A nyúlon túl, avagy tizenkilenc évvel később
Egy kiváló desszert receptje: végy egy nyulat. Edd meg. Ha a nyúlon túl vagy, végy pár szem epret félbe vágva, és a következőképpen fogyaszd: mártsd cukrozott tejfölbe, majd szórd meg tengeri sóval és frissen őrölt(!) fekete borssal. Zseniális az íze.
Ezt feltétlenül föl akartam jegyezni a tegnapi napról. Ugyanakkor a „nyúlon túl” kifejezés némi erőltetéssel képletesen is értelmezhető: a nyúl sajátosan húsvét-szimbólum, húsvét természetesen a Krisztus-esemény középpontja, az egyén személyes Krisztus-eseményének formális kezdete a keresztség – szóval: a keresztelésen túl.
„Tizenkilenc évvel később” – ez a Harry Potter-sorozat epilógusának címe, amely az 1998-ban lezáródott történetet követően, 2017-ben játszódik. Nekem a mai napon aktuális a „tizenkilenc évvel később”, a fenti értelemben vett nyúl vonatkozásában: 1989. február 18-án – egyébként 19 éves koromban; Harry Potter ugyanebben az időpontban még csak 8 éves volt, és nem tudta magáról, hogy varázsló – keresztelkedtem meg.
Mi változott ezalatt az idő alatt az életemben? A szemem színét leszámítva nagyjából minden. Meghalt anyám, megszületett a húgom, elkezdtem és abbahagytam egy teológiát, meg még egy teológiát, meg egy pszichológiát, fölvállaltam a melegségemet, voltam kapucínus novícius, kispap, öngyilkos, könyvesbolti eladó, melegmozgalmár, elindítottam Magyarországon a keresztény-meleg életet, volt pár kapcsolatom meg párkapcsolatom, megjelent két és fél könyvem, abból az egyik verseskötet, foglalkoztam hipnoterápiával, készítettem honlapot, szerkesztettem online lexikont, verseskötetet és közjegyzői okiratot, megtanultam és elfelejtettem gitározni, szereztem jogosítványt, majd sok évre rá megtanultam vezetni, vettem egy lakást, majd sok évre rá felújítottam, írtam mesekönyvből bábdarabot, írtam virtusból számítógépes programot, játszottam pszichodrámán, játszottam szimbolán, voltam balett-táncos és kőfaragó, sikáltam hajót, rántottam az ampát, okos urak közt játszottam a bambát – bambák között meg az okos allúzionistát. Na igen: és egy néhányszor átrendeztem a világnézetemet.
Tizenkilenc éve fenntartás nélkül, univoc értelemben alkalmaztam magamra a „római katolikus” és a „keresztény” jelzőket. Ma az univocitás lehetősége sem merül föl: az előbbi jelző egyértelműen nem érvényes rám, az utóbbi jelző nem egyértelműen érvényes rám. Tizenkilenc éve nagyon sok kérdésem volt, és kevés kivétellel mindre tudtam is a választ. Ma is nagyon sok kérdésem van, de kevés kivétellel egyre sem tudom a választ. Tudok persze ma is válaszokat, de azokhoz nemigen tudom hozzápasszítani a kérdéseket. Továbbá, mint a régi politikai viccben: van ugyan véleményem, de többnyire nem értek egyet vele. Tizenkilenc éve nyelveken szóltam, és vágytam a nyelvek magyarázatára. Ma egyre ritkábban szólok, és vágyom az elvek magyarázatára. Tizenkilenc éve, noha nem értettem a lényeget, tűrhetően el tudtam mondani másoknak. Ma, a fentiek dacára úgy hiszem, tűrhetően értem a lényeget, de nem tudom elmondani másoknak. Tizenkilenc éve tudtam, mi az élet egyetlen helyes útja. Ma tudom, hogy az életnek nincs egyetlen helyes útja. Tizenkilenc éve a tanúságtétel foglalkoztaott. Ma a Gödel-tétel.
Van egy roppant fárasztó nyulas vicc, amit Viki tud igazán jól előadni (főleg azért, mert aranyos, ahogy ő maga nevet rajta).
Apuka és kisfia az állatkertben sétálnak.
– Apuapuapu! Mi az ott, nyúl?!
– Nem, kisfiam, az zsiráf.
– Jó nagy nyúl!
A „jó nagy nyúl” egy ideje szállóige körünkben; üptre mondjuk mindenre, ami „jó nagy”. Nos, a fentiekhez hozzátartozik még annyi, hogy tizenkilenc éve büszke meggyőződésem volt, hogy én egy valamilyen (erkölcsi?kozmikus? metafizikai?) jó-nagy-nyúlon bizony, hogy immár túl vagyok. Ma ilyen értelemben vett büszkeségről szó nincs, meggyőződés helyett halvány kontúrok látszanak csupán, viszont mind biztosabb vagyok, nem tudom, hogy hol vagyok a nyúlhoz képest, innen-e vagy túl – de azt tudom, hogy a nyúl lényegesen nagyobb, mint tiuzenkilenc éve gondoltam. Akkora, hogy jószerével értelmezhetetlen vele kapcsolatban (számomra) az innen és túl kérdése.
Címkék: Agymenés, Emlék, Felmutatható, Gasztro, Vallás, Világ+ember
–
Sorskönyv nélkül
Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással,
de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem
van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem
saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva,
illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról
elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben
is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol
esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)
szerint:
