Ez van – Blog – Tudatmódosítók – Salátástál – Terápia – Sorskönyv nélkül – Olvasókönyv – Képmutatás – Kijárat...
Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
„Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
– Ez bármire igaz.
Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005) |
szombat, szeptember 27, 2008
21:01 Megnyílik egy világ
Címkék: Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Vallás Hozzászólások:
“Olyan fáradt vagyok, hogy tollam megakad a papíron”
Kamaszkori olvasmányom volt, már nem is emlékszem az egészből szinte semmire. De ami mégis megmaradt, a legvége az eleven kép ma is. Egy gondolat merült fel: mindannyian(?) átéljük életünkben a lamed vov érzését, mindannyian vagyunk zsidók és nácik is, mindannyian vagyunk Jézus és Júdás, mindannyiunkra tekint valaki úgy, mintha mi lennénk az isten, és mindannyian éreztük már magunkat istennek... Mikor tanulunk meg már végre emberek lenni? Mikor tanuljuk már meg végre, hogy az én szabadságom ott végződik, ahol a Te szabadságod kezdődik?
Kamaszkori olvasmányom volt, már nem is emlékszem az egészből szinte semmire. De ami mégis megmaradt, a legvége az eleven kép ma is. Egy gondolat merült fel: mindannyian(?) átéljük életünkben a lamed vov érzését, mindannyian vagyunk zsidók és nácik is, mindannyian vagyunk Jézus és Júdás, mindannyiunkra tekint valaki úgy, mintha mi lennénk az isten, és mindannyian éreztük már magunkat istennek... Mikor tanulunk meg már végre emberek lenni? Mikor tanuljuk már meg végre, hogy az én szabadságom ott végződik, ahol a Te szabadságod kezdődik? << Vissza |
|
látogató 2005. január 10-e óta |