Fiókeffektus
Szerinted mi lehet a magyarázata annak, hogy az ilyen regressziók alkalmával egyes alanyok olyan részletességgel számolnak be bizonyos történelmi körülményekröl és létezö városkról, utcákról, személyekröl (volt/van ilyen TV adás is), hogy csak pl. aprólékos levéltári kutatások után lehet megerösíteni a hipnózis alatt elmodottakat. Azaz a hipnotizált személy által elmondott információk nem nyilvánosan hozáférhetö anyagon alapulnak. Nem olvashatott róluk, nem hallhatta öket véletlenül sem a rádióban sem a villamoson. – kérdezi Sztefanó.
Gondoltam, hogy előjön ez a kérdés. Nem tudom a magyarázatot. De elképzeléseim azért akadnak. Az egyik ilyen elképzelés az, hogy tudatos csalásról van szó. Ugyanis az ilyesmiből kiválóan meg lehet élni, még akkor is, ha lebukik vele az ember. (Ugye egy szinten már nem az a fontos, hogy mit írnak az emberről, hanem hogy írjanak róla egyáltalán.)
Eggyel jóhiszeműbb verzió a következő. Tudjuk, hogy tudattalanul végtelenül sok információ megtapad az ember agyában. Elmegy egy könyvesbolt kirakata előtt, ahol ott egy könyvborító egy bizonyos városkáról, és tudtán kívül befényképezi az agyába, hogy hogy kanyarognak az utcák. Egyszer hall egy nevet valahol, valamilyen kontextusban, és valamilyen hasonló kontextusban, mintegy kulcsingerre, bevillan az adott név.
Vegyük ehhez hozzá a véletlen nagyon is jelentős szerepét, amivel kapcsolatban érdemes elolvasni egy-két könyvet. Kiderül, hogy az emberek döbbenetesen irreálisan ítélik meg a matematikai valószínűségeket. Ajánlott olvasmány: John Allen Paulos Számvakság c. könyve.
Azok pedig, akik szívesen hiszenk az ilyen jelenségekben, ha nekiállnak felkutatni egy konkrét hipnózisban elhangzottak valóságtartamát, hajlanak arra, hogy elfogultan kezeljék az adatokat, és értelmes mintézatokat lássanak kirajzolódni ott is, ahol valójában nincs semmi. Azt mondja pl. a péciens, hogy "az utcában lakik egy Charlotte". A kutatás kideríti, hogy az adott korban, az adott utcában Charlotte ugyan nem lakott, de volt egy Charles, akit megégettek szodómiáért, tehát "biztos nőies volt". És hurrá, máris stimmel az adat. (Ez teljesen fiktív példa volt.)
És még valami: az ún. fiókeffektus, amivel a parajelenségek döntő többsége könnyen magyarázható. Ez azt jelenti, hogy ha egy kutatás eredménye megfelel az elvárásoknak (a kanál valóbn elhajlik, a hipnózisban említett személy tényleg létezett, a médium tényleg azt a tárgyat rajzolja a papírra, amit a tusló földrészen lévő másik kísérleti alany a kezében fog stb.) – akkor ezt a kutatást publikálják. Nagyon-nagyon publikálják: szerepel minden folyóiratban, magazinban, híradóban stb. Állandóan hivtkoznak rá, új és újabb interjúk és kötetek tart5ják a felszínen az ilyen eseményeket.
Viszont amikor a kanál történetesen nem hajlik el, a hipnózisban említett személy létét semmilyen adat nem erősíti meg, a médium tök mást rajzol (kocka helyett gömböt) – akkor az eredmény nem kerül publikálásra, hanem bizony marad a fiók mélyén, gondosan eltemetve. Innen a kifejezés: fiókeffektus. És statisztikákat ugyan nem ismerek, de erős a gyanúm, hogy egyetlen elhajlott, publikált kanálra legalább ezerötszáz el nem hajlott (és gondosan nem publikált) kanál jut.
Ettől függetlenül természetesen létezhetnek olyan ismeretszerzési módok, amelyekről jelenleg fogalmunk sincs. Az ESP (érzéken kívüli észlelés) jelenségének nemcsak a létezését, de a nemlétezését sem bizonyították eleddig. Ha a tér és az idő összevissza görbülhet ide-oda, akkor miért ne juthatna valaki a XXI. században (ismeretlen úton) olyan információkhoz, amelyek a XIV. században nyilvánosak voltak? – Hangsúlyozom: marhára nem értek a témához, csak eleresztettem a fantáziámat. Ha azonban valaki – normális vagy paranormális úton – megszerzett egy bizonyos ismeretet, akkor az ugyanúgy beépül a személyiségébe és a személyes történetébe, mint bármilyen más ismeret, vagyis ha hipnózisban említést tesz róla, akkor ugyanúgy kell kezelni, mint bármilyen más közlését.
És még egy megjegyzés. Tegyük fel, hogy senki soha nem csal. Tegyük fel, hogy nincs fiókeffektus. Tegyük fel, hogy nincs véletlen. Tegyük fel, hogy gondos kutatásokkal kiderül: a hipnózisban elmondott, nehezen hozzáférhető adatok magyarázatául szükségképpen és csakis két hipotézis valamelyike szolgálhat: vagy az érzéken kívüli észlelés, vagy a reinkarnáció. Ha döntenünk kell, és a döntésben a tudományelmélet egyik leghatásosabb eszközét, Occam borotváját hívjuk segítségül – e szoros versenyből, az abszurd körülmények ellenére nem a reinkarnáció az, amelyik győztesen kerülne ki...
Címkék: Pszicho, Világ+ember