Időnként egy-egy kommentet kimásolok ide, önálló bejegyzésként, hogy el ne vesszen. Most is így teszek Eszter kommentjével; úgy gondolom, nem szükséges megjegyzést fűznöm hozzá azon kívül, hogy köszönöm.

Én magyar zsidó vagyok. Ez nem büszkeség tárgya nálam, mert én (szerencsére sok magyar zsidóhoz és nem zsidóhoz hasonlóan) az önerőből elért dolgaimra vagyok büszke, nem a származásomra, vagy érdemeimtől független adottságaimra. Zsidó apám egyébként is szerénységre, szorgalomra, és öntudatos alázatra nevelt. Szokva nem ahhoz vagyok, hogy szellentésemre hozzám igazodna bárki. Nem is bánom. Még a tulajdon gyerekemtől sem várom, hogy jobban igazodjon hozzám, mint én őhozzá. Szerintem ez a demokrácia egy fontos eleme, családon belül, és a politikában is. Szokva ahhoz a már születésemkor adott tényhez, és annak minden érzelmi következményéhez vagyok, hogy a családom tagjainak többségét érdemeiken és akaratukon kívül álló hovatartozásuk miatt kiirtották, így szüleim gyásza, megrendült bizalma és romba dőlt biztonságérzete volt, amit születésemtől fogva belélegeztem. Szokva speciel még az antiszemita megnyilvánulásokhoz is vagyok, kicsi korom óta. Zsidó nagymamám szögedi tájszólással beszélt, és szokva volt hozzá, hogy amikor focimeccsek előtt megszólalt a magyar Himnusz a tévében, 85 évesen is felpattanjon a fotelből, és vigyázzba álljon. Szokva vagyok hozzá, hogy mikor villamossal átmegyek a hídon a Duna felett, és látom egész Budapestet, magyarul mondjam magamnak, Istenem, de szép a világod. És igen, ahhoz is szokva vagyok, hogy magyar az anyanyelvem, és a szakmám is 1000 százalékosan az anyanyelvemhez köt. Szokva vagyok hozzá, hogy hiába beszélek, írok és olvasok németül és angolul, gondolkodni, álmodni, gyereket, anyát és szeretőt becézni, sírni és nevetni csak magyarul tudok. Nem szokásom viszont Morvai Krisztinát gyalázni sem, mert pl. zsidók történetén okulva, buddhisták barátjaként megtanultam, hogy a krisztusinak nevezett szeretet nem csak keresztény érték. De a metélt farkincámmal való játszadozás akkor sem volna valós alternatívája számomra a morvai-krisztina-gyalázásnak, ha történetesen rendelkeznék metélt (vagy akár metéletlen) farkincával. Kérem ezért inkább, hogy jelentkezzenek mindazok, akiket valaha terrorizáltam, kérem, szembesítsenek tetteimmel – hadd sepregessek a magam háza táján, ömöljön végre tiszta víz a pohárba. És kérem, hadd tudjam meg végre, hogy nekem miért ne volna hazám Magyarország.

Talán annyi megjegyzést mégis: itt alább a címkék között az „Add tovább!” is szerepel. Nem azért, mert véletlenül mellékattintottam, hanem mert úgy gondolom, jó lenne, ha ez és az ehhez hasonló megnyilatkozások minél több emberhez eljutnának.

Címkék: Add tovább, Kisebbség, Kopipészt, Politika, Vallás, Világ+ember

---