Tavaszi hegymászós vers

Völgymenet ahogy felsírtam meg is kezdtem aláereszkedésemet a hegyről mindenhatóságom hiánya régóta bizonyosság jóllehet évről évre napról napra mind kevesebb szégyen fájdalom jár vele indiánkoromban rettentően zavart hiába szökdécselek tollakkal csatabárddal Winnetou Old Shatterhand testi valójukban semmilyen praktikámra nem bújnak elő kamaszként obligát világfájdalommal titokban fogyasztott két deci boroktól berúgva hiába vártam a kusza univerzum engem használva rendezi a végső nagy verssé magát aztán lealkudtam nem kell hogy én magam mindenhassak elég ha kibaszott jó közvetítő vagyok a lepusztult világ s a mindenható között e projekt szakítópróbája kétségtelenül az volt képes leszek-e megtéríteni anyámat kit önző és makacs módon inkább saját haldoklása érdekelt szemben az Úr általam naponta szállított igéivel a hit hegyeket mozgat de a rák nem hegy anyám meghalt hitetlenül papírforma szerint amivel bárki jó előre tisztában lehetett aki nem égre emelt szemekkel száguldozott a világban halála bántó piszokfolt volt mind letisztultabb rendszeremben s kétségkívül személyes kudarcom amint erre figyelmemet több testvér gondosan fel is hívta a reverendát már szerényebben de töretlen lelkesedéssel húztam magamra ha gyógyító nem hát leszek lánglelkű szónok az ehhez beugró szextelenséget szokásosan mindenhatóságomra bíztam annyit is ért pár év alatt empirikus igazolását nyertem a leszopott faszok számossága semmilyen módon nem korrelál IQ-val státusszal életszentséggel új kihívás én leszek a híd feszülve Krisztus keresztjeként ég és föld között rajtam keresztül kötnek örök békét Isten Városával az istentelen buzik a hídszerep maradt változtak a partok a természet vigasztaló szavakkal ölelt magához: „az életnek nincs egyetlen helyes útja” de ott volt az anyaszentegyház melynek tanítása az élet egyetlen helyes útja ez nyilvánvaló egy nap végleg eleresztettem az ácsot hadd térjen vissza az ókori gyalupadhoz saját eleven fámat kerestem saját eleven húsommal tápláltam a griffet hogy az alvilágból a fényre röpítsen aztán kiderült az eleven húsba mégsem a griff mélyesztette karmát de a legdermesztőbb háttérben is végig ott lapult az önmagammal kötött régi titkos alku a halhatatlanság alanyi jogon jár nekem a titkos alkukkal annyi a baj végül túl titkosnak bizonyulnak az enyémről látványosan nem vett tudomást az isten a kozmosz a természet a hegy lassan a völgybe érek nyújtózkodik a tavasz fütyülve hetykén februárra nézem a kis virágot életre küzdi magát a télből kiengedem mellemből évtizedek szorítását na jól van megy ez az egész nélkülem is

Címkék: Felmutatható, Pszicho, Szomatik, Vallás, Vers, Világ+ember

---