Névtelen szerint:

"Ebből számomra egyenesen adódik, hogy a világnak, az embereknek és magamnak akkor teszem a legjobbat, ha mindent „tolerálok” – értsd: élni hagyok."

Ha fényes nappal kirabolnak az aluljáróban, ha leszorítják a kocsidat az útról, ha a kézenfogva melletted sétáló gyerekedet elüti a járdán bicikliző, ha a párodat a parkban megerőszakolja egy elmebeteg, ha a nagymamádat a kórházban félrekezelik, ha a szomszéd házimozijára próbálsz elaludni minden este, meddig tart majd a toleranciád? És itt nem arról van szó, hogy jónak vagy rossznak tartod az eseményt, hanem hogy tolerálod vagy intolerálod!

Az ember (vagy a társadalom) tettei következményeinek hosszútávú előrejelzése nem könnyű. Az adott helyzetben, a körülményekhez alkalmazkodva, a lehető legjobb szándékkal meghozott döntések utólagos felülbírálata legfeljebb tanulságos lehet. Utólag könnyű okosnak lenni. Az emberiség történelme tele van tévedésekkel, az egyének élete tele van rosszul meghozott döntésekkel.

 Balázs szerint:

Ha fényes nappal kiraboltak az aluljáróban, ha leszorították a kocsimat az útról, ha a kézenfogva mellettem sétáló gyerekemet elütötte a járdán bicikliző, ha a páromat a parkban megerőszakolta egy elmebeteg, ha a nagymamádat a kórházban félrekezelték --

-- akkor ezek mind-mind múlt idejű történések, amelyekre nézve még csak föl sem tehető értelmesen az a kérdés, hogy tolerálom-e vagy sem. Kérdés lehet az, hogy milyen érzelmeket váltanak ki belőlem. Vagy az, hogy kívánatosnak tartanám-e hasonló dolgoknak a jövőbeni megismétlődését, s ha nem, akkor milyen módon próbálhatom megelőzni.

A szomszéd házimozija már találóbb példa számomra, mert nem egyszeri, a múltban megtörtént esetet ír le, hanem ismétlődő jelenséget. Ez valóban megközelíthető a tolerancián keresztül. Röviden a véleményem: a "teolerálom" és "szeretném, ha másképp lenne és próbálok is tenni ennek érdekében" állítások egyszerre is lehetnek igazak, nem állnak ellentétben egymással.

Ha bővebben érdekel a téma, keress rá a neten, akár itt a blogomban is, mert sokszor előfordult már. Kulcsszavak a kereséshez: EMK (erőszakmentes kommunikáció), zsiráfnyelv, sakálnyelv, megfigyelés, érzés, szükséglet, kérés.

Nem szeretnék öncélúan ismétlésekbe bocsátkozni. Köszi a megértésedet.

 Névtelen szerint:

"Ha fényes nappal kirabolnak az aluljáróban, ha leszorítják a kocsidat az útról, ha a kézenfogva melletted sétáló gyerekedet elüti a járdán bicikliző.." - ezt a felsorolást a tolerancia vonatkozásában említeni súlyos csúsztatás. Mert az a ki nem mondott állítás rejlik benne, hogy ezek az események valamely "kurvanagy tolerancia" következményei. Akkor szeretném kérdezni, hog kinek és mit nem lett vlna szabad tolerálni ahhoz, hogy pl. a páromat egy elmebeteg a parkban meg ne erőszakolja? Hogy a gyerekemet ne üsse el egy biciklis? Kinek mit nem lett vlna szabad tolerálni, hogy ezek - és a felsorolás egyéb elemei - ne történjenek meg?

Ha a kérdéseimre nincs jó és egyértelmű válasz, akkor a példák alkalmatlanok arra, hogy a tolerancia melett vagy ellen érveljünk a felhasználásukkal.

Hacsak nem toleráljuk nyakló nélkül a csúsztatást mint retorikai eszközt.

Én speciel nem szeretném tolerálni, mert szerintem EZ a kurvanagy tolerancia kárára volna a társadalomnak.

 Névtelen szerint:

Kedves Cleric!

Mégis mit akarsz? Idejössz, kommentezel, gyakorlatilag szofisztikált formában lekorcsozod a melegeket. Mit szeretnél? Hogy a melegek értsék meg, milyen szörnyű a létezésük a számodra, és bocsássák ezt meg neked?

Ha ennyire nem tudsz az egésszel mit kezdeni, akkor miért olvasod ezt a blogot, és ha ennyire nem vagy vitapartner, akkor mégis mit szeretnél? Te már "tudod", hogy igazad van. És ilyen pozicióból nehéz érvelni és rávilágítani dolgokra, mert úgyis ignorálsz mindent, ami megdöntené a Te elképzelésedet a világról.

Ja és még valami! Nincs tökéletes. Nem létezik. Te sem vagy az, én sem, senki sem. Úgyhogy óvatosan használd ezt a szót.

Utoljára "tökéletes fajról" még a németeknél volt szó és áriának hívták őket. Mindannyian emlékszünk a következményekre.

 oncogito szerint:

Én úgy vélem, cleric arra utalt hozzászólásában, hogy nem lehet mindent következmény nélkül hagyni. Tehát nem a megelőzésre gondolt, hanem az "élni hagyni" elv azt a részét feszegeti, hogy meddig lehet következmények nélkül elviselni valamit.
Szerintem, amiket felsorolt a példájában, joggal várható el, hogy legyen következmény, azaz valamiféle büntetés.
Azonban adott esetben a melegség milyen alapon hozható összefüggésbe egy mások kárára elkövetett cselekménnyel? Hogy vannak, akik visszataszítónak találják?
Ilyen alapon a testi fogyatékos is tekinthető visszataszítónak - de pusztán ezért lehet szankcionálni? Lehet kimondani, hogy született testi fogyatékos ne köthessen házasságot és ne fogadhasson örökbe gyereket, még a sajátját se nevelhesse?
Ugyanis a szándékosan elkövetett károkozás nem ugyanaz a kategoria, mint a születési sajátosság.
A szándékos károkozást lehet büntetni, de egy születési sajátosságot...?

Szerintem az intoleranciának ott és addig van létjogosultsága, míg érdeket véd, azaz károkozást szakncionál.
De ebbe nem tartozhat bele véleményem szerint sem a bosszu, sem egy olyan elvárás, hogy ne térjen el az átlagtól.

Ha valaki a melegséget olyan szinten nem akarja tolerálni, hogy zavarja az tény, hogy vannak akiket másságuk miatt jogi, erkölcsi és egyéb szinten megkülönböztetés ér és zavarónak tartja az ebből adó méltatlan helyzetbe kerültek sorsát, akkor magát a homoszexualitást kellene megszüntetni. De ha ez nem áll módjában (mint ahogy ez ma nem áll módjában senkinek), akkor egyetlen melegtől sem várható el, hogy ezt önerőből tegye meg.
Ha valakit zavar, hogy a melegek házasságából nem születik gyerek, akkor vajon mennyivel jobb és kinek, ha élettársi kapcsolatban élnek, ugyanúgy gyerek nélkül?
Ha valakit zavar, hogy a melegek által nevelt gyerek szekatúrának lesz kitéve - vajon mennyivel jobb jövőt tud biztosítani az intézetből ki nem vett gyereknek? Merthogy intézeti gyerek is él át negatív diszkriminációt.

Szóval én úgy vélem, hogy amíg a zavaró tényező elhárítása csakis annak az érdekét szolgálja, aki zavarva van, addig nincsenek rendjén a dolgok. Mint ahogy a hajléktalanok kipaterolása a belvárosból sem a hajléktalanok problémáját oldja meg, hanem csak azokét, akiket zavar a meglétük.
Márpedig egy ember puszta léte csak az intoleráns ember számára lehet zavaró. És ez valóban a fasizmus jegyeit hordozza.

Kata

 Balázs szerint:

Kata, a változatosság kedvéért :) nagyrészt egyetértünk. Mondjuk a demarkációs vonalat én nem a "tehet tóla - nem tehet róla" között húznám meg, bár hajdan az én érvkészletemben is szerepelt ez, de ma már mind kevesebbet mond számomra. A számomra lényegi különbség inkább az "épít - rombol" között van, ahogy arra te is utalsz.

A többiből, azt hiszem, önálló poszt lesz... ;)

 Balázs szerint:

Rosszul hittem: mégsem lesz önálló poszt. :( Le akartam írni azt, amit arról gondolok, hogy a büntetés (a bármilyen büntetés!) miért szükségképpen célszerűtlen: rosszabb esetben romboló a hatása, jobb esetben hatástalan. De túl nagy falat, és fáradt vagyok a szabatos érveléshez.

Röviden csak annyi: maximálisan egyetértek abban, hogy a társadalomnak bizonyos cselekedetekre határozott választ kell adni -- viszont bizonyos vgyok abban, hogy ha ez a határozott válasz bármilyen módon is a büntetés kategóriájába sorolható, az kontraproduktív a társadalomra nézve. (Akkor is, ha a társadalom legkisebb egységét, a családot nézzük.)

Jelzem, ha valaki nem vette volna észre: ezt itt most csak állítom mint konklúzió, nem érvelek mellette, nem áll itt a konklúziót eredményező levezetés (talán majd egyszer), tehát jelenleg nincs mit cáfolni, nincs mivel vitába szállni. :)

 Névtelen szerint:

comment mint egy bejegyzéssel lejjebb