Ne örülj, nem szexről lesz szó. :-P Hanem (a változatosság kedvéért) az ember és az ún. „környezet” viszonyáról (pl. klímaváltozás), és arról, hogy ki mit tehet.

Talán mindegy is első körben, hogy mi okozói vagy szenvedői vagyunk csupán a jelenségeknek, a folyamatoknak. Itt lenne az idő felkészülni, mert az evolúció már csak olyan, hogy aki nem alkalmazkodik, az kiesik –

– írja Bikkfa, mégpedig szerintem teljes joggal, legalábbis ami a második mondatot illeti. Az elsővel kapcsolatban azonban nem értek egyet, a következők miatt.

Ha egy számára kedvezőtlen folyamatnak valaki tevőlegesen az okozója vagy pusztán elszenvedője, az két, egymástól tökéletesen különböző forgatókönyvet jelent. Persze bizonyos helyzetekben jókat lehet vitatkozni arról, hogy az áldozatot terheli-e bárminemű felelősség a bekövetkezett sérelemért (mert ügyetlen volt, mert kihívóan viselkedett, vagy bármi más miatt). Amennyiben azonban így vagy úgy, de úgy döntöttünk, hogy az illető valóban csupán passzív fél a folyamatban, akkor az meg is határozza a folyamat megszüntetésére irányuló törekvés stratégiáját.

Miről is van szó? Van egy ember(csoport) (X) és van egy folyamat (F), és azt állítjuk, hogy X csupán elszenvedője F-nek. Másként fogalmazva: igaz az, hogy X függ F-től (pl. mert szenved tőle), de fordítva nem igaz: F nem függ X-től. Nincs rá hatással. Ez a köztük levő kapcsolat definíciója.

Ezek után tegyük fel ismét a kérdést: Milyen racionális eszköz áll X rendelkezésére, hogy megszüntesse F-et? És ismerjük fel a definícióból szükségszerűen adódó választ is: semmilyen. A kérdés körülbelül annyira értelmes, mint ha valaki egy olyan háromszöget szeretne szerkeszteni a síkban, amelynek a belső szögeinek az összege nem 180 fok. Nem fog sikerülni. Sokadszori próbálkozásra sem.

Ha X nem tudja racionális eszközökkel befolyásolni F-et, akkor két dolgot tehet:

1.) irracionális eszközökkel próbálja befolyásolni (imával, mágiával, izgatott drukkolással, állhatatos reménykedéssel stb.)
2.) széttárja a karját, és nem tesz semmit.

Ebből persze aránylag világosan következik, hogy akinek anyagi, erkölcsi, hatalmi vagy bármilyen más érdeke fűződik a status quo fenntartásához, attól jó eséllyel számíthatunk olyan válaszra, miszerint nem tehetünk semmit.

Ellenben ha a vizsgálódásunk arra vezet, hogy X (legalább részben) okozója F-nek, teljesen más a helyzet. Ebben az esetben X-nek van lehetősége F kiküszöbölésére. De vegyük észre, hogy ilyenkor is két lehetőséggel kell számolnunk:

1.) X puszta léte (azaz lényegi, elidegeníthetetlen tulajdonsága) okozza F-et.
2.) X-nek valamely járulékos tulajdonsága okozza F-et.

Ez ismét két teljesen különböző forgatókönyv. Ha egy kifejlett elefántot (X) beviszek egy aránylag kis szobába (tekintsünk el ennek hogyanjától), akkor ott zsúfoltság lesz (F). Nem az elefánt színe miatt, nem az elefánt valamilyen viselkedése miatt, hanem az elefánt elefántsága miatt. Az elefánt elefántságához tartozik, hogy baromi nagy. Ha ki akarom küszöbölni F-et, vagyis azt akarom, hogy ne legyen zsúfoltság, akkor nem tudom a szobát megnagyobbítani, nem tudom az elefántot leereszteni – egyetlen lehetőségem van: ki kell vinnem az elefántot a szobából.

Természetesen irracionális megoldás itt is kínálkozik: vágyhatunk arra, hogy az elefánt legyen kisebb. Felszólíthatjuk az elefántot, hogy legyen kisebb. A lelkére beszélhetünk. Zsarolhatjuk érzelmileg. (Az elefánt roppant érző szívű jószág.) Fenyegethetjük. Ettől az elefánt rosszul fogja érezni magát, kisebb azonban nem lesz. Attól, hogy nagyon szeretnénk, hogy az elefánt ne olyan legyen, mint amilyenek az elefántok mindig is voltak, még nem lesz másmilyen.

Ha ugyanez az elefánt (X) egy amúgy tágas porcelánboltban összetöri a cuccot (F), akkor a baj okozója nem az elefánt elefántsága, hanem az elefánt viselkedése. Ami ugyan meglehetősen hozzá van nőve az állathoz, de azért nem teljesen. Le lehet vakarni róla. Be lehet idomítani (szebben szólva: meg lehet tanítani) arra, hogy óvatosan járjon-keljen. Miközben ugyanúgy elefánt. A változáshoz nem szükséges, hogy ne legyen elefánt.

Ugyanakkor fontos fölismerni, hogy egy csomó dolgot meg lehet változtatni az elefánton, amitől ugyan az elefántsága nem szűnik meg, de amitől F sem szűnik meg. Például le lehet mázolni pirosra. Vagy lehet rá díszes elefántnyerget tenni. Vagy dísztelent. Mi több, a befizetett adókból hatalmas összegeket lehet elkülöníteni olyan bizottságok fenntartására, akik komoly vitákat folytatnak (drága konferenciákon persze), hogy a díszes vagy a dísztelen nyereg a jobb. Eközben a porcelánok törnek tovább.

Amint az előző posztból kiderült, a tudósok 98%-a egyetért a tekintetben, hogy az ember számára (is) végzetes ökológiai folyamatok (F) az emberi tevékenység (X) következményei. Tarthatatlan tehát az a nézet, amely szerint nem tehetünk semmit e végzetes ökológiai folyamatok megszüntetéséért.

A kérdés nem az, hogy X hatással van-e F-re, mert ez bizonyítottnak tekinthető. A kérdés az, mint fentebb:

1.) X puszta léte (azaz lényegi, elidegeníthetetlen tulajdonsága) okozza-e F-et, avagy
2.) X-nek valamely járulékos tulajdonsága okozza F-et?

Ha az 1. verzió az igaz, akkor két lehetőség van.

A racionális lehetőség az, hogy az elefántot kivisszük a szobából – azaz eltüntetjük a Föld nevű bolygóról az emberiséget. A lehetőség erre jó pár évtizede biztosított. Ha ezt az utat választjuk, a hatás garantált: emberiség hiányában az emberiség soha többé semmi kárt nem fog tenni a bolygóban. Ez racionális lehetőség ugyan, de személy szerint nem szimpatizálok vele.

Az irracionális lehetőség: vágyni arra, hogy az elefánt ne olyan legyen, mint amilyenek az elefántok mindig is voltak. Magyarán: reménykedni abban, hogy az emberek elkezdenek jobbak lenni. Felébred a felelősségtudatuk. Megtérnek. Megvilágosodnak. Szentté válnak. Önzetlenek lesznek. Szeretni fogják egymást. És nemzetközivé lesz holnapra a világ, és együtt legel a konzervatív bárány a liberális oroszlánnal. Erre lehet várni, persze. A vallások válasza ez: elvárja az elefánttól, hogy ne legyen elefánt. És ha nem lenne az, akkor minden szép és jó volna. De hát az elefánt elefánt. Az ember meg önző, agresszív, kicsinyes, szűk látókörű. Mindig is az volt. (Mint egyébként minden más állat.)

Ha a 2. verzió igaz, akkor viszont az ember(iség)nek (X) nem az alapvető emberi tulajdonságain kell változtatni ahhoz, hogy véget vessen a világ elpusztításának. És ha így van, akkor ez hihetetlenül nagy jelentőségű örömhír: nagyobb, mint amit a vallások kínálnak, pontosan azért, mert megvalósítható. Ettől persze továbbra is igaz, hogy minden szép és jó lenne, ha az emberek tudatosabbak és önzetlenebbek lennének, szentek volnának és mindenki szeretne mindenkit. De amíg ez az utópia megvalósul, addig is van mit tenni.

A kérdés az, hogy mit. Bizottságozhatunk hosszan, végtelenített üléseken arról, hogy milyen legyen az elefántnyereg. Átfesthetjük az elefántot. Aztán ha nem vált be, akkor újra, más színűre. És megint újra.

Avagy felismerhetjük, hogy mi az a konkrét tényező az elefánt viselkedésében, amely miatt összetöri a porcelánt. Felismerhetjük, hogy nem mi vagyunk maga az elefántság: az elefántok történelmében mi csupán egy vagyunk a sok tízezer különböző elefánt közül. És rádöbbenhetünk, hogy a többiek, bár anatómiailag pontosan ugyanannyira elefántok, mint mi (vagyis ugyanolyan nagyok és bumfordiak), valamiért mégsem törik össze a porcelánt. Miközben pontosan ugyanolyan jól érzik magukat elefántként, mint amennyire mi jól érezzük magunkat elefántként. Azzal a különbséggel, hogy nekik nem kell szoronganiuk attól, hogy egy nem túl távoli szép napon rájuk omlik az egész porcelánbolt.

Valamit ezek az elefántok másképp csinálnak. Sikeresebben. Működőképesen. Fenntarthatóan. Valamit – de mit? Megtanulhatjuk tőlük, mert van mit megtanulni. Hasznos dolgokat. Valódi, számunkra fontos értékeket. Adaptálható technikákat. A világban való lét egy (számunkra) alternatív módját.

És ha mindezt elég sokan megtanuljuk, vagyis az elefánt elkezd másként gondolkodni, akkor – ennek egyenes következményeként – elkezd másként tevékenykedni. És ha így lesz, vagyis X megváltozik (úgy, hogy X-ségét nem kell feladnia), akkor F magától kiküszöbölődik. Mindenféle porcelánmentő programok (az elefánt átfestése, díszes vagy dísztelen nyergek stb.) nélkül.

„Itt lenne az idő felkészülni, mert az evolúció már csak olyan, hogy aki nem alkalmazkodik, az kiesik.”

Igen, itt az idő, hogy a mi kultúránkban tízezer éve gyakorolt, evolúciós szempontból nem tartós stratégiát lecseréljük egy másikra. Egy olyanra, amelyről hárommillió éves emberi tapasztalat igazolja, hogy evolúciós szempontból tartós.

Hogy konkrétan mit kellene lecserélnünk mire, arról már sokszor írtam. És magamat ismerve fogok is még.

Címkék: Vallás, Világ+ember

---