csaktom szerint:

az idézett párbeszédben elhangzott kérdésed teljesen rendben van, sőt, mint kérdés, nagyon enyhe véleménykifejezésnek tűnik nekem. éppen ezért én nem úgy nem tenném fel a kérdést, h melyikünk a bunkó. lehet egy vélemény teljesen védhetetlen, sértő is, de attól még nem feltétlenül bunkóság

az elvi lehetősége fennáll, h vki azért (is) legyen büszke a kakastollas felmenőjére, mert nem vagonírozott, de a párbeszéd megszakításából nem erre következtethetünk

 Balázs szerint:

Kösz, Ákos.
Más vélemény?

 Névtelen szerint:

Jól tetted, hogy megkérdezted.Ha az anyámnak teszi föl valaki ezt a kérdést főiskolás korában(50-es évek eleje),az valóban bunkóság,sőt kegyetlenség lett volna,ugyanis szégyellte,hogy a bátyja csendőr volt.Rettegett,hogy eltávolítják a főiskoláról, ha ez kiderül.Kanyó Zsuzsa

 Steo szerint:

Tekintve, hogy az illető nem a nagyapjára volt büszke, hanem annak egy végérvényesen bemocskolódott szervezetben való tagságára, szerintem jogos volt a kérdésed.

 Balázs szerint:

Zsuzsa, Steo - köszönöm.

 Horváth Gyula szerint:

Nehezeket tudsz kérdezni! Olyan jó olvasni, amikor EMK meg TA szempontból elemzel ilyesmiket, erre most nem, hanem kérdezel.

Egy beszélgetés nemcsak a mondatokból áll, a hangulatból, az egymáshoz való viszonyból is. Ettől is függ a megjegyzések megítélése, meg attól is, utána mennyire akartátok megérteni a másik indulatát. A srác megjegyzése egy kicsit az érvekből kifogyott, de az érzelmekre még hatni próbáló ember mondásának tűnik nekem. Hiszen a nagyapját minden rendes ember tiszteli. És úgy van ahogy írtad is, az nem hangzott el milyen csendőr volt. Bár én nem tudom előtte a Horthy-kor melyik időszakáról volt szó, mert ha a deportálásokról is szó volt, akkor ez a mondat egész máshogy cseng, mint ha a háború előtti időkről volt csak szó.

A válaszod erre az érzelmekre hatni próbáló (sakál) kijelentésre egyértelműen támadó és személyeskedő. Magyarázható és érthető, hosszabb beszélgetéssel oldható is, de vitathatatlanul a nagyapa emlékét támadó. Van olyan, hogy sakálkérdés? Szóval a másikat ez a kérdés elsőre egész biztos, hogy érzelmeiben mélyen bántja. Nyilván ennek megfelelően reagál, ezért ez után a kérdés után már nehéz a beszélgetés folytatása. Sajnos nem is sikerült, mint írod.

Valahogy így tudom elképzelni a leírtak alapján. És ne érts félre, én is beleszaladhattam volna ebbe a helyzetbe, hiszen a másik fél egyértelműen feszítette az érzelmi húrokat, de ettől még a kérdésed tényleg bántó volt. Amúgy a témát illetően biztos tudod kivel értettem volna egyet :-)

 Balázs szerint:

Köszönöm. :)

 Terbócs Attila szerint:

Én viszont azt gondolom, hogy ugyan bunkóságot nem észlelek sehol, de mind a két mondat a felesleges és elhamarkodott mondatok kategóriájába esik. Az övé bután előkapott buta momentum, könnyen lehet, hogy megszorítva érezte magát a vitában, és ezért folyamodott egy ilyen hamari, kontextus nélküli és adekvát módon lereagálhatatlan kifakadáshoz. Ugyanakkor nem venném magamnak a bátorságot, hogy eme egyetlen mondat alapján megfessem a nagyapjához fűződő érzések teljes vertikumát (hogy ti a kakastollra büszke, ahogy itt fentebb írja valaki, slusszpassz).

 Balázs szerint:

Köszi. A magam részéről sem az elhamarkodottságot, sem a feleslegességet nem vitatom.

 Terbócs Attila szerint:

Azaz míg te a kakastollra reagáltál, ő a nagyapjáról alkotott kép egészét érezhette megbántva. Szerintem ez szintén tök fölösleges, közéleti gerjedelmeinktől függetlenül sem érdemes mások számára érzelmileg fontos, objektíve megítélhetetlen összefüggések fölött ítélkeznünk. Pláne ha szereted/kedveled az illetőt.

 Terbócs Attila szerint:

De ez csak vélemény, viszont gyakorlott visszaeső vagyok, gyakran bántok fölöslegesen, ismerős is a jelenet.

 csaktom szerint:

de vajon "fölösleges" bántás-e, ha szembesítünk vkit azzal, h amit ő érez a kakastoll kapcsán (büszkeség), az másban kelthet akár egész másféle érzéseket is? és ha nem képes/ nem akar ezzel semmit sem kezdeni, akkor feltétlenül tragédia-e a kapcsolat (általa történő) megszakítása?

ad absurdum nyilván mindig meg lehetne menteni egy kapcsolatot azzal, h hallgatunk, de vajon meddig éri ez meg egy olyan kapcsolatért, amiben már csak hallgathatunk?

 Balázs szerint:

Annyiban fölösleges volt, amit mondtam, hogy nem érte el azt a célt, amit akartam. Szembesíteni szerettem volna, de ez nem történt meg. Pszichoterápiás fogalmakat használva mondhatnám: úgy akartam konfrontálni őt, hogy nem voltunk egymással raportban. Ilyen esetben pedig a konfrontációs szándék soha nem ér célt.

Az utolsó mondatodban kérdésként megfogalmazott állításoddal pedig maximálisan egyetértek.

 Jgy szerint:

Én – noha véleményt vársz, nem tanácsot – az elengedést javaslom. Ha úgy gondolod, hogy bunkóság volt, lépj túl rajta azzal, hogy igyekszel nem megismételni. Ha úgy gondolod, hogy nem volt bunkóság, akkor meg nem is nagyon van mit elengedni.

Egyvalami azért piszkál engem. Tudod, hogy bámullak (=irigyellek), mint mindenkit, akinek gyorsan vág az esze (ld. barátom, Jenő, a frappáns válaszok mestere). Nekem nagy egóhízlaló, ha olykor sikerül slágfertignek lennem, és ilyenkor a besöpörhető sikerélmény felülírja a várható sérüléseket. Nálad nem volt ilyen motiváció? Nyomokban sem?

 Balázs szerint:

Hádehonnem.

 Jgy szerint:

Tisztelet és (ha neked is belefér) buksisimi a válaszért.

 Balázs szerint:

Mi az hogy! Országomat egy buksisimiért!

 TH szerint:

Azt gondolom, hogy ez egy erősen félrevitt beszélgetés volt. Mivel te sorozatosan kerülsz olyan helyzetekbe (saját bevallásod alapján), hogy politikai vélemények különbözősége miatt megszakad a kapcsolatod másokkal, azt gondolom, hogy alapvetően te provokálod ki ezeket a szituációkat.

Másik téma:
"Doktor akart lenni, mint Schmitt Pál."
ezt írtad ma egy FB kommentben. Itt reagálok rá, mert FB-n nem tudok. Ez a megjegyzés egyrészt:
1) ízléstelen
2) politikát keversz oda, ahova nagyon nem illik
3) szándékosan provokatív ismét.
Nem tudom, mi volt a célod a fenti mondattal. Megbántani azokat, akik esetleg nem utálják Schmittet? Egyenlőségjelet tenni egy tömeggyilkos, és egy olyan ember közé, aki inkább sajnálatra méltó?
Vagy mi? Kifejezni a megvetésedet Schmitt felé?

Ha nem világos, hogy miért sajnálatra méltó Schmitt, akkor kifejthetem bővebben, de tömören: végigélt egy egész életet gerinc nélkül, végig abban a meggyőződésben, hogy amit ezzel elér, arra jogosan lehet büszke. Ezért főleg sajnálni lehet...

 TH szerint:

Visszatérve a csendőrös kérdésre, fordítsuk meg: tegyük fel, hogy a te nagyapád ÁVÓs volt (meggyőződésből, mert mondjuk kiirtották a családja nagy részét), és a "munkája" később oda vezetett, hogy csúnya bácsikat (a nép gonosz árulóit) verte és kínozta. És mindezt meggyőződésből. Akkor nyilván nem leszel büszke arra, amit csinált, de esélyes, hogy több okból is elnéző leszel vele szemben, és ettől még, mint nagyapára büszke lehetsz.
Ha ezt úgy fogalmazod meg, hogy "büszke vagyok arra, hogy nagyapám ÁVÓs volt", az tényleg rosszul veszi ki magát. De ettől még rosszul esik neked is, ha erre azt a választ kapod, hogy "és hány embert vert agyon?"...vagy örülnél egy ilyen kérdésnek? pláne egy ilyen eldurvultnak tűnő vita hevében?

 Balázs szerint:

Köszönöm az őszinte szavakat.

A nagyapám ugyan nem volt ávós, az anyai nagyanyám azonban elkötelezett kommunista volt, nagy vállalatoknál dolgozott személyzetisként, és tudom, hogy rendszeresen "hangulatjelentéseket" írt a munkahelyéről. Biztos tudásom nincs róla, de erősen arra tippelek, hogy III/3-as volt. És erre felnőtt fejjel nem vagyok büszke, függetlenül attól, hogy kiskoromban szubjektíve azt éltem meg, hogy nagyon szeretem. Történetesn még egy versem is van róla, és a hozzá fűződő érzéseimről, ami talán világosabb, mint ez a pár sor:
http://birtalan.blogspot.hu/2010/06/ejszakai-jarat.html

Azt gondolom, hogy nem vagyunk felelősek a felmenőink cselekedeteiért, de felnőttként azért igenis felelősek vagyunk, hogy e cselekedetek közül mivel azonosulunk, pláne, hogy mire vagyunk büszkék - függetlenül az irántuk érzett személyes érzelmeinktől. Lehet, hogy Eichmann nagyon jó apukája volt a gyerekeinek - na és?

A Schmittre vonatkozó mondattal az van, hogy megvédeni nem tudom magam vele kapcsolatban - akkor és ott jó ötletnek tűnt. Túl sok gondolat kavarog a fejemben ezzel az egésszel kapcsolatban, valószínűleg túl személyes és szerteágazó a bennem lezjalott asszociációs lánc, ami ebben a mondatban nyert outputot (és idő híján nem mondjuk egy önálló esszében) - elismerem, hogy nem a legvilágosabb és legszerencsésebb formában.

Off-topic: a FB-on miért nem tudtál kommentelni? Tudtommal úgy van beállítva a profilom, hogy mindneki hozzászólhasson mindenhez.

 Névtelen szerint:

Hát ha valóban büszke lenne a nagyapjára, akkor ez a megjegyzés lepereg róla. Az hogy megsértődött leginkább azt mutatja, hogy nem kikezdhetetlen a tisztelet a nagyapa iránt, nekem picit még sablonosnak is tűnik, ha nem részletezi valaki, kit miért tisztel.

 TH szerint:

hgattilának igaza van, meggyőződésem, hogy ez a megjegyzés a srác részéről ott és akkor, inkább egyfajta csali volt, amire Balázs persze rá is ugrott (ugye nem kell jobban kifejtenem :) ).


"Azt gondolom, hogy nem vagyunk felelősek a felmenőink cselekedeteiért, de felnőttként azért igenis felelősek vagyunk, hogy e cselekedetek közül mivel azonosulunk, pláne, hogy mire vagyunk büszkék - függetlenül az irántuk érzett személyes érzelmeinktől."
Egyetértek. :-)
Valszeg ő sem volt büszke a nagyapjára, csakhogy amit mondunk, az nem mindig fedi a valóságot pontosan. :)

FB-n meg azt hiszem, hogy az csak ismerőseid tudnak kommentet írni valószínűleg - de talán azt jobb úgy hagyni a trollok mijján...;-)

 Balázs szerint:

Az antiszemitizmus valóban olyan horog, ami nagyon könynen beakad nálam. Ezt tudom, és még az sem biztos, hogy annyira bajnak tartom.

A FB-on szoktak számomra vadidegenek (az ismerőseim ismerősei) is kommentelni. De ha bejelölsz szívesen visszaigazollak - nem egy olyan kapcsolatom van a FB-on, ami "csak" virtuális hátterű.

 Horváth Gyula szerint:

A Facebookos komment meglepett kicsit, így mindenből kiragadva (nem nagyon járok a FB-on), bizony elég arrogáns. Balázs, jó hogy itt reagáltál rá, és elmondtad mi vitt rá, ettől nem lett jobb a beszólás, de érthetőbb. Talán mégis érdemes a reagálások előtt tízig számolni, pláne olyan témában, amire ugrasz.

Az eredeti beszélgetésről csak annyit, úgy érzem sokan nagyon tudományosan értékelitek ezeket a mondatokat, a beszélgetés hevében ezek sokkal spontánabbul, szinte ösztönösen jöhettek a beszélő szájára. Ha folytatódik a beszélgetés, akkor lehet az ilyesmiket kibeszélni, pontosítani,tisztázni, ha megszakad, akkor sajnos nem.

 TH szerint:

OK, bejelöltelek FB-n. :)
"Az antiszemitizmus valóban olyan horog, ami nagyon könynen beakad nálam. Ezt tudom, és még az sem biztos, hogy annyira bajnak tartom."
Hát az a kérdés, hogy neked jó-e így vagy sem. Más nem hiszem, hogy eldöntheti helyetted, hogy baj-e vagy sem. :)

@pulykakakas:
Tudományosan - szaktudás hiányában - nem tudom értékelni, de objektíven érdemes megpróbálni. Nem objektíven csak annyit tudok mondani, hogy mindkettőjük reakcióját megértem, ezzel együtt egyiket sem tartom szerencsésnek, esélyes, hogy lehetett volna a beszélgetést úgy alakítani, hogy az álláspontok inkább közeledjenek (amit hosszabb távon hasznosabbnak tartok).

 Jgy szerint:

Van egy rossz érzésem, Balázs, hogy, már csak a kommentek nagy száma miatt is, nem kaptad meg azt a nem tudom, micsodát (felmentést, megerősítést, megtisztító ejnye-bejnyét), ami miatt posztoltál. Ha tévedek, annál jobb.

 Balázs szerint:

Jólesik az empátiád, Gyuri. :)

 Nattefrost szerint:

Húha. Már a múlt héten végigolvastam ezt a posztot, és voltak is gondolataim - mire odáig jutottam, hogy leírjam őket, kicsit félrement a beszélgetés...

Alapból azt nem értem: mit várt ez az erőteljesen jobboldali fiú egy ilyen társaságban? Miért érezte szükségét, hogy politikailagosan zendítsen rá? (Elnézést, sokszor jövök azzal, hogy "bezzeg Norvégiában", de errefelé nem szokás politizálni. Mindenki megtartja magának a politikai nézeteit - legalábbis ezt tapasztaltam. Olyanról sem hallottam még, hogy barátságok mentek volna tönkre amiatt, hogy ellenkező politikai nézeteket vallottak a felek.)

Valójában azt sem értem: a srác mit akart bizonyítani, vagy alátámasztani azzal: ő büszke a nagyapja kakastollas csendőr mivoltára? Ezzel csak azt erősítette meg, ami egyébként is nyilvánvaló volt - mármint, hogy ő aztán rettentően, de nagyon szenvedélyesen vall ilyen nézeteket...

A Te válaszod csak annyira volt durva, amennyire szükséges volt ez ahhoz, hogy a srác megérthesse: ez azért már túlzás volt. Tehát, objektíven szemlélve TALÁN bunkóság volt ilyet kérdezni, de abban a helyzetben nem hiszem, hogy más módod lett volna megértetni magadat.
Más kérdés: még ő vette személyes sértésnek a kérdésedet? Ha annyira büszke, akkor a vagonírozásra nem büszke mégsem?

(Megj.: az én nagyapám katonatiszt volt. Az átkosban. Nem azért vagyok rá büszke, mert abban a rendszerben volt tiszt, hanem azért, mert jó katona és emberséges parancsnok volt.)

 Balázs szerint:

Köszönöm neked is. :)

 oncogito szerint:

Balázs, most csak muszáj szólnom.

Úgy érzem, a beszélgetés körülménye/konkrét témája nagyon fontos. Talán éppen ezért, talán önvédelemből nem emlékszel rá.

Ha az volt a téma, hogy a bűnözéssel szemben milyen módon lépjenek fel, hogy lehet-e erélyes a rendőr és mit engedhet meg a közbiztonság érdekében -- akkor a kakastollas csendőr nagyapára az erélyesség, a tekintélyt parancsolás, a biztonság és rend fenntartása miatt lehetett elsősorban büszke az ismerősöd. Arra, hogy a bűnözőnek, vagy randalírozónak eszébe sem jutott ellenállni, ha hivatalos személy felelősségre vonta.
Ezzel szemben (ismerve téged) ha a te véleményed más lehetett, akkor az érvének a kiütése a kérdéseddel szerintem bizony gonosz volt és övön aluli, a gyors "győzelem" érdekében. Akkor ágyúval lőttél verébre.
Mert bár nem tudni, hogy vagonírozott, vagy sem a nagyapa, egy másfajta cselekedet/hozzáállás volt porondon és te kisiklattad rendesen. Ahelyett, hogy azt taglalod, hogy a rend fenntartása milyen körülmények között fontos, illetve mikor veszélyes és káros, vagy hogy ki mit is tart rendnek, esetleg azt hova vezethet a vasfegyelem.

Ha az volt a téma, hogy ki milyen módon vállalja fel az őseit, hogy megtagadja, vagy vállalja -- akkor talán a büszke szó lehetett szerencsétlen, talán azt akarta mondani, hogy nem tagadja meg, nem titkolja el. És te lecsaptál erre úgy, hogy nem kérdeztél vissza, mire is büszke vele kapcsolatban. Akkor vagy helyesbít a büszkeség szón, vagy eljuthatsz a vagonírozásra utaló kérdésedre úgy, hogy az teljesen jogos.
De ezt a körülmények ismerete nélkül kívülálló meg nem ítélheti.

Némi töprengés után úgy vélem, bármilyen más körülmény, illetve téma esetén a beszólásod helyénvaló volt. (De szintén ismerve téged, akkor nem is nyomasztana az emlék.)
Ezért a konkrét téma és körülmény felelevenítése nélkül úgy vélem nem fogod tudni feldolgozni és elengedni ezt az egészet.

Azért még valamit megjegyeznék.
Ha az ismerősödnek nincsenek rossz érzései azzal kapcsolatban, hogy mire is büszke, illetve hogy a sértettsége fontosabb volt a tisztázásnál -- akkor talán az a bizonyos ágyúgolyó mégis nagyobb madárra talált, mint egy veréb...

Kata

 Balázs szerint:

Neked is köszönöm, Kata.

 Névtelen szerint:

Ő is bunkó volt, te is bunkó voltál.
Ő azért, mert lehet, hogy az ő apja nem vagonírozott, (sőt, netán zsidókat mentett...), lehet, hogy még ha vagonírozott is az ő apukája, ő nem azért büszke rá, hanem mit tudom én azért, mert a csendőrségnek is voltak bizonyos pozitívumai (falun biztos rendet tartott, üldözte a bűnözőket), és ő ezek miatt a pozitívumok miatt büszke a nagyapjára - de ennek ellenére neki tudnia kellett azt, hogy a csendőrség bűnöző, tömeggyilkos testület volt (vagy legalábbis az IS volt), és az ehhez a testülethez való tartozás, vagy a felmenők azokhoz tartozásának a büszke hangoztatása óhatatlanul azt a benyomást kelti, mintha ő a csendőrségnek ezzel az aspektusával (a politikai és fajüldöző terror gyakorlásával) azonosulna, és erre lenne büszke.
Te is bunkó voltál, mert nem biztos, hogy ő ezért (a bevagonirozásokért, tömeggyilkosságokért) büszke a csendőr nagyapára, te viszont ezt inszinuálod ezzel azonnal.
De nem kétséges, melyiktek volt a nagyobb bunkó. Nagyobb bunkóság büszkélkedni egy bűnöző testülethez való tartozással, mint felhívni valakinek a figyelmét arra, hogy az, amihez büszkén tartozik, az egy bűnöző testület.
Szalai Miklós

 Névtelen szerint:

Az én nagyapám is csendőr volt. Nem ismertem, néhány hónapos voltam, amikor meghalt. A családi legendárium szerint munkaköre kb. a mai falusi közrendőrének felelt meg, a harmincas évek elején ment nyugdíjba.

Hogy vállalom-e őt? persze, mint minden ősőmet, vasalónőket és esztergályosokat, kádárokat és megesett cselédlányokat, Történetük nem szégyen és nem dicsőség, csupám tény - és identitásom része.

Hogy büszke vagyok-e rá? Hát persze, ha elvárják, hogy szégyeljem őt, vagy magamat miatta.

És hogy mit válaszoltam volna kérdésedre? Valószinűleg simán hátat fordítok, és elmegyek. Mert ez nem kérdés, nem kiváncsi, és nem vár választ. Akkor meg minek.

Bocs.
Júlia

 Névtelen szerint:

A párbeszéd kettőnk között zajlott le. Teljes mértékben (sajnos, már csupán idézőjelben, keserű iróniával kifejezhető) "baráti" környezetben beszélgettünk, ami nem indokolja azt, hogy bármilyen nyilvános fórumon közzétedd. Különösen szomorú, hogy ezt a szövegkörnyezet teljes figyelmen kívül hagyásával teszed - esélyt sem adva arra, hogy a kijelentéseinket én talán másképpen értelmeztem, mint te, aki annyira büszke vagy a hermeneutikai képességeidre és empátiádra. A bejegyzésedet szeretném az alábbiakkal kiegészíteni - egyrészt rólam, másrészt nagyapámról.

(1) Koraszülötten, látássérültként nőttem fel. Minden tiltás ellenére, kényszer nélkül, négy és fél évesen elkezdtem írni, olvasni, számolni. A szüleim a kezeim közül vették ki a könyveket, hogy óvják a megmaradt látásomat. Két év múlva egy orvosi műhiba következtében elveszítettem az egyik szememre a látásomat, ugyanakkor az orvosaim közölték, hogy a másik szememre is bármikor megvakulhatok. Az orvosi tájékoztató szerint egy szifonfejet sem emelhettem fel. Hat és fél évesen, minden szülői vagy tanári kényszer nélkül felfogtam, hogy kizárólag szellemi munkából élhetek meg. Ez a motiváció a mai napig tart.

(2) A tanulmányaim során igyekeztem túlteljesíteni az "egészséges" társaimat. Két nyelvvizsgával, kitűnő érettségivel és végbizonyítvánnyal zártam le a gimnáziumi tanulmányaimat. A mai napig nem felejtem el az éjszakákat, amikor éjfélekig csak a másnapra készültem, utána pedig olvastam, általában kortárs szépprózát, azért, hogy… Hogy elérjem azt a magasabb emberi minőséget, amit most Balázs és a magukfajtája kisajátít, hogy ők a kultúra birtokosai, amely szférába az elvbarátaikon kívül másoknak nem jut hely. Szerintük. Én olvashatok akár Petri Györgyöt, akár Vonnegutot eredetiben, származási-politikai okok miatt ebből - részetekről - kizárattam. (Én ettől függetlenül olvasok tovább. Most épp Joyce Ulyssesét angol eredetiben, közben a második diplomámhoz írom a szakdolgozatom.) A korábbiakra visszautalva, számomra a szellemi szférán kívül nem maradt más, és senki sem kényszerített arra, hogy a tanulmányaimon kívül bármilyen önképzésben részt vegyek. A családom éppen az ellenkezőjét tanácsolta - hogy harminc évesen ne fehér bottal kelljen járnom. (folyt. köv.)

 Névtelen szerint:

(3) Elvégeztem a tanulmányaimat egy bizonyos egyetem egy bizonyos karán. Vérrel, verejtékkel, könnyekkel - hiába voltam korábban kitűnő tanuló, otthon (a családomon kívül álló ok miatt) nem tanulhattam, kollégiumra vagy albérletre nem volt pénz. Az öt évből az utolsó három évet buszon, villamoson kelllett végigtanulnom. Tovább fokozódott bennem a bizonyítási kényszer. Elvégeztem. A diplomaosztóra meghívtam a barátaimat, köztük Tamást és az ő de facto élettársaként Balázst, hogy bármiféle kellemetlen érzés nélkül osztozhassunk az örömömben (fél évvel korábban volt Tamás diplomaosztója, amire ő szintén meghívott minket). Ennek az egyetemnek egy másik karáról néhány héttel vagy hónappal korábban eltávolítottak egy hallgatót. Ez a hallgató a melegségére hivatkozva próbálta érvényteleníteni a hallgatói jogviszonyát megszüntető határozatot. (Erre - sok év távlatából - nem emlékszem pontosan.) Balázs ettől kezdve az egész egyetem legitimitását megkérdőjelezte és gúnyolta, mintha az ott lefolytatott tanulmányok teljesen súlytalanok lennének, általa fasisztának tartott, diszkreditált oktatókkal. Az egyetemi tanulmányaim öt éve alatt bőven volt alkalmam megtapasztalni azt, hogy Balázs ezen állítása a mi karunk esetében nem fedi a valóságot. Nálunk is voltak igazságtalanságok, azonban ezeket - negatívan - a vakszerencse, és - pozitívan - a kapcsolatok befolyásolták. Nem tapasztaltam azt, hogy a tágabb ismeretségi körömön belül bármilyen kisebbség tagja hátrányos megkülönböztetésben részesült volna. A diplomaosztó ünnepséget követően összeült a társaság, de nem éreztem azt a megérdemelt megnyugvást - a beszélgetést erőszakosan Balázs irányította, ő csupán az általa vélt "fasisztákat" hangsúlyozta, és hogy ezáltal az eddigi tanulmányaim szerinte semmit sem érnek. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy ellentmondjak. Csak szomorúságot éreztem. Hogy ezt a szűklátókörűséget nem is tudom, nem is akarom abban a pillanatban orvosolni. A Balázs posztjában idézett párbeszéd ettől az eseménytől számítva 1-2 hónapon belül történt.

(4) Mind a saját családomban meglévő jellegzetességek, mind akár az általad felvetett vagonírozás kapcsán válaszokat kerestem és elvégeztem egy családfa-kutatást. A rokonokat végigkérdezve senki sem említett vagonírozást, feltételezhetően azért, mert az általam soha nem látott és soha nem ismert nagyapám olyan régióban - a mostani partiumi magyar-román határ keleti felén - állt szolgálatban, ahol a csendőrökre "csupán" a rendfenntartás, a köztörvényes bűncselekmények üldözése jutott (túl szegény vidék volt). A mai közvélekedés ezt érezhetően nem veszi figyelembe, mintha a csendőrség kizárólag a népírtás végrehajtása céljából létrehozott szervezet lett volna. Ezt a beszélgetés során Balázsnak említettem is, hiszen erről már a családfakutatást és a diplomaosztót megelőzően is tudtam. Furcsamód _ezt_ elfelejtetted idézni. És igen, a családi legendárium alapján büszke vagyok a nagyapámra. Ezen nem sikerült csorbát ejtened.

 Névtelen szerint:

(5) A nevezetes kérdést azért kellett - provokatív módon - feltennem, mert ezen a találkozón szintén te irányítottad - a szokásos egyoldalú, vonalas módon - a beszélgetést. A saját megítélésem szerint én legfeljebb középutas vagyok, bármiféle szélsőségtől legalább annyira írtózom, mint te. Én egyszerűen megpróbáltam kibillenteni a beszélgetést egy olyan irányba, amelynél már a mérlegelés és párbeszéd is szükséges a megfelelő értelmezéshez és továbbhaladáshoz. Hogy több párhuzamos narratíva létezik.

A fenti blogbejegyzésedben szintén nem idézted a saját válaszodat: "A kurva anyját!" Úgy vélem, hogy ez remekül illene ahhoz a disztingvált képhez, amit magadról próbálsz kialakítani. Ez szerinted mennyire illene bele az általad képviselt erőszakmentes kommunikációs terapeuta imidzsébe? Mennyire hallgattad meg az akkori válaszomat? És mennyire idéztél most belőle?

Balázs, úgy érzem, hogy azon rövid időszak során, ameddig Tamás révén a baráti társaságomba tartoztál, több alkalommal megbántottál, vagy csak megrettentem azon a görcsösen "balos értelmiségi" hozzáállásodtól, amelyet erős személyiségednél és idősebb korodnál fogva ránk erőltettél. Nagy megkönnyebbülés, hogy ezzel mostanában már nem kell kalkulálnom, hogy nem kell azért szájzárat felvennem, hogy a centrista nézeteimet ne tekintsd szélsőjobbos megnyilvánulásnak és ezáltal ne kényszerüljek folyamatos magyarázkodásra. És éppen azért nagy tehertétel, hogy ráakadtam erre a bejegyzésre. Gondolom, hogy a fentiek alapján érthető, hogy miért kellett mégis válaszolnom.

Ha véletlenül kiderülne rólam, hogy bármilyen, általad képviselt kisebbségbe tartozom, biztosan nem tőled kérnék tanácsot. Voltak. és maradtak olyan barátaim, akik vállalják ezen minőségüket és velük valamiféleképpen mégis képes vagyok olyan empátiára, hogy bármikor kiállok értük. Eljutottam arra a szintre, hogy nekem is fáj, ha őket - akár ezen, akár más minőségükben - bántják. Kiállok értük akkor is, ha esetleg engem is megbélyegeznek ezért. Neked - listázott jogvédőként - miért nem sikerült ezt elérned? Nem érzed, hogy ez olyan kudarc, ami esetleg a terapeutai munkásságoddal is ellentétben áll?

Az eddigi megnyilvánulásaid alapján nagyon nehéz azt feltételeznem, hogy a saját véleményeden vagy érzelmi beállítottságodon kívül más ember álláspontját legalább a beleérzés szintjén el tudnád fogadni vagy meg tudnád érteni.

 Balázs szerint:

A fenti három kommentre írt válaszom egy új posztban olvasható. További véleményeket oda lehet írni.