A badacsonyi borok különlegessége, hogy a Badacsony oldalában termő szőlőt háromszorosan érleli a meleg: egyrészt természetesen odafentről süti a nap, másrészt a Balaton felszíne tükrözi vissza a napfényt, harmadrészt a hegyoldal, a nagy felületű bazalt is sugározza a hőt. Ezt a standard badacsonyi turistavadító dumát sokszor hallottuk az elmúlt évek során; kicsit fellengzős, de szeretjük.

Miközben nyaranként Tomival kettesben járjuk a környékbeli éttermeket, pincéket és egyebeket, időnként eltűnődünk azon, hogy a – többnyire nagyon kedves – pincérek, borászok és egyebek, akik évek óta látnak minket együtt, és már-már előreköszönnek, vajon levették-e, hogy milyen relációban vagyunk egymással. Általában arra jutunk, hogy ha nem különlegesen hülyék, akkor igen. Úgyhogy nem kizárt, hogy a szőlőt érő meleg fent taglalt három forrása mellé apránként hozzávesznek negyedik tényezőként minket is. Mindenesetre a tűnődésünkhöz tegnap rendelkezésünkre bocsáttatott egy új adalék.

Ott kezdődött a dolog, hogy az egyik környékbeli pincemestertől vásároltunk jó pár üveg bort, de különböző okok miatt abban maradtunk vele, hogy nem hozzuk el azonnal, hanem majd ő jön föl Pestre és felhozza nekünk, és majd akkor fizetünk. Így is történt: a tranzakció lebonyolítására tegnap került sor. Mivel én épp hipnózisban tűrtem, hogy a jobb felső hetesemben kicseréljék az amalgámot, továbbá leszedjék a fogkövemet, az ügyet Tomi intézte egyedül.

A srácnál a nyár folyamán elég sok időt töltöttünk a pincében, és egyszer csúnyán berúgtunk – borvidéken megesik az ilyen. Több mint egy tucat bort kóstoltunk végig többször is; a végén már nem ő töltötte a különböző hordókból a poharakat, hanem azt mondta, érezzük magunkat otthon. Szóval a hangulat megvolt, de magánéleti kérdésekről nem beszéltünk. Illetve az kiderült, hogy van barátnője.

Nos, Tomi tegnap megismerkedett a sokat emlegetett barátnővel. A munkahelyén vették fel Tomit kocsival, és hazáig vitték. A lány vezetett, Tomi az anyósülésen, a srác hátul ült. A lány speak only üzemmódba volt kapcsolva: végigbeszélte a (némileg kanyargósra és hosszúra sikeredett) utat. Egyebek közt szidta a többi autóst: mert leelőzik, mert nem előzik le, mert kijönnek elé, mert nem jönnek ki elé, stb. Egyszer épp a mögötte jövőt anyázta le, aztán belenézett a visszapillantóba, és a következőt találta mondani:

– Ja, ez egy buzi taxis...!

Aztán elharapta a mondatot, zavartan Tomira nézett, és így szabadkozott:

– Jaj, bocsánat... Nem tudom, valamelyikőtök nem taxis-e...

Címkék: Emlék, Melegség, Nyaralás, Sztori

---