Birtalan Balázs naplója: A vallum és a Szemünk Fénye

Ez van – Blog – Tudatmódosítók – Salátástál – Terápia – Sorskönyv nélkül – Olvasókönyv – Képmutatás – Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
„Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.” – Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

szerda, március 17, 2010
12:28

A vallum és a Szemünk Fénye

Az is bolond, aki bolonddá lesz Magyarországon! Legalábbis kurva nehéz neki a bolondságáról papírt szerezni, és mire megszerzi, sanszos, hogy tényleg belehülyül.

A munkahely elvesztése után a házi orvos fölveheti az embert egy hónapra ún. passzív táppénzre, amely a hivatalos nettó bér kb. 50%-a. Ahhoz, hogy a TB az emberhez hozzá vágja ezt a horribilis összeget (esetemben cca. 45 ezer forintról van szó), még a nagyon jóindulatú házi orvosnak is be kell írnia valami diagnózist a Megfelelő Rovatba. Incike, az asszisztens mondta, hogy a krónikus refluxom nem lesz jó, mert arra max. 7 nap jár. (Nyilván egy hét után meggyógyul a krónikus [!] refluxot okozó rekeszsérv; ha valaki Kompetens Személy olvassa ezt a posztot a TB-nél, árulja már el a csodagyógymódot – köszi előre.) Én bátortalanul javasoltam, hogy esetleg írjanak be depressziót, minekutána ennek felettébb sok jelét produkálom amúgy is. Na jó, de ehhez kell az ideggondozói szakvélemény. Úgyhogy kaptam beutalót, menjek, szerezzek diliflepnit. Valamit rebesgettek, hogy időpontot kell kérni, de ez nem volt világos.

Mindez múlt hét kedden történt, de mivel valóban irtó nehezen vakarom össze magam mostanában bármilyen hasznos tevékenységre, ma reggel hívtam csak fel az ideggondozót, hogy mi is a helyzet az időponttal. A telefon végén a néni első kérdése (miután lakcím alapján kiderítette, kihez tartozom) az volt: „Táppénzben van az orvosnál?” Ezt persze nem értettem: hiszen pont ahhoz kéne nekem az ideggondozói igazolás, hogy táppénzt kapjak. Az nem úgy megy ám, mondja ő, táppénzben vagyok-e, vagy sem?! Ekkor már kezdtem magam kínosan érezni, de elmondtam, hogy fölvettek táppénzre, viszont kellene a papír, hogy... itt a beutalóm... Na igen, de rajta van-e, hogy „táppénzben van”?! Mert ha ez a mondat nincs rajta (külön pecséttel ellátva), akkor csak április végére kaphatok időpontot. Ha rajta van, akkor már jövő hétre. Nincs rajta, de esküszöm mindenre, hogy... Az nem számít, menjek vissza a házi orvoshoz, hogy írja rá ezt, és pecsételje le. Merthogy az idő-vallum (sic!) miatt ez csak így megy, különben csak április vége, és a doktor úr amúgy sincs most hivatalosan, hanem csak helyettesít, tetszek érteni. Nem tetszett, ami hagyján, de nem is értettem. Rákérdeztem még egyszer: tehát akkor így telefonban nem is tud időpontot adni? Személyesen kell bemenni időpontkérés végett is?! Még hogy telefonban?! Hogy képzelem azt? Hiszen látnia kell a papírt, hiszen telefonon mindenki azt mond, amit akar, és értem, ugye, hogy az idő-vallum, hogy április vége, hogy jövő hét, és menjek be ma időpontért 13 órára, nem ám akármikorra, mert csak akkor lesz bent a váltás, aki helyettesíti a helyettesítőt, aki nem tud adni, mert aki tud adni, annak az időpontjai, a vallum, a táppénz, a pecsét, a jövő hét, az április, a vége...

Sikítottam, lélekben legalábbis. És csaknem fölrobbantam az idegességtől. De mivel arra volt dolgom amúgy is, 10 óra előtt nem sokkal benéztem: hátha el lehet intézni, hogy... A recepción a vallumos néni volt személyesen, aki, miután rájött, hogy mi beszéltünk nem sokkal korábban telefonon, rám ripakodott, hogy de hiszen megmondta, hogy 13 órára menjek, mert aki tudna időpontot adni, az most nincs bent, csak akkor lesz váltás, és a beutalómon rajta van-e, hogy... Hát ez így nem jó, vissza kell menni, rá kell íratni, le kell pecsételtetni...

Simán kiborultam, és (igazolt hisztériásként) levágtam egy kisebb cirkuszt, amire a vallumos néni picit megszeppent, és kedvesen megkért, hogy nyugodjak meg, foglaljak helyet, megcsinálja ezt a két beteget, aztán megpróbál segíteni... Miután a két beteget megcsinálta, kvázi megsúgta nekem, hogy ő elhiszi, hogy valóban táppénzben vagyok, és hogy holnap du. 5-re van egy szabad időpontja, mert valaki lemondta. Úgyhogy akkorra menjek.

Nagyon hálás voltam neki (de tényleg), megköszöntem szépen, és hazajöttem. Közben két dolog járt a fejemben.

Egyrészt az, hogy a zsiráfnyelvet arra fejlesztették ki, hogy összekapcsolódjunk a másikkal. Ha a másiktól nem azt várom, hogy ő és én a szív szintjén kapcsolódjunk egymáshoz, hanem hogy adjon egy kibaszott időpontot, ami ahhoz kell, hogy megkapjam azt a nevetséges pár tízezer forintot – akkor, bár szomorú, lehetséges, hogy hatékonyabb a sakálbeszéd valamely válfaja (pl. a játszmázás). Bár persze ez sem ennyire egyértelmű: a jelen helyzetben nem közvetlenül a sakálkodásom (vagyis a levágott hiszti) vezetett el közvetlenül a célig. Az csak arra volt elég, hogy áttörje a vallumos néniben több évtized alatt kiépült bürokratikus falakat. A falon túl valóban rálátott az érzéseimre és a szükségletemre, és a vágyott időponthoz ténylegesen az ő empátiája révén jutottam hozzá. Úgyhogy azt hiszem, túl összetett ez a kérdés ahhoz, hogy egyszavas válasszal lehessen rá megfelelni.

Másrészt végiggondoltam, hogy bár nekem ordas nagy szerencsém volt, alapesetben mi történhet azzal az emberrel, aki kiborul, és – valamelyest felkészült emberként – tudja, hogy neki egy ideggondozói szakvéleményre lesz majd szüksége a passzív táppénzhez. És aki nem olyan asszertív, mint én voltam ma.

1. Elmegy az ideggondozóba. Ott várakozás után sorra kerül, és megtudja, hogy beutaló nélkül szóba sem állnak vele. Menjen a házi orvoshoz.

2. Elmegy a házi orvoshoz. Kivárja a sorát, rosszabb esetben összeszed valamit a váróban, az orvos, ha már ott van, megvizsgálja (fonendoszkóp, vérnyomás, hasi tapi) – és végül megkapja a beutalót az ideggondozóba.

3. Elmegy az ideggondozóba. Ott várakozás után megnézik a papírját, és adnak neki egy másfél hónappal későbbi időpontot, ami persze neki nem jó, hiszen a táppénz intézéséhez sürget az idő. Ja, ha korábbi időpont kell, menjen vissza a házi orvoshoz, és írassa rá a beutalóra, hogy táppénzen van.

4. Elmegy a házi orvoshoz. Talán már van annyi rutinja, hogy nem várja végig a sort, és tudja, hogy elég az asszisztenshez bejutnia, így másfél óra helyett félóra alatt végez.

5. Elmegy az ideggondozóba. Kivárja a sorát, és megtudja, hogy rossz időpontban ment időpontért: menjen vissza máskor (teszem azt, aznap 13 órára).

6. Elmegy az ideggondozóba (teszem azt, aznap 13 órára). Várakozás után megkapja az időpontot egy héttel későbbre.

7. Elmegy az ideggondozóba a megbeszélt időpontra. Megtörténik a vizsgálat. Megkapja a szakvéleményt.

8. Elmegy a házi orvoshoz, viszi a szakvéleményt. Kivárja a sorát és megkapja a táppénzes papírját.

Nyolc lépcső. Nyolc út, amihez nyolc elmenetel kell, amihez nyolc nekikészülődés szükséges. Magamról tudom (aki végeredményben csak aránylag enyhe tünetekkel küzdök), hogy micsoda stressz akár csak egy ilyen útnak is nekivágni. De mi van azzal, aki súlyos depresszióban szenved? Akinek emberfeletti erőfeszítést jelent kikelni az ágyból? Mi van azzal, aki a közlekedési – vagy épp szociális – fóbiája miatt minden egyes ilyen utat úgy él meg, mint egy-egy karóba húzást? Vagy ne menjünk messzebb: mi van azzal, aki mozgáskorlátozott (mint anyám volt), és a hasonló kalandtúrák kivitelezéséhez segítségre szorul?

Ja, és akkor még nem történt semmilyen gyógyító beavatkozás, semmilyen segítségnyújtás. Ez csak az adminisztráció. Persze ha belegondolunk abba, hogy milyen segítségre számíthat valaki a körzeti ideggondozóban, akkor addig jobb neki, amíg megússza az effajta intervenciót. Igaz, hogy e vonatkozásban a legutóbbi információm bő tíz évvel ezelőtti. Akkor egy barátunk keveredett el a nevezett intézménybe, akinek akkoriban az volt a szokása, hogy – miután az élete teljesen szétcsúszott – hetente átlag 2-3 ízben próbált öngyilkos lenni. Gyógyszerekkel: altatókat és nyugtatókat vett be, ha nem zárták (zártuk) el előle gondosan. Végül nagy nehezen rávette magát arra, hogy beszél egy szakemberrel a pszichés problémáiról. Az ideggondozóban a doktor meghallgatta, majd a következő szakszerű és empatikus reakciót volt képes produkálni:

– Hát... Hát én most mit csináljak magával? Nem is tudom... Írok fel magának nyugtatót, rendben?

Amikor az embert stressz éri (pl. kirúgják), válogatott pszichoszomatikus tüneteket képes produkálni: fájdalmakat, viszketéseket és egyebeket. Persze egy tünet csak akkor tekinthető pszichoszomatikusnak, ha a szervi eredetű okokat kizárták – így kerültem ma reggel egy kis piros tégely vidám társaságában a kerületi ÁNTSZ anyagleadó szekciójához.

E ponton megjegyzem: teljesen természetesnek tartom, hogy bölcsődék és óvodák esetén időnként indokolt a csoportos bakteriológiai vizsgálat. Az is magától értetődő, ha az ilyen intézményeket hangulatos fantázianevekkel látják el alapítóik. Mindazonáltal meglehetősen meghökkentem – főként, mivel meglehetősen jó vizuális fantáziám van –, amikor a soromra várva azt hallottam, hogy az anyagminta-átvevő asszisztens hölgy az alábbi mondattal tájékoztatja telefonon kollégáját:

– Megjött a hét darab széklet a Szemünk Fényéből.

Az ilyen mondatokért érdemes élni.

Címkék: EMK, Panaszkönyv, Pszicho, Szomatik, Sztori

Hozzászólások:

Jgy szerint:

Balázs, nézd el nekem az iróniát, az csak máz azon a tömény nemtudommin, amit éreztem a poszt olvasása során.
Szóval, könnyebb útnak tűnik, ha táppénzre veteted magad a refluxszal, ennek birtokában kérsz időpontot a vallumos nénitől... stb.

A "mit csináljak magával... írok föl nyugtatót" mélységesen lehangoló.
Mindenesetre emp-emp, drukk, drukk.

szerda, március 17, 2010 2:00:00 du.

Névtelen szerint:

Ez megrendítően igaz, ez a 8 pont amit írsz Balázs! Az egészségügyről rengeteget tudnék írni, de csak egyet írok jópár év tapasztalata alapján amit a szüleim, nagynénim gondjai révén éltem át: ha éheznem is kell egy hétig, akkor is maszekba megyek orvoshoz. Más tészta hogy szocfóbiás is vagyok, de inkább az ilyen "vallumos" nénik és "irok fel egy nyugtatót" bácsik tömeges jelenléte ami elriaszt a TB ügymenettől, amitől bár elszakadni nem lehet, de a maszek-rendelés fel tudja gorsítani az "idővallumot " :-)
egyébiránt jobbulást Néked !
S t e w e

szerda, március 17, 2010 4:27:00 du.

Steo szerint:

Maga a történet nagyon szomorú, de legalább remekül megírtad:-) Helye van az új könyvedben.

szerda, március 17, 2010 4:40:00 du.

Névtelen szerint:

Csatlakozom az Öcsémhez, nagyon jól megfogalmazta a véleményemet, szívemből szólt. Mint már oly sokszor.
Puritán

szerda, március 17, 2010 9:03:00 du.

kklóóór szerint:

Arról nem is beszélve, hogy az a nyolc lépcső szerencsétlen esetben tíz vagy tizenkettő is lehet. (Ha addigra a páciens nem a vészkijáratot választja inkább.)

csütörtök, március 18, 2010 7:00:00 de.

Zsezsy szerint:

Balázs...ugye tudod, hogy rossz a megközelítés...?

csütörtök, március 18, 2010 11:26:00 de.

Zsezsy szerint:

Illetve ne haragudj,nem kötözködni szeretnék!
Tegnap olvastam a bejegyzésed, sajnáltam is, hogy ilyen rögös utat kellett végigjárnod, hogy megkapj egy papírt mert ez valóban kellemetlen.:(
Kiváncsi voltam, mi is pontosan ez a táppénzes dolog, utánanéztem, megkérdeztem egy szakértőt: anyát, aki elmondta, hogy ez hogy működik, s így, az elmondottak után néhány pontban nem értek veled egyet; ha nem haragszol, leírnám,melyekben:
-Mint ahogy írod,"krónikus rexluxban" szenvedsz, tudom milyen betegség, és biztosan nagyon kellemetlen, de az elmúlt években tökéletesen tudtál dolgozni mellette, így sajnos érthető,hogy ezzel egy hétnél tovább, a legnagyobb jóindulattal sem tudnak kiírni táppénzre!
-Tulajdonképpen a passzív táppénz azoknak jár, akik pont a munkahelyük megszűnésének napján lettek nagyon betegek: pl. infulenza,kéz-lábtörés, tehát súlyos esetek, amikkel nem tudnak dolgozni. Ilyen neked nem volt, és pont ezért jófej volt az orvosod, hisz kerestétek, mit is lehetne beírni diagnózisként, ami tul.kép. az ő részéről csalás.
-Az pedig érthető, hogy ha délután egyre kérik, hogy menj, nem tetszik a néninek ha reggel mégy, ebből anyáéknál is sok a probléma!

Ezektől függetlenül örülök, ha sikerült elintézned, remélem nem rosszindulatot és/vagy kötözködni-vágyást érzel a kommentemben!

Csak leírtam, mit látok, gondolok,persze lehet, hogy nem jól!:-)

csütörtök, március 18, 2010 12:47:00 du.

Balázs szerint:

Elvileg szép lenne, ha így lenne. Több pont miatt nem stimmel a dolog.

1.) A táppénzt nem a Mikulás hozza, nem egy kedves gesztus az állam részéről, hanem abból a pénzből adják vissza nekem, amit évtizedeken keresztül legombolnak rólam hónapról hónapra. Ha Mo-on az egészségügyi ellátás olyan lenne, hogy valóban gyógyítana ahelyett, hogy jobban megbetegíti az embert (nézd meg, mit csináltak a kórházban Apával pár éve, amikor elesett!!!), akkor valóban indokolt lenne aggályoskodni akkor, amikor az ember nagy ritkán táppénzre akar menni.

2.) "súlyos esetek, amikkel nem tudnak dolgozni. Ilyen neked nem volt, és pont ezért jófej volt az orvosod, hisz kerestétek, mit is lehetne beírni diagnózisként, ami tul.kép. az ő részéről csalás.
"

Az orvos részéről akkor lenne csalás (persze csak az 1. pontban írott erős fenntartással), ha simán munkaképes lennék. De azt vajon kitől tudod ilyen félelmetes bizonyossággal, hogy milyen állapotban vagyok január 18-a óta? Ezt is Édesanyád mondta? :(

3.) "Az pedig érthető, hogy ha délután egyre kérik, hogy menj, nem tetszik a néninek ha reggel mégy, ebből anyáéknál is sok a probléma!"

És vajon ők is olyan megalázó, kioktató hangnemben beszélnek telefonban, hogy miután a beteg lerakta a kagylót, legszívesebben bőgne, és keze-lába remeg?

"remélem nem rosszindulatot és/vagy kötözködni-vágyást érzel a kommentemben!"

Szó sincs róla. Csak őszintén szólva jobban örülnék, hogy amikor arra vagy kíváncsi, hogy mi is a helyzet egy általam írt poszt valamely ki nem fejtett részletével kapcsolatban, vagy hogy tualjdonképpen mi is van velem -- akkor azt elsősorban tőlem kérdeznéd meg. Szerintem vagyunk olyan nexusban egymással, hogy ezt megtehesd: hogy előbb kérdezz meg engem, akár privátban, mielőtt félinformációk alapján nyilvánosan csalással vádolsz... :(

csütörtök, március 18, 2010 1:12:00 du.

Zsezsy szerint:

Nem, anya nem mondta, hogy milyen állapotban vagy január 18.-a óta, következtettem: ha valami nagyobb bajod lenne, valszeg tudnám, ill. gondolkoztatok,mit kéne beírni diagnózisként.

Nem tudom,hogy a Csepeli SZTK-ban hogy beszélnek telefonon keresztül a betegekkel,de akárhogyis, az időpontban igaza volt a néninek.
Ha veled durván beszéltek, azt sajnálom, mert nem szép dolog.

A táppénzhez meg mint olyanhoz(ugyanúgy mintahogy az adózáshoz, hivatalos dolgokhoz,stb.) csak tizenhat éves szinten értek. Megkérdeztem anyát, ő elmondta(a bejegyzésedtől függetlenül)

Nem vádoltalak csalással,szerintem.Azt írtam, az orvos részéről csalás.Elvileg.

csütörtök, március 18, 2010 1:26:00 du.

Balázs szerint:

Ez kimaradt az előbb, és félek, hogy nem egészen egyértelmű a képlet. Az a bizonyos 45 ezer forint nem "némi kiegészítés" lenne az egyébként mindenféle forrásból befolyó havi jövedelmeimhez. Erre a hónapra ez volna a bevételem.

csütörtök, március 18, 2010 1:26:00 du.

Zsezsy szerint:

Igen,ezt tudom*

csütörtök, március 18, 2010 1:27:00 du.

oncogito szerint:

Balázs, nem bántani akarlak, csak a pontosítás végett.
Amit havonta rólad a TB legombol az azért van, hogyha beteg vagy, legyen jövedelmed - és nem azért, hogyha a munkahelyed megszűnt, tudd kibekkelni addig amíg lesz más.
Viszont az is tény, hogy az egészséged, illetve egészségromlásod alapján megérdemelt a táppénz.
Annyiban igaza lehet Zsezsynek, hogy feltehetőleg (!!!) tehát nem tudom, csak feltételezem, ha holnap kapnál egy megfelelő munkát, megfelelő helyen, akkor dolgoznál és nem maradnál tovább táppénzen a rozoga egészséged ellenére sem. (Ami egyébként jobb terápia is lenne, mint a "mit csináljak magával, írok ki nyugtatót"-módszer)

Egyébként a sztorira reagálva.
Én sem vagyok éppen mimóza és bizony kiosztom azt, akinél úgy vélem szükséges az ilyesmi.
Azonban az egészségügynél visszafogottabb vagyok. Ugyanis ha bármiben előbbre jutok, (időpont, kezelés, stb.) akkor azzal betegeket szorítok háttérbe. Ezért ilyesmit akkor sem teszek, ha felajánlják.
Tény, hogy aki favágó munkának tartja azt, hogy emberekkel kell foglalkozni és lélektelenül, együttérzés nélkül teszi, az helytelen és megérdemli a rendre utasítást.
Az meg fokozottan igaz, hogy akinek az idegei tropára mentek, az még nehezebben viseli az ilyesmit.
Azonban nálunk ilyen a közfelfogás/stílus, hogy nagyon sokszor az emberi szóért, az együttérzésért, az emberségért harcolni kell, kicsikarni, mert sajnos a valóságban nem jár alanyi jogon egymástól egymásnak.
Tény, hogy a rendszer rossz, agyon van adminisztrálva, nem hagy módot önálló és kreatív döntésre, ezért az ilyen helyen leginkább olyanok dolgoznak, akik képtelenek is ilyenre, mert aki képes rá, az hamar kibukik, szembekerül a főnökeivel.

Mindent egybevetve, ha meg is szenvedted, de legalább szerencsésen jöttél ki az egészből.
Használd ki, erősödj, gyógyulj és kívánom, hogy mielőbb találj megfelelő munkát.

Kata (oncogito)

csütörtök, március 18, 2010 5:00:00 du.

Jgy szerint:

Ne haragudjatok, de valamit nagyon nem értek. Balázs megírja, hogy egy bizonyos cél eléréséért milyen szívatássorozaton kell keresztülmennie, ti meg jól megvitatjátok, hogy valójában jogos-e azt a célt elérni akarnia. Vagy valamit nagyon félreolvastam.

péntek, március 19, 2010 5:41:00 de.

Balázs szerint:

Jgy: Köszönöm.

Kata: Egy szóval nem írtam arról, hogy bárminél vagy bárkinél előbbre akartam volna időpontot kérni.

Arra nézve pedig, ha már itt tematizáltatott, hogy egyébként hogy vagyok és mennyire vagyok munkaképes,ajánlott olvasmányként javaslom az elmúlt hetekben írott verseimet.

péntek, március 19, 2010 9:48:00 de.

Eszter szerint:

Szerintem a procedura abszurd volta borzasztó, és ez az abszurditástjól fejezi ki a Szemünk Fényéből jött székletről szóló mondat.

Kafkának van egy pár mondatos novellája, azt hiszem, Add föl! a címe, ez a történet azt juttatta eszembe... igen meg is találtam: http://csicsada.freeblog.hu/archives/2008/07/16/Franz_Kafka_Add_fol_1922/

Amúgy meg szerintem a sírásnak és kiabálásnak nagyon is megvan a létjogosultsága (ha nem manipulatív, hanem őszinte, vagyis ha nem hiszti), mert segíti az empátiát, ablakot nyit az amúgy okosság és önkontroll mögé rejtett érzelmekre.

Szerintem meg bolond, aki hasonló helyzetben nem él a jogaival, és nem megy táppénzre - kivéve persze ha az illető a gáncsnélküli lovag, mert ebben az esetben érthető, hogy a viszonylagos biztonság helyett a szélmalomharcot preferálja.

péntek, március 19, 2010 11:50:00 de.

Zsezsy szerint:

Szerintem jogos, hogy azon gondolkozom: Balázs vajon miért elégedetlenkedik, amikor hálásnak kéne lennie. Nade ennyi, inkább nem írok legközelebb,csak ha egyetértek valamivel!
:(

péntek, március 19, 2010 12:06:00 du.

Balázs szerint:

Nyugodtan ne érts egyet, és írd is le bátran! Csak próbálj ne általánosságot, hanem konkrétumot írni. Miért is ne legyek elégedetlen? Azért, mert az egészségügyben egy csomó adminisztratív, bürokratikus akadállyal teszik tönkre az emberek életét? (Ráadásul mindezt a mi pénzünkből?)

És mikor is nem voltam én hálás? Abban a helyzetben, amiről ezt írtam: "Nagyon hálás voltam neki (de tényleg), megköszöntem szépen"? Ebből hallottad ki azt, hogy nem voltam hálás neki? Vagy ebből: "A falon túl valóban rálátott az érzéseimre és a szükségletemre, és a vágyott időponthoz ténylegesen az ő empátiája révén jutottam hozzá."?

Vagy úgy gondolod, hogy egy konkrét személy iránti hála és az adott személyt foglalkoztató rendszerrel szembeni elégedetlenség kizárják egymást?

péntek, március 19, 2010 12:14:00 du.

Eszter szerint:

A történet - ahogy én olvastam - nem a háláról szólt, vagy annak hiányáról.

Azt az adminisztratív-orvosi folyamat egyik résztvevője sem vetette fel, hogy táppénzcsalásról, vagy bármi más miatt jogtalan procedúráról volna szó. Vagyis a bonyolult szívások a rendszer, nem pedig Balázs működésének sajátosságai miatt állt elő.

Közben lehet hálásnak, vagy hálátlannak lenni, de ez az abszurditást szerintem érdemben nem befolyásolja.

péntek, március 19, 2010 12:28:00 du.

Megjegyzés küldése

<< Vissza

Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene