Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

csütörtök, június 11, 2009
15:19
 
Történelem, megváltás, kereszténység és a Mester-szerep


Nemrég coming outoltam egy lelkész barátomnak: megírtam neki, hogy nem vagyok keresztény. Ismer elég jól, úgyhogy nem lepődött meg: úgy látta, hogy nagyon érik nálam ez a fordulat. Azt írta, hogy meglátása szerint már régebb óta fennállt köztünk az a különbség, hogy amíg ő értelmet tulajdonít az egyébként értelmetlen történelemnek, én az egészet inkább „az emberiség tragikus, kaotikus kudarcának” látom, minden felsőbb értelem nélkül.

Azt válaszoltam, hogy én igenis értelmesnek gondolom az emberi történelmet. Úgy gondolom, hogy nagyon is beilleszkedik egy felsőbb értelem által rendezett világba. De egyrészt szerintem valóban beleilleszkedik abba a világba, nem pedig fölötte áll, másrészt értelmetlen számomra, amikor az „emberi történelem” és az „írott emberi történelem” közé egyenlőségjelet tesznek. Az emberi történelem nem pár ezer, hanem pár millió éves múltra tekint vissza, és minden olyan értelmezés, amely kiragadja az utóbbi pár ezer évet a teljes emberi történelem kontextusából, csakis azt figyelembe véve, azt önállóan értelmezve (mint ahogy valamennyi üdvtörténeti vallás teszi), pontosan ugyanazt a hermeneutikai hibát követi el, mint amit Jehova tanúi akkor, amikor a Bibliából kiragadják Dánielt meg a Prédikátort, és ebből bizonyítják, hogy az embernek nincs lelke, ellenben jön majd az ezeréves nemtommi. Amitől minden bibliatudós a haját tépi (kivéve, ha eleve elkötelezettje az „Eszmének”).

A levélváltásban az is fölvetődött kérdésként, hogy hol kezdődött el – barátom szavaival élve – a kereszténységből „kifelé vezető út”. Nekem erről a régi találós kérdés jutott eszembe: Meddig fut a nyúl az erdőbe? Válasz: a közepéig, mert onnantól már kifele fut. Vajon értelmezhető a „bent” és a „kint” fogalma egy úton járó ember esetében? Megy a vándor az úton, az kanyarog a talpa alatt, keresztülvezet számos helyen: árkon, bokron, erdőn, városon... Járja az utat, átmegy bizonyos városokon. Tán el is játszik hosszasan a gondolattal, hogy „na, itt kell letelepednem”. De aztán továbbmegy, és ahogy bejött a városba, úgy ki is megy belőle. Hol kezdődött hát számára a „kifelé vezető út”? Gondolom, azon a ponton, ahol egyáltalán járni kezdett.

Hogy miért nem telepedtem le végérvényesen a „kereszténység” nevű városban, annak ellenére, hogy életem kb. felét (tudatos életemnek pedig a nagyobb részét) benne töltöttem, annak számos oka van. Az utolsó csepp nyilvánvalóan az volt, amikor tisztába jöttem azzal, hogy az „Isten általi (személyes) megváltás” fogalma akkor és csak akkor értelmezhető, ha az ember nyomora individuális, ugyanakkor ontológiai eredetű (vagy legalábbis ontológiai mélységű). A lényeg érdekes módon egybe cseng azzal, ami a Heidelbergi Káté 2. kérdésére adott válasz első két pontjában van:

Kérdés: Hány dolgot kell tudnod avégett, hogy ebben a vigasztalásban boldogul élhess és boldogul halhass meg?

Felelet: Hármat: először, hogy mily nagy az én bűnöm és nyomorúságom; másodszor, hogy mi módon szabadít meg Isten minden bűnömből és nyomorúságomból; harmadszor, hogy milyen hálával tartozom neki e megszabadításért.


A harmadikat egyelőre hagyjuk. Az azonban kétségtelen, hogy ismernem kell a nyomorúságom okát és mértékét, és ismernem kell a szabadulás módját.

A jelenlegi ismereteim szerint az ember nyomorúsága nagyobb kiterjedésű annál, hogy individuálisnak lehessen tekinteni, de sokkal kisebb kiterjedésű annál, hogy sem ontológiainak lehessen tekinteni. Magyarul a baj nem velem van (az én állítólag bűnös mivoltommal és gyarló természetemmel), de nem is az emberiséggel (és annak állítólag eredendően bűnös természetével), hanem a kettő között: egy bizonyos kulturális szemlélettel és gyakorlattal. E kultúra nagyobb nálam (tehát nem velem van a baj), és kisebb az emberiségnél (tehát nem az emberi természettel van a baj). Ha tehát rabságban érzem magam, akkor szabadulnom nem önmagamtól kell („megigazulással”) vagy az emberségemtől „újjászületéssel”), hanem a kultúrámtól: elsősorban szemlélet-, másodsorban (ennek függvényeképpen és a lehetőségeimhez mérten) gyakorlatváltással.

Ebben a narratívában a megváltás fogalma értelmezhetetlen. Ezt egy ideig aránylag jól tűrtem, de utána elkezdtem rázogatni a kereszténységemet, mint egy perselymalacot, hogy mi marad benne, miután kipottyant belőle a megváltás fogalma. És persze maradt benne egy csomó érdekesség – de semmi olyasmi, ami egzisztenciálisan fontos lenne számomra. Úgyhogy ez volt az utolsó csepp. Hogy az első csepp mi volt, azt egyelőre még nem találtam meg, de elképzeléseim vannak.

Ja: és természetesen a vándor nem telepedett le a várost elhagyva sem: megy tovább a maga útján anélkül, hogy tudná, az merre kanyarog. Beképzeltség volna magabiztosan kijelentenem, hogy ez az út soha nem fog visszakanyarodni a városba. Csodálkoznék ugyan rajta, de nem tudok jósolni. Mint ahogy három éve azt se tudtam volna megjósolni, hogy valaha „kiszakadok”.

Ugyancsak e barátom, aki szerette az Izmaelt, de nem szerette a B történetét, írta, hogy látott egy interjút Daniel Quinn-nel, és annak alapján „egy nagyképű alaknak” tartja, „akinek megvan magáról az a tévképzete, hogy ő az emberiség aktuális Szellemi Vezetője”, és hogy ezt mennyire utálja „keresztényben és pogányban egyaránt”.

Erre azt feleltem, hogy a magam részéről Quinnek hat könyvét olvastam, és úgy gondolom, aránylag jól megismertem, hogy mit képvisel és mit nem képvisel. Az If They Give You Lined Paper, Write Sideways („Ha vonalas lapot adnak eléd, írj rajta keresztben”) c. könyve témája az, hogy „mi a módszere”. Millióan tették fel neki a kérdést, hogy „hogy csinálja”, hogy képes ilyen következtetésekre jutni általánosan ismert tényekből. Erre próbál válaszolni ebben a párbeszédes formában megírt könyvben. És a (feltehetőleg fiktív, de ezt nem tudhatom bizonyosan) beszélgetőpartnerének egy csomószor mondja ebben a könyvben, hogy ne hallgasson rá, ne fogadjon el valamit azért, mert ő azt mondja. Vegye szemügyre a kérdést, nézze meg madártávlatból, vizsgálja meg alulnézetből, stb. – aztán alakítsa ki a maga álláspontját. Szerintem ez nem az „én vagyok a Kiválasztott Szellemi Vezető” attitűdje.

Számtalanszor elmondja, hogy fogalma sincs „a helyes megoldásról” – annál is inkább, mert szerinte nincs olyan, hogy „a helyes megoldás”. Működő és működésképtelen megoldások vannak; ami működik, az megmarad, ami nem működik, az kihullik. Ezt az egyetlen dolgot valóban teljes magabiztossággal állítja: hogy az emberi életnek nincs egyetlen helyes útja. Ezt az egy dolgot egyébként én is teljes magabiztossággal állítom – és ezenkívül semmit. De ő sem. Az, hogy ennek az egyetlen tézisnek adódik számos logikai folyománya, az már más kérdés. Mindenesetre egyértelműen kijelenti, hogy nem tartja magát semmilyen tudás letéteményesének. Nem tudása van, hanem egy látomása, amit annak is tekint: se többnek, se kevesebbnek. A Providence („Gondviselés”) c. könyvének alcíme: Egy ötvenéves látomáskeresés története. Úgy gondolom, hogy ha valaki elég alázatos ahhoz, hogy ötven éven keresztül keressen, akkor az megengedheti magának, hogy ha végre megtalálni vélt valamit, akkor azt a valamit aránylag magabiztosan mutassa fel. Nem azzal, hogy „ez az élet egyetlen helyes útja”, hanem hogy „ez az én látomásom”. Főleg akkor, ha e látomásból az következik, hogy az őt hallgató ember ne őt hallgassa, hanem induljon el, és kezdje el saját maga a keresést, a maga felelősségével.

Úgy gondolom, hogy a „Mester” műfaja legitim műfaj az emberiség útkeresésében. Viszont e műfajon belül két alműfaj létezik. Az egyik mottója: „Én ismerem az igazságot – jöjj és kövess engem!” A másik mottója: „Én olyan fontosnak tartok valamit, mintha az volna az igazság; jöjj és hallgass meg, aztán NE kövess engem, hanem értékeld a hallottakat – és járd a magad útját!” Az első fajta Mesterrel nem tudok mit kezdeni: ellenszenves. A második fajtával tudok mit kezdeni. És amennyire megismertem, Daniel Quinn határozottan a második fajtához tartozik.

Hogy milyen, amikor nyilatkozik, az más kérdés, és nem is tartom döntőnek. Amikor visszanéztem az Írók Boltjában tartott könyvbemutató után a DVD-t, és hallottam magamat, elszörnyedtem, hogy még egy ilyen arrogáns és pozőr fasz nincs a világon, mint amilyen én vagyok akkor, amikor nyilvánosan meg kell szólalnom. Van, aki szép, de nincs jó fényképarca. És van, aki alázatos/bizonytalan/szerény/stb., de amikor szóban nyilatkozik, akkor az olyan, mintha egy felbőszült vadállat bőgne.

Ez persze most nagyon olyan volt, mintha iszonyatosan meg akarnám védeni Daniel Quinnt. Nem akarom, mert egyrészt nem szorul a védelmemre, másrészt ha történetesen a személyisége tényleg elviselhetetlen is volna, az semmilyen irányban nem befolyásolná a mondanivalója igazságtartamát. Egy szerény ember is mondhat baromságokat, és egy beképzelt szemétláda is megláthatja a zseniális igazságot. Vagy fordítva. Vagy bárhogy. A „non quis, sed quid” (nem az számít, hogy ki mondja, hanem hogy mit mond) elve ez esetben is érvényes.

Címkék: , , ,


Hozzászólások:


Balázs, mi a helyzet az ószövetségi prófétákkal, akik kőkeményen megmondták a tutifrankót, bár rendszerint ők is látomás(ok)ra hagyatkoztak.
Változik-e a tutifrankói mivolt, ha ellátom azzal a záradékkal, hogy ezt persze, nem kötelező pusztán az én szavamra elhinned.
Növeli-e egy Nagy Igazság értékét, ha azt ötven évig kereste valaki?



Ad 1.) Köszönik, jól vannak. (Nem értem a kérdést: hogyhogy mi a helyzet velük?)

Egyébként a "látomás" szó ebben az értelemben homoníma: a "tegnap volt egy látomásom a túlvilágról" és a "van egy látomásom arról, hogy milyen egy jól működő vállalat" mondatokban nyilván két teljesen különböző jelentése van ugyanazon szónak.

Ad 2.) Szerintem igen. Ha azt mondom, hogy "Számomra ez a tézis sokatmondó és ellentmondásmentes, és nem vagyok képes megcáfolni", az nem egyenértékű azzal, hogy "Márpedig ez a tézis mindenki számára sokatmondó (és ha neked nem mond sokat, akkor hülye vagy), ellentmondásmentes (és ha te ellentmondást látsz benne, akkor vagy kötekedő kis geci vagy, vagy a sátán szól belőled), és elvi képtelenség, hogy bárki megcáfolja." Vagy számodra a két kijelentés ekvivalens?

Ad 3.) Nem tudom, hogy jön ide ez a kérdés. Ki az, aki ötven év keresés után bármiféle "Nagy Igazsággal" rukkolt elő? Merthogy Quinn semmi ilyesmit nem tett, az fix.



Ad ad 1. Úgy értettem, mi a különbség a próféták és Quinn kijelentései között? De a múlt idő használata nem véletlen, ezt meggyőzően fejtetted ki a homoníma kapcsán.

Ad ad 2. Nem, önmagában nem ekvivalens, de korfüggő is lehet. Úgy képzelem, ugyanazt a közlést, amit az ókorban ellentmondást nem tűrően oda lehetett vágni, ma illik becsomagolni ("szerintem a kelták mind csalók, szerintem ki kellene őket irtani"). Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Quinn egy mai tónusra hangolt dühödt próféta, de ezt a lehetőséget is benne látom a kalapban.
Ad ad 3. OK, igazad van, javítok. Bármilyen kijelentés piaci értéke nő attól, ha ötven éven át vizsgáltam az érvényességét?



Ad 1.) Akkor ez tisztázva, jól értem?

Ad 2.) Számodra milyen megfogalmazásban lenne elfogadható, gyanút nem ébresztő annak kommunikálása, hogy "én valamit a legjobb meggyőződésem szerint igaznak gondolok, de nem várom el, hogy te is annak tartsd"? Kicsit sarkosabban: Létezhet egyáltalán ilyen megfogalmazás?

Ad 3.) Ha azt kérdezed, hogy az 50 évnyi kutatás garanciát jelent-e a minőségre, arra a válasz nyilvánvalóan nemleges.

Ha azt kérdzed, hogy egy 50 évnyi kutatás eredményeként megfogalmazott világképre érdemes-e odafigyelni, arra nyilvánvaló válasz nincs. De az én válaszom az, hogy igen.

Ha azt kérdezed, hogy egy 50 évnyi kutatás eredményeként megfogalmazott világképet kommunikálásakor elvárom-e annak közlőjétől, hogy olyan szerényen és bizonytalanul fogalmazzon, mintha csupán egy olyan kósza ötletről volna szó, amely tegnapelőtt este, a második korsó sör után bukkant fel a fejében, akkor a válaszom: nem, nem várom el.

Ha pedig e három értelmezési kísérletből egyik sem fedi azt, amit kérdeztél, akkor kérlek, fogalmazd újra a kérdésedet.



Ad ad 1. Igen, tisztázva.

Ad ad 2. Belementem a csőbe: nem tudom. Azt sem, hogy létezik-e ilyen megfogalmazás. Talán nem adnám egy gorilla szájába. Tényleg nem tudom: elolvastam Quinntől egy darab könyvet, és elolvastam a blogodon vagy egy tucat be- és megjegyzést. Ezek összessége keltett bennem valamilyen érzést, amit nehezen fogalamazok meg.

Ad ad 3. Én nem szívesen emlegetném együtt a szerénységet és a bizonytalanságot. Az 50 év alatt megszületett világképet nem kell bizonytalanul tálalni, legalábbis a tegnap esti sörös ötlethez képest. De úgy képzelem, mindkettőt lehet egyformán szerényen tálalni. 1991-ben vagy '92-ben Andrásfalvy Bertalan megsértődött, mert bírálói, úgymond, nem tisztelték a korát.



Ad 3.), mert ez egyszerűbb: nem tudom, hol érhető tetten Quinnél a szerénytelenség. Annak örülök, hogy látszatbizonytalanságot nem vársz el tőle (sem).

Ad 2.) Egyszer már futottunk egy ilyen kört úgy két éve: hogy voltaképpen mit is állít DQ (és a nyomán én), és mit nem. És abból, amit valóban állít (nem csak a szájába adják), mi az, ami ésszerűen megkérdőjelezhető, és mi az, ami nyilvánvaló tény, csak épp kellemetlen. Főleg a többi nyilvánvaló ténnyel egymás mellé rakva.

Másként fogalmazva: ami a tanítása lényegét illeti, állít-e egyáltalán Daniel Quinn bármi "speciálisat"? Olyasmit, amit jogosan lehetne "nézetnek",
"eszmének" vagy "ideológiának" nevezni? Én hajlok arra, hogy nem.



Azt hiszem, az emberiség kultúrtörténetében (de ha akarod, szűkítsük az Elvevő kultúrára) kevesen álltak elő ideológiával vagy eszmével. Ideológiát vagy eszmét a lelkes követők kovácsoltak a hallottakból.
Az érdemi válasz hosszú lenne, nem szeretnék az olvasók türelmével visszaélni (és nem mellékesen, nem is kényelmes kommentezni egy hülye számítógépen, ahol háromszor kell valamit elküldeni, hogy egyszer ott legyen). A választ megkapod magánban, amit aztán kedved szerint publikussá tehetsz.



Jó, akkor beszéljünk csupán "vélemény"-ről vagy "nézet"-ről. A kérdés uganúgy érvényes: mi az, ami DQ nézete vagy véleménye, amivel szemben meg lehet fogalmazni racionális ellenvéleményt, vagy amivel szembe lehet állítani egy másik nézetet?



Balázs, te egy boldog ember vagy.
Nem kellett mást tenned, mint önerőből szemléletet váltanod és ezt a gyakorlatban is megvalósítanod.
Te már megszabadultál, te már szabad vagy, hiszen tudod, látod mi a mód.
Milyen érzés...?
Vagy még csak próbálgatod?
Ha nem minden sikerül még, a gyarlóságod vajon gyarlóság, vagy van rá más megfogalmazás?

És most nem csak rád vonatkozik a kérdésem, hanem mindenkire, aki követője a kultúra elvetésének, mint minden baj okozójának.
Daniel Quinn vajon elérte azt, amit saját maga fogalmazott meg...?

Eszembe jut Madách:

TUDÓS
Csak egy lépés az, ami hátra van.

ÁDÁM
De ezt az egy lépést ki nem tevé:
Az nem tett semmit, nem tud semmit is.


Balázs, bocsásd meg nekem a hozzászólást, tulajdonképpen választ sem várok - ez csak egy keresztény reakciója volt a "rács rázásodra".
Nem hiszem, hogy meg tudjuk győzni egymást, de nem dől össze a világ.

oncogito



Kata, már csak azért sem tujuk meggyőzni egymást, mert ehhez az kéne, én is meg akarjalak győzni téged valamiről -- ami eszem ágában sincs. Engem nem zavar, ha te más úton keresed a boldogságodat, mint én.

"tulajdonképpen választ sem várok"

Igen, én is ezt hallottam ki a szavaidból, de örülök, hogy nem nekem kellett erre rámutatni.



"tulajdonképpen választ sem várok"

Sikoly az éjszakában.

A "nemtudás" vállalása, és az, hogy "ne kövess, GONDOLKOZZ!" önmagáért beszél. Nehéz elengedni a vezető(vezetgető-megvezető) kezet. Ez az amit hiányolok az egyházakban. Irányultságtól függetlenül.

Csak néhány hete olvasom a blogot, de megfogott, különösen a legutolsó bejegyzés. A kiindulópontot soha nem vallottam magaménak(pont az zavart, hogy "honnan ilyen biztosak...?!"), de tetszik az irány. Az említett könyveket még nem olvastam, beszerzésük(könyv-viszonylatban) prioritást kapott.
Köszönöm az írásaidat, várom a fejleményeket!

(ittésmost) Marrs



Ööö... izé... legyetek elnézőek, ha valami nagy dolognak a jelentőségét nem ismertem föl, de abban, hogy Balázs korábban keresztényként definiálta magát, most meg nem, abban sehogy sem találom a Nagy Durranást. Balázs írásainak stílusa, egy megszólításra való reakciója jottányit sem változott, legalábbis a szememben nem (és ez örömmel tölt el). Nem lett farkasból bárány (vagy vice versa), hanem maradt farkas (vagy maradt bárány), csak most más területen portyázik/legel.
Úgy képzelem, az a Saul, aki irtotta a keresztényeket, majd Szt. Pállá lett, sem változott belső tulajdonságaiban. Apostolként ugyanolyan vehemens, mint keresztényüldözőként volt. Szerintem ez jól van így.
Nem tölt el örömmel a köpönyegforgatás, amikor valaki (pl. politikus) a saját hasznát nézve váltogatja világképeit. Persze, alapjában ő sem változik meg. Szóval, szerintem elenyészően csekély kutyából lesz szalonna, és ez örömmel tölt el.



Buon camino Balázs! :)



+ 1

...sem területi, sem nyelvi szempontból, még faji szempontból sem lehet megkülönböztetni [őket] a többi embertől. Sehol nincsenek olyan városok, melyekben mint sajátjukban laknának, nincs külön nyelvük sem, amelyet beszélnének, nincs sajátos, rájuk jellemző életmódjuk… Görög és barbár városokban egyformán laknak, kinek mi jutott osztályrészül, étkezés és öltözködés tekintetében alkalmazkodnak azon vidék szokásaihoz, s az élet egyéb területén mutatkozik a közösségi életük alkotmánya különösnek és elismerten meglepőnek. Saját hazájukban laknak, de mégis jövevényekként; mindenben részt vesznek polgárokként, de mindent elviselnek, mint idegenek; bárhol, idegenben is otthon vannak, de minden haza idegen számukra… Engedelmeskednek a meghatározott törvényeknek, de életükkel felülmúlják a törvényeket...



Félek, félreérthető voltam. A kereszténységet csak példának hoztam. Arra akartam rámutatni, hogy ha valakinek az életében apránként vagy hirtelen más lesz fontos, mint eddig, ha az értékrendje gyökeresen megváltozik, azt megélheti ő is, a környezete is nagy, látványos változásnak. De ettől a személyiségstruktúrája (ha van ilyen) nem változik. Jól is néznénk ki, ha megváltozna.



Már régen nem voltam itt... Amikor utoljára erről olvastam, akkor még csak az derült ki, hogy immár nem vagy katolikus. Nagyon meglep az, ami veled történt. Én sohasem voltam keresztény, de elég sokáig gondolkodtam rajta, hogy az legyek-e? És mostanra tudom, hogy nem. De a mások indokai érdekelnének... Nem írnál valamit arról, hogy a tieid mik voltak?


Megjegyzés küldése

<< Vissza


Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta