Nem hittem volna, hogy így lesz, de az egész napomra rányomta a bélyegét a hír. Három halott, három fiatal lány... Késelés, baleset, tömeg, pánik... A nap folyamán egyre több ismerősömről tudtam meg, hogy ott volt, hogy oda akart menni és egyre többször sóhajtottam fel és nyugodtam meg hogy senkinek, akit szeretek, nem lett baja. Tudom, hogy mi alapból nem mentünk volna be, mert se Tomi, se én nem bírjuk a tömeget. De ott lehetett volna Gyuszi. Atiék. Akárkik. Jézusom. Még nem tudom, milyen érzés anyának lenni, és el sem tudom képzelni, milyen érzés lehet elveszíteni a fiatal, gyönyörű, egészséges gyermekem. De lehetett volna az én barátnőm, vagy osztálytársam is. Megtörtént. Emberek... Kit érdekel, hogy cigányok voltak-e a helyszínen, hogy ők késeltek-e? Három lány vesztette életét és a szüleik és testvéreik és barátaik sírnak otthon, nem tudják felfogni, mi történt!!!! Kereshetjük a felelősöket, de mondja meg valaki, jobb lesz attól? Visszahozza majd a gyermeket a szülőknek? A szerelmet, a barátnőt, a testvért? Könyörgöm... Én nagyon ki vagyok bukva, tényleg. A szervező (+üzemeltető) egyértelműen hibásak voltak, és nagyon remélem hogy megtalálják a fő felelőst, aki megkapja majd, ami jár neki... de ne gyártsunk értelmetlen meséket és ne keverjük már ebbe is bele az összes bennünk felgyülemlett haragot... Most is a sírás kerülget, ha belegondolok, mit érezhetnek a hozzátartozóik. Őket már nem hozza vissza senki, semmi. Akkor sem, ha leszúrta őket egy cigány vagy egy eszkimó, és akkor sem, ha a tömegben fulladtak meg. Nyugodjanak békében.
:'(
|