Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

szerda, május 27, 2009
12:03
 
Aktív és passzív


Ne örülj, nem szexről lesz szó. :-P Hanem (a változatosság kedvéért) az ember és az ún. „környezet” viszonyáról (pl. klímaváltozás), és arról, hogy ki mit tehet.

Talán mindegy is első körben, hogy mi okozói vagy szenvedői vagyunk csupán a jelenségeknek, a folyamatoknak. Itt lenne az idő felkészülni, mert az evolúció már csak olyan, hogy aki nem alkalmazkodik, az kiesik –

írja Bikkfa, mégpedig szerintem teljes joggal, legalábbis ami a második mondatot illeti. Az elsővel kapcsolatban azonban nem értek egyet, a következők miatt.

Ha egy számára kedvezőtlen folyamatnak valaki tevőlegesen az okozója vagy pusztán elszenvedője, az két, egymástól tökéletesen különböző forgatókönyvet jelent. Persze bizonyos helyzetekben jókat lehet vitatkozni arról, hogy az áldozatot terheli-e bárminemű felelősség a bekövetkezett sérelemért (mert ügyetlen volt, mert kihívóan viselkedett, vagy bármi más miatt). Amennyiben azonban így vagy úgy, de úgy döntöttünk, hogy az illető valóban csupán passzív fél a folyamatban, akkor az meg is határozza a folyamat megszüntetésére irányuló törekvés stratégiáját.

Miről is van szó? Van egy ember(csoport) (X) és van egy folyamat (F), és azt állítjuk, hogy X csupán elszenvedője F-nek. Másként fogalmazva: igaz az, hogy X függ F-től (pl. mert szenved tőle), de fordítva nem igaz: F nem függ X-től. Nincs rá hatással. Ez a köztük levő kapcsolat definíciója.

Ezek után tegyük fel ismét a kérdést: Milyen racionális eszköz áll X rendelkezésére, hogy megszüntesse F-et? És ismerjük fel a definícióból szükségszerűen adódó választ is: semmilyen. A kérdés körülbelül annyira értelmes, mint ha valaki egy olyan háromszöget szeretne szerkeszteni a síkban, amelynek a belső szögeinek az összege nem 180 fok. Nem fog sikerülni. Sokadszori próbálkozásra sem.

Ha X nem tudja racionális eszközökkel befolyásolni F-et, akkor két dolgot tehet:

1.) irracionális eszközökkel próbálja befolyásolni (imával, mágiával, izgatott drukkolással, állhatatos reménykedéssel stb.)
2.) széttárja a karját, és nem tesz semmit.

Ebből persze aránylag világosan következik, hogy akinek anyagi, erkölcsi, hatalmi vagy bármilyen más érdeke fűződik a status quo fenntartásához, attól jó eséllyel számíthatunk olyan válaszra, miszerint nem tehetünk semmit.

Ellenben ha a vizsgálódásunk arra vezet, hogy X (legalább részben) okozója F-nek, teljesen más a helyzet. Ebben az esetben X-nek van lehetősége F kiküszöbölésére. De vegyük észre, hogy ilyenkor is két lehetőséggel kell számolnunk:

1.) X puszta léte (azaz lényegi, elidegeníthetetlen tulajdonsága) okozza F-et.
2.) X-nek valamely járulékos tulajdonsága okozza F-et.

Ez ismét két teljesen különböző forgatókönyv. Ha egy kifejlett elefántot (X) beviszek egy aránylag kis szobába (tekintsünk el ennek hogyanjától), akkor ott zsúfoltság lesz (F). Nem az elefánt színe miatt, nem az elefánt valamilyen viselkedése miatt, hanem az elefánt elefántsága miatt. Az elefánt elefántságához tartozik, hogy baromi nagy. Ha ki akarom küszöbölni F-et, vagyis azt akarom, hogy ne legyen zsúfoltság, akkor nem tudom a szobát megnagyobbítani, nem tudom az elefántot leereszteni – egyetlen lehetőségem van: ki kell vinnem az elefántot a szobából.

Természetesen irracionális megoldás itt is kínálkozik: vágyhatunk arra, hogy az elefánt legyen kisebb. Felszólíthatjuk az elefántot, hogy legyen kisebb. A lelkére beszélhetünk. Zsarolhatjuk érzelmileg. (Az elefánt roppant érző szívű jószág.) Fenyegethetjük. Ettől az elefánt rosszul fogja érezni magát, kisebb azonban nem lesz. Attól, hogy nagyon szeretnénk, hogy az elefánt ne olyan legyen, mint amilyenek az elefántok mindig is voltak, még nem lesz másmilyen.

Ha ugyanez az elefánt (X) egy amúgy tágas porcelánboltban összetöri a cuccot (F), akkor a baj okozója nem az elefánt elefántsága, hanem az elefánt viselkedése. Ami ugyan meglehetősen hozzá van nőve az állathoz, de azért nem teljesen. Le lehet vakarni róla. Be lehet idomítani (szebben szólva: meg lehet tanítani) arra, hogy óvatosan járjon-keljen. Miközben ugyanúgy elefánt. A változáshoz nem szükséges, hogy ne legyen elefánt.

Ugyanakkor fontos fölismerni, hogy egy csomó dolgot meg lehet változtatni az elefánton, amitől ugyan az elefántsága nem szűnik meg, de amitől F sem szűnik meg. Például le lehet mázolni pirosra. Vagy lehet rá díszes elefántnyerget tenni. Vagy dísztelent. Mi több, a befizetett adókból hatalmas összegeket lehet elkülöníteni olyan bizottságok fenntartására, akik komoly vitákat folytatnak (drága konferenciákon persze), hogy a díszes vagy a dísztelen nyereg a jobb. Eközben a porcelánok törnek tovább.



Amint az előző posztból kiderült, a tudósok 98%-a egyetért a tekintetben, hogy az ember számára (is) végzetes ökológiai folyamatok (F) az emberi tevékenység (X) következményei. Tarthatatlan tehát az a nézet, amely szerint nem tehetünk semmit e végzetes ökológiai folyamatok megszüntetéséért.

A kérdés nem az, hogy X hatással van-e F-re, mert ez bizonyítottnak tekinthető. A kérdés az, mint fentebb:

1.) X puszta léte (azaz lényegi, elidegeníthetetlen tulajdonsága) okozza-e F-et, avagy
2.) X-nek valamely járulékos tulajdonsága okozza F-et?

Ha az 1. verzió az igaz, akkor két lehetőség van.

A racionális lehetőség az, hogy az elefántot kivisszük a szobából – azaz eltüntetjük a Föld nevű bolygóról az emberiséget. A lehetőség erre jó pár évtizede biztosított. Ha ezt az utat választjuk, a hatás garantált: emberiség hiányában az emberiség soha többé semmi kárt nem fog tenni a bolygóban. Ez racionális lehetőség ugyan, de személy szerint nem szimpatizálok vele.

Az irracionális lehetőség: vágyni arra, hogy az elefánt ne olyan legyen, mint amilyenek az elefántok mindig is voltak. Magyarán: reménykedni abban, hogy az emberek elkezdenek jobbak lenni. Felébred a felelősségtudatuk. Megtérnek. Megvilágosodnak. Szentté válnak. Önzetlenek lesznek. Szeretni fogják egymást. És nemzetközivé lesz holnapra a világ, és együtt legel a konzervatív bárány a liberális oroszlánnal. Erre lehet várni, persze. A vallások válasza ez: elvárja az elefánttól, hogy ne legyen elefánt. És ha nem lenne az, akkor minden szép és jó volna. De hát az elefánt elefánt. Az ember meg önző, agresszív, kicsinyes, szűk látókörű. Mindig is az volt. (Mint egyébként minden más állat.)

Ha a 2. verzió igaz, akkor viszont az ember(iség)nek (X) nem az alapvető emberi tulajdonságain kell változtatni ahhoz, hogy véget vessen a világ elpusztításának. És ha így van, akkor ez hihetetlenül nagy jelentőségű örömhír: nagyobb, mint amit a vallások kínálnak, pontosan azért, mert megvalósítható. Ettől persze továbbra is igaz, hogy minden szép és jó lenne, ha az emberek tudatosabbak és önzetlenebbek lennének, szentek volnának és mindenki szeretne mindenkit. De amíg ez az utópia megvalósul, addig is van mit tenni.

A kérdés az, hogy mit. Bizottságozhatunk hosszan, végtelenített üléseken arról, hogy milyen legyen az elefántnyereg. Átfesthetjük az elefántot. Aztán ha nem vált be, akkor újra, más színűre. És megint újra.

Avagy felismerhetjük, hogy mi az a konkrét tényező az elefánt viselkedésében, amely miatt összetöri a porcelánt. Felismerhetjük, hogy nem mi vagyunk maga az elefántság: az elefántok történelmében mi csupán egy vagyunk a sok tízezer különböző elefánt közül. És rádöbbenhetünk, hogy a többiek, bár anatómiailag pontosan ugyanannyira elefántok, mint mi (vagyis ugyanolyan nagyok és bumfordiak), valamiért mégsem törik össze a porcelánt. Miközben pontosan ugyanolyan jól érzik magukat elefántként, mint amennyire mi jól érezzük magunkat elefántként. Azzal a különbséggel, hogy nekik nem kell szoronganiuk attól, hogy egy nem túl távoli szép napon rájuk omlik az egész porcelánbolt.

Valamit ezek az elefántok másképp csinálnak. Sikeresebben. Működőképesen. Fenntarthatóan. Valamit – de mit? Megtanulhatjuk tőlük, mert van mit megtanulni. Hasznos dolgokat. Valódi, számunkra fontos értékeket. Adaptálható technikákat. A világban való lét egy (számunkra) alternatív módját.

És ha mindezt elég sokan megtanuljuk, vagyis az elefánt elkezd másként gondolkodni, akkor – ennek egyenes következményeként – elkezd másként tevékenykedni. És ha így lesz, vagyis X megváltozik (úgy, hogy X-ségét nem kell feladnia), akkor F magától kiküszöbölődik. Mindenféle porcelánmentő programok (az elefánt átfestése, díszes vagy dísztelen nyergek stb.) nélkül.

„Itt lenne az idő felkészülni, mert az evolúció már csak olyan, hogy aki nem alkalmazkodik, az kiesik.”

Igen, itt az idő, hogy a mi kultúránkban tízezer éve gyakorolt, evolúciós szempontból nem tartós stratégiát lecseréljük egy másikra. Egy olyanra, amelyről hárommillió éves emberi tapasztalat igazolja, hogy evolúciós szempontból tartós.

Hogy konkrétan mit kellene lecserélnünk mire, arról már sokszor írtam. És magamat ismerve fogok is még.

Címkék: ,


Hozzászólások:


Csak a vita kedvéért. Attól hogy nem függök valamitől, még nem jelenti azt, hogy ne lehetnék rá hatással. Sőt, az hogy valami nem függ tőlem, az nem jelenti azt, hogy ne lehetnék rá hatással.
Amit írtam, továbbra is tartom. Nem azon kell gondolkodni (!), meg érveket sorakoztatni, hogy most akkor "tyúk vagy tojás", hanem bazigyorsan elkezdeni etetni azt a rohadt tyúkot, mert különben se tyúk se tojás.
Lehet, hogy egy módszeresebb és alaposabb megoldáshoz vezetne a tervezés és analízis, de ahhoz idő kell. Időnk meg momentán ugye...



Világos az igény sokakban (bennem is) arra, hogy valamit kurva gyorsan lépni kéne. Olyan világos, hogy az egészből semmi más nincs, csak egy kurva gyors lépkedés. Amitől persze megvan az az illúziónk, hogy történik valami.

És akkor, miközben sebesen kapkodjuk a lábiunkat és lihegünk is hozzá hangosan, már kit érdekel az az apróság, hogy valójában helyben járunk...

A válaszok pedig nem olyan bonyolultak. Sőt riasztóan egyszerűek. Ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni a B történetében a fázós császárról szóló mesét.



Az ember meg önző, agresszív, kicsinyes, szűk látókörű. Mindig is az volt. (Mint egyébként minden más állat.)Csak a kötözködés kedvéért. Az állat nem minden helyzetben önző, ld. ivadékgondozás. A kicsinyesség meg a szűk látókör valamihez képest mutatkozik. Az állatvilágban ilyen összevetés értelmetlen. (Mielőtt még: NEM ignoráltam posztod lényegi mondanivalóját.)



Megerősítem, amit írtam, csak némileg átfogalmazva a hangsúlyt:

Az ember pontosan annyira önző, agresszív, kicsinyes és szűk látókörű (és mindig is az volt), mint minden más állat.Hogy ez az "annyira" valójában mennyire, az már részletkérdés.

Az pedig, hogy az ivadékgondozás önő vagy altruista magatartás-e, enyhén szólva sem egyértelmű.


Megjegyzés küldése

<< Vissza


Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta