Névtelen szerint:

Hasonló nempátiát legutóbb olyan (segítő) szakembertől tapasztaltam, akitől homlokegyeneset ellenkezőt vártam (vártam el). Mondhatom, hogy tapasztalataim szerint a pacing sem a magán, sem a segítő-szakmai életnek nem erőssége, a leading-et általában jobban szeretik a laikus és szakember segítők egyaránt. A pacing fárasztó, mert ráhangolódást kíván, erőfeszítést, figyelmet, érzékenységt, niytottságot. A befogadás állapota, ami a pacing-hez kell, sokkal sérülékenyebbé tesz, mint a leading-gel járó dominancia-érzés.
Hát ja.

Ha nem lenne ez a hely annyira intimtelen, azért én megkérdezném, hogy voltaképp mi van veled. Ha nem találod túl intimpistásnak a kérdést, akkor vedd úgy, hogy ténylegesen fel is tettem.
:)

 Balázs szerint:

Voltaképpen semmi sincs. Talán pont erről van szó. Ami meg mégis lenne (mert azért van), ahhoz meg nincs kedvem, fáradt vagyok. Ilyenek. Elég szarul hangzik? :)

 Névtelen szerint:

Szerintem ha a világ jelen dolgait az ember személyes kedélyállpotára valamiképpen ki lehetne vetíteni, akkor a depresszió lenne a teljesen megszokott normál állapot. Valamely távolkeleti vallás szerint - olvashattam tán még régebben - ha egy élölény a világban szenved, akkor ez a kín valamilyen formában valahol máshol megjelenik, materializálódik. Például ha bunkókkal agyonverik Kanadában a fókabébiket, akkor ez a tömény rémület, áthelyezödik a világ valamely más pontjára és például felrobbantja magát egy öngyilkos merénylö a tömegben. Az érzékeny lelkületüek megérzik az éter eme tragikus rezgéseit amitöl egyszerüen rosszul vannak, szenvednek, maguk sem tudják miért. Hát ez is lehetne egy magyarázat ... :-|

 Ivett szerint:

Kedves Balázs!

Tudom, hogy ez nem vígasz, de én szilveszter óta küzdöttem egy elég súlyos depivel. Olyan szintű súlyosságúval, hogy már nem csak az öngyilkosság, hanem annál sokkal rosszabb is megfordul a gondolataim között. Persze, hogy az én ismerőseim (mármint azok, akikkel olyan nexusban vagyok, hogy a depimet mertem említeni nekik) is azzal jöttek, hogy örülni kell az életnek. Sőt, ugyebár, hogy is lehet valaki depressziós egy ilyen mosolygós csecsemő mellett, mint amilyen a kisfiam.
Igazából nekem több dolog is összejött, úgyhogy nálam ez amolyan "betelt a pohár" szindróma volt, de olyannyira be is telt, hogy már tényleg csak a kötelességtudat tartott életben, és tartott távol azoktól a dolgoktól, amiket szívem szerint megtettem volna...

Aki még sosem volt depressziós, az nem tudja, hogy ez nem a saját választása az embernek. Sőt, azt is nehezen hiszik el, hogy a depresszió egyrészt "kémiai", vagy "biológiai" alapokra is épül.

Alapjáraton én is pozitívabb életszemléletű vagyok, dacára a sok gennyes dolognak, amit végigéltem, de az ember nem folytathat struccpolitikát, és nem seperhet mindent a szőnyeg alá... a régi sebek néha vérezni kezdenek... és, van, hogy az ember észre sem veszi, hogy a régi sebei véreznek, csak azt látja, hogy véres az ingje, de fél levetni, mert fél attól, hogy mi lehet a véres ing alatt...

Én most egyelőre szerencsésen megúsztam a dolgot. Már két hete nincsenek sírógörcseim, és képes vagyok már kimenni az utcára is, rövidebb séták erejéig.

Kívánom Neked, hogy Te is minél hamarabb túless rajta. És találd meg a belső nyugalmadat valamiképpen.

A nempatikus embereket pedig hagyd, hogy forogjanak a tévképzeteik között, rajtuk éppúgy nem lehet "segíteni", ahogyan Ők sem képesek másokon segíteni... És hidd el, hogy Ők azok, akik valóban szánalomra méltók. Amíg Te most hősiesen harcolsz a démonaiddal!

 Névtelen szerint:

d
epresszios voltam én is évekig, mig rá nem jöttem, hogy büntudattal küzdök, ez taszitott bele,ha van sok dolgod, nem leszel az, mert az elvonja a gondokat. Próbálj meg imátkozni, és legyél jóban az Úrral,ne kövess el bünöket, ami miatt büntudatod lenne. A Biblia olvasása is jót tesz, láthatod hova jutott az emberiség, ugyanaz történik most is ami 2000 évvel ezelőtt.