Állítólag régen blogoltam. Az állítás igaz. Furcsa ez: ahhoz képest, hogy recesszió van, és nincs elég munka, túl sok a munka. A fene se érti ezt. Most igyekszem egy kicsit pótolni.

Hétvégén Pécsett jártunk, Csabinál és Viktornál. Tomi amúgy is konzultációra ment, mégpedig a változatosság kedvéért nem vonattal, hanem Bercikével, én meg péntek délután mentem utána. Kajáltunk jókat, játszottunk jókat, még kirándultunk is. Most mutasd meg!-et játszó társaságoknak, ha nincs ötletük feladványra, melegen ajánlom többek között a következő kifejezések elmutogatását: pozíció, Megasztár, toros káposzta, Guernica, kardántengely. Utóbbi különösen akkor élvezetes, amikor a szót ugyan minden játékos ismeri, de senki nem tudja, hogy a kocsinak pontosan melyik alkatrészét jelenti valójában.

Megnéztük a siklósi várat, aminek azért örültem, mert A Tenkes kapitánya kölyökkorom egyik kedvenc könyve volt. Azt a kurvaságot azonban nem szerettem, ami a pénztárnál folyik: van a belépő, valami nyóccáz forint vagy mennyi, és emellett lehet váltani fénykép- és videójegyet kétszáz forintért, amelynek fejében jogosult vagy fényképezni, ill. videózni. Ez számomra borzasztóan visszataszító, azonkívül még nem is tartom hatékonynak: mi például dafke nem fényképeztünk, pedig máskülönben Tominál ilyen helyeken csaknem automatikusan bekapcsolódik az a szkript, amelynek eredményeképpen a fényképezőgép odanő a kezéhez. Kérdeztem a pénztáros nőtől: utólag nem lehet ezt kifizetni, miután vagy fényképeztünk, vagy nem? Nem – mondta csúnyán nézve. – És mi van, ha kifizetem a kétszáz forintot, aztán bent körülnézek, és azt látom, hogy nem szép? – kérdeztem, természetesen ezt már csak tisztán gecizésből, mert nagyon felhúztam magam ezen a szarrágáson. A nő adekvát módon reagált: nem szólt, a tekintetével azonban a legszörnyűbb kínhalált kívánta nekem.

Más. Tegnap megszavazta a Parlament a bejegyzett élettársi törvény 2.0-s verzióját, amely az AB döntésének megfelelően immár kifejezetten Lex Buzinak nevezhető. Voltaképpen én ennyit vártam még ettől a garnitúrától – tőlem most már jöhetnek is az előrehozott választások. Így is, úgy is kétharmados Fidesz-többség lesz – ezen az egy éven már nem múlik: essünk túl minél előbb azon a néhány évtizeden, amit nyilvánvalóan bebiztosítanak maguknak, ha nem hülyék és nem demokraták. Márpedig sem. Ezt már bizonyították.

Örömtelen dolog számomra ez a törvény. Amikor olvastam, konstatáltam, hogy jó, oké, megvan. De az a töméntelen mocsok, ami a törvény megszületésének hátterében van, és aminek következtében a végső (?) verzió olyan lett, amilyen, hát ez nem ad okot arra, hogy lelkesedjek. Lehet, hogy majd ez feloldódik, és amikor ténylegesen odajutunk Tomival, hogy az anyakönyvvezető elé állhatunk, akkorra tán valamiféle ünnepélyes érzület is kialakul bennem, de ez bizonytalan, mint a kutya vacsorája. Egy évvel ezelőtt már kis híján a lagzi ülésrendjét tervezgettük, de legalábbis azt, hogy ki legyen az a hatvan, usque száz ember (családtag, barát, kollega), akit meghívunk. A jelen felállás szerint, ha megérjük, az lesz, hogy öten leszünk mindösszesen, az anyakönyvvezetővel meg a két tanúval együtt. Ha valami változik ebben, majd szólok időben. De annyira elkedvetlenítő ez az egész.

Csak hogy tiszta legyen a kép, minek is szól a rossz érzés: ha van egy egymást szerető pár, akiknek a biológia kegyelméből azt dobta a gép, hogy véletlenül épp különböző neműek, akkor amint úgy érzik, hogy érzelmi és gazdasági megfontolások alapján itt az ideje, formálisan elköteleződnek egymás felé. „Örömmel értesítünk mindenkit, hogy miután elhatároztuk, hogy összekötjük életünket, összeházasodunk. Szeretettel várunk az esküvőnkre stb.” – áll az aranybetűs esküvői meghívón. És mi mit írjunk egy meghívóra?

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy minekutána csaknem kilenc évvel ezelőtt összekötöttük az életünket, a jog végre (kis szavazattöbbséggel, de annál nagyobb gyűlölködések közepette) kegyesen hozzánk baszta a lehetőséget, hogy végre formalizálhatjuk a kapcsolatunkat. Szeretettel meghívunk az összeregisztrálódásunkra. Megjelenés az alkalomhoz illő öltözékben: tojás- és kockakőálló bukósisakban, sav- és tűzálló overallban, valamint kényelmes futócipőben.

Ezen gondolatok elmém környékezék. Mindeközben Aronson és Tavris Történtek hibák (de nem én tehetek róluk) – Az önigazolás lélektana c. könyvét olvasom. Az Aronsontól megszokott olvasmányos stílusban, nagyon élvezetesen és kristálytisztán bizonyítja be, rengeteg példán keresztül, hogy mindannyiunk életét miként szövi át meg át az önigazolás: miként hatja át a pszichoterápiát, az igazságszolgáltatást, a politikát, a házasságokat. És bár az utolsó fejezetet (Helyrerakva) még nem olvastam, nagyon elkeserítő azzal szembesülni, hogy az egyik pszichológiai alapműködés miként kergeti bele a legegyenesebb, legjóindulatúbb embereket is a végletesen kártékony hazugságok spiráljába: egy olyan útra, amely teljességgel hamis, élet- és szeretetellenes – s ezzel együtt miként tud ez az út úgy mutatkozni az azon járó szemében, mint az emberi jóság, nemesség, önzetlenség és becsület útja. Hogy mennyire naív hiedelem, hogy létezik objektív történelem, hogy léteznek ún. „tények” – legyen szó egy nemezt történelméről, egy tudományág történetéről, egy párkapcsolatban élők saját történetéről vagy akár az ember saját életéről. Nincsnek tények, csak narratívák vannak, amelyek az évek, évitzedek (és évszázadok) során önmagukat erősítik, és hatékonyan vértezik fel magukat minden olyan ténnyel és adattal szemben, amelyek ellentmondani látszanak a bebetonozott álláspontnak. Ez a mechanizmus elég hatékonyan magyarázza, hogy miért olyan elcseszett körülöttünk, az életünkben, a világunkban oly sok minden.

Az érthetőség kedvvéért: a fenti kép nem a rossz, a gyenge, a jellemtelen, a gerinctelen emberekre vonatkozik. Hanem mindenkire. Rám is, de rád is, aki ezt olvasod. Stabil és érett személyiség, valamint a tudatosság nagyon magas foka szükséges ahhoz, hogy valaki ebből a lefelé vezető spirálból legalább egyes esetekben ki tudjon szállni. És sajnos erősen azt hiszem, hogy azzal, hogy én erről a célról egyáltalán tudok, hogy látótávolságban van (jóllehet nagyon messze), lényegesen előrébb tartok embertársaim túlnyomó többségénél.

És ez így végtelenül magányos érzés.

Címkék: Kapcsolatok, Könyv, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho

---