Birtalan Balázs naplója: Recenzió

Ez van – Blog – Tudatmódosítók – Salátástál – Terápia – Sorskönyv nélkül – Olvasókönyv – Képmutatás – Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
„Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.” – Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

kedd, július 07, 2009
12:43

Recenzió

A Spanyolnátha című internetes művészeti folyóirat nyári számában megjelent Gyimesi László recenziója az Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek) című könyvemről, A bölcsesség építőkövei – avagy: mekkora nyúl ez! címmel. Pirulva, de örömmel és köszönettel idézem az írás bevezető bekezdéseit:

A recenzió – ha az erőszakmentes kommunikáció klasszikusait nézzük – feltétlenül sakálbeszéd, hiszen ítéletet alkot, ítéletalkotásra buzdít. Én pedig most zsiráful kívánok szólni, legalább annyira, mint azt a szerző önmagától elvárja. Tehát nem elvont mértékekhez hasonlítva értékelek, hanem (korántsem tétova) véleményemet próbálom rögzíteni Birtalan Balázs új könyvéről.

Ezer elmagyarázandó dolgot kellene a bevezetőben megvilágítanom, magát a címet (Aszalt szilva naplementekor), a műfajt (mémtörténetek), a címben említett nyulat, a sakál- és zsiráfbeszédet, de nem teszem. A kötetet átlapozva, majd elmélyülten áttanulmányozva minden olvasó rálel a magyarázatokra, a neki minden bizonnyal megfelelő kérdésekre, netán válaszokra. Nem rontom el idő előtt senki örömét.

Mi is ez a könyv? Napló? Esszé-gyűjtemény? Dehogy. Akadnak benne hagyományos és meghökkentően új versek, esszék, novella-igényű prózabetétek, személyes vallomásokhoz csatolt tudományos igényű röpdolgozatok. Mémek. Egy roppant érzékeny és nagyon okos író épülő bölcsességének elemei ezek. Egységük, mint általában a személyiségé, nem külsődleges, s nem is statikus. Az elektronikus világ új anyanyelvi eszközeinek segítségével megteremtett önarcképek és MRI-metszetek, egymásra helyezésükből alakul ki az összegyúródó (reális és virtuális, evilági és transzcendens, mindenekelőtt saját) valóság.

A szerző az önélet-feltárás, kitárulkozás szokványos, mind művészi, mind alpári mesterségétől tudatosan tartózkodik, ugyanakkor legalább olyan mélységekig jut, mint a járt utakat taposó elődök, útitársak. Könyörtelen őszintesége – ahogy ő tartja: igénye az alapvető tisztességre – válik azzá a szervesítő habarccsá, amellyel mű-egésszé tapaszthatja a mémek sokaságát (azon legkisebb gondolati egységekét, amik még viszonylag sértetlenül juthatnak agyból agyba).

Minden bizonnyal ezek a gondolati alapegységek határozzák meg valamennyiünk egyéniségét, létünk és aktivitásunk minőségét. Rengeteg, valójában megszámlálhatatlan alapegységünk van, s ezek hatásrendszere, akár az egyes atomok funkciója nem fajta-, hanem személy-specifikus. Ha az író ezeknek a „parányoknak” a válogatott bemutatására vállalkozik, csupán a válogatás (ihletett vagy kényszerű) pillanatában érvényes sokdimenziós alakmását mutathatja fel. Ha tehetséges ember a kísérletező, és Birtalan Balázs kétségtelenül az, a termékeny pillanatot sikerül megragadnia: az alakmásban ott feszül a múlt, a jelen, s (korlátozott mértékben) a jövő is. A dinamikus, dialektikus emberi egység maga.

[...]

Gyimesi László teljes recenziója ide kattintva olvasható.

Ugyancsak a Spanyolnátha nyári számában jelent meg Egy hatalmas fekete izé címmel a Ha a világ rigó lenne című Weöres-versről írott elemzésem.