Sztefanó szerint:

Sziasztok! Ez (ti. a hogyan szálljunk ki?) egy roppant érdekes kérdés, különös tekintettel pedig a Veronika által elmondottakra. Mióta néhány évvel ezelőtt Mohari András jóvoltából megismerkedtem Ran oldalával és életmódjával, ott motoszkál a fejemben ez a bizonyos gondolat és figyelem, mi történik Rannal. A télen például tapasztalatszerző körúton beutazta az USA nagy részét. Útiköltségeit gyakorlatilag az olvasói állták, de amikor megfázott és tüdőgyulladásra utaló jelekről számolt be, csak az internetes doktorhoz fordulhatott (biztosítás hiányában). Száműzte ugyan a fosszilis üzemanyagú gépeket, de amikor gyümölcsfákat akart ültetni a farmján (ami inkább egy erdei birtok), akkor kiderült, legalább egy öreg furgon nélkül nem megy. Amikor először böngésztem végig blogját, még arról számolt be, hogy igen, van barátnője, néhány hónapja viszont több írást is szentelt a társkereső rovatoknak, mivel úgy látszik a kapcsolat nem volt tartós. Nyilván nagy kihívás egy ilyen élet, és Ran valószínűleg csak azért képes folytatni, mert még nincsenek gyermeki. Ha lennének, biztosan rettentően jól éreznék magukat egy vakáció erejéig az erdei farmon, de ha nem tennének eleget iskolakötelezettségüknek, a gyámügyi hivatal (rendkívül szigorú tud lenni) nagyon gyorsan beavatkozna.
Veronika leírt életmódja egy enyhe formája a „ walk away”-nek. Csak annyit vesz el és ad a civilizációnak, amennyi a zavartalan élethez okvetlenül szükséges. Van munkája, ráadásul csak 15km-re, ami kerékpárral jól elérhető – ez egy áldás. Van valakije, aki hasonlóan gondolkodik, így tehát nincs egyedül – irigylésre méltó. Autója, háztartási eszközei (TV) is vannak, tehát ki tudja fizetni a villanyszámlát és más egyéb szükséges árucikket is meg tud venni, amit nem lehet egyszerűen saját erőből előállítani, például az olyat, mint a cipő, ruházat, edények, bicikli, stb. Nem tudni vannak-e, voltak-e gyerekek, és mára már kirepültek?
Igen, én határozottan szeretnék így élni! Távol a város zajától, egy csendes, tiszta, kellemes kis faluban, ahol csak egy lépés a természet zöldje, ahol barátságosak az emberek és nincs még kiaknázatlan olaj, földgáz, réz vagy bauxit a határban. Mi kell tehát hozzá? Ran Prieur úgy kezdte, hogy hipp-hopp ott volt neki egy több hektárnyi erdőterület, ami még walk-away esetén is nyilván törvényesen a civilizáció játékszabályai szerint a nevén van. Nem tudom milyen szerencse, vagy szerencsétlenség útján jutott hozzá. Mennyibe kerül tehát egy olyan telek, amin ma gazdálkodni lehet, áll rajta egy ház, vagy legalább lehessen rá építeni, és olcsón fűthető legyen. Mennyibe kerül megvenni a szükséges gazdálkodási eszközöket? Miként jutok az ehhez szükséges tudáshoz? Ran Prieur ideje nagy részét azzal tölti, hogy az ilyen őshonos tudás tapasztalatait, magvait keresi-kutatja (a mai mezőgazdaságban széles körben elterjedt hibridek csak egyszer teremnek, elültetni való magvai nincsenek, illetve azok életképtelenek). Milyen állást lehet kapni úgy, hogy még kerékpárral elérhető legyen és főleg, hogy fedezze az életmóddal járó minimális költségeket? Lesz-e, partnerem, élettársam, aki velem tart? De igen, teljesen nyitott vagyok és kész szembesülni a lehetöségekkel...

 Jgy szerint:

Bocsásson meg minden érintett, ha valamit félreértettem vagy -olvastam, de nekem úgy tűnik, Veronika nem szállt ki a civilizációs börtönből, csupán a "vissza a természethez" romantikáját dicséri. Megtermeli és tenyészti, amit megeszik, de nem tudja megtenni, hogy ne dolgozzék, mármint valamely munkahelyen. Jelenlegi életformája fenntartásához hajnaltól késő estig fönn kell lennie.
Nem tudom, egy hektár föld mekkora, úgy értem, mint ökológiai lábnyom mekkora. Más szóval, hány kétszemélyes család fér el a faluban egy-egy hektáron?
Aztán: "Szóval azért vannak emberek, akik próbálnak jól élni." Nézetem szerint ez igencsak sakálra sikeredett. Tehát van, aki megpróbál jól élni (gondolom, Veronika magát is ide sorolja), és van, aki nem próbál meg jól élni, hanem a csúnya Elvevő városban lakik, ahol esetleg hamarabb eljut egy könyvtárba, színházba, hangversenyre, mint az, aki megpróbál jól élni. Hogy van ez?

 Balázs szerint:

Ahogy Ran Prieur is írja az általad olvas(hat)ott írásai egyikében: nincsen "kint" és "bent". Mindenki valahol van egy úton -- ott, ahol ő épp tud és akar tartani.

Veronika ökológiai lábnyoma összehasonlíthatatlanul kisebb, mint az enyém, e szempontból tehát ő kétségtelenül "kijjebb" van nálam. Függetlenül attól, hogy melyikünk a "jobb ember", ha ugyan van ilyen (szerintem persze nincs).

"Vissza a természethez romantikát" én nem hallottam ki a levélből. És erkölcsi ítélkezést sem azok felett, akik másként élnek. Veronika nem azt mondta, hogy ez az élet helyes útja, hanem pontosan azt, amit a Meghagyó törzsek mondanak: "Én imádok így élni."

Hogy az idézett mondat sakálos-e, az más kérdés. Ha az is, zsiráftanoncként csupán annyit tehetünk, hogy igyekszünk kihallani belőle az érzést és szükségletet. A magam részéről én örömöt hallok ki Veronika szavaiból, hogy olyan életmódot folytat, amely kielégíti a szükségleteit. Örül, hogy birtokában van azon készségeknek, amelyek alkalmassá teszik ezen életmód folytatására, továbbá hajlandóságot és vágyat hallok ki mindebből arra nézve, hogy e készségeket megossza mindazokkal, akik vonzónak tartják az ő életmódját.