Ez van – Blog – Tudatmódosítók – Salátástál – Terápia
–
Sorskönyv nélkül –
Olvasókönyv –
Képmutatás –
Kijárat...
Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
„Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
– Ez bármire igaz.
|
|
Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással,
de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem
van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem
saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva,
illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról
elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben
is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol
esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)
|
csütörtök, április 09, 2009
17:25 Örömhír Örömhír, hogy a viág tele van titkokkal; hogy a lét sokkal több annál, mint amennyit mi tapasztalunk belőle; hogy nem az emberi megismerés mindeneknek alfája és omegája. Örömhír, hogy a világ szent hely: minden atomjában, minden rezdülésében a szentség hordozója. Örömhír, hogy a végtelenül gazdag Teremtő végtelenül gazdag világot teremtett. Olyan világot, amelyet a saját képére és hasonlatosságára formált: mert amint ő maga – a maga háromságos mivoltában – szeretetközösség, vagyis az adás és elfogadás örök dinamikája, úgy a teremtett világ is erre a dallamra lett komponálva. Örömhír, hogy a teremtett világ híven tükrözi Teremtőjét, s mint ilyen, úgy jó, ahogy van: nem szorult rá arra, hogy jöjjön az ember, aki meghódítja, uralkodik és rendet tesz benne. Örömíhr, hogy az ember nem tökéletes, de nem is várják el tőle, és hogy nem bűnös – noha továbbra sem tökéletes. Örömhír, hogy annak a nyomorúságos ketrecnek, amelyben a kultúránk szenved, vannak konkrét, kitapintható rácsai, és hogy „ott túl a rácson egy más világ van, amelynek érzem bűvös illatát”. Örömhír, hogy mi, akik e nyomor részesei vagyunk, nem vagyunk azonosak az emberiséggel, s így nem emberi természetünkön kell változtatnunk, hanem csak a gondolkodásunkat megfordítanunk (ismert görög szóval: metanoia). Örömhír, hogy emberként nem vagyunk magányosak, nem vagyunk fölé rendelve az életközösségnek (egyszersmind ki is rekesztve onnan), hanem egyedi életünkkel és halálunkkal az egyén fölötti élet áramlásába kapcsolódunk, annak vagyunk részesei. Örömhír, hogy a Teremtő nem személyválogató, hanem a szemében mindaz, amit alkotot, egyaránt „íme, nagyon jó”: nem kedvez nekem az ellenfelemmel szemben, de az ellenfelemnek sem kedvez velem szemben. Legyen az ellenfelem akár egy másik ember, akár egy vírus vagy egy baktérium. Örömhír, hogy a világ természetes létállapota az élet, s mint ilyen, az élet erősebb a halálnál. Örömhír, hogy bár nincs tudásom arról, mi lesz halálom után azzal a valamivel, amit ma úgy nevezek: „én”, annyit mégis tudok, hogy annak a kezében van, aki az egész világot létre hívta, így hát bármi lesz is, az jó lesz. Címkék: Számvetés, Vallás, Világ+ember 
Hozzászólások:   szerint:
Őszintén sajnálom, hogy -talán az egyházi emberek sorozatos elutasítása miatt- már kihagyod az igazi Örömhírt, Jézus Krisztust. Én is meleg vagyok, nem mondom, hogy nem bánt a saját egyházam véleménye, de még mennyire. De ők csak emberek. Számomra a fontos Krisztus, Őt még a saját egyházam sem tudja "elvenni" tőlem. Kívánom Neked, hogy, ha örömre gondolsz, legyen Ő is ott.
Én, mint volt ferdehajlamú elmondhatom, hogy az igazi örömhír sokkal több, mint filozófia! Az igazi örömhír az, hogy amit Isten BŰN-nek ítél, abból meg is tud szabadítani.
Érdekes. Túl sok itt a váltás. Még mindig keresel?
Természetesen keresek továbbra is. Életem legnehezebben felvállalható időszaka, így utólag, az a szakasz, amikor azzal hitegettem magamat, hogy nincs szükség további keresésre. Szerencsémre (és a körülöttem élők szerencséjére) túl vagyok rajta. << Vissza |
|
|
látogató 2005. január 10-e óta |