Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

péntek, szeptember 17, 2010
14:20
 
Agatha Christie Top 10 (ejtsd: top tizenöt)


Egy barátomnak említettem, hogy Agatha Christie egy bizonyos könyve benne van nálam az AC Top 10-ben. Ő ezek után teljesen jogosan visszakérdezett: hogy néz ki nálam ez a topten? Zavarba jöttem, mert valójában soha nem állítottam még össze. De egyben tetszett is a feladat, úgyhogy íme a lista (update: a könyvek megjelenési sorrendje szerint), kis – spoiler-mentes – megjegyzésekkel. (Az illusztrációul szolgáló képek lehetőleg azon kiadások borítóit ábrázolják, amelyikben én magam olvastam az adott könyvet.)

Az Ackroyd-gyilkosság

Az Ackroyd-gyilkosság
Emlékszem, amikor a végén kiderült, aminek ki kell derülni, hosszú percekig csak hápogni tudtam magamban. Emocionális csúcsélményeim egyike, nem csak krimi-kategóriában. A belőle készült David Suchet-filmet nem szerettem: beleraktak a végére egy olyan akciójelenetet, amitől tizenkettő egy tucat lett belőle. A döbbenetes hatásból mindenesetre semmi nem maradt meg. A könyvhöz kapcsolódó érdekesség, hogy szinte a műfaj – a kitalálós krimi, a whodunit – prototípusává nőtte ki magát: hatalmas vitákat váltott ki annak idején; a műfaj barátai és ellenségei egyaránt szívesen példálóznak vele.

Gyilkosság az Orient expresszen

Gyilkosság az Orient expresszen
A szerző egyik leghíresebb könyve. Kicsit tán túl van írva, kicsit inkább sportteljesítmény, mint klasszikus értelemben vett krimi, mégis bravúros történet. A Sidney Lumet rendezte filmadaptációról tudom, hogy valóságos sztárparádé; sajnos olyan régen láttam, amikor ezt még nem tudtam értékelni.

Miért nem szóltak Evansnak?

Miért nem szóltak Evansnak?
A könyvből készült filmet ma este adja az M1, a Miss Marple-történetek egyikeként. Ami vérlázító, tekintve, hogy a regényben nincs se Miss Marple, se Poirot. Két rokonszenves fiatal bénázza végig a történetet, és deríti ki végül sok egyéb mellett azt is, hogy az első oldalakon az ismeretlen, haldokló férfi miért tette fel – utolsó lélegzetével – egy vadidegennek a könyv címében szereplő kérdést. Alaposan megbonyolított, de nagyon szerethető mese.

Az ABC-gyilkosságok

Az ABC-gyilkosságok
Izgalmasan, sok humorral megírt könyv, mellesleg az átverés netovábbja. A könyvben Poirot a fénykorát éli, és valósággal brillírozik. Érdekessége, hogy egy epizódban arról cseveg barátjával, Hastings kapitánnyal, hogy milyen lenne egy igazi zaftos, „ideális gyilkosság”. A fantáziátlan Hastings teljesen sablonos ponyvaötletekkel áll elő (az áldozat gyönyörű nő, a helyszín egy könyvtárszoba, titokzatos szereplők stb.), Poirot azonban más véleményen van, és felvázol egy olyan cselekményt, aminek a kinyomozása nem nyomok fölötti, lógó nyelvű loholás lenne, hanem valódi agymunka. És mit ad isten (avagy Agatha Christie), néhány hónap múlva Poirot megkapja a vágyott gyilkosságot – lásd lejjebb.

Gyilkosság Mezopotámiában

Gyilkosság Mezopotámiában
Tudom, hogy vannak, akik nem a legjobbak között tartják számon, de szerettem, már csak azért is, mert mint oly sok Poirot-regényben, itt is az áldozat jelleme áll a történet középpontjában, és adja meg a kulcsot a megfejtéshez, és segít eligazodni a valódi és hamis bűnjelek sokasága között. A gyilkosságra egy ásatáson, egy régészeti munkacsoporton belül kerül sor. Agatha sokat merített saját élményeiből, tekintve, hogy második férje, Sir Max Mallowan (akivel élete nagyobb részét élte le) régész volt, és Agatha nem egy útjára elkísérte őt. Agatha Christie egyik leghíresebb bon mot-ja szerint egy régésznél ideálisabb férjet elképzelni sem lehet, mert minél idősebb lesz a feleség, annál jobban értékeli őt. E mondat méltán híres ugyan – apró probléma, hogy nem eredeti. Agatha soha nem mondott ilyesmit, sőt kikérte magának, hogy ilyet adjanak a szájába.

Nyílt kártyákkal

Nyílt kártyákkal
Poirot fent említett „álomgyilkossága”. Semmi látványosság, semmi nagy akció: négyen bridzseznek vacsora után, a házigazda a sarokban szunyókál, és a játék végeztével veszik észre, hogy melléből egy impozáns tőr áll ki. A szobába senki nem jött be: csak a négy kártyajátékos egyike követhette el a gyilkosságot. Nyom (hajszál, hamu, ujjlenyomat stb.) egy szál se, legfeljebb a gyanúsítottak múltja, valamint a bridzsezés során vezetett eredménylapok. Az olvasó legalább 25%-os biztonsággal tippelheti meg, ki a gyilkos. A végén a lebuktatás némiképp Columbót idézi (bár ez a megjegyzés enyhén szólva anakronisztikus). A filmbe sajnos beleszőttek egy melegvonalat, amire a világon semmi szükség nem volt.

Halál a Níluson

Halál a Níluson
Jól szerkesztett krimi; a műfaj azon alváltozata, amelyben a gyilkos szerethető. A csavar talán egy kicsit túlzó, de ha abból indulunk ki, ami Keszthelyi Tibor A detektívtörténet anatómiája című elemzésének konklúziója, hogy műfaját tekintve a krimi alapvetően nem regény, hanem mese, akkor semmi kivetnivalót nem találunk benne. A könyv a „mindig a legvalószínűtlenebb ember a gyilkos” közhely egyik bravúros példája.

Tíz kicsi néger

Tíz kicsi néger
Az Orient expresszhez hasonló mutatvány; az ott írt megjegyzések erre is érvényesek. A könyven tíz ember hal meg egy külvilágtól elzárt szigeten. Nyilvánvaló, hogy a gyilkos a tíz áldozat egyike – ugyanakkor mindegyik gyilkosságról egyértelmű, hogy nem öngyilkosság. Ki hát a gyilkos, és ki az, aki őt megölte? – Ha jól emlékszem, életem második Christie-könyve volt; annak apropóján olvastam el nyolcadikos koromban, hogy egy eggyel alattam járó fiú (azóta pszichológus) Tíz kicsi napló címmel háromrészes paródiát írt a könyvről a Deák-Diákban. Ebben a tíz áldozat az iskola kilenc tanára és egy takarítónője volt; valamennyi álnéven, de azért jól felismerhetően. A gyilkos természetesen a gyerekek által hőn utált takarítónő volt.

Nyaraló gyilkosok

Nyaraló gyilkosok
Az ABC-gyilkosságokhoz hasonló kaliberű átejtés, ahol a megfejtés – miként a Gyilkosság Mezopotámiában esetében is – az áldozat jellemében rejlik. Az alapötlet nagyon egyszerű; nem tudom, hogy így történt-e, de szinte látom magam előtt a szituációt, amely Agathának az ötletet adhatta. Ebben az általam elképzelt jelenetben persze nem gyilkosság történik, hanem egy szabadkozó „Jaj, elnézést!” hangzik el – de innentől kezdve már csak technika kérdése az egész.

N vagy M

N vagy M
Tudomásom szerint az egyetlen olyan Christie-könyv, amelyet egyik köztársasági elnökünk fordított magyarra (nem Schmitt Pál). Poirot és Miss Marple helyett egy nagyon szeretnivaló – és korábbi könyvekből már ismert – házaspár, Tommy és Tuppence nyomoznak benne. A színhely egy vidéki szálloda Angliában, az időpont 1940. A nyomozás célja nem egy gyilkos kézre kerítése, hanem egy náci kém lebuktatása, akiről semmit nem lehet tudni, csak annyit, hogy – vendégként vagy személyzetként – a szálló lakója. Agatha, aki egy világháborúval korábban önkéntes nővérként dolgozott, most e könyvvel vette ki részét a honvédelemből. A regény egyik érdekessége, hogy a rejtély kulcsa egy bibliai jelenetben található.

Öt kismalac

Öt kismalac
Az ötletet tekintve ez is bravúr, noha az életműben nem egyedülálló: Poirot hideg nyomon kénytelen elindulni, tekintve, hogy a felderítendő gyilkosságot tizenhat esztendővel korábban követték el. A Nyílt kártyákkal című krimihez hasonlóan ez sem akciódús történet, és itt is korlátozott a gyanúsítottak köre: Poirot öt emberrel beszélget arról, és arra kéri őket, emlékezzenek vissza arra, mi történt több mint másfél évtizeddel ezelőtt, egy bizonyos napon. A megoldáshoz ismét a lélekbúvárkodás vezet el. A könyv egyik fontos mondata a feleség szemrehányó kifakadása az őt rendre megcsaló férjhez: „Te meg a nőid!” Kulccsá akkor lesz, amikor fény derül e szavak valódi értelmére. E mondat továbbgondolása nagy segítséget jelentett számomra annak megértésében, hogy mi is egy párkapcsolat lényege – és mi nem.

A vád tanúja

A vád tanúja
Ez egy novelláskötet címe is, de én most csak a címadó novellát emelem ki. Érdekessége, hogy maga Agatha alkalmazta színpadra, és az ebből készült, Marlene Dietrich főszereplésével forgatott filmet 6 Oscar-díjra és 5 Golden Globe-ra jelölték (ebből végül egy Golden Globe-ot kapott meg) – és amikor láttam, kifejezetten csalódott voltam. Magát a darabot is láttam színpadon, és noha nagy élmény volt, hogy Szabó Gyulát élőben láthattam játszani, a darab ugyanúgy nem tetszett, mint a film. Alapvetően semmi baj nincs vele – csak épp a novella zseniális egyszerűsége után rémesen bosszantó volt számomra a végére – szerintem teljesen fölöslegesen – beleszőtt „drámai fordulat”. Pedig emlékszem, amikor olvastam, a történet csattanója hasonló hatással volt rám, mint Az Ackroyd-gyilkosság megoldása.

Gyilkosság meghirdetve

Gyilkosság meghirdetve
Szerintem a legjobb Christie-krimik egyike. A történet egy angliai faluban játszódik a II. világháború után, és a könyvtől, az izgalmas cselekményen túlmenően, kiváló jellem- és kapcsolatábrázolásokat is kapunk. Az alapötlet – hasonlóan Agatha több alapötletéhez – teljesen agyament: a helyi lapban megjelenik egy hír, hogy a falu egyik házában ekkor és ekkor „gyilkosság lesz elkövetve”. A pletykaéhes helyiek oda is gyűlnek, és történetesen tényleg gyilkosság történik. Azt olvastam, hogy e könyv elkészítéséhez Agatha – szokása ellenére – a gyakorlatban tesztelte ötletét. Felbérelt két fiatalembert, belevitte őket egy bizonyos szituációba, hogy meggyőződjön arról, elképzelése helytálló-e: az adott körülmények között tényleg létrejön-e az az illúzió, amit ő megírni száncékozott. Létrejött: a fiatalembereknek fogalmuk sem volt, hogy a kísérletnek mi is a valós célja. E tekintetben tehát Agatha pontosan úgy járt el, ahogy a szociálpszichológusok szoktak, amikor orruknál fogva vezetik a kísérleti alanyokat.

Egy marék rozs

Egy marék rozs
A cím, mint Agatha oly sok könyvében, egy mindenki által jól ismert angol gyerekversikéből való, de Miss Marple-re van szükség ahhoz, hogy fölismerje a vers és a gyors egymásutánban elkövetett három gyilkosság összefüggéseit. A könyv utolsó három mondata szerintem önmagában is remekmű, én legalábbis nagyon szeretem. Nyugodtan idézhetem, mert nem derül ki belőle, ki a tettes:

Könny szökött Miss Marple szemébe. A szánalom haragnak adta át helyét – harag égett szívében a könyörtelen gyilkos iránt.

Azután háttérbe szorult ez az érzelem is, és az idős hölgy lelkét diadalmámor fogta el – olyasfajta diadal, amit a szakember érez, akinek egy állkapocs-töredékből meg egypár fogból sikerült rekonstruálnia egy réges-régen kihalt ősállatot.

Függöny: Poirot utolsó esete

Függöny: Poirot utolsó esete
E könyvét Agatha Christie posztumusznak szánta, de legalábbis az asztalfióknak. Mivel élete során volt már alkotói válságban, a negyvenes évek elején, amikor épp jól ment neki az írás, írt két „tartalék könyvet” arra az esetre, ha valami megint közbejönne, és épp nem tudná teljesíteni a kiadói és olvasói várakozásokat: egy Miss Marple-t (a Szunnyadó gyilkosság valóban posztumusz jelent meg), és a Függönyt. Ez végül még életében, 1975-ben megjelent, igaz, csak néhány hónappal Christie halála előtt. A szerző itt, miként Conan Doyle is, elteszi láb alól a mesterdetektívet, aki ekkorra már meglehetősen élemedett korú kellett legyen, tekintve, hogy első, 1920-as felbukkanásakor is jócskán benne volt a nyugdíjas korban. A világsajtó őszintén meggyászolta Poirot-t; egy olasz lapban e címmel jelent meg a gyászhír: Egy 86 éves asszony meggyilkolt egy 120 éves férfit. (Hadnagy Róbert és Molnár Gabriella Agatha Christie krimikalauz című könyvében e címet így kommentálják:

Az írónő 1975-ben még „csak” nyolcvanöt éves volt. Poirot ellenben – tegyük föl, hogy 1904-ben, nyugdíjazásakor hatvanöt éves volt – akár százharminchat is lehetett.

Hogy Poirot meghal a Függönyben, az nem számít spoilernek. Még az sem, ha azt mondom: a könyv igazi lélektani krimi. Ennél többet azonban nem szeretnék elárulni róla, mert nem akarom elvenni az autonóm érzések örömét attól, aki még csak most tervezi elolvasni.

Hát igen: ez a Top 10 valójában Top 15-re sikeredett. Sokat vacilláltam, de egyiket se tudtam kihúzni a listából. Mindegyiket jó szívvel ajánlom annak, aki tartalmas szórakozásra vágyik.

Címkék: , ,


Hozzászólások:


Tíz kicsi néger dö beszt!:P



"Gyilkolni könnyű" (más kiadásban: "A gyűlölet őrültje" címen)
Szerintem ez A.C. leglogikusabb krimije. A 10-ből kihagyni kár.
Jól sejtem, hogy a lista sorrendiséget követ? Ha igen, akkor - sok ellentétünk mellett - az 1. számú krimi mindenek felett nálam is "Az Ackroyd-gyilkosság".
Mondhatom, emberismeretem java részét Agatha Christie krimijeiből tanultam. Köszönet és hódolat.



Fenébe, tudtam, hogy kifelejtettem valamit, amit akartam. Mégpedig azt, hogy a lista a megjelenési sorrendet követi, nem a szeretemséget. De mindjárt pótolom.

A Gyűlölet őrültjét csak egyszer olvastam, nálam nem szerepel a kedvencek között. Legalábbis egyelőre. :)



ha én még soha egyetlenegyet sem, akkor melyik legyen a legelső, azt mondjad! assam



Az ABC gyilkosságok, nyilvánvaló.



Szegény apámmal egyszer összekaptam valamin – az idő tájt éppen a Rejtély az Antillákont olvasta, ami nekem már megvolt. Én meg, az összekapás hevében fölhorkantam:
– Hát így állunk? Akkor közlöm veled, hogy ez és ez a gyilkos!
(Nemigen fogom elfelejteni a pillantását.)



Igaz is: van alapanyagod és kedved nem Christie által írt kedvenc krimiket fölsorolni?



Nekem egy kabaréjelenet ré mlik fel a múlt ködéből, amikor az átjött szomszéd azzal basztatja jófejségből a krimit olvasó pasit, hogy na, mit gondol, ki a gyilkos, hogy megmondja-e, ki a gyilkos, na de tényleg, ki a gyilkos -- mire a pasas végül felordít: "Hogy ki a gyilkos? Én!!!" -- és üt, és függöny.

A Christie-n túli krimiműveltségem csapnivaló. Olvastam ezt-azt, de össze-vissza; nem képez olyan bázist, hogy írhatnék róla. Kivéve a lengyel Joe Alexet, akinek kivétel nélkül minden magyarra fordított könyvét olvastam, és egy (a mlegrégebbi) kivételével szeretem is.



Hű, ez a top 15 elég komoly átfedést mutatna az én hasonló listámmal, ha valaha megpróbálnám én is összeállítani. Ezen könyvek közül néhány tényleg zseniális.



Balázs !
Erre gondolsz ? http://www.youtube.com/watch?v=LgkQ2wPsOBM
:-)

Nekem a könyvek közül a Zátonyok közt is nagyon bejött !

üdv
S t e w e



Ó, nagyon köszönöm, igen, ez volt! :D



"A végén a lebuktatás némiképp Columbót idézi (bár ez a megjegyzés enyhén szólva anakronisztikus)"

Ez esetben idézi helyett javaslom az előlegezi kifejezést. :-)
(Mielőtt még: olyan problémára reagáltam, amely a sajátom is. Hogy a döcögő megfogalmazást – mert döcög – kommentálom, "derékjegyzetelem", és csak napok múlva jut eszembe a döcögésmentes verzió.)



Nem lenne rossz, ha jó lenne. ;)

Az a helyzet, hogy két szempont ütközik: a művek kronológiája, ill. a szubjektív élmény kronológiája. Ez utóbbi szempontból nálam Columbo jött előbb, mondhatni, ő az alapértelmezett. És mivel az ismertetés merőben szubjektív, ez utóbbi szempontot választottam a "főszövegbe" -- és maradtam a kommentálásnál. Ha valami komojj műfajban írnám le ugyanezt, minden bizonnyal más megoldást választanék. (Legalábbis remélem.)



A vád tanúja c. novella vége más mint a színdarabé, de ezt maga Agatha Christie írta át, ő gyakorta írta át színpadra a saját műveit. A 10 kicsi néger végét is megváltoztatta a színpadi változatban - azt mondták neki hogy az eredeti túl brutális a színpadra - és ez a módosított változat köszön vissza majdnem mindegyik filmadaptációban is.



A Poirot történeteket nagyon szeretem. Különben Christie Minden nagyobb figuráját meg akarta ölni a könyvében, mert nagy terhet rótt rá a munka. Így Sherlock Holmes is halálraítélt volt egy időben, de aztán az írónő meggondolta magát és egy ideig még foglalkozott a karakterrel. Láttam tettél említést a krimikalauzra. Tényleg olyan jó könyv, mint az ismertetőben lehet olvasni? Mintha régebben láttam volna egy ilyen könyvet, elképzelhető, hogy most egy újabb kiadást készítettek el belőle? Ezt láttam a boltokban, de én valamiért egy barna könyvre emlékszem. www.konyv-konyvek.hu/book_images/22a/999641222a.jpg



A krimikalauz most valóban új külsőben jelent meg újra.

Szegény Sherlock Holmesnak viszont semmi köze AC-hez.


Megjegyzés küldése

<< Vissza


Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta