Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

kedd, február 23, 2010
17:02
 
Az elveszett boldogság nyomában


A Jand blagot mindenkinek ajánlom olvasásra, aki nyitott a társadalom sorsát érintő (nem is olyan) új kérdésekre és új (vagy épp régi) válaszokra. Sok-sok órányi olvasnivalót találhat magának az érdeklődő. Ezekből egynek, András legújabb, Az elveszett boldogság nyomában című cikkének idézem az elejét. Nem azért csak az elejét, mert tovább nem érdekes, hanem mert remélem, ez a bevezető is kedvet csinál a továbbolvasáshoz.

Ezen írásom legfőbb forrása Jean Liedloff magyarul is megjelent könyve: Az elveszett boldogság nyomában, de ha ezt olvastad, akkor is érdekes lehet. A könyv eredeti címe (a magyar kiadásban az alcímet és a címet felcserélték): A kontinuum elv. Az írónő egy venezuelai őslakos törzzsel, a jekánákkal (yequana) töltött összesen két és fél évének tapasztalatairól számol be, amelyek mélyen átformálták a gondolkodását az emberi természetről. A „kontinuum elv” arra utal, hogy egy olyan kultúrában, amelyet nem érintett a Nagy Felejtés (az a furcsa jelenség, hogy például az európaiak sokáig úgy gondolták, hogy ők, a civilizáció emberei azok, akik igazán embernek való, az embernek rendelt életmódot folytatnak, és a mások: a feketék, indiánok, és egyéb természeti népek elfajzott emberek, vagy akár nem is igazán emberek), egy olyan életmódot találhatunk, amely az ember biológiai evolúciójával párhuzamosan alakult ki, és így az eredeti emberi igényeinkhez sokkal jobban illeszkedik.

A könyv írónője, Jean, amerikai. Húsz éves kora körül, amikor nagymamája, akinél eddig lakott, meghalt, egy európai útra indult. Maga se tudta pontosan, hogy mit is keres, és bár Párizsban a Dior-nak és a Vogue-nak is modellkedett, ebben nem találta meg a hivatását. Végül Firenzében találkozott két férfival, akik meghívták egy venezuelai útra, gyémántokat keresni a dzsungelben. Nem a gyémántokban, hanem a dzsungel szóban rejlett számára az a varázs, amelynek hatására húsz perc alatt összekapkodta a cuccait a hotelből és felült a vonatra.

Ezen az úton ismerkedett meg a jekána indiánokkal. A kis expedíciós csapatnak volt egy alumínium kenuja, amely azonban túl kicsinek bizonyult. Ezt az indián törzsnél elcserélték egy hatalmas, egyetlen fatörzsből kifaragott csónakra, amelyben volt, hogy egyszerre huszan is utaztak. Két napra rá indultak el a folyóra vinni a csónakot, a három gyémántvadász és öt indián. Keserves út volt, farönkökön görgetve lassan mozgatni előre a nehéz terhet, miközben a köves talajon sokszor megcsúsztak, és gyakran a csónak valakit egy kis időre egy perzselő sziklához szorított. Az út negyedénél se jártak még, amikor már mindenkinek vérzett a bokája. Részint azért, hogy egy percre felszabadulhasson, Jean kikéredzkedett, hogy csináljon egy fényképet a jelenetről. A magaslati helyzetéből azonban hirtelen valami egészen különöset vett észre. Ott volt a két olasz, akik feszültek és idegesek voltak, gyakran káromkodtak, jól láthatóan utálták az egészet. Ezzel szemben az indiánok lazák és vidámak voltak, örültek minden egyes kis továbbgördítésnek, nevettek, amikor valakit maga alá szorított a csónak, és utólag a kiszabadult a leghangosabban a maga megkönnyebbülésén. Úgy tűnt, hogy egy nagy játékként fogták fel a „borzalmas munkát”.

Pedig mindenki ugyanazt csinálta, csak a fehérek szemében az ilyen körülmények szükségszerűen a szenvedést jelentették, és fel se fogták, hogy lenne döntési lehetőségük. Az indiánoknak valószínűleg hasonlóan nem jutott volna eszükbe, hogy a jelen feladatukat máshogy is felfoghatnák. Jól láthatóan még élvezték is a megpróbáltatást, és minden bizonnyal ők nem a közelgő nagy kíntól félve töltötték az előző két napjukat.

Jean ezen felismerése után úgy döntött, hogy megpróbálja a dolgot „indián módra” felfogni. Maga is meglepődött azon, hogy a horzsolásai milyen könnyedén lettek hirtelen egy dühítő körülményből egyszerűen azzá, amik valójában voltak: kis sérülések, amelyek hamarosan begyógyulnak. Boldogan ismerte fel, hogy milyen nagyszerűen működő teste van az embernek, amely magától kijavítja a sebeket.

Ekkor döbbent rá először igazán, hogy az indiánoktól rengeteget tanulhat. További három út alatt Jean összesen két és fél évet töltött a jekánákkal. Eleinte nehezen tudta elhinni, hogy ők is egy fajba tartoznak vele, annyira eltért a viselkedésük attól, amit ő az emberi természetnek gondolt. Néha azon merengett, hogy mikor bukkannak fel a hollywoodi forgatócsoportok a fák mögül, akik egy megrendezett filmet készítenek a harmóniában élő „nemes vademberekről”. A jekánáknak már a csecsemői és kisgyermekei is máshogy „működtek”, mint amit ő normálisnak gondolt. Hol vannak itt az ordító kisbabák, a dackorszak, a gyermekkori agresszió, a tinédzser lázadás?

Fokozatosan értette meg a dolgokat, amelyek ezeket a hatalmas különbségeket megmagyarázták. Most végigvesszük az emberi élet szakaszait, és megvizsgáljuk azokat a szemléleteket és módszereket, amelyek a természeti népeknél az antropológiai kutatások szerint szinte mindenütt működtek, de a mi életmódunkból többnyire kivesztek.

Tovább olvasom...

Címkék: , ,


Hozzászólások:


Köszönöm,egy kicsit körbe tekinthettem.Csodás a gondolat.Csakhogy itt vannak ezek az óriási városok,a rengeteg ember össze zsúfolva.A színház,film,vers és irodalom.Csak kérdezem:töröljünk,de mit?Ja,évek óta ezen rágódom. Örzse néne



http://hvg.hu/velemeny/20100224_nyomornegyed_urbanizacio Örzse néne



Ez az édesbús kép már csak azért is utópisztikus, mert arról ír, hogy mi lesz 2050-ben, holott a "gazdasági növekedés" fedőnevű (nem is olyan) lassú globális öngyilkossági kísérlet addigra egész biztosan olyannyira sikeres lesz, hogy ha marad is a Földön mutatóban valaki, aki számon tartaná, hanyadik év is van, egész biztos, hogy az őt foglalkoztató ezer legfontosabb dolog között nem szerepel a dátum kérdése.

Kultúra Anya az ökológusoknak is folyamatosan nyomja a mesét.


Megjegyzés küldése

<< Vissza


Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta