„Elmagyarázná valaki, hogy az örökbefogadott gyermeknek miért jó az, ha homoszexuális pár neveli fel, miközben heteroszexuális párok várnak az örökbefogadásra?” – kérdezi egy kommentben cleric. Tekintsünk el a kérdés homofób konnotációjától, nevezetesen attól az implicit vádtól, miszerint a buzeránsok aljas indokból el akarják happolni a gyerekeket a heterók elől. (Azért tekintsünk el tőle, mert lehet, hogy csak én hallom bele ezt a kérdésbe, sok korábbi tapasztalatom alapján; a kérdező esetleg teljes jóhiszeműséggel tette fel a kérdést, csak épp kicsit sutára sikerült a megfogalmazás.)

Sok beszédnek sok az alja, és újabbat nem tudok mondani ezzel kapcsolatban, mint amit 2005-ben írtam, és ami a boldogult Öt Kenyér Közösség állásfoglalása volt örökbefogadás-témában (az egész párkapcsolat-mizéria résztémájaként). Mivel azonban tudom, hogy klikkelni fáradságos dolog, kopipésztelem a vonatkozó szövegrészt:


Ha egy csecsemőt nejlonzacskóban kiraknak a kukába: az rossz. Ha az egymással egyetértésben és szeretetben élő édesanyja és édesapja neveli, megadva neki minden odafigyelést, törődést, anyagi, intellektuális és érzelmi támogatást: az jó.

A két szélsőség között számos átmenet létezik. Ilyen az, amikor a gyermek egy lepusztult árvaházban nő fel, szadista, de legalábbis fásult, közömbös nevelők között. Ilyen, amikor a saját szülei „nevelik” ugyan a gyermeket, de a nevelés alig merül ki többen, mint két alkoholmámor közötti alapos verésben. Ilyen átmenet az is, ha örökbefogadó szülő mellett él a gyermek: egyedülállónál vagy párnál, azonos neműnél vagy különneműnél. A nevelőszülők is vagy szeretik őt, vagy nem; vagy csak pénzért veszik magukhoz (tizenharmadiknak a már meglévő tizenkettő mellé), vagy igyekeznek megadni neki mindent, amire csak szüksége lehet abban, hogy idővel testben és lélekben egészséges, jól szocializált felnőtt váljék belőle.

Gazdagon adatolt tény, hogy a szexuális orientáció nem a szülők modelljét követve alakul ki. (A legtöbb meleg a heteroszexuális szerepmodellt nyújtó szülei között nőtt fel – és vált homoszexuálissá.) Alaptalan a félelem, hogy egy azonos nemű pár szükségszerűen „kis melegeket” nevelne. Semmi sem igazolja azt a félelmet, hogy a melegek által nevelt gyermekek hátrányosabb helyzetbe kerülnének az iskolában vagy az életben.

A melegek az örökbefogadás kérdésében csupán annyit szeretnének, hogy amikor ezen a nagyon széles, nagyon színes skálán pozicionálják őket, akkor a meghozott ítélet közelítsen a realitásokhoz. Ne kelljen még ilyenkor is a pedofília hazug vádjával viaskodniuk. A szexuális életüket pontosan annyira vegyék figyelembe, mint bárki másét: ne kevésbé, de ne is jobban. És a mérlegelés elsődleges szempontja ne a szexuális orientáció legyen, hanem az az érzelmi, anyagi és intellektuális háttér, amelyet nyújtani tudnak, nyújtani akarnak egy rászoruló gyermeknek, akire a szülei nem tartottak igényt.

Természetesen föl lehet tenni azt a kérdést, hogy ha egy azonos nemű és egy különnemű pár egyszerre vállalkozik az örökbefogadásra, akkor, ha máskülönben minden vonatkozásban azonos érzelmi és egzisztenciális biztonságot tudnának nyújtani, vajon melyiküknél találhat jobb helyet a gyermek. Föl lehet tenni – de nem most. E kérdés akkor lesz csak időszerű, ha túljelentkezés lesz örökbe fogadni szándékozó párokból minden egyes intézeti gyermekre, ha majd az árvaházak üresen fognak kongani. Egyelőre az intézeti gyermekek sorsa nem azon fordul, hogy homo- vagy heteroszexuális nevelőszülőkhöz kerülnek – hanem hogy kerülnek-e egyáltalán nevelőszülőkhöz, vagy maradnak az intézet falai között.


Ehhez még annyit lehet és kell hozzátenni, hogy az örökbefogadás problematikája nemcsak intézeti gyerekek esetén merülhet fel, hanem akkor is, amikor az életközösségben pár egyik tagjának a saját gyerekéről van szó. Ez nem légbőlkapott szituáció: még a nagyon-nagyon melegekkel is nagy százalékban fordul elő, hogy rosszul sikerült heteroszexuális próbálkozások sorozatán keresztül jutnak el végül valódi önmaguk felvállalásáig – a biológia azonban fütyül arra, hogy egy adott coitus per vaginam mögött épp mély szeretetkapcsolaton alapuló szentségi házasság volt, avagy egy masszív identitáskrízis manifesztációja. A fogamzás szempontjából ez tök mindegy. Magyarul saját gyereke a homoszexuális férfinak és nőnek is lehet (és nagyon soknak van is). És ha az adott meleg akármilyen oknál fogva (válás, haláleset, akármi) egyedül marad a gyerekével, és úgy neveli, majd párkapcsolatra lép egy vele azonos nemű egyénnel – akkor az élettárs nem fogadhatja örökbe az immár általa is nevelt gyereket (szemben a házastárssal).

Lehet, hogy egy konkrét (fiktív) példával érthetőbb, miről is van szó.

Juliska 18 évesen keresi a helyét a világban, s ezen útkeresés során egy szombat este teherbe esik. Úgy dönt, hogy megszüli a gyerekét, noha elvi esélye sincs arra, hogy valaki férj/apa pozícióban mellette legyen. Karcsika meg is látja a napvilágot, és szépen, egészségesen fejlődik Juliska szerető anyai keze alatt. Kb. két esztendős, amikorra anyukája végre rájön, hogy mit vár az élettől, és 21 évesen összeköti az életét a 24 éves Mariskával. Karcsika továbbra is szépen, egészségesen fejlődik: imádja az anyját és imádja Mariskát, Mariska is oda van a gyerekért.

Aztán, amikor Karcsika 7 éves, Juliska váratlanul kórházba kerül pár napra, mert fáj a hasa. E pár nap alatt Mariska egyedül vigyáz Karcsikára: főz rá, mos rá, tanul vele, mesél neki elalvás előtt, iskolába viszi – és persze a kórházba, anyuhoz. Anyu aztán kijön a kórházból, de két hónap múlva megint bekerül... aztán megint... és egyre hosszabb időket tölt bent, amíg egyszer aztán nem jön haza... Karcsikának nem maradt hivatalosan senkije: az apjáról továbbra sem lehet tudni semmit... Ott lakik az anyja lakásában, Mariskával együtt, aki továbbra is főz rá, mos rá, tanul vele, mesél neki elalvás előtt, és együtt csinálják végig a temetést, együtt sírnak és egymást vigasztalják...

Aztán, a jelen jogszabályok alapján a történet úgy folytatódik, hogy jönnek a Fontos Emberek a HIVATALBÓL, és bíróság, pszichológus, megint pszichológus, megint bíróság – és egy csomó megalázó procedúra után Karcsikát (aki ekkorra kb. 13 éves, vagyis az egyik legsebezhetőbb korszakát éli) bebasszák egy intézet falai közé, nehogy véletlenül buzi legyen belőle Mariska véres karmai közt.

Hát így.

Címkék: Jog, Kopipészt, Melegség, Politika

---