Az ember egyéni életében vannak biztosan tudott és bizonytalan dolgok. Utóbbiak nagyobb számban. Ami az előbbieket illeti – ezekből mindösszesen két darabot tudok felsorolni. Az egyik, hogy valamennyien a világra jöttünk, anélkül hogy ehhez előzetesen bárki beleegyezésünket kérte volna, vagy akár csak kíváncsi lett volna a véleményünkre. A másik, hogy előbb-utóbb valamennyien kikerülünk e világból, hasonló körülmények között. Személyes térképünkön e két vonatkoztatási pont biztos – ezeken kívül minden más bizonytalan, legalábbis ami a tudást illeti.

1. megjegyzés: A nem személyes rendszerünkben természetesen vannak további biztos elemek: ilyenek pl. a természeti törvények. Ezek azonban, túl a nem személyes, tehát tőlünk függetlenül is létező voltukon, nem tekinthetők pontoknak, hiszen nem helyezhetők el sehol életünk térképén, hanem áthatják annak minden pontját – köztük az említett két biztos pontot is.

2. megjegyzés: Személyes térképünkön létezhetnek más pontok is, amelyeket bizonyosnak tartunk; az is lehet, hogy szubjektíve fontosabbnak tekintjük őket a két említett pontnál. Ezek a hit, a tapasztalat és az emlékezet régiójába tartoznak.

A fenti két megjegyzés nem teszi érvénytelenné a korábban írottakat: amennyiben egy tetszés szerinti ismeretlen emberről kell valami biztos dolgot mondania bármely másik tetszés szerinti embernek, akkor azon két dolgon kívül, hogy az illető valamikor a világra jött és valamikor távozott/távozni fog belőle, nemigen fog tudni mondani.

Ami a ma élő embereket illeti, tehető egy további megállapítás is: születésük időpontja időben mögöttük helyezkedik el (pontosan tudható, hogy milyen távolságban), és minden pillanattal távolodnak tőle; haláluk időpontja időben előttük áll, és minden pillanattal közelednek hozzá – de nem lehet tudni, mikor érnek oda.

„Az élet: szexuális érintkezés útján terjedő fertőző betegség, amelynél a halálozási arány száz százalék.”

Ezen a definíción lehet jót röhögni, de lehet komolyan venni és elgondolkodni rajta. Egyet nemigen lehet vele kezdeni: cáfolni, legalábbis az utolsó tagmondatát. Filozófiai, teológiai megközelítésben ugyanez a gondolat emelkedettebb formákban jelenik meg: „az élet folyamatos felkészülés a halál pillanatára”, avagy „az élet nem egyéb lassú haldoklásnál”.

Lehet erre azt mondani, hogy pesszimista szemlélet. De attól, hogy azt mondjuk, még nem lesz az. A halál biztos pont személyes térképünkön – ám csak egyetlen pont rajta. Azonban számít-e vagy mindegy, hogy e pont milyen környezetben jelenik meg a térképen? Nézőpont kérdése. Egyfelől nyilván számít, hiszen egészen másként fest a betegség, a baleset vagy a gyilkosság általi halálhoz vezető út. A különböző utakon különböző tereptárgyak vesznek körül, s ezek között különbözőképpen érezhetjük magunkat. Másfelől viszont mindegy, hiszen a halálhoz vezető út esetlegessége eltörpül a halál szükségessége mellett. S ez a gondolat egy talán magától értetődő, ám mégis fontos következtetést tesz lehetővé:

Életünk valamennyi döntése, választása, cselekedete halálunk árnyékában zajlik. Ezen a területen körvonalazódik az emberi szabadság és annak határa. Akármilyen is (irányában, hosszában és minőségében) a halálig vezető utunk, az út végpontjának megváltoztatása kívül esik lehetőségeinken. Az út irányára és hosszára van némi befolyásunk, bár rengeteg külső körülmény befolyásolja mindkettőt. Ami valóban szabadságunkban áll: az út minőségének megváltoztatása.

Mindezen evidenciákon való töprengéseim során egy plasztikus kép jelent meg előttem, amely számomra érzékletesen foglalta, illetve foglalja össze a fentieket. Ezt szeretném most megosztani, a tiszteletlenség és kegyeletsértés legkisebb szándéka nélkül. Az esetleges kötekedéseknek elébe menvén előre jelzem: pontosan tudom, hogy analógiám – mint minden analógia –, ha túlhajtjuk, számos ponton sántít. Ezzel együtt a kép él bennem, és amióta (pár hónapja) megszületett, számos alkalommal nyújtott segítséget nekem nehéz pillanatokban és döntési helyzetekben.

Mindannyian úton vagyunk, egy bedeszkázott marhavagonban. Kiszállni nem lehet, az úti cél nem kérdéses. Arról azonban szabadon dönthetünk, hogy – a végállomás ismeretében – az egész út folyamán nyomorultul érezzük-e magunkat, avagy az összes rendelkezésre álló eszközök felhasználásával megteremtjük a lehetőséget önmagunknak, hogy – a lehetőségekhez mérten – élvezzük magát az utazást.

Címkék: Pszicho, Világ+ember

---