Az alábbi, önmagamtól idézett szövegben csak a főhősről történik említés, a filmen őt alakító színészről nem. E személytelenség ellenére személyesebb nekrológot nem tudnék írni. Márpedig ennyivel tartozom neki. Az életem egyik legmeghatározóbb motívuma, ha furcsa is ebbe belegondolni, Bujtor Istvánnal kezdődött, akivel soha nem találkoztam.

1980-ban Magyarországon összesen másfél televíziós csatorna működött. Így szinte magától értetődő, hogy hat héten keresztül országos közügy volt, hogy Sándor Mátyás gróf mint néz szúrósan valakinek a szemébe, hogyan kényszeríti rá akaratát, s mint sül ki ebből a végére a mindenkit megnyugtató igazság. Még nem ért véget a tévéfilmsorozat, amikor kiadták a Sándor Mátyás c. könyvet. Természetesen megvettem, és természetesen pillanatokon belül végigolvastam, s Winnetoun edződve természetesen örültem a kalandoknak. Ami azonban igazán elvarázsolt, az a hipnózis leírása volt. Ekkor találkoztam először e fogalommal, és nagyon kíváncsivá tett, mi is ez valójában. Történt, ahogy történt, végül is azon kaptam magam, hogy hatodik osztályosként ott ülök a TIT József Attila Szabadegyetem pszichológiai előadássorozatán. Szemben a mostani helyzettel, a könyvpiacon akkoriban nemhogy túlkínálat nem volt a „nehezen magyarázható” jelenségekről, hanem egyáltalán nem létezett ilyen irodalom. Amikor 1981. október 26-án Mészáros István orvos-professzor, a Magyar Hipnózis Egyesület alapítója belekezdett Mi a hipnózis? c. előadásába, ő is Sándor Mátyásból indult ki, a „meredten nézős akaratátvitel”-ből – és elmondta, hogy a hipnózis valami egészen más. Lenyűgözve hallgattam a tudományos, mégis közérthető előadást, és – melodramatikusan fogalmazva – megpecsételődött a sorsom: hipnózisügyben a valóságot lényegesen izgalmasabbnak találtam a mesénél. Így került a pszichológia érdeklődésem középpontjába, s lett mindmáig a világképem, gondolkodásmódom egyik legfontosabb szervező elve.

Köszönöm, Csöpi! Menj tovább!
Jó szelet!
 
 

Címkék: Emlék, Film, Halál, Könyv, Pszicho

---