t éppen úgy értettem, ahogy te magyarázod: érdemes megérteni a dinamikt, a hátteret (mármint az agresszióét), hogy védekezni tudjunk ellene. Pl. hgy ne verekedős férjet válasszunk újból, vagy hgy érvelni tudjunk a törvényjavaslat vitájában.
Azért nem jött le (legalábbis nekem), hogy ez egy általános, a törvényjavaslattol független témafelvetés volna részedről, mert a posztot a törvényjavaslathoz kapcsolódó érzelmeid uralták (szerintem, az én olvasatomban), persze eléggé jól megérthetően.

csütörtök, december 13, 2007 3:35:00 du.

Balázs szerint:

"Ebben részed van neked is, mármint abban, hogy a véleményem változott."

Ahhh... Mintha hájjal kenegetnének! ;-))

"a posztot a törvényjavaslathoz kapcsolódó érzelmeid uralták"

Miket meg nem tudok! :-O Nekem nem tűnt fel, miközben a posztot írtam, hogy épp tehetetlenséget éreznék, fájdalmat és félelmet (vagyis amiket a módosító indítvány kapcsán éreztem), ellenkezőleg: úgy érzem, hogy ezek az érzések nagyrészt feloldódtak. Szerintem amilyen érzésekkel írtam most, az leginkább az öröm és a remény volt.

Öröm afölött, hogy -- úgy találtam -- alapvetően egyetértés van köztünk (Ákossla meg veled) a citált mondat tartalmát illetően.

És remény egyrészt az iránt, hogy amiben mégis eltér a véleményem, arra (és annak okára) érthetően rá tudok épp mutatni, másrészt arra nézve, hogy talán (már ha valóban érthetőnek és világosnak bizonyul, amit írtam) kiderülhet: amiben első blikkre eltér a véleményünk, valójában abban sem tér el (annyira).

csütörtök, december 13, 2007 3:47:00 du.

Névtelen szerint:

szeretném elismerésem kifejezni, szépen, összeszedetten leírtad mindazt, h miért lehet és érdemes bárkivel/mindenkivel empatikusnak lenni

az egyszem problémám az a logika. nyilván pont neked nem kell semmi forrást adni, hogy tudd, nem egyszerűen "fogalomzavar" van akörül, hogy a "szimpátia" és "empátia" szavak keverednek, de ráadásul ugye ez angolul tudóknak érezhetően kulturális fogalom is. tehát persze logikailag elválasztható, csakhogy a nyelv az nem igazán a logika alapján működik, vagy mondhatjuk úgy, van olyan összetett és bonyolult a logikája, hogy az alapvető matematikai logikával nehezen modellezhető (személyes kedvencem douglas adams bisztromatikája erre a problémakörre, aki ismeri a galaxis útikalauz-sorozatot, talán tud ezzel "empatizálni" :)

vagyis hogy sok locsogásomat próbáljam sűríteni, én azt teljesen megértem, h az empátia szóról sokmindenkinek sokminden eszébe jut, nem föltétlenül az, amit te leírtál, és egyébiránt a szociálpszichológia is használja, és ami szerintem is az "empátia" leghasználhatóbb értelmezése. csak tán lehet, h ennek is vmi új, még nem lehasznált és vicces név lenne jó, mint a zsiráf/sakál, akkor az empátia általad leírt értelmezése/használata kapcsán kevesebb averzió lenne

csütörtök, december 13, 2007 3:52:00 du.

Balázs szerint:

Az se baj, ha averzió van egy szó használatával kapcsolatban, mármint akkor, ha van, aki képes ezzel az averzióval is megküzdeni. Épp azon gondolkodtam a minap, hogy amikor akár itt, akár magánlevélben valaki elmondja azt, hogy az EMK pl. miért "veszélyes" vagy miért "nem alkalmazható" stb. -- akkor az én reakcióim se voltak feltétlenül hatékonyak. A gondolati szinten megfogalmazott fölvetésekre gondolati szinten reagáltam, és belementem vitába, érvelésbe. Pedig lehet, hogy lényegesen előrébb jutottunk volna a párbeszédben, ha képes (és motivált) vagyok kihallani ezekből az aggályokból, ezekből az averziókból az illetők különféle félelmeit, szorongásait, vágyait...

csütörtök, december 13, 2007 4:02:00 du.

Névtelen szerint:

ühüm, bólogatok. asszem én inkább arra a szituációra gondoltam, amikor nem képes. hogy akkor mennyit tud segíteni, ha mondjuk ilyen cuki állatokat vagy bármi vicces, feszültségoldó új vmit előkap az ember a cilinderből, mondjuk azt mondanám én valakinek, hogy az, amikor akár egy tömeggyilkos érzéseit, motivációit, világképét is meg próbálom érzékelni, ott lenni egy kicsit bennük, ítéletalkotás nélkül, a tetteivel szembeni saját averzióm meglétét egy kicsit félretéve, de nem elfelejtve, ez mondjuk a mosómedve-érzés, és ezt ő jobban elfogadja, akkor bármikor nevezném mosómedve-érzésnek, és ha kásőbb rákérdezne, nem-e empátiára gondoltam, akkor nyugodtan mondhatom, de, olyasmire, amit sokan neveznek empátiának, más értelmezések szerint ez nem pont jó szó rá, csak nem volt kedvem szócsatákkal rontani a helyzeten, és ez a mosómedve pont kapóra jött

csütörtök, december 13, 2007 9:42:00 du.

Névtelen szerint:

"...Amíg egy A vércsoportú emberről (a tudomány mai állása szerint) biztos, hogy semmilyen beavatkozás hatására nem lesz belőle B vércsoportú..."

Csak az érdekesség kedvéért: ez tárgyi tévedés. Egy ismerősöm csontvelőátültetésen esett át, és megváltozott a vércsoportja. Engem is meglepett, de a donornál nem feltétel az azonos vércsoport, így most egy idegen csontvelő idegen vércsoportú vért termel a lányban. Különben jól van, hál'isten.

csütörtök, december 13, 2007 10:26:00 du.

Névtelen szerint:

Én nem tartom szerencsésnek az intolerancia és a fasizmus fogalmának az egybemosását. Én nem érzem szerencsésnek, hogyha egy fogalom "inflálófik". Szerintem a fasizmus elnevezést tartsunk fenn arra, amit a két világháború között jelentett, vagyis olyan mozgalom, amely:
1. Valamilyen harmadik utat keres
a szabadversenyes kapitalizmus és a szocializmus között.
2. Diktatúrával akarja felváltani a parlamentáris demokrácia államberendezkedését.
3. Agresszív nacionalizmusra és/vagy fajelméletre épül.
Az fasiszta, akiről legalább ez a három elmondható.
Másik dolog, egy Póczik Szilveszter nevű történész-filozófus írt egy Fasizmusértelmezések című könyvet, amelyben világosan megírja, a fasizmussal szembeni ítéletünk csak negatív lehet, de a végső kétségbeesésében cselekvő ember iránti bizonyos fajta tiszteletünk is részét kell, hogy alkossa az igazságos ítéletnek.

csütörtök, december 13, 2007 10:34:00 du.

Bikkfa szerint:

Kedves Névtelen!

A fasizmussal kapcsolatban ajánlom figyelmedbe a Magyar Demokrata cikkét, melyben Umberto Eco olasz nyelvész, utóbb filozófus gondolatait idézik a témában, amellett, hogy a cikk írója azt is elfogadja, a fasizmus nem korhoz köthető esemény, hanem szellemiség.

péntek, december 14, 2007 6:55:00 de.

Névtelen szerint:

Balázs, most már nehéz tisztázni, hogy melyik poszttal kapcsolatban éreztem a mit, mert a "Pfúj" és a "Megérteni a tömeggyilkost" posztod tényleg kettő, de azért összekapcslódnak, és én ezeket nem egymástól függetlenül fogtam fel.Azt magam is érzékeltem, hogy az indulataid közben enyhültek, ez átjött. :)

Nem tudom pontosan, hogy hogyan vélekedjek arról, ha empatikusan megértem (pláne ha erre mást is bíztatok) az engem verő férjet, az apámat kiirtani igyekvő keretlegényt, a villamsról öregembert leöklöző fiatal férfit... Tartok tőle, hogy nincs EGY DARAB igazság, vagy EGY DARAB követendő út. Ha megértem a gyilkost, az is jár veszélyekkel (előnyökkel is), és ha nem, az is. Valamelyest meggyőztél, hogy lássam ezt árnyaltabban, de azért fenntartom magamnak a sakálkodás jogát, ha pl. a fiamat csúfosan leugatja a pénztáros, amikor a gyerek segíteni akar neki pakolni.

Különben van arra vonatkozóan is tapasztalatom, hogy a beleélés, az empátia milyen ijesztő, és veszélyes is, ha a másik ember, akivel empatizálok, zavart, hallucinál, paszichotikus, ilyesmi. Tapasztalatból mondom, hogy átélhető, és megérthető ez az élményvilág (ez a benyomásom), de számomra tűrhetetlen, veszélyezteti a stabilitásomat, integritásomat, főképp a félelem, amit ilyenkor (mikor ilyen élményvilággal empatizálok) átélek.

Kénytelen leszek empátia téren is elviselni a saját nézeteim közötti relatív ellentmondásokat. Ha veled nem értünk teljesen egyet, az is jól megengedhető. Mindenesetre én is úgy vélem, hogy a véleményünk az utóbbi időben e tárgyban sokat közeledett egymáshoz. :)

péntek, december 14, 2007 9:25:00 de.

Megjegyzés küldése

<< Vissza

Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene