Kint-e vagy bent
„...megdöbbenve láttam, hogy már nem vagy római katolikus - egyértelműen nem. És keresztény sem egyértelműen vagy. Mi történt veled pontosan?” – kérdezi tőlem kommentjében Miklós, és nem szeretném válasz nélkül hagyni ezt a kérdést, mert meg tudom érteni döbbenetét annak, aki aránylag szemmel tartotta, amit nyilvánosság előtt műveltem az elmúlt idők során. Annyit előrebocsátok: a helyzet azért nem tragikus. :)
Két állításomat kéne tehát némileg értelmeznem: 1.) Egyértelműen nem vagyok római katolikus. 2.) Nem egyértelműen vagyok keresztény. Ez két külön téma, és mindkettő kifejtéséhez sok-sok oldalra lenne szükségem. Azaz nem lenne, hanem (reményeim szerint) lesz: készülőben van egy könyvem, amelyben mindenről szeretnék írni, amit tudok és fontos számomra, ill. amiről nem tudok és fontos számomra. Istenről, emberről, világról, kultúráról, kommunikációról, költészetről stb. Úgyhogy ott majd bővebben, itt pillanatnyilag csak vázlatosan.
1.) Egyértelműen nem vagyok római katolikus.
A Római Katolikus Egyház egy konkrét, ha tetszik, kézzel fogható valóság a világban. A teológia különbséget tesz látható és láthatatlan egyház között. Az utóbbiba való tartozás kritériumai bizonytalanok: ahány dogmatikus, annyi helyen húzza meg a határt. Karl Rahner az anonim kereszténység fogalmának megalkotásával alaposan feje tetejére állította a megváltástant és általában a teológiát. A II. Vatikáni Zsinat pedig dogmatikai konstitúciójában mondta ki, hogy az igaz lelkű nemkatolikusok, mi több, a jó szándékú ateisták is üdvözülhetnek, „oly módon, amit egyedül Isten ismer”.
A látható egyház azonban más dolog. Teológiai dimenzióján kívül van neki intézményi, jogi dimenziója is. S mint ilyen, tiszta és világos játékszabályok határozzák meg, hogy valaki tagja-e ennek az intézménynek vagy sem (függetlenül attól, hogy a láthatatlan egyháznak tagja-e vagy sem).
Azt, hogy valaki római katolikus-e, elsősorban nem a vallásgyakorlata határozza meg, hanem az, hogy mit hisz. Ezt a hitet, vagyis a hit tárgyát a teológia fides quae creditur néven nevezi, megkülönböztetendő a hittől mint az Istenhez kapcsolódás személyes aktusától (fides qua creditur). A tényleges vallásgyakorlat csak egy lépéssel később következik: annak függvényében alakul, amit az ember hisz.
Eszerint tehát nagyon könnyű definiálni a „római katolikus”-nak mint halmaznak a fogalmát – azonban nagyon nehéz (pontosabban lehetetlen) külső szemmel megállapítani, hogy egy konkrét ember elemét képezi-e ennek a halmaznak vagy sem. Ugyanazon egyetlen definíció sokféle megfogalmazásából az egyik a következő lehet: Római katolikus az és csak az, aki hiszi és vallja mindazt, amit a Római Katolikus egyház tanítóhivatala hit és erkölcs kérdésében a tévedhetetlenség igényével előterjeszt.
A helyzet pedig az, hogy e definíció alapján én nem vagyok római katolikus. Van ugyanis a tanítóhivatal által a tévedhetetlenség igényével előterjesztett olyan hitbeli tanítás, amelyet a magam részéről nem hiszek.
Ehhez két megjegyzést fűznék. először is a tévedhetetlenség fogalmának azon értelmezésével kapcsolatban, ahogy az a katolikus egyház önértelmezésében szerepel, komoly aggályaim vannak. Nem elsősorban erkölcsi, hanem filozófiai, konkrétan ismeretelméleti aggályaim. Az a véleményem, hogy a tévedhetetlenség ilyen értelemben vett fogalma elvi lehetetlenséget takar. Ezt természetesen nem tévedhetetlenül állítom, azonban a tervezett könyvben majd bőségesen fogom indokolni.
A helyzetet tovább árnyalja (s egyben bonyolítja), hogy jelenlegi tudásom alapján azt kell állítsam: a fenti definíció alapján a „római katolikus” megjelölés valójában üres halmazt takar. Egy konkrét emberre nézve ugyanis két eset lehetséges:
a) Nem ismeri az összes olyan tanítást, amely a fenti definícióban szerepel. És mivel nem ismeri az összeset, nem is hiheti az összeset. Hinni olyasvalamiben, aminek a puszta létéről nincs tudomásunk: fogalmi ellentmondás. Ennek az egyszerű ténynek az a kínos következménye, hogy a teológiailag iskolázatlan ember, legyen bármily mély az Istenhez fűződő kapcsolata, ha egyszerűen nem tud akár csak egyetlen apró, a tévedhetetlenség igényével előterjesztett hittételről, nem lehet római katolikus – már amennyiben nem önkényesen definiáljuk a római katolikusságot, hanem a Római Katolikus Egyház saját definícióját vesszük alapul. Eszerint tehát római katolikus híveket kizárólag a jól képzett teológusok között kereshetünk.
b) Ismeri az összes olyan tanítást, amely a fenti definícióban szerepel. Ezek az emberek a dogmatika tudósai. Nekik azonban további két problémával szembenézniök. Egyfelől a definícióban „a tévedhetetlenség igényével előterjeszt” kitétel, noha kristálytisztának tűnik, valójában számos esetben meglehetősen obskúrus. Különösen régebbi szövegek esetén komoly teológia vita tárgyát képezi, hogy egy-egy pápai vagy zsinati megnyilatkozás tévedhetetlennek tekintendő-e, s ha igen, a szöveg mely vonatkozásában kell tévedhetetlenségről beszélni, és mely vonatkozásokban csupán korhoz kötött vagy stiláris elemekről. Másfelől a magasan (vagy mélyen) képzett teológusok kénytelenek szembenézni azzal a végtelenül kényelmetlen ténnyel (amely a „nagyközönség” szeme elől rejtve marad), hogy léteznek olyan állításpárok a katolikus egyház szöveggyűjteményeiben, amelyeknek mindkét tagja külön-külön kétség kívül tévedhetetlen tanítás – ugyanakkor, ha egymás mellé tesszük őket, az derül ki, hogy a két állítás logikailag kizárja egymást (contradictio). Vagyis a kettő egyszerre és ugyanon értelemben nem lehet igaz, következésképpen egyszerre nem is hihető. (Az egymást kizáró dogmákról már évekkel ezelőtt írtam egy eszmefuttatást.)
A fenti levezetésből következik, hogy senki nem lehet római katolikus. Vagy azért nem, mert nem ismeri a Római Katolikus Egyház összes tanítását – vagy ellenkezőleg: azért nem, mert ismeri.
2.) Nem egyértelműen vagyok keresztény.
Erről könnyebb, egyszersmind nehezebb is írni. Szemben a római katolikussággal, a kereszténységnek mint olyannak nem létezik egyértelmű törvényalkotója, aki tekintélyi alapon megkérdőjelezhetetlen definíciót állíthatna fel arra nézve, mi is az, hogy keresztény. A „könynebb” utat ezzel végig is futottam: mivel nem létezik egyértelmű definíciója a „keresztény” megjelölésű halmaznak, nem lehet eldönteni egyértelműen senkiről (rólam sem), hogy kint-e vagy bent van.
A nehezebb út viszont nem kicsit, nagyon nehezebb, mint a fenti levezetés. Mégpedig azért, mert bár nincsenek a kereszténységnek egyértelmű definíciói, elterjedt definíciói azért akadnak, mégpedig szép számmal. Ezek részben átfedik, részben kiegészítik, részben kizárják egymást.
Van olyan definíciója a kereszténységnek, több is, amelyek alapján soha, már a megtérésem utáni időszakban, a legbigottabban lobogó (vagy leglobogóbban bigott) koromban sem számítottam kereszténynek. És van olyan definíciója, több is, amelyek alapján valaha kereszténynek számítottam, ma viszont már nem. És azt hiszem, bár ebben nem vagyok biztos: olyan definíciója is van (vagy lehet) a kereszténységnek, amely alapján hajdan nem számítottam volna kereszténynek, ma viszont már igen.
Ezeknek a részletezése természetesen messzemenően meghaladja ennek a posztnak a terjedelmét, de úgy hiszem, magának a blognak a műfaját is. Ha Isten és a ninivei hatalmak is úgy akarják, egyszer majd el fog készülni a bevezető sorokban említett, életrajzi elemekkel gazdagon megtűzdelt könyv. A jelen felállás alapján a címe (és alcíme) ez lesz: Aszalt szilva naplementekor – kis teológiai töprengő. De lehet, hogy változni fog: elképzelhető, hogy egybe írom majd: Aszaltszilva. Komoly indokaim vannak mindkét verzió mellett. Majd meglátjuk.
Címkék: Könyv, Vallás