Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

kedd, június 30, 2009
18:43
 
Empátia: a miért és a mennyi


A tegnapi eszmefuttatásom után egy barátomtól olyan ajándékot kaptam, ami nagyon kedves a szívemnek: kérdéseket. Azért szeretem a nekem szegezett kérdéseket, mert amíg keresem rájuk a választ (akár a saját ismereteim között, akár külső forrásban), addig rengeteget tanulok az adott témáról. Ha ma elmondhatom magamról, hogy aránylag érteni vélem az erőszakmentes kommunikáció és a civilizációkritika (Izmael-téma) alapvető összefüggéseit, akkor azt elsősorban annak a számtalan – gyakran igencsak izzasztó – kérdésnek köszönhetem, amit ismerősök és ismeretlenek akár itt a blogomban, akár magánlevelekben nekem szögeztek.

Barátomnak (már ha jól értettem őt) két fő kérdése volt. Az egyik arra vonatkozott, hogy voltaképpen miért is kell empatikusnak lenni a másikkal, amikor is az empátia igen nagy energia-befektetést jelent, és ehhez képest gyakran csekély hasznot hajt (értve ez alatt azt, hogy a másiknak mennyit tudtunk valójában segíteni). A másik kérdés az empátia mennyiségének véges voltát feszegette: mi van akkor, ha valakinek egyszerűen elfogynak a tartalékai? Az hogyan legyen empatikus.

Ami a „Miért kell empatikusnak lenni?” kérdést illeti, arra a rövid válaszom (bár nem egyáltalán nem tartom magam az empátia szakértőjének) az, hogy nem kötelező empatikusnak lenni, és főleg nem kötelező mindig empatikusnak lenni.

Az empátia az intim kapcsolatok hajtóereje. Az „intim” szót itt a tranzakció-analízis terminológiája szerint használom: eszerint az intimitás érdemi, kölcsönös és játszmamentes kapcsolat. Kinek-kinek egyéni (személyiségében gyökerező) döntése, hogy kivel (pontosabban ki mindenkivel) szeretne ilyen értelemben vett intim kapcsolatot kialakítani és fenntartani. Van, akinek elég erős a személyisége ahhoz, hogy közvetlen környezte nagy részével efféle kapcsolatban legyen: párjával, családtagjaival, munkatársaival. És van, aki azt választja, hogy neki bőven elég, ha egyetlen emberrel van ilyen kapcsolata, oszt’ mindenki más bekaphassa. Ezzel nincs is baj. Annyit kell csak látni, hogy intim kapcsolat nincs empátia nélkül, és akkor a kérdés máris nem úgy tevődik fel, hogy lehet-e/kell-e fűvel-fával állandón empatizálni, hanem úgy, hogy kötelező-e mindenkivel intim kapcsolatban lenni. És nyilván nem kötelező.

Az embereknek elemi igényük, hogy strukturálják az együtt eltöltött időt, és ennek több lehetősége van. Eric Berne szerint ezek a következők:

1. rituálék
2. időtöltések
3. játszmák
4. intimitás
5. tevékenység („munka”)

(A lista nulladik eleme a visszavonultság: társaságban elvégre az is egy opció, hogy valaki kivonja magát az interakciókból.) Empátia ebből kizárólag az intimitáshoz szükséges, a többihez nem kell. Ahhoz, hogy a közértben kérj és kapj tíz deka párizsit (tevékenység), neked és az eladónak nem kell empatikusnak lennetek egymással. Ahhoz, hogy a lépcsőházban Kovács bácsitól hetente kétszer megkérdezd, hogy hogy van a köszvénye, ő pedig erre válaszként mindig elmondja, hogy hát, köszöni, hol jobban, hol rosszabbul (rituálé), ugyancsak nem kell empátia.

Létezhetnek hosszú távú ún. „barátságok”, amelyek teljesen nélkülözhetik az empátiát: ezekben vagy időtöltésekkel strukturálják az időt (pl. fociról vagy filmekről beszélgetnek, sopánkodnak a politikai helyzeten, megbeszélik, hogy „bezzeg a mi időnkben”, felidézik a régi haverokkal való sztorikat, stb.), vagy játszmákkal. Ez utóbbiról itt most nem akarok részletesebben szólni: boldogult wikipédista koromban írtam erről egy szerintem aránylag összeszedett szócikket. Empátia a játszmához sem kell, sőt, akik nyilvánvalóan játszmakapcsolatban állnak egymással, azoknál egyenesen veszélyes lehet, ha az empátia egyszer csak megjelenik a kapcsolatban. Hiszen az empátia egyben őszinteséget is jelent, márpedig profi játékosoknál ez kifejezett játékrontásnak minősül. És ha azon a játszmán kívül, amelynek fenntartásában mindkét fél érdekelt, semmi más összetartó elem nincs a kapcsolatban, akkor ha az empátia véget vet a játszmának, az akár a kapcsolat megszakadásához is vezethet.

Ami viszont az intim kapcsolatokat illeti, azoknál valóban az a helyzet, hogy empátia nélkül egyszerűen nem üzemelnek. De azért bizonyos distinkciókat itt is tehetünk.

Egyrészt a legintimebb kapcsolatok sem csak „intimkedésből” állnak. A párkapcsolatoknak, a barátságoknak is megvannak a maguk rituáléi, van bennük közös munka, helyet kaphat a visszavonultság, van helyük az ilyen-olyan időtöltéseknek – és sajnos a játszmamentesség megvalósítása sem megy egyik pillanatról a másikra. Mi több, az intimitásnak is van olyan formája, amelynek a leírására nem a legalkalmasabb az empátia (alapvetően kognitív-emocionális) fogalma: ilyen például a szexualitás. Mindebből az következik, hogy az intim kapcsolatokban sem kell napi 24 órában csúcsra járatni az empátiát.

Másrészt az intimitásnak nem kizárólag a párkapcsolat vagy a barátság a lehetséges tere. Az őszinte és kölcsönös bevonódás nem jelent feltétlenül archaikus mélységekben történő lélekvájkálást: létrejöhet a fenti értelemben vett intim kapcsolat két idegen között az autóbuszon is, három-három mondat erejéig – de akkor e mondatok hajtóereje értelemszerűen ugyancsak az empátia.

Harmadrészt pedig azt gondolom korrekt eljárásnak (tudatában léve, hogy a „korrekt” szó eredendően nem EMK-kompatibilis), ha azon kapcsolatainkban, amelyeket nem az intimitásra építünk, lemondunk az olyan megnyilvánulásokról, amelyek egyébként kifejezetten az empátiában nyernének megalapozást. Ilyen megnyilvánulásnak tartom az összes olyan mondatot, megjegyzést, tanácsot, javaslatot és észrevételt, ami a másik személyiségére, érzéseire, érzelmeire, szükségleteire, kapcsolataira, megjelenésére stb. vonatkozik. Ha egyszer azt választom, hogy X-szel nem akarok empatikusan összekapcsolódni, akkor e választásommal azt is vállalom, hogy nem osztom neki az észt arra vonatkozóan, hogy meglátásom szerint milyen is ő, miért olyan, amilyen, és mit kéne tennie, hogy másmilyen legyen. A társadalom (viszonylag) egészséges működéséhez véleményem szerint szükséges, hogy a „nem lehet egyszerre baszni is meg szűznek is maradni” elv itt maradéktalanul érvényesüljön.

Tehát még egyszer, másképp fogalmazva: azzal nincs baj, ha valakivel a kapcsolatom az intimitásnál alacsonyabb fokozaton mozog. Baj akkor van, ha e kapcsolaton belül valamelyikünk olyan VIP-szektorba téved, ahová csak az empátia biztosítaná a belépőjegyet. Ilyenkor tud a kapcsolatban megjelenni a sértettség és a vádaskodás. Mert ha én történetesen nem veszek tudomást a kommunikációs partnerem érzelmeiről, az teljesen rendben van. Azzal egyszerűen csak betartok egy bizonyos határt. Ha ellenben tudomást veszek róla, és reagálok rá, de empátia nélkül – akkor méltán számíthatok arra, hogy szemtől szemben vagy a hátam mögött előbb-utóbb ellátnak az „arrogáns, érzéketlen tapló” vagy a „beképzelt, indiszkrét majom” jelzők valamelyikével.

Ugyanakkor fontos szempontnak gondolom azt is, amire fentebb már utaltam, hogy az empátia nem szükségszerűen egyenlő pszichoterápiás mélységekbe való alámerüléssel. Elképzelhető, hogy egy helyzetben úgy ítélem meg, hogy itt a másik számára a „komoly segítség” az lenne, ha 10 egységnyi empátiát adnék neki – nekem viszont aktuálisan csak 1 egységnyi mozgósítható empátiám van raktáron. Ilyen esetben ez az 1 egység elég lehet arra, hogy úgy tudjak kilépni a szituációból – úgy tudjak nemet mondani a másiknak –, hogy eközben ne súlyosbítsam a helyzetét, hogy ne rúgjak bele. Például:

– Látom / hallom, hogy szomorú vagy / levert vagy / tanácstalan vagy / össze vagy zuhanva / el vagy keseredve / stb., és valószínűleg jót tenne neked, hogy egy jót beszélgethetnénk, de pillanatnyilag olyan elkeseredett / fáradt / gondterhelt / rosszkedvű / stb. vagyok, hogy nem lennék képes annyira odafigyelni rád, amennyire szeretnék. Milyen lenne az neked, ha inkább félóra múlva hívnálak fel / jövő szerdán találkoznánk / leírnád e-mailben a dolgokat / megkeresnéd X-et / konzultálnál Y-nal / stb.?

Szerintem ez kongruens magatartás: annyit adok, amennyit adni tudok, nem többet – azt a keveset viszont úgy adom, hogy a másiknak javára váljon.

Arra, hogy mit lehet tenni azért, hogy ez a kevés több legyen, nem tudok rövid és egyszerű választ, a hosszú és összetett válasz megírására pedig nem vállalkozom. De ha vállalkoznék rá, egész biztos, hogy olyan kifejezések szerepelnének benne, mint önismeret, személyiségfejlődés, pozitív gondolkodás, relaxáció, belső erőforrások mobilizálása, új erőforrások tudatos gyűjtése, társas kapcsolatok fejlesztése, intim kapcsolatok kialakítása, mélyítése és fenntartása, kielégítő testi és lelki táplálkozás, rendszeres pihenés stb. És nem utolsósorban azon csodafegyver rendszeres alkalmazása, amit az EMK-ban úgy neveznek: empátiát adni önmagunknak.

Címkék: , , ,


Hozzászólások:


Balázs, valamit nem értek. Ha én valakivel nem az intimitásra építek egy kapcsolatot, pl. egy munkatársammal, akkor az lenne a "korrekt" eljárás, ha soha nem tenném szóvá, hogy milyen jól, vagy milyen szarul néz ki? (Utóbbi esetben általában megkérdezem, hogy valami baj van-e.) (Pont, pozmeg.) Azért épp munkatársat mondok, mert velük elméletileg közös tevékenységre szerződünk. Vagy ilyenkor már a kapcsolatot átrakom az intimitás területére, és így "megengedhető" dolgot művelek?
Ádám



Szerintem egy ilyen megnyilvánulás az intimitás területén belül adekvát. A kérdés az, hogy valóban átrakod-e a kapcsolatot erre a területre. Mert oké, megállapítod, hogy a kollegád szarul néz ki. Megkérdezed, hogy mi a baja. Eddig tök jó. De itt van a veszély: Mi van, ha véletlenül válaszol erre a kérdésre? Van hozzá füled (időd, energiád, kedved stb.), hogy valóban meghallgasd a (kétmondatos vagy félórás) válaszát? Ha van, akkor teljesen helyénvaló a dolog. Ha viszont nincs, azt jobb előre fölmérni, és ilyenkor visszanyelni a "ma szarul nézel ki" megjegyzést, mivel az ezt követő "mi a baj?" kérdés csak látszatintimitás. Forma, tartalom nélkül.

Szerintem.



Rendben, ezzel válaszoltál a kérdésemre:) Azt meg döntsd el magad, annak alapján, amennyire ismersz, hogy van-e fülem a válaszra... :D



Általános alanyként AZ EMBER néha egyes szám második személyt használ. :P

Azt meg döntsd el magad, annak alapján, amennyire ismersz, hogy szerintem van-e füled a válaszra... :D



:P



Holtig tanulok,ezt nagyon köszönöm!Még rágódok rajta egy darabig.Köszi:Örzse néne


Megjegyzés küldése

<< Vissza


Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta