Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

kedd, április 08, 2008
13:30
 
A keresztényüldözés szükségszerűsége


Tegnap megígértem: íme, az a régi-régi írásom, amit Dávid Ibolyának is továbbküldtem. Az előzmények már a múlt ködébe vesztek. Emlékeztetőül ennyit:

2003. december 24-én a Tilos Rádió éjszakai élő adásában egy „Barangó” művésznevű, bebaszott műsorvezető azt találta mondani: „kiirtanám az összes keresztényt”. A műsorvezető társai abban a pillanatban teljes egyértelműséggel elhatárolódtak kollégájuktól. A rádió vezetése bocsánatot kért. Barangót kirúgták. Azonban ez kevésnek bizonyult: Isten Országának Magyarországra kihelyezett szervezeti egységében elszabadult a pokol. Össznépi volt a felháborodás. Új keresztényüldözésről jajveszékeltek minden fórumon. Az ORTT egy hónapos kussra ítélte a Tilos Rádiót. Továbbá a kereszténység védelmében – és a parázsló bosszúszomj jegyében – tüntetést szerveztek, amelynek keretében sor került egy izraeli zászló elégetésére is.

Egy darabig vártam, hogy majd csak előáll valami főállású keresztény, és megemlít az ország nyilvánossága előtt olyan szavakat, mint „Jézus”, „hegyi beszéd”, „ellenségszeretet” vagy „megbocsátás” – de erre nem ekrült sor.

Ekkor írtam az alábbi cikket.

A keresztényüldözés szükségszerűsége

A bármely csoport kiirtására való felszólítást a társadalomnak elemi kötelessége megakadályozni, ha pedig mégis megtörtént, a megismétlődésnek gátat vetni. Az élethez való jog (legalábbis emberi lépték szerint, nem ontológiai mélységben) elidegeníthetetlen, és világnézeti különbség miatt bárkitől elvitatni azt: elfogadhatatlan. Ez evidens, és erre több szót vesztegetni már aktuálpolitika. Talán kevésbé evidens, de ugyanilyen elidegeníthetetlen jog a véleményalkotás, sőt a vélemény kommunikálásának szabadsága is, mindaddig, amíg ez nem sérti mások szabad véleménynyilvánítását vagy egyéb emberi jogait.

Nem tisztem megítélni, hogy a „kiirtanám az összes keresztényt” mondat milyen jogi tényállást merít ki. (Azt hiszem, a „taplóság” fogalmát a magyar jogrendszer nem ismeri.) Ugyanakkor általános iskola alsó tagozati tanulmányaim alapján erősen rémlik, hogy ez a mondat kijelentő, nem pedig felszólító. „Én ezt gondolom, teszem, akarom”, nem pedig „Ti csináljátok azt, hogy”. Kétségtelen, hogy egy kijelentő mondat is implikálhat felszólítást. Ha a fenti mondat egy hadvezér, egy diktátor, egy pártvezető szájából hangzik el, abban van felszólító erő. Ha ugyanezt egy frusztrált és berúgott műsorvezető mondja szenteste egy rétegrádió élő adásában, amelyet az adott időpontban valószínűleg nem sokkal több ember hallgat, mint ahányan a stúdióban ülnek — az nem uszítás, nem hadüzenet, nem keresztényüldözés, hanem valami, ami másodsorban gusztustalan, elsősorban azonban leginkább szánalmas.

Nem emlékszem arra, hogy Magyarországon történt-e korábban olyan, hogy egy műsorvezetőt a tőle elhangzottakért azonnali hatállyal kirúgtak. Most megtörtént; a Tilos Rádió vezetősége pedig példaadó korrektséggel határolódott el az elhangzottaktól, és szögezte le józanul, kicsit sem „alternatív” módon maximális elvi egyet nem értését. E ponton az ügy mindannyiunk okulására befejezettnek tekinthető.

Lenne. Ha egy politikai vonal nem akarná ismételten kisajátítani magának a „keresztény” jelzőt, és nem akarna casus bellit csinálni a dologból. A rádió betiltására vonatkozó kezdeményezések, a vasárnapi tüntetés véleményem szerint olyan műbalhé, amelynek Jézus Krisztushoz semmi köze, ezzel szemben a kollektív felelősség (elfogadhatatlan) elvi alapján áll. Az eset mégis súlyos, mégpedig nem az elhangzott mondat vitán felüli bárdolatlansága miatt, hanem mert e megmozdulások nagyon is alkalmasak a (legalábbis népszavazási szinten) keresztény érzelmek felkavarására és befolyásolására.

Azt hiszem, a keresztény értelmiségnek erkölcsi kötelessége lenne felszólalni egy ilyen boszorkányüldözés ellen. Visszautasítani, hogy egy politikai csoport álljon neki aggódni a „szegény hívőkért”. Rávilágítani, hogy a keresztények elleni pogromoknak kicsit sincs reális esélyük a mai Magyarországon.

És – mindezek ellenére – emlékeztetni kellene hívőket és nem hívőket valamire, ami kívülről minden bizonnyal cinizmusnak tűnik, belülről azonban az üdvtörténet egyik legnagyobb hittitka tárul föl általa. E valami pedig Tertullianusnak, az óegyház egyik legjelentősebb teológusának szavaival így summázható: „A mártírok vére magvetés a keresztények számára” E mondat az egyház azon ősi és folyamatos tapasztalatára utal hogy az üldöztetés a kereszténységnek mindig is hasznára vált. És ez nemcsak az ókori Rómára igaz, hanem akár a francia felvilágosodás, akár a szocializmus alatti üldöztetésre. Szentek a legritkább esetben támadtak az egyház világi hatalmának és dicsőségének teljében.

A Krisztus-hitet eszközként felhasználók érdekes módon rendre elfelejtik idézni Jézus jövendölését: „Ha engem üldöznek, titeket is üldözni fognak”. A kereszténység tudniillik olyan valóság, amelynek az elutasítás, a meg nem értés természetes, szükségszerű velejárója. A kereszténység bármely kor eltunyult társadalmában a botránkozás sziklája; ha nem az, ha a János apostol szóhasználata szerinti „világ” igent tud mondani rá — akkor az nem kereszténység. (Az egyszeri püspök mondta panaszosan: „Ahol Jézus megjelent, mindenhol forradalom tört ki. Ha én megjelenek valahol, teával kínálnak.”)

Jézus Krisztusba vetett hitünk alapján a keresztényüldözést radikálisan meg kell különböztetni bármely más csoport kirekesztésétől. Ha valakit származása, bőrszíne, életvezetése vagy világnézete alapján üldöznek, azt természetesen nem lehet tűrni. A kereszténység azonban nem világnézet vagy nemzeti hovatartozás. Nem lehet azt csupán evilági, társadalmi jelenségként értelmezni. A keresztény egzisztencia – valljuk – metafizikai állapot: a kinyilatkoztatás Krisztusban való beteljesedésének hordozója, az Isten Országának szentségi jele a világ számára. Az egyház Pál apostol szavai szerint (és tegyük hozzá: minden történelmi bűne dacára) „Krisztus teljessége”. Így bármely keresztényüldözés egyenes folytatása Krisztus megváltó kereszthalálának, vagyis a világ üdvözítésének.

Ha a világ fellép Krisztus követői ellen, az két dolgot jelenthet. Egyrészt jogos kritikát, amikor az egyház elvész a napi politika és az olcsó moralizálás mocsaraiban. Ilyenkor a hívő ember vagy közösség helyes válasza a bűnbánat és a megtérés, mert az igaz figyelmeztetés akkor is igaz figyelmeztetés, ha azt maga az ördög mondja. (Arról nem beszélve, hogy teljesen elavult teológiai nézet mindazt az ördög hatáskörébe utalni, ami formálisan nem keresztény eredetű.) Másrészt érheti támadás a keresztényeket a hitük, puszta létük miatt. E visszajelzéseket arra nézve, hogy az egyház valóban az evangélium útját járja, mindig hálás szívvel kell fogadni. Jézus mondta: „Boldogok vagytok, ha gyaláznak és üldöznek titeket, és minden rosszat rátok fognak énmiattam„.

Természetesen mindennek végső értelme csak a világ célba érkezésekor („utolsó ítélet”) ragyog fel átütő erővel. A megtámadott hívő ember reakciójára azonban addig is Jézus Krisztus példája az etalon. Amikor kihallgatása során a főpap szolgája felpofozta őt, Jézus hőzöngés, követelőzés és fenyegetés helyett szelíden ennyit mondott: „Ha rosszat szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha viszont nem, akkor miért ütsz engem? ” A kereszten pedig, ez közhely, nem átkozta meg gyilkosait, nem nyújtott be petíciót az Atyához a római birodalom vagy a zsidó főtanács betiltására, hanem megbocsátott nekik, holott kivégzőinek eszük ágában nem volt bűnbánatot tartani. A bűnbocsánat és az ellenségért való imádkozás feltétel nélküli, abszolút norma; ha van az igazi kereszténységnek egyértelmű ismérve, akkor ez az. Ez és nem egyházféltő feljelentések vagy köztereken felállított demonstratív keresztek.

Címkék: , , ,


Hozzászólások:


Egy hozzáfűzni valóm van: a mártíromságot nem volt szabad kiprovokálni. Legalábbis, ha arra számított az illető, hogy a keresztény közösség példaként őrzi meg az emlékezetét. Azonban mint kikerülhetetlen végzetet, beépíthették a saját üdvösségük munkálásába. Az általad hivatkozott hecckampányok inkább az első esetre emlékeztetnek engem.



Számomra mindenféle üldöztetés és kirekesztés tűrhetetlen, még akkor is, ha elfogadom, hogy bizonyos - Jézus Krisztusba vetett hitre alapozott - szempontból a mártírok vére magvetés. Én azonban egy picit sem szeretném másképp megítélni a "kiirtanék minden keresztényt", mint a "kiirtanék minden zsidót" kijelentést. Kissé cinikusan azt mondhatnám, hogy ha valaki szent akar lenni, bízzuk rá annak megoldását, hogy ne fürödjön a hatalom és dicsőség fényében.

Így aztán örömömre szolgált, ahogy annak idején a Tilos reagált. Szerintem példa értékű lehetne - de pl. a Magyar Hírlapnak vagy az Echo tévének nem jut eszébe (vagy ha eszébe jut, előlem jól eltitkolja) Bayerral kapcsolatban hasonló karakánsággal eljárni. Hol gyávaság van, ott gyávaság van.

A zsarnokságot Isten segedelmével talán megússzuk.



Miután a Barangó által reprezentált csoport, bárkik is legyenek (zsidók, liberálisok, baloldaliak, ellenkulturálisok, rockzenészek) semmiesetre sem volt többségben, vagy hatalmi helyzetben "a keresztényekkel" szemben Magyarországon, ezért Barangó kijelentését nem lehetett komolyan venni, párhuzamba állítani a zsidók, a romák, a melegek ellen elhangzó hasonló kijelentésekkel. Miki



Van igazság abban, amit mondazs, talán egyet is értek Veled. De én azért undorodom mindkét verziótól. A kisebb és gyengébb agressziója is agresszió. (Ezt zsidóként, vagyis kisebbség tagjaként mondom, nem.)



Pardon, a "nem"-nek nincs értelme az előző kommentem végén, bocs, kapkodtam.


Megjegyzés küldése

<< Vissza


Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta