Tomi legalábbis ennyit számolt össze.

Teve van egypupu, van kétpupu; számítógépasztalt lehet venni négyjegyűért meg hatjegyűért – mi ötjegyűt vettünk. Úgy negyed kilenc tájban, miközben az áruátvevőben vártunk, hogy kiadják, azt tippeltem, hogy kb. 1-re készen is leszünk az összerakásával. Nem nyert. Akkor még nem ismertük ezt a bizonyos 297-es számot, amely az asztal alkatrészeinek darabszáma.

A jószág egyébként három dobozban érkezett, és olyan böszme állat, hogy alig fért be Bercikébe. Úgy fél tíz tájban álltunk neki a pázölözésnek – és végeredményben elmondható: egyszer sem kapott sírógörcsöt egyikünk sem. Bár mindkettőnknél eljött egyszer egy pillanat, amikor úgy gondoltuk, hogy feladjuk. Tominál ez valamikor az utolsóelőtti mozzanatnál történt, amikor egy zsanért kellett felcsavarozni tízcentis helyen az arasznyi hosszú csavarhúzóval. Nálam a legelején, amikor kibontottuk az első dobozt, és megláttam benne a 8–10 oldalas képregényt, amelyről elsőre inkább hittem volna, hogy egy atomerőmű tervrajza, nem pedig egy számítógépasztal szabásmintája. Ha egyedül vagyok, abban a minutumban feladom. Tomi azonban mint hősies művezető koordinálta a folyamtot, és mindig instruált, hogy pl. „kérem a 2 db 12-est, és kérek hozzá 4 db 3C-t”, meg hasonlók; így ment ez nem egyig, de hajnali fél 4-ig, amikorra végre az utolsó mütyür is a helyére került.

Illetve nem igaz: egyrészt maradt a végén egy bigyó (őontosan úgy, ahogy a szerelésekre vonatkozó Murphy-törvény mondja), ami vagy azt jelenti, hogy eggyel többet adtak belőle, vagy azt, hogy valahonnan kihagytunk egyet; most pánikolhatunk, hogy mi lesz, ha egy szép napon összeomlik az asztal. Továbbá égen-földön nemtaláltuk meg az 5F elemet, és mivel a rajzról sem igen derült ki, hogy mi a bánatos lótüdő az, ami ezt az ismeretet illeti, most már kétségkívül hülyén halunk meg.

Amikor befejeztük, nekiálltunk egy hangulatos, hajnali számítógép-szerelésnek (értsd: néztem, amint Tomi bűvészkedik az összességében legalább másfél kilométert kitevő vezetékdzsungellel), és kb. fél ötkor bezuhantunk az ágyba, hogy fél nyolckor keljünk is.

Szerencsére ma rövidnapozunk, legalábbis munkailag; Tomi, ha igaz, már elindult, én még küzdök a vadas gombámmal, aztán lelépek én is: 14:30-kor indul az ícé Pécsre: Bikkfa és Bambika vendégeként ott töltjük a hétvégét, amint azt már rég megbeszéltük. Hagyjuk, hogy még egy utolsót rúgjon belénk az idei nyár. Lesz, ha igaz, mexikói vacsorázás, harkányi gyógyfürdőzés, villányi bortúrázás – alig várom már, hogy elinduljunk és ott legyünk!

Címkék: Kapcsolatok, Lakás, Sztori

---