Ez van – Blog – Tudatmódosítók – Salátástál – Terápia – Sorskönyv nélkül – Olvasókönyv – Képmutatás – Kijárat...
Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
„Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
– Ez bármire igaz.
Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005) |
kedd, november 18, 2008
11:50 Nagyon szomorú történet
Címkék: Brühühü, Humor, Sztori, Világ+ember Hozzászólások:
Nos, ez szomorú...Ámde, becsületszavamra, a Király utcai Kentucky Fried Chickennek egy alkalmazottját úgy hívták:
Azt hittem, kellően intellektuálisan viszonyulok a nyelvhez, és hogy így is úgy is bármit el tudok képzelni, mert egy szó csak egy szó, és egy név csak egy név, amit egy lélegzetvétellel kicserélhetünk...
Emlékszem Friderikusz egyik show-jában furcsa nevü emberek voltak a vendégek, abban tervezte Nemoda Buda apuka hogy a fiának a Nemoda Buda Örs nevet fogja adni :-))
Én Nyári Olimpiáról tudok, de a Mag Ányos tényleg szomorú...
Szerintem mindenképpen nagyon szerencsétlen ember az, akit a szülei saját céljaik elérésére használnak, bármilyen cél legyen is az. Akár szellemeskedési (különös név), akár önmegvalósítási (legyen pl.zongorista, mert nekem nem sikerült). Nem tudom, nem áll-e ez szemben a valódi szeretettel. De lehet, hogy túl szigorú vagyok.
Hihetetlen, hogy emberek képtelenek belegondolni, hogy saját gyermekük egész gyermekkorát, vagy akár az egész életét tehetik tönkre azzal, hogy ők mókásnak találnak egy szójátékot és ezt névként akasztják utóduk nyakába. Ami valóban mulatságos is lehetne, -mondjuk egy viccben- csakhogy minden gyermek egyik főtulajdonsága, hogy "kegyetlenül" őszinte. Innentől nem kevés piszkálódásban lesz része, amelynek egy részét ő is humorosan fogja fel, de nagyobb részt feldolgozhatatlan frusztráció fogja kísérni egy életen át. Ez vagy magába fordulóvá, vagy agresszívvá teszi majd, ritkán akad más lehetősége. Utána meg a "kedves" szülő panaszkodik, hogy nem érti azt a szerencsétlen gyereket, hogy miért ennyire kezelhetetlen, pediglen ez biza az ő hibája és nem a gyereké.
ez a nevkerdes, azert is nagyon erzekeny ugy, mert a felnottkent teljesen unalmasnak talalt neveken is csufolodnak a gyerekek, nem tudom, van- e egyaltalan koztetek olyan, akinek a navat nem forgattak, ferditettek el olyanforman, hogy csufolodasra alkalmas legyen, es arra is jol emlekszem, hogy a nevvel csufolas volt az egyik legutosebb lelkiterror, gondolom ez az elso biztos pontunk gyerekkent onazonossag teren. << Vissza |
|
látogató 2005. január 10-e óta |