Tavaszi hegymászós vers
Völgymenet
ahogy felsírtam
meg is kezdtem aláereszkedésemet a hegyről
mindenhatóságom hiánya régóta bizonyosság
jóllehet évről évre napról napra
mind kevesebb szégyen fájdalom jár vele
indiánkoromban rettentően zavart
hiába szökdécselek
tollakkal csatabárddal
Winnetou Old Shatterhand testi valójukban
semmilyen praktikámra nem bújnak elő
kamaszként obligát világfájdalommal
titokban fogyasztott két deci boroktól berúgva
hiába vártam a kusza univerzum
engem használva rendezi
a végső nagy verssé magát
aztán lealkudtam
nem kell hogy én magam mindenhassak
elég ha kibaszott jó közvetítő vagyok
a lepusztult világ
s a mindenható között
e projekt szakítópróbája kétségtelenül az volt
képes leszek-e megtéríteni anyámat
kit önző és makacs módon
inkább saját haldoklása érdekelt
szemben az Úr általam naponta szállított igéivel
a hit hegyeket mozgat de a rák nem hegy
anyám meghalt hitetlenül
papírforma szerint
amivel bárki jó előre tisztában lehetett
aki nem égre emelt szemekkel száguldozott a világban
halála bántó piszokfolt volt
mind letisztultabb rendszeremben
s kétségkívül személyes kudarcom
amint erre figyelmemet
több testvér gondosan fel is hívta
a reverendát már szerényebben
de töretlen lelkesedéssel húztam magamra
ha gyógyító nem hát leszek lánglelkű szónok
az ehhez beugró szextelenséget
szokásosan mindenhatóságomra bíztam
annyit is ért
pár év alatt empirikus igazolását nyertem
a leszopott faszok számossága
semmilyen módon nem korrelál
IQ-val státusszal életszentséggel
új kihívás
én leszek a híd
feszülve Krisztus keresztjeként ég és föld között
rajtam keresztül kötnek örök békét
Isten Városával az istentelen buzik
a hídszerep maradt változtak a partok
a természet vigasztaló szavakkal ölelt magához:
„az életnek nincs egyetlen helyes útja”
de ott volt az anyaszentegyház melynek tanítása
az élet egyetlen helyes útja ez nyilvánvaló
egy nap végleg eleresztettem az ácsot
hadd térjen vissza az ókori gyalupadhoz
saját eleven fámat kerestem
saját eleven húsommal tápláltam a griffet
hogy az alvilágból a fényre röpítsen
aztán kiderült az eleven húsba
mégsem a griff mélyesztette karmát
de a legdermesztőbb háttérben is végig ott lapult
az önmagammal kötött régi titkos alku
a halhatatlanság alanyi jogon jár nekem
a titkos alkukkal annyi a baj
végül túl titkosnak bizonyulnak
az enyémről látványosan nem vett tudomást
az isten a kozmosz
a természet a hegy
lassan a völgybe érek nyújtózkodik a tavasz
fütyülve hetykén februárra
nézem a kis virágot életre küzdi magát a télből
kiengedem mellemből évtizedek szorítását
na jól van megy ez az egész nélkülem is
|
Címkék: Felmutatható, Pszicho, Szomatik, Vallás, Vers, Világ+ember