Névtelen szerint:

Ebben a törvényesített jogegyenlőtlenségben én csak azt tudom látni, hogy van egy (több)kimondatlan feltételezés, amely szerint a buziság nem normális variáció, hanem patológia. Tehát ne bocsássuk rá a buzikat a társadalomra. Ha volna névviselési jog, akkor mindjárt láthatná mindenki, hogy a két azonos nemű ember közt valójában buziság áll fenn, és mivé lenne akkor a közerkölcs?!

És még egy kimondatlan feltételezés: mintha a buziság a pedofilsággal volna azonos, tehát ne bocsássuk rá a buzikat a gyerekekre, más gyerekére (pl. örökbefogadó szülőként) meg különösen ne. Mintha a pedofília áldozatai mindjárt automatikusan buzikká válnának maguk is (egy harmadik kimondatlan feltételezés), és akkor megint csak mivé lenne a közerkölcs?!

Vagyis adjunk annyi engedményt a buziknak, hogy ünnepelhessenek, de azért annyit ne, hogy a buziság a hétköznapi élet és a mindennapi "közbeszéd" normális részévé válhasson. Buzuljanak csak csönben, egymás között.

Remélem kisült, hogy mi erről a saját véleményem.

 Névtelen szerint:

Egyrészt egyetértek. Ez még valóban jogegyenlőtlenség... És ezt lépten, nyomon hangsúlyozni kell.
Másrészt én igenis ünnepeltem, nem teljesen jó szájízzel, de megittam egy orgazmus koktélt :)
Miért? Mert realista vagyok. Én magam is legalább egy évtizedik teljesen
úgy gondolkodtam, mint a társadalmi többség (annak ellenére, hogy meleg vagyok: internalizált homofóbia) és láttam, hogy hosszú út volt a gondolkodásmódom megváltozása. Úgy gondolom, a társadalomban is ez lassú folyamat, és a jogok ugyan nem a társadalmi közvéleménytől függnek, de a gyakorlatban sajnos ez úgy működik, hogy útja van egy embernek, egy társadalomnak a homofóbiából (mindenféle egyenlőtlenségből) kifelé, s a társadalom tagjai "kedves" képviselőink is. Ha tehát realista vagyok, akkor kész csoda, hogy egyáltalán ennyit sikerült elérni, mert egy másik összetételű kormány esetén (ami egyre valószínűbb, hogy lesz 2010-ben) semmi, távoli esély sem lett volna erre.
Én viszont úgy gondolom, hogy ezután nem nehezebb lesz (bár értem, amit írsz, Balázs, hogy "hát ez nekünk nem elég?" - kérdezhetik meg), mert úgy hiszem, hogy ahogyan nekem arra volt szükségem, hogy minél többet, természetesebben találkozzam a melegséggel, akkor valami ilyesmi segít a társadalmi többségen, a képviselők többségén is: ha lesznek (és lesz visszhangja tuti!) bejegyzett élettársak, akkor elindul egy ilyen folyamat a társadalomban is, és könnyebb lesz egy következő lépést elérni.
Teljesen értem a radikálisabb nézőpontot (az USA-ban több melegszervezet így volt), amely azt mondja: ha nem teljesen egyenlő, nem kell, és első blikkre én is ezt mondanám, de második blikkre már :), ahogy végiggondolom a saját utam, meg körülnézek, azt mondom, legyünk kicsit pedagógikusabbak... :) a jogegyenlőségik út vezet, ahogy egy fiatal homofóbiájának legyőzéséhez is fokozatos lépcsőkre van szükség (ezt tanárként is tudom). Hát "neveljük" még e kicsi, gyerek, akaratos, butuska társadalmunkat, hogy rájöjjön magától, milyen hülye is... Ez egy másik nézőpont.

 Balázs szerint:

Azt hiszem, teljesen egyet tudok érteni az előttem szólókkal. Azzal is, hogy a "semmiből való teremtés" egyedül Isten kompetenciája: a mi világunkban, általunk végbevitt változások mindig fokozatosak. Tehát ismétlem: teljesen egyetértek az előző kommenttel is -- a 2. és 3. mondatával is, miszerint "Ez még valóban jogegyenlőtlenség... És ezt lépten, nyomon hangsúlyozni kell."

 Névtelen szerint:

Istenem,mennyi buzi.

 Névtelen szerint:

Nekem ez olyan érzés, mintha tőrt döftek volna a szívembe, már a regisztrált életkapcsolat kifejezéstől is kirázott mindig is a hideg, igazából eddig nem tudtam rendesen megfogalmazni, hogy miért... De Ti igen, attól szörnyű ez a kifejezés, mert kifejezi azt, hogy mostmár törvény mondja ki, hogy nem vagyunk egyenlőek. Szerintem a törvényekkel nem lehet megvárni, amíg az emberek eljutnak arra a szintre, hány ember fog addig boldogtalansgában élni?? Hány ember élete telik el igazi, biztonságot nyújtó család nélkül, amire mindig is vágyott? És ha tényleg egyenlő jogok lennének, szerintem a társadalom is hamarabb elfogadná a melegeket, de ha már a törvény is kimondja, hogy nem egyenlőek, akkor mit lehet várni tőlük?

 Névtelen szerint:

Tudom, szégyen, de nem nagyon értem a dolgokat, amiről itt beszélgettek. Egyetemre is felvettek, szóval nem lehetek annyira hülye (igaz, azt sem, hogy okos lennék), de nekem ez a törvény -vagy mi a szösz- jó dolognak tűnik. Ha jól tudom, eddig ez sem volt. Szóval, mint a rögbiben, mostmár ettől a ponttól kell előrébb vinni a labrát, nem? Ha majd lesz egy olyan barátom, akkor lehetünk "hivatalosan" élettársak... és ez nekünk jó, nem? Úgy értem, elismeri az állam, vehetünk fel közösen hitelt, meg ilyesmi... De mondjátok meg, ha rosszul tudom...

 Balázs szerint:

Amit írsz, az teljesen igaz. A baj csak az, hogy (a rögbihez nem értek), a jelen helyzetet, amely most a tövénnyel létrejött, a túlnyomó többség (a melegeké is) úgy értékeli, hogy "gól!", azaz: "na, akkor meg is volnánk, kész, minden a legnagyobb rendben, megvan az egyenlőség a melegeknek." Holott nincs meg, ahogy eddig se volt meg. Eddig csupán azért, mert semmilyen törvény nem szólt erről, most viszont azért, mert az egyenlőtlen helyzetet törvény szentesíti.

 Ádám szerint:

Egy dolgot nagyon nem értek. Úgy tűnik a fentiekből, hogy az explicit homofóbia rosszabb, mint az implicit homofóbia. De honnan az a kimondatlan előfeltevés, hogy az explicit forma ellen nehezebb küzdeni, mint az implicit forma ellen???

Amikor a feketékről vagy a zsidókról mondta ki a törvény, hogy ez és ez nem illeti meg őket, akkor sokkal könnyebben rá lehetett mutatni, hogy "itt van a jogsérelem, itt virít!" Amíg létezett pl. a 199. paragrafus (vagy Németországban a 175.), addig azt lehetett vinni a táblán, arra lehetett hivatkozni. Úgy gondolom, ezeknél eleve csak korábbi, kezdetlegesebb állapot lehet, ha ezek a törvények nem léteznek, miközben tudjuk, hogy a homofóbia attól még ugyanúgy létezik. Emiatt nemigen tudom ezt az eredményt visszalépésként vagy hátrányosként felfogni. Látható, megfogható ellenféllel mindig könnyebb harcolni, mint láthatatlannal és megfoghatatlannal, nem igaz?

Én szinte biztos vagyok benne, hogy mihelyt megérik a társadalomban valami számottevő elfogadás a hiányzó két joghoz, meg fog történni a módosítás. De ne feledjük, hogy ezeket a törvényeket a nép által megválasztott képviselők hozzák, és ha túl magasra ágaskodnak, nagyon hamar kirúgják alóluk a kissámlit -- és még örülhetünk, ha az utánuk jövők nem csinálják vissza az egészet.

Ezt a tisztán elvi alapon való kormányzást (amely pl. habozás nélkül megléphetne olyat, hogy azonnali hatállyal megszüntessen mindennemű diszkriminációt) talán csak egy diktatúrában lehetne megvalósítani, ahol a vezető eo ipso mindig mindent jobban tud, kizárólag jó döntéseket hoz, elméje mindig friss, egyébként pedig lehetőség szerint teljhatalmú és örökéletű...

Egy szó mint száz: mégis, mit vársz a demokráciától?

 Balázs szerint:

"mihelyt megérik a társadalomban valami számottevő elfogadás a hiányzó két joghoz, meg fog történni a módosítás"

Na ja. Csak éppen (egy tegnap publikált felmérés alapján) a magyar társadalom 94%-a(!) úgy gondolja 2007. decemberben, hogy a melegeket nem illetik meg teljesen azonos jogok, mint az embe... izé... mint a heterókat. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a melegeket semmilyen jog nem illeti meg (semmilyen -- értsd: semmilyen!) ezen a véleményen pedig nem egy marginális kisebbség van, hanem a megkérdezettek 1/3-a.

Éhgyomorra nem akarom a politikusnak mint állatfajtának a szerepét körülelmélkedni. EMK-ul viszont a következőt tudom mondani:

- Amikor azt látom, hogy a melegek jogegyenlőtlensége immár nem a témával nem foglalkozás eredménye, hanem kifejezetten a témával foglalkozás eredménye;
-amikor azt látom, hogy szinte osztatlan és felhőtlen a status quo feletti öröm, még a melegek és liberálisok között is;
-amikor azt tapasztalom, hogy kifejezetten általam értelmesnek és nyitott gondolkodásúnak ismert emberek számára is nehéz elmagyarázni, hogy mi a baj egyáltalán a törvénnyel --

--akkor egyedül érzm magam és nagy keserűség van bennem, mert egyrészt egyenlőségre és tökéletes elfogadottságra van szükségem, másrészt arra vágyom, hogy az emberi jogokról való véleményem találkozzék a többség véleményével.

Mindezek mellett ráadásul gyöngének és kicsinek is érzem magam most ahhoz, hogy nyílt színen (itt a blogban) oly mértékben levetkőzzek, ahogy azt szoktam, és ahogy (szerintem) értelmesen lehet beszélni egy ilyen témáról; védettségre van szükségem, ezért arra kérlek, hogy ha van további gondolatod a jelen válaszomban írottakkal, akkor azt privátban írd meg. Köszi. :)

 Névtelen szerint:

Az egyik legnagyobb baj szerintem az, hogy akik politikusok még ezt támogatták is, most hátra dőlnek, hogy igen, csúcs szuperek vagyunk, megcsináltuk, mostmár ne pattogjon senki, és ezek után már pár évtizedig felénk se néznek...

 Balázs szerint:

Egen, hát erről beszélek...

 Névtelen szerint:

Örülök a törvénynek, mert előrelépés.Valóban nem teljes egyenjogúság,csak a melegek házassága lehetne az, de előrelépés afelé, és nem igaz, amit Balázs ír, hogy a majdnemszabadság az rabszolgaság.Annakidején a jobbágyság is előrelépés volt a rabszolgasághoz képest.
Egyébként áldott, boldog, békés Karácsonyt kívánok Balázsnak, a blog olvasóinak, s a melegeknek.