Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

péntek, október 11, 2013
01:19
 
Lett hozzá mese – avagy végre őszintén a rákról


„Unalmas, semmilyen. Nincs hozzá mese” – írtam bő egy éve születésnapom alkalmából a 43-as számról. Nos, az élet, a világmindenség meg minden gondoskodott róla, hogy legyen hozzá mese. Májustól szeptemberig titkoltam a nagyobb közönség előtt, de aztán coming outoltam egy júniusban írt verssel, mert rájöttem, hogy semmi rejtegetnivalóm nincs. Nem bűncselekményről vagy szégyenletes perverzióról van szó, csupán egy egyszerű rákról.

2012 nyarán egy hetet feküdtem valami nyavalyával, amire a borzalmas hasgörcsök miatt kihívott ügyeletes orvos azt írta a kórlapra, hogy „vírusos bélgyulladás”. Ez megnyugtató volt: a vírust ki lehet feküdni, lehet diétázni, bélflóra-regeneráló izéket fogyasztani, meg hasonlók. A felépülésem után hetekig nem is volt semmi gond, mígnem újra elkapott a hasgörcs. Aztán egy-két hét múlva megint. Aránylag rendszeressé vált, hogy egy-másfél napra ledönt a lábamról a fájdalom, minekutána nemcsak a pocim sajgott „egy kicsit”, hanem annyira elgyengültem a kínlódástól, hogy alig álltam a lábamon. Nem is álltam: feküdtem, és volt, hogy az utolsó pillanatban mondtam le a klienseket. Egy ízben félbe is kellett szakítani egy terápiás ülést, mert nem bírtam tovább a fájdalmat.

Ősszel szóltam a háziorvosnak, hogy hát izé. Írt fel béltisztító gyógyszert, ami nem használt ugyan, de legalább nem is olcsó. Aztán ezt a kört lefutottuk még egyszer vagy kétszer, mígnem február első napjaiban végre megkaptam a beutalót a gasztroenterológiára. Át is slattyogtam a kórházba, hogy kérjek időpontot. Nem vizsgálatra – csupán első megbeszélésre. Először májusra akartak adni, de aztán szomorú kiskutyaszemekkel néztem a nővérre. Ő ugyan elsőre azt mondta, hogy nem tud mit csinálni, mert a háziorvos semmi olyasmit nem írt, hogy sürgős volna a dolog, de győzött a kiskutyaszem, és március végére kaptam időpontot.

El is érkezett a nap. A doktornőnek elsoroltam a tüneteimet, ő pedig annak rendje s módja szerint előírta a gyomortükrözést, a hasi ultrahangot és a vastagbéltükrözést. Történetesen az első két vizsgálatot meg is verseltem. Fordított szereposztás címen írtam meg a gyomortükrözéses élményeimet, a hasi ultrahang után pedig a frappáns című Hasi ultrahang után született. Utóbbi utolsó sora már meglehetősen spoileresre sikerült, bár ezt akkor még nem tudtam: „Ne ölj még meg, öt centi bél!”

Az ultrahang által kimutatott 5 cm-es bélfal-vastagodás a vastagbél leszálló ágában ugyan akármi is lehetett, mindenesetre nem örültem neki. Őszintén szólva legfeljebb vastagbélgyulladásra tippeltem, de hát az sem igazán buli. Ám az elsőfokú ítéletre egy hetet még várnom kellett.

Május 6-án dugtak seggbe az e célra rendszeresített instrumentummal. Sokra nem emlékszem, ugyanis – kérésemre – mélyaltatásban zajlott a vizsgálat. Aztán magamhoz tértem egy kórteremben. Az orvosnő berobogott, és futtában közölte, hogy nem tudták teljesen végigtolni a belemen a műszert, mert úgy fél méter után elakadt egy szövetszaporulatban. Igen, mondta aggódó kérdésünkre (Tomi ott volt mellettem), daganatról van szó. Ja, és hogyne: szinte biztos, hogy rosszindulatú. Magyarul rák. Úgyhogy majd műteni kell – tessék, itt a beutaló a CT-re, és másfél hét múlva menjek vissza a szövettani eredményéért.

Na, ez az a másfél hét, amit nem kívánok senkinek.

Az, hogy „rák”, borzasztó tág fogalom. Másfél hét alatt az ember mindent megtudhat róla az internetről, amiről azt remélte, hogy soha nem lesz rá szüksége, és amiről utóbb be is bizonyosodik, hogy jobb róla nem tudni. Egymásra tromfoló és egymásnak ellentmondó – egyenként halálbiztos – információk, tapasztalatok, „nagynénémmel az történt, hogy...” jellegű történetek ezerszámra. Ha érintettként mindezt elolvasod, szíved szerint azonnal megrendelnél egy nagyobbfajta hadsereg tízévi ellátására elegendő csodaszert, amitől egész biztos, hogy meggyógyulsz, plusz valami akciós koporsót, hiszen világos, hogy a napjaid meg vannak számlálva...

Sírás; A, B és C forgatókönyvek felvázolása; még sírás; titkolózás; megosztás a kiválasztottakkal; szembesülés azzal, hogy vajmi kevés ember az, akitől valódi empátiát lehet kapni (jó tanácsot persze annál többet), aztán még sírás, és persze Xanax meg altató, hogy viselhető legyen mind a nappal, mind az éjszaka.

Másfél hét múlva a szövettani és a CT által jogerőre emelt ítélet kimondta: vastagbélrák. Aznap megkaptam az időpontot a sebészhez, aki – szerencsémre – egy nagyon jó nevű szakember, és akit teljesen más vonalon amúgy is ajánlottak. Merthogy, el ne felejtsem, világos volt, hogy ezt a dögöt ki kell onnan szedni, mielőtt elevenen felfalna.

...Ahhoz képest, hogy az első, tavaly nyári hasgörcstől mintegy tíz hónap telt el a diagnózisig, ettől kezdve aránylag felgyorsultak az események. Május 6-án találták meg bennem az állatkát, és május 29-én már ki is kapták onnan egy rutinműtéttel, amely „maximum másfél óra lehet” – ezt a tanár úr személyesen mondta nekem.

Nettó három és fél, bruttó öt óra lett belőle. Kiszedtek egy jókora férfiökölnyi daganatot a szigmabélből, valamint megkurtítottak 40 centi vastagbéllel. A hasamon most egy 31 cm hosszú heg van – de legalább a sztómát megúsztam. Magyarul: a belemet nem kellett kivarrni, sem véglegesen, sem ideiglenesen. Ezt persze előre nem lehetett tudni, mint ahogy azt sem, hogy sikerül-e annak rendje s módja szerint eltávolítani a daganatot.

„Kivették? Nincs sztóma? Biztos, hogy kivették? Orvos mondta? Tényleg nincs sztóma?” – az altatásból ébredve, félbódult állapotban ezeket a kérdéseket kb. ötvenszer tettem fel tíz perc leforgása alatt. A félbódult állapot még négy napig tartott: addig adagolták a gerincembe vezetett csövön át a morfiumot, hogy egyáltalán el tudjam viselni azt a tényt, hogy élek.

El tudtam, de nem volt könnyű. Szuperhősként ünnepeltem magam, amikor először tudtam az oldalamra fordulni; arról nem is szólva, amikor önállóan meg tudtam tenni az ágy mentén másfél lépést. Ezt még úgy, hogy lógott az orromból a gyomorszonda, a pöcsömből a katéter, az oldalamból meg a drain-cső. Aztán jött az, amit korábban tőlem fényévnyi távolságra lévő emberektől láttam: a ruha alól kilógó véres zacskóval jártam a folyosót, tolva magam előtt az infúziós állványt. A közhelyes „ez csak mással történhet meg” sablon minősített esete – epic fail.

Nyolc nap után engedtek haza, rá bő egy hétre szedték ki a varratokat. Június 18-án már dolgoztam, és dolgozom azóta is teljes gőzzel. Nagy dilemma volt, hogy a klienseimnek elmondjam-e, miért estem ki a munkából csaknem egy hónapra. Azt a tanácsot kaptam, hogy ne mondjam el: az emberek félnek a ráktól, és egyébként is: ki akarna egy olyan terapeutával dolgozni, aki saját maga nem tudott kikerülni egy daganatot?

Nem fogadtam meg a tanácsot: a kongruenciát választottam, és elmondtam. Bevállalva: ha valaki emiatt akar kiszállni a közös munkából, ám tegye. Senki nem szállt ki.

Időközben megtörtént a tetemre hívás: megjelentem a sok főt számláló onkológiai bizottság előtt, amely nem tudta nélkülözni a nőgyógyász szakorvost sem; a bizottsági véleményen az ő aláírása is ott díszeleg. Az ítélet: adjuváns kemoterápia, ami azt jelenti, hogy a műtétet követően adják, biztos, ami biztos: azért, hogy megakadályozzák az áttétek kialakulását. A protokoll 12 alkalmat jelent, kéthetes időközökben, alkalmanként egy komplett hétvége, péntek reggeltől vasárnap délelőttig. Az első két alkalmat még bentlakással abszolváltam, a harmadikat már úgy, hogy hazajöhettem, a nyakamban hordott pumpából a karomba kötött slaggal, amiből előírásszerűen baromi lassan csöpög belém a méreg. Merthogy a kemoterápia nem orvosság, hanem méreg: az a feladata, hogy kinyírja a gyorsan osztódó sejteket – mint például a rákos sejteket. Meg ami még adódik a szervezetben.

Szerencsémre az a protokoll, amit én kapok, aránylag irgalmas mellékhatások tekintetében: megvan a hajam, hányinger alig van, és ha van is, kapok rá külön gyógyszert. A karom mondjuk ronda a kezelés után még jó ideig, mert a méreg kinyírja a vénákat. Nagy cucc. Kedves tőlem, hogy egyáltalán élek. A daganat jó ideje nőtt bennem, és meglehetősen rusnya stádiumban volt már.

Ezzel együtt a kontrollvizsgálatok szerint sem áttét, sem kiújulás nem áll fönn. A kemó a tervek szerint december közepéig tart. Azt, hogy meggyógyultam, elvileg a diagnózis után öt évvel lehet kijelenteni. Azt mindenesetre eldöntöttem, hogy nem ebben a betegségben fogok meghalni. (Ha ez ügyben újratervezés történne, időben szólok.)

Elébe menve a kérdéseknek: köszönöm, jól vagyok. Tényleg. Kicsit tán fáradékonyabb – ennyi még belefér a ronda kar mellé. De amúgy élek és virulok. A bevitt disznómennyiséget csökkentettem, a bevitt tömény szesz mennyiségét pedig átmenetileg nullára redukáltam. Orvosi javaslatra ugyanezen mennyiséget szedek a mindenféle csodaszerekből is: nullát. Na jó: a Béres-cseppet azért tolom naponta kétszer. Valamint szúrom magam mindennap a véralvadásgátlóval. Egyrészt, hogy elejét vegyük a trombózisnak, másrészt ez a cucc állítólag jó az áttétképződés gátlására. Úgyhogy az eredetileg a műtét után három hétig előirányzott injekció eltart a kezelés végéig.

Ahogy jeleztem: a gyógyulás kikiáltásával várok még jó négy és fél évet. Azonban ezúton közlöm, hogy nem vagyok rákos. Voltam, de kivették, és nem vagyok. Jelenleg tehát egészségesnek mondhatom – és mondom – magam, leszámítva az épp múlófélben lévő náthámat. Jobbulást tehát ne kívánjon senki – nincs miért. Legfeljebb tartósan jó egészséget: ez valódi jó kívánság, és mindenkinek mindenkor adekvát.

És persze újra elkezdtem terápiába járni, mert úgy gondolom, hogy a daganatnövesztés nem okvetlenül a legjobb megküzdési stratégia az életből ránk zúduló nehézségekre. Úgy hiszem, tudok ennél jobbat is – de azért e téren elkél a segítség.

Lett tehát mese a 43-as számhoz. Holnap pedig, a 44. születésnapomon épp folyamatban lesz a kezelés – szám szerint a nyolcadik a tizenkettőből. Sajnálatos személyiségvonásom, hogy a „44”-ről nem tudok nem 1944-re és a holokausztra asszociálni. Ez van. A kormány jelenleg többek között azon fáradozik, hogy visszaállítsa a Kossuth tér 44-es arculatát. Ennek jegyében József Attilát leköltöztették a Duna-partra, egész közel a Cipők emlékművéhez. Őszintén remélem, hogy az én 44-es arculatom ennél szebb, jobb és emberibb lesz.

Dolgozom rajta.

Címkék: , ,


Hozzászólások:


A daganatok imádják a cukrot.
És mindent, amiből a szervezetben cukor LESZ. Mert nagyon pörögnek, és ehhez rengeteg energia kell.Ketonokat nem tudnak felvenni,csak glukózt.
Semmi vesztenivalód nincs egy szigorú paleolit diétával.

Dr. Keszthelyi Gyula



És boldog, szorongásmentes szülinapot.



Köszönöm szépen.



Édes Balázs.. a 44= 8.. ha már szám, legyen szád!
Nem lesz semmi gond, nem olyan fából vagy faragva.. s szeretet vesz körül..ez a legjobb gyógyszer.. sokan nem is a rákba, hanem a feleslegesség érzésébe halnak bele..(ezeknek nem gyógyul a bele.. ) Boldog, Tomis szülinapot Verocs



Kedves Tamás! Én is túlestem ezen és én is úgy gondolom, hogy EGÉSZSÉGES vagyok!!! Légy pozitív, az rengeteget számít szerintem! Én nem csinálom a paleolit diétát, de cukor féléket nem eszem, csak kis mennyiségben nyírfacukorral helyettesítem az édeset, vagy esetleg kis mézzel. És nem eszem szénhidrátot 1 hónapja, nem is gondoltam volna, hogy enélkül is lehet jóllakott az ember és nem éhezem. Ráadásul én a betegség alatt nem fogytam, hanem híztam. és most 1 hónap alatt lement 4 kg :)és tervbe vettem, hogy elkezdek mozogni is. szóval irány az életmód váltás, amennyire csak lehet, ha nem is elvetemült módjára... :) Nagyon Boldog szülinapot kívánok és hosszú, egészséges életet!!! Amúgy nekem már 2 szülinapom van 1 évben, az egyik a rendes, a másik pedig az a nap, mikor a daganatot kivették belőlem :) jövő május 02.-án leszek 1 éves :) Szóval minden jót neked!!!! :)Mezei Kriszti



Köszönöm!



Kukuccs! Ugye tudod, hogy nagyon királyul csinálod? A hozzáállás, az őszinteség, a negatív érzések felvállalása, a józanság a helyzetben... nagyon lyó példa lehet mindenkinek.
A terapeuta vs. rosszindulatú daganat témában csak azt tudom mondani: okos ember nem ennek alapján ítél meg amúgy sem, hogy "némá, terapeuta oszt mégis rosszindulatú daganata lett"... csomó tényező szerencsétlen összejátszása kell ahhoz, hogy az emberben kifejlődjön akármilyen izé, szövetburjánzás. És baromi hosszú ideig marad csendben, ezt szerintem TE is tudod, hosszú látencia után jön elő elég sokféle...
Külön tetszik, hogy a csodaszereket hanyagolod, és diétázást is csak a józan ész határain belül.
Na, nem akarlak hosszasan boldogítani, mindenesetre, ha nem sértelek meg vele, engedd meg, hogy egy kis hamisítatlan norvég giccsel kívánjak Neked nagyon boldog születésnapot. (Remélem, műxik a link!)



Nagyon köszi, a kommentet is, a "giccset" is. :))



Isten éltessen!



Köszönöm!



Kedves Balázs,

a fájdalom talán legbosszantóbb tulajdonsága, hogy nem lehetséges nem tudomást venni róla. Az ember befoghatja a fülét, ha nem akar meghallani valamit; becsukhatja a szemét, ha nem akarja látni, ami előtte van - de a fájdalmat bajosan lehet csak kizárni az érzékelésből.

Ugyanakkor rendkívül tanulságos érzület. Legalábbis türelemre biztosan tanít a szenvedés, márpedig ez (mármint a türelem megléte) mindenféle tanulás előzetes feltétele. Mint ahogyan arra is megtanít, hogy az ember kevésbé mindenható, mint ahogyan azt mámoros pillanataiban képzelni szokta önmagáról.

Én ugyan nem vagyok egészen bizonyos abban, hogy valóban mi magunk döntünk halálunk módjáról vagy idejéről - de kívánom neked, hogy valóban hasznosítani tudjad az elmúlt hónapok az embert próbáló tapasztalatait.

Roquentin



Most olvasom csak.

Még SOK boldog születésnapot kívánok.

Baszki, annyira sajnálom, hogy ezen át kellett küzdjed magad, baszki.
Éshát letettem a kalapom az őszinteség előtt, meg egyáltalán.

Lapis Lazuli





Lapis Lazuli: Köszönöm szépen, jólesett mindenestől. :)



Megrázó sztori... Gratula a kitartásodhoz!
Az említett vizsgálatokon én is átestem, és ugyan a diagnózis egy "banális" reflux, a félelmet és a vizsgálatok halogatását átéltem. Sztem érdemes levonni a tanulságot mindenkinek: IDŐBEN! A különbség annyi lehet, hogy pl. egy polipot már a vizsgálat alatt kicsippentenek, és ennyi, viszont ha hagyjuk növekedni és rosszalkodni, abból ilyen tortúra lehet, amiről írsz.
Jó egészséget kívánok!



Köszönöm! :)



Kedves Balázs, nem voltam up-to-date, és csak most olvastam mi történt veled. Alaposan megrendített a történeted.
Tartósan jó egészséget kívanok tehát és rengeteg boldog születésnapot így utólag is, ja, és persze boldog új esztendöt. Üdv Sztefanó



Köszönöm szépen. :)



"Sajnálatos személyiségvonásom, hogy a „44”-ről nem tudok nem 1944-re és a holokausztra asszociálni."

Hát, ez már talán több, mint sajnálatos... Inkább afféle fixa idea-szerűség. :(




Mindig lelkesít, amikor valaki megragadja a lényeget.



A lényeg, mint tudjuk, a részletekben van.

Az igazat megvallva ez a mondat már akkor szemet szúrt nekem, amikor először olvastam ezt az írást, de nem akartam ilyesmivel megzavarni mindenféle folyamatokat, hogy messzire ne menjek, például ennek a beszélgetésnek a folyam(at)át.

De most, amikor a téma - remélhetőleg már minden értelemben - aktualitását veszítette, én meg ismét belebotlottam az írásba, gondoltam, már nem tartom vissza magam.

És igen, kicsit a távlatilag szemlélve a kérdést, miért ne lehetne ez IS a lényeg, miért lehetne ez is lényeges?

Érdekelne, mi van emögött.



A poszt elején linkeltem egy versemet; megismétlem:
http://birtalan.blogspot.hu/2012/09/elore-dolgozva-kb-masfel-honappal.html.

Ebből reményeim szerint kiderül, hogy minden életkoromat valamivel asszociációval támogatom meg. 44-nek ez jutott - nyilván belejátszva, hogy ez anyám születési éve is, de nyilván belejátszva, hogy kamaszkorom óta érdeklődésem egyik fő tárgya, hogy mi és hogyan történt - hogy történhethetett a vészkorszakban.

Az pedig, hogy a posztban írottak lényege minden értelemben aktualitását veszítse, sajnos még sok évvel odébb van.



Ez már sokkal jobban hangzott, egész más, mint az, hogy ,,a „44”-ről nem tudok nem 1944-re és a holokausztra asszociálni." Akkor betudom költői túlzásnak.

Szurkolok, hogy az a sok év gyorsan és ,,eseménytelenül" teljen el!


Megjegyzés küldése

<< Vissza


Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta