Kezdetben volt a halászlé, „aztán lőn az IGE” – hogy József Attilát idézzem, mind a megfogalmazás, mind a sorrend tekintetében.

Merthogy számomra a karácsony, életem első tizenkilenc évében, egyet jelentett az esti közös halászléevéssel (amihez azért persze volt karácsonyfa meg ajándék is), és közben szó nem volt Jézus születéséről, még sztori szinten se nagyon, ami pedig a teológiai aspektust (az Ige megtestesülését) illeti, az végképp föl sem merült. Aztán fordult a világ, et Verbum caro factum est, számomra is. Horribile dictu, még az is megesett egyszer-kétszer, hogy szentestére halászlé nélkül maradtam. Végül konszolidálódott a helyzet, és az utóbbi években a karácsonyi készület új rítussal bővült, miszerint:

– Halló, szia, Apa! Figyelj csak, megvettük a halat, itt van a hűtőben, és tudom, hogy már tavaly is megkérdeztem, de mondd el még egyszer, légy szíves: mit is kell vele csinálni pontosan, hogy halászlé legyen belőle...?

Na. Ezt a rítust szívesen kihagynám a jövőben. Úgyhogy amíg az elkészült halászlé kint várja az erkélyen, hogy passzírozható hőmérsékletűre hűljön, gyorsan leírom magamnak, amíg emlékszem rá, hogy mi is a válasz a fenti kérdésre, hogy jövőre már a saját blogomból tudjam kipuskázni. Tehát:


Karácsonyi halászlé

Hozzávalók halilag:

• 1 db Tomi, aki hősies önfeláldozással hajnalban, munka előtt elintézi a halvásárlást, és hazatér a következő cuccal:
  
• 1 db pontyfej
  
• 1 db pontygerinc
  
• 2 db pontyfenék (vagy comb, vagy mi a halál, szóval az, amire a farok csatlakoztatva van)
  
• 8 szelet ponty
  
• 1 jókora marék pontypete és -spermium (Ági, ha ezt olvasod véletlenül: máig az egyik legszívderítőbb emlékem, amikor jó étvággyal kanalaztad a halászlét, a belsőségekkel együtt, mi meg felvilágosítottunk, hogy valójában mi is az a haltej, neked pedig kifordult a szádból a kanál. :D)

Hozzávalók egyébileg:

• Másfélszer annyi hagyma, mint amennyire először gondolna az ember
  
• Háromszor annyi pirospaprika,    –   ''   –
  
• Só
  
• 1-2 szem normál (vagy 3-4 szem kisebb) méretű paradicsom (a konzerv paradicsompürét – nem is szólva holmi halászlékockákról – Tomi előtt jobb nem is említeni, mert már a telefonban is csúnyán néz tőle)
  
• 1-2 szem szárított erős paprika (cseresznyepaprika vagy macskapöcse, vagy ami épp van)
  
• 1-2 szem krumpli (de tényleg, viccen kívül: az ízét nem bántja, viszont passzírozás után sűrűbb lesz tőle az alaplé)
  
• Víz (Ezt mindig kihagyják a receptekből, mintha evidens volna, hogy korlátlan mértékben rendelkezésre áll. Perdig nem evidens, és néhány évtizeden belül sajnos evidens lesz, hogy miért nem evidens. Ezt csak úgy a hangulat kedvéért említettem.)

Elkészítés:

A halkatrészeket megmossuk. Ezt követően elhatározzuk, hogy legközelebb halmosás előtt elrámoljuk a tiszta edényeket a szárítóból. Hevenyészett törölgetés következik, ezalatt pánikba esünk, hogy kevés a hal az alaplébe, viszont rájövünk, hogy kettőnknek sok a 8 szelet. Úgyhogy hat szelet megy a fagyasztóba, a megmosott belsőségekkel együtt (illetve külön), két szelet pedig megy a lébe a többi cuccal, és jól elhatározzuk, hogy jövőre emlékezni fogunk erre az aránytalanságra. Amúgy ha a lébe való hal mennyisége kb. 1,5 kg, akkor nagy baj nem lehet.

A halfejből kiszedjük a kopoltyúszűrőket (piros fésű) meg a keserűcsontot. Ez utóbbi valami kis porcszerű bigyó, ami halilag középen van, és arról lehet megismerni, hogy... Hm... Ezt telefonon annyiszor mondta már Apa, hogy borzasztó, de nem vagyok vizuális alkat. Úgyhogy inkább kiszedek mindent, ami olyan csontszerű és mozdítható. Ami nem mozdítható (olyan is van bőven), az nem csinál bajt: mehet a lébe.

A haldarabokat még tovább daraboljuk. Nem mintha számítana, hiszen úgy is péppé fő, meg át lesz passzírozva, de a darabolás, főleg ha egy jókora kínai bárddal végzi az ember, levezeti az év vége tájára már bőven felgyűlt feszültséget. Meg mégis: az olyan igazi, komoly, felnőttes dolog: halat aprítani! (A 40. életévben ez is szempoont...)

A hagymát felkockázzuk, és a hallal együtt beletesszük a nagyon-nagyon nagy fazékba (konyhaszekrényben jobbra fölül, a sarokban van). Persze beleférne kisebbe is, de hát akkor mi lenne az illúzióval?

Felengedjük hideg vízzel, úgy, hogy a szárazanyagot bőven ellepje. Teszünk bele egy vödör sót, egy rakás pirospaprikát (mennyiségileg: lásd fent), a paradicsomot és a krumplit. Föltesszük a tűzre, lefedjük, és ha észrevesszük, hogy csak nem akar felforrni, akkor esetleg alá is lehet gyújtani. Felhívjuk Tomit telefonon, hogy mehet-e az alaplébe az erős paprika (válasz: igen), majd ennek megfelelően járunk el a továbbiakban.

Ha felforrt, hadd főjön. Kis lángon. Minél tovább fő, annál jobb. Időnként megkóstoljuk, és elttűnődünk az idő relatív voltán: a szentestéig hátralevő két nap, ha takarításban, favásárlásban és -díszítésben gondolkodunk, szorongatóan kevés; ha halászlé-nemevésben mérjük az időt, akkor botrányosan sok. Kóstolások után újrasózzuk, meg még megpaprikázzuk, meg még, meg még sózzuk. (Elsózás után mehet rá egy pohár víz, és azzal főzhetjük még egy kicsit, de ha kicsit sós marad, az se gond, elvégre ez úgyis csak az alaplé.)

Ha úgy döntöttünk, hogy kész (ezt onnan lehet tudni, hogy olyan főzelékszerű az egész), akkor kitesszük az erkélyre (aki a déli féltekén olvassa a bogomat, és innen akarja megtanulni a karácsonyi halászléfőzést, az inkáb ne az erkélyre tegye ki, a kánikulába, hanem fújja szorgalmasan).

Eddig a pontig fix, hogy jó a recept, mert idáig a mai napon eljutottam. A többi per pillanat jövendőmondás. (Részben; másfelől emlékezés a tavaly történtekre.)

Ha lehűlt a lé annyira, hogy ne égesse a kezünket, nekiállunk locspocsolni. A nagyobb csontokat kézzel kiszedjük, majd jön a passzírozás: kézzel, lábbal, szűrővel, szitával, turmixgéppel vagy golyószóróval. (Krumplinyomó is jó, ha valakinek van: nekünk nincs.) Ehhez a művelethez hasznos fehér pólót venni, hogy a munkánknak legyen valami látszatja. A passzírozás végeztével azt, ami gusztustalan és/vagy szúr, kidobjuk, ami ezt követően megmarad, az az alaplé. Ez mehet a hűtőbe, már ha befér. Ha nem, akkor erkély.

Szentdélután kivesszük a halfagyit, kiengedjük, a szeleteket besózzuk. Este felforraljuk az alaplét, ha kell, teszünk hozzá még vizet, és belefőzzük a halat meg a belsőséget. Ez utóbbi művelet mindössze néhány percet vesz igénybe.

További elintéznivaló: friss fehér kenyeret időben beszerezni (a bolt 24-én 2-ig van nyitva); a (természetesen badacsonyi vagy szigligeti) fehér bort időben behűteni. Evéskor lehet Erős Pistát használni (ez még épp hogy Tomi tűréshatárán belül van, bár rezeg a léc), de ha van rá idő, akkor szebb és jobb az analóg módszer: a halászléből kiszedünk egy merőkanálnyit (vagy inkább kevesebbet) a kis nyelesbe, belemorzsolunk jó néhány erőspaprikát (majd iszonyatos sebességgel elmegyünk kezet mosni, bő vízzel, szappannal!), és felfőzzük. Ez a „csípő”, ami valamilyen mártásos tálban az asztalra kerül, és ki-ki ízlés szerint tehet a tányérjába.

Fontos figyelmeztetés, magamnak:
Rántott halban ne is gondolkodjunk, mert fejenként két-három tányér halászlé után úgysem tudnánk enni belőle. És nincs bánatosabb látvány, mint a karácsonyi asztalon a tányéron árválkodó rántott halszelet, tartárral nyakon öntve, amelynek az elkészítésére ráment bő másfél óra, és amelyből az ember végül csak becsületből evett két falatot...

Címkék: Gasztro, Ünnep

---