Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

szerda, december 05, 2007
11:43
 
A toleranciáról és a tűrhetetlenről


Ez a poszt is egy cleric-nek szánt válaszkommentnek indult... Idézni most nem idézek szó szerint; remélem, a kontextusból kiderül, miről is van szó. A változatosság kedvéért arról, hogy hogyan látom a világot.

Először is: számos pofára esés után mind bizonyosabb vagyok abban, hogy az emberiség és/vagy az egyes ember fejlődését sokkal inkább a kérdő mondatok viszik előre, mint a kijelentők, ez utóbbiakon belül pedig sokkal inkább az állító mondatok, mint a tagadók. Valamire zsigerből nemet mondani, illetve ugyanarra rákérdezni és összefüggéseiben megérteni (vagy épp beismerni a megértésre tett kísérlet kudarcát) – két küélön világ, két külön univerzum.

Szeretném megmutatni, hogy én milyen különbséget látok a között a két állítás között, hogy „mindent tolerálni” és hogy „mindent jónak tartani”. Abból, amit cleric ír, én aggodalmat hallok ki arra nézve, hogy amennyiben a világon kritika nélkül mindent, de mindent jónak tartunk, akkor hová jut a világ. Ebben az aggodalomban tudok osztozni. Már csak azért is, mert eszem ágában sincs a világon „mindent, de mindent jónak tartani”.

De rossznak sem.

Egyre inkább eljutok arra a meggyőződésre, hogy a „jó–rossz” felosztás nem hatékony, nem előrevivő csoportosítás a világ jelenségei között való eligazodáshoz. Kicsinek és tudatlannak tartom magam (és mellesleg mindenki mást is, de ez más lapra tartozik) ahhoz, hogy dolgokat, embereket, viselkedéseket kategorikusan jónak vagy rossznak minősítsek. Ebből számomra egyenesen adódik, hogy a világnak, az embereknek és magamnak akkor teszem a legjobbat, ha mindent „tolerálok” – értsd: élni hagyok. (Ez mellesleg explicite biblikus attitűd, lásd Jézus példabeszédét a búzáról meg a konkolyról.) Egyszerűen nem vagyok azon tudás birtokában, hogy ki éljen és ki pusztuljon el. És civilizációnk történelmének szomorú, de bajosan vitatható tapasztalata, hogy akik azt hitték, birtokában vannak e tudásnak, és ennek alapján semmisítettek meg embereket (dolgokat, kultúrákat, szokásokat, közösségeket, könyveket, gondolatokat stb.) – azokról utólag bebizonyosodik, hogy (eufemisztikusan fogalmazva) elhamarkodottan döntöttek.

Szeretném azonban nem elmismásolni azt, hogy ízlésem, preferenciám, világnézetem, értékrendem természetesen (és a fent írtakkal egyáltalán nem ellentétesen) van. Vannak zsigeri reakcióim is. Vannak a világnak olyan jelenségei, amelyeket, ha megtapasztalok, undort, szorongást vagy tehetetlenséget érzek. E jelenségekkel nyilvánvalóan nem tudok (korrektebben szólva: nem akarok) azonosulni. Vannak aggodalmaim bőségesen azzal kapcsolatban, hogy merre tart a világ: erről lásd mondjuk a blogom jobb oldalán a Világ+ember címkét (amelyet a jelen poszt is visel). E preferenciák és aggodalmak azonban mind kevésbé indítanak arra, hogy bizonyos dolgokra nemet mondjak, és mindinkább affelé terelnek, hogy új, ismeretlen dolgokat keressek, amelyekre igent tudok mondani (értelemszerűleg szemben azokkal, amelyekre nem tudok).

Ebből az egész katyvaszból paradox módon, de értelemszerűen (legalábbis remélem, hogy értelemszerűen) kiviláglik egyetlen kivétel arra nézve, hogy mi az, amit soha és semmilyen körülmények között nem tudok (továbbra is korrektebben szólva: nem akarok) tolerálni: ez pedig az intolerancia. Ismét csak Ecóra hivatkozom:

A vándorlásról, a toleranciáról és arról, amit nem tűrhetünk című írásában Eco a tolerancia paradoxonával kapcsolatban is véleményt nyilvánít. Nem fél kimondani, hogy vannak tűrhetetlen dolgok: vannak az intoleranciának olyan esetei, melyeket nem lehet elfogadni, mert különben saját identitásunkat kérdőjelezzük meg. Hogy melyek ezek, azt nekünk kell eldönteni, mert egész egyszerűen ezt követeli felelősségünk vállalása.írja az ÉS-ben Kelemen János.

Az én saját, 38 éve íródó (és folyamatosan újraíródó) szótáramban az intolerancia és a fasizmus szavak nagyon közel találhatók egymáshoz, bár azt nem tudnám hirtelen megmondani, hogy melyik részhalmaza a másiknak. Cleric visszautasítja, hogy fasisztának nevezzem. Szeretném egyértelművé tenni: nem őt neveztem fasisztának. Ez olyan címkézés volna, amit nem vállalok be. Én egy gondolatra, egy megnyilvánulásra – ha tetszik: egy mémre – mutattam rá, amely eleget tesz azon követelményeknek, amelyek alapján valami (egy gondolat, egy megnyilvánulás, egy mém) fasisztának tekinthető. Ilyen mémek ezrével keringenek a körülöttünk lévő világban, és nem virít rajtuk elrettentően hatalmas horogkereszt. Épp ezért kivétel nélkül valamennyiünkkel előfordulhat (velem is fordult már elő!), hogy ilyen-olyan élethelyzetben szimpatizálni kezdünk olyan gondolatokkal, megoldásokkal, megközelítésekkel, amelyek utóbb, ha rendszerben szemléljük őket, fasisztának bizonyulnak. Ilyenkor a hatékony megoldás (szerintem) nem az, hogy letagadjuk, átírjuk, relativizáljuk ezt a tényt. Nem is az, hogy szemen köpjük magunkat vagy bűntudatosan bebújunk a sarokba. A felnőtt és felelős megoldás (továbbra is: szerintem) az, ha ilyene setben megfogalmazzuk a történtek tanulságát, és hajlandóak vagyunk újragondolni valamit, amiben adott esetben évekig vagy évtizedekig biztosak voltunk. (Nota bene: az újragondolás letiltása ugyancsak az ősfasizmus egyik ismérve.)

Címkék:


Hozzászólások:


"Ebből számomra egyenesen adódik, hogy a világnak, az embereknek és magamnak akkor teszem a legjobbat, ha mindent „tolerálok” – értsd: élni hagyok."

Ha fényes nappal kirabolnak az aluljáróban, ha leszorítják a kocsidat az útról, ha a kézenfogva melletted sétáló gyerekedet elüti a járdán bicikliző, ha a párodat a parkban megerőszakolja egy elmebeteg, ha a nagymamádat a kórházban félrekezelik, ha a szomszéd házimozijára próbálsz elaludni minden este, meddig tart majd a toleranciád? És itt nem arról van szó, hogy jónak vagy rossznak tartod az eseményt, hanem hogy tolerálod vagy intolerálod!

Az ember (vagy a társadalom) tettei következményeinek hosszútávú előrejelzése nem könnyű. Az adott helyzetben, a körülményekhez alkalmazkodva, a lehető legjobb szándékkal meghozott döntések utólagos felülbírálata legfeljebb tanulságos lehet. Utólag könnyű okosnak lenni. Az emberiség történelme tele van tévedésekkel, az egyének élete tele van rosszul meghozott döntésekkel.



Ha fényes nappal kiraboltak az aluljáróban, ha leszorították a kocsimat az útról, ha a kézenfogva mellettem sétáló gyerekemet elütötte a járdán bicikliző, ha a páromat a parkban megerőszakolta egy elmebeteg, ha a nagymamádat a kórházban félrekezelték --

-- akkor ezek mind-mind múlt idejű történések, amelyekre nézve még csak föl sem tehető értelmesen az a kérdés, hogy tolerálom-e vagy sem. Kérdés lehet az, hogy milyen érzelmeket váltanak ki belőlem. Vagy az, hogy kívánatosnak tartanám-e hasonló dolgoknak a jövőbeni megismétlődését, s ha nem, akkor milyen módon próbálhatom megelőzni.

A szomszéd házimozija már találóbb példa számomra, mert nem egyszeri, a múltban megtörtént esetet ír le, hanem ismétlődő jelenséget. Ez valóban megközelíthető a tolerancián keresztül. Röviden a véleményem: a "teolerálom" és "szeretném, ha másképp lenne és próbálok is tenni ennek érdekében" állítások egyszerre is lehetnek igazak, nem állnak ellentétben egymással.

Ha bővebben érdekel a téma, keress rá a neten, akár itt a blogomban is, mert sokszor előfordult már. Kulcsszavak a kereséshez: EMK (erőszakmentes kommunikáció), zsiráfnyelv, sakálnyelv, megfigyelés, érzés, szükséglet, kérés.

Nem szeretnék öncélúan ismétlésekbe bocsátkozni. Köszi a megértésedet.



"Ha fényes nappal kirabolnak az aluljáróban, ha leszorítják a kocsidat az útról, ha a kézenfogva melletted sétáló gyerekedet elüti a járdán bicikliző.." - ezt a felsorolást a tolerancia vonatkozásában említeni súlyos csúsztatás. Mert az a ki nem mondott állítás rejlik benne, hogy ezek az események valamely "kurvanagy tolerancia" következményei. Akkor szeretném kérdezni, hog kinek és mit nem lett vlna szabad tolerálni ahhoz, hogy pl. a páromat egy elmebeteg a parkban meg ne erőszakolja? Hogy a gyerekemet ne üsse el egy biciklis? Kinek mit nem lett vlna szabad tolerálni, hogy ezek - és a felsorolás egyéb elemei - ne történjenek meg?

Ha a kérdéseimre nincs jó és egyértelmű válasz, akkor a példák alkalmatlanok arra, hogy a tolerancia melett vagy ellen érveljünk a felhasználásukkal.

Hacsak nem toleráljuk nyakló nélkül a csúsztatást mint retorikai eszközt.

Én speciel nem szeretném tolerálni, mert szerintem EZ a kurvanagy tolerancia kárára volna a társadalomnak.



Kedves Cleric!

Mégis mit akarsz? Idejössz, kommentezel, gyakorlatilag szofisztikált formában lekorcsozod a melegeket. Mit szeretnél? Hogy a melegek értsék meg, milyen szörnyű a létezésük a számodra, és bocsássák ezt meg neked?

Ha ennyire nem tudsz az egésszel mit kezdeni, akkor miért olvasod ezt a blogot, és ha ennyire nem vagy vitapartner, akkor mégis mit szeretnél? Te már "tudod", hogy igazad van. És ilyen pozicióból nehéz érvelni és rávilágítani dolgokra, mert úgyis ignorálsz mindent, ami megdöntené a Te elképzelésedet a világról.

Ja és még valami! Nincs tökéletes. Nem létezik. Te sem vagy az, én sem, senki sem. Úgyhogy óvatosan használd ezt a szót.

Utoljára "tökéletes fajról" még a németeknél volt szó és áriának hívták őket. Mindannyian emlékszünk a következményekre.



Én úgy vélem, cleric arra utalt hozzászólásában, hogy nem lehet mindent következmény nélkül hagyni. Tehát nem a megelőzésre gondolt, hanem az "élni hagyni" elv azt a részét feszegeti, hogy meddig lehet következmények nélkül elviselni valamit.
Szerintem, amiket felsorolt a példájában, joggal várható el, hogy legyen következmény, azaz valamiféle büntetés.
Azonban adott esetben a melegség milyen alapon hozható összefüggésbe egy mások kárára elkövetett cselekménnyel? Hogy vannak, akik visszataszítónak találják?
Ilyen alapon a testi fogyatékos is tekinthető visszataszítónak - de pusztán ezért lehet szankcionálni? Lehet kimondani, hogy született testi fogyatékos ne köthessen házasságot és ne fogadhasson örökbe gyereket, még a sajátját se nevelhesse?
Ugyanis a szándékosan elkövetett károkozás nem ugyanaz a kategoria, mint a születési sajátosság.
A szándékos károkozást lehet büntetni, de egy születési sajátosságot...?

Szerintem az intoleranciának ott és addig van létjogosultsága, míg érdeket véd, azaz károkozást szakncionál.
De ebbe nem tartozhat bele véleményem szerint sem a bosszu, sem egy olyan elvárás, hogy ne térjen el az átlagtól.

Ha valaki a melegséget olyan szinten nem akarja tolerálni, hogy zavarja az tény, hogy vannak akiket másságuk miatt jogi, erkölcsi és egyéb szinten megkülönböztetés ér és zavarónak tartja az ebből adó méltatlan helyzetbe kerültek sorsát, akkor magát a homoszexualitást kellene megszüntetni. De ha ez nem áll módjában (mint ahogy ez ma nem áll módjában senkinek), akkor egyetlen melegtől sem várható el, hogy ezt önerőből tegye meg.
Ha valakit zavar, hogy a melegek házasságából nem születik gyerek, akkor vajon mennyivel jobb és kinek, ha élettársi kapcsolatban élnek, ugyanúgy gyerek nélkül?
Ha valakit zavar, hogy a melegek által nevelt gyerek szekatúrának lesz kitéve - vajon mennyivel jobb jövőt tud biztosítani az intézetből ki nem vett gyereknek? Merthogy intézeti gyerek is él át negatív diszkriminációt.

Szóval én úgy vélem, hogy amíg a zavaró tényező elhárítása csakis annak az érdekét szolgálja, aki zavarva van, addig nincsenek rendjén a dolgok. Mint ahogy a hajléktalanok kipaterolása a belvárosból sem a hajléktalanok problémáját oldja meg, hanem csak azokét, akiket zavar a meglétük.
Márpedig egy ember puszta léte csak az intoleráns ember számára lehet zavaró. És ez valóban a fasizmus jegyeit hordozza.

Kata



Kata, a változatosság kedvéért :) nagyrészt egyetértünk. Mondjuk a demarkációs vonalat én nem a "tehet tóla - nem tehet róla" között húznám meg, bár hajdan az én érvkészletemben is szerepelt ez, de ma már mind kevesebbet mond számomra. A számomra lényegi különbség inkább az "épít - rombol" között van, ahogy arra te is utalsz.

A többiből, azt hiszem, önálló poszt lesz... ;)



Rosszul hittem: mégsem lesz önálló poszt. :( Le akartam írni azt, amit arról gondolok, hogy a büntetés (a bármilyen büntetés!) miért szükségképpen célszerűtlen: rosszabb esetben romboló a hatása, jobb esetben hatástalan. De túl nagy falat, és fáradt vagyok a szabatos érveléshez.

Röviden csak annyi: maximálisan egyetértek abban, hogy a társadalomnak bizonyos cselekedetekre határozott választ kell adni -- viszont bizonyos vgyok abban, hogy ha ez a határozott válasz bármilyen módon is a büntetés kategóriájába sorolható, az kontraproduktív a társadalomra nézve. (Akkor is, ha a társadalom legkisebb egységét, a családot nézzük.)

Jelzem, ha valaki nem vette volna észre: ezt itt most csak állítom mint konklúzió, nem érvelek mellette, nem áll itt a konklúziót eredményező levezetés (talán majd egyszer), tehát jelenleg nincs mit cáfolni, nincs mivel vitába szállni. :)



comment mint egy bejegyzéssel lejjebb


Megjegyzés küldése

<< Vissza


Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta