Vannak agyoncitált mondatok: olyanok, amelyeket boldog-boldogtalan idéz, ha kell, ha nem. Jól lehet velük villogni társaságban. Nekem is vannak a tarsolyomban ilyen mondataim; szeretem őket, okosnak látszom tőlük.

Egy ilyen sokat idézett – mi több: cafatokra elemzett – mondat József Attila két sora: „A líra logika; de nem tudomány.” Sokan és sokat idézték már – csak éppen nem én. Ez a mondat nem tartozik bele az idézetrepertoáromba. Nem azért, mert nem szeretem vagy mert nem értek vele egyet. Azért nem, mert nagyon sokáig egyszerűen nem értettem. Fogalmilag nem fért a fejembe. Most már – sok töprengés és némi utána olvasás eredményeképpen – érteni vélem, de a tényt, hogy hosszú időn keresztül nem értettem, nem egyszerű malőrnek tartom, hanem figyelemre méltónak: olyasminek, ami nem magától értetődik, hanem aminek feltárható oka van.

A mondatban három fogalom szerepel; három olyan fogalom, amelynek jelentésével egy bizonyos életkor fölött minden közepesen olvasott ember alapvetően tisztában van: líra, logika és tudomány.

Az „alapvetően” egy ronda töltelékszó, most mégsem pongyolaságból használtam, hanem mert szerintem ebben rejlik a kulcs. Írhattam volna helyette azt is, hogy „nagy vonalakban”, „többé-kevésbé” vagy „aránylag” – a lényeg ugyanaz volna: a felsorolt fogalmak jelentésével az emberek nem pontosan vannak tisztában, hanem csak alapvetően. Amennyiben nem foglalkoztunk célzottan e témákkal, a fejünkben nem szabatos definíciókat tárolunk róluk, hanem sejtéseket, a hétköznapi szóhasználat révén kialakult, a megszokott kommunikációban sikeresen alkalmazható jelentéshalmazok. Jelentéshalmaz alatt azt értem, hogy bizonyos témákat intuitív módon belökünk egy csoportba. Ahogy Murphy törvénykönyvében áll: „Ha zöld vagy izeg-mozog: biológia. Ha bűzlik: kémia. Ha nem működik: fizika. Ha érthetetlen: matematika. Ha értelmetlen: közgazdaság vagy pszichológia.”

Valahogy így lehetünk a taglalt fogalmakkal is. „Ha rímel, természeti kép van benne vagy nem ér ki az oldal margójáig: líra. Ha öncélú és bonyolult: logika. Ha tele van számokkal, képletekkel és idegen szavakkal: tudomány.” Az esetek többségében ezek az implicit definíciók tökéletesen megfelelőek. „A líra logika; de nem tudomány” mondat megértése a jelek szerint az esetek kisebbségébe tartozik.

A problémát számomra az jelentette, hogy az én ködös elképzeléseimben a logika és a tudomány túl közel estek egymáshoz. Valami olyan területre, amely az „öncélú, bonyolult, számokkal és idegen szavakkal teli” dolgoknak van fenntartva. Másként: a logika is egy a tudomány, mint a matematika vagy az ismeretelmélet. A tudomány részhalmaza. Hogy lehet hát valami (jelesül a líra) eleme ennek az L halmaznak („a líra logika”), ha az azt magában foglaló T halmazon kívül esik („a líra nem tudomány”)? Ez számomra ellentmondásnak tűnt. Logikainak. Vagy tudományosnak. Vagy tudom is én...

További nehézség volt, hogy amíg a logikával és a tudománnyal legfeljebb csak jó ismerősi kapcsolatot ápolok, addig a líra régóta meglehetősen közeli barátom. Nem épp anyanyelvem – inkább apanyelvem, amelyen egész jól elboldogulok.

A líra – tehát a költészet, a vers – számomra mindig többet jelentett annál, hogy „nem ér ki az oldal margójáig”. A vers számomra az önkifejezés eszköze; akkor is, ha én írom, akkor is, ha olvasom. Értve ezt úgy, hogy azt a verset olvasom szívesen, amiből kiérzem, hogy belülről jött, ami nem l'art pour l'art bölcsész-maszturbáció, nem csinálmány, hanem teremtmény. Ezt többek között onnan szoktam felismerni, hogy az adott vers tetszik. Tetszik, mert szép, mert frappáns, mert megragad. Gazdagabbá tesz. Ad nekem valami olyat, amim korábban nem volt. Elolvasván úgy érzem: valamiért újra akarom olvasni. Mert lehet, hogy nem értettem meg elsőre, de – ismeretlen okból – fontosnak érzem, hogy megértsem. Vagy fontosnak érzem megérteni, hogy miért nem tudom megérteni.

Számomra ez a vers. Ha azt veszem észre, hogy nem akarom újraolvasni, akkor az nem vers. Pontosabban lehet, hogy vers, még az is lehet, hogy hibátlan és nagyon híres vers – csak épp nem nekem.

Ehhez képest a logika csontszáraz, hogy ne mondjam: érzéketlen. Amennyiben igaz az, hogy „ha A, akkor B”, és igaz az is, hogy „ha B, akkor C”, akkor egész biztos, hogy igaz lesz a „ha A, akkor C” állítás is. Semper et ubique. Nincs kivétel, nincs apelláta. Nincs helye érzelmi zsarolásnak, sírás és nevetés hiábavaló. Legyen a tálalásban akár naplemente, akár felezőnyolcas: a konzekvencia könyörtelenül ugyanaz.

Nyilvánvaló, hogy a líra nem logika, mert a vers világa nem könyörtelen; ha azt mondom a boldogságra, hogy „lágy volt, szőke és másfél mázsa”, vagy azt kérdezem a csonttól: „Hallod-e, csont, a csöndet?” – az gyönyörű, de teljesen logikátlan – cáfoltam magamban éveken keresztül József Attilát, többek között József Attilával.

A tudomány vaskos könyveket jelent, 9-es betűmérettel és sok-sok 8-as vagy kisebb méretű lábjegyzettel. Adatokat, amelyeknek a mennyisége mindig sokszorosa a halandó ember számára befogadhatónak. A tudomány hegyre épített, bevehetetlen erődítmény, impozáns falakkal, égre nyúló tornyokkal és elképzelhetetlenül mély és sokfelé ágazó pincerendszerrel.

A líra – túl az érzelmi telítettségén – kétségkívül tudomány is, hiszen a költészettan tele van olyan hosszú szavakkal, mint alexandrinus, enjambement, szinekdoché, és számokkal meg képletekkel: a haiku az 5–7–5, a szonett 4–4–3–3 (eredetileg abab–abab–cde–cde), ötös-hatodfeles jambusokkal, nem is beszélve a költők születési és halálozási évszámáról.

A líra nem logika; de tudomány – állapítottam meg végül, enyhe szorongással. – Ez viszont nem lehet – tettem hozzá gondterhelten, nem csekély lelkifurdalással –, mert hát az ki van zárva, hogy József Attila tévedett volna! – Maradtam tehát a nem értésnél, és lemondtam arról, hogy becsatlakozzam e híres tézis idézgetőinek táborába.

Aztán telt-múlt az idő, és egyre fontosabb lett számomra, hogy megértsem a valóságot, hogy a valóságot értsem meg, ne pedig egy előrajzolt ábrát színezgessek, gondosan tompítottra csiszolt hegyű színes ceruzákkal. És nekiálltam új definíciókat keresni. Vagy talán – ez pontosabb – elővenni a régről ismert definíciókat, és valamelyest komolyan venni őket.

A lírát persze továbbra sem tartom szükségesnek definiálni: a versről ma is azt tartom, amit fentebb írtam: ha megérint és gazdagítja az életemet, akkor rendben, ha nem, akkor kár volt megírni.

A logika elsődleges jellemzője azonban nem a könyörtelenség, hanem a rendszerszerűség. A fent vázolt helyzetben továbbra is érvényes, hogy „ha A, akkor C”, mégpedig azért, mert a fent vázolt helyzet egy rendszer. Koherens egész, lefektetett játékszabályokkal. Pont mint egy költemény, amelyben minden lehetséges, ami a vers rendszeréből következik. Ami viszont nem következik belőle, az nemcsak tilos, de lehetetlen is, mert ha mégis megtörténne, akkor a vers szétesne, megszűnne vers lenni, s ezáltal megszűnne létezni.

     Bóbita, Bóbita táncol,
     Körben az angyalok ülnek,
     Béka-hadak fuvoláznak,
     Sáska-hadak .................

Mi kerül a kipontozott helyre?

     a) zöldek
     b) békét kötnek
     c) lezabálják a termést
     d) szeme dülledt
     e) hegedűn játszanak igen-igen megindítóan
     f) hegedülnek

A válasz egyértelmű. És nem azért, mert ismerjük a verset, hanem mert a vers rendszeréből, a vers belső logikájából ez és csak ez következhet. Tartalmi premisszák zárják ki a d, formaiak az e befejezést; az első három mindkét típus alapján kiesik. Logikailag az egyetlen lehetséges, a kérlelhetetlen, a „...tehát Szókratész halandó” erejével adódó befejezés: hegedülnek. A líra logika.

Ugyanakkor mind a zoológia, mind a fizika tudománya igazolta: a sáskák nem tudnak hegedülni. A sáskák – méretükből adódóan – megemelni sem tudnának egy hegedűt, nemhogy játszani rajta; a sáska által kiadott hang pedig nyilvánvalóan nem hegedűhang, már csak azért sem, mert nem négy, egymástól kvint távolságra hangolt húr megszólaltatásával keletkezik. Azonban a versben a sáska-hadak minden további nélkül hegedülhetnek. A líra nem tudomány.

A tudomány igazolt ismeretek rendszere. Az igazolt ismeret azt jelenti, hogy azonos megfigyelésből minden megfigyelő szükségszerűen azonos következtetésre jut. Ezért lehetségesek az ellenőrzött, tudományos kísérletek. A líra is ismeretek rendszere, de nem igazolt ismereteké, hanem a költő szubjektív megismeréséé. József Attila szerint a boldogság „lágy volt, szőke és másfél mázsa”. Egy másik költő szerint viszont a boldogság:

     A le- és elpuskázott sárkányok, valamint
     az el- vagy el nem jövendő tündérek közötti
     elég hosszú pillanat.

E két definíció merőben ellentétes egymással: a két költő ismereteinek rendszere nem ekvivalens. Mi több: nem lehet olyan kísérletet tervezni, amely eldöntené, hogy melyiküknek van igaza: hogy mi is a boldogság valójában.

A tudományos állítás alapvető kritériuma a falszifikálhatóság, vagyis a cáfolás elvi lehetősége. Az, hogy a víz 1 atmoszféra nyomás alatt 100 fokon forr, tudományos állítás, mert falszifikálható: elvileg felmutatható olyan eset, amikor ez az állítás hamisnak bizonyulna, nevezetesen, ha valaki prezentálna olyan helyzetet, amikor a víz 1 atmoszféra nyomás alatt nem 100 fokon forr. Azonban nem képzelhető el elvileg sem olyan empirikus tapasztalat, amely bizonyítottan hamissá tenné a keresztények „a bűn zsoldja a halál”, a freudisták „létezik tudattalan” vagy az asztrológusok bármely tézisét. Ezek nem tudományos kijelentések, mert nem falszifikálhatók. Az e kijelentéseket kijelentő rendszerek nem tudományos rendszerek.

Annak állítása, hogy a boldogság „a le- és elpuskázott sárkányok, valamint / az el- vagy el nem jövendő tündérek közötti / elég hosszú pillanat”, ugyancsak nem tudományos. A falszifikálás itt is lehetetlen. Az ezt kijelentő rendszer – vagyis maga a vers –, noha önmagában logikailag zárt rendszert alkot, nem tudományos rendszer.

Merthogy a líra logika; de nem tudomány.

Címkék: Vers, Világ+ember

---