Ez van – Blog – Tudatmódosítók – Salátástál – Terápia – Sorskönyv nélkül – Olvasókönyv – Képmutatás – Kijárat...
Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
„Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
– Ez bármire igaz.
Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005) |
szombat, április 30, 2005
16:46 „Siralmas énnéköm...”
...Hirtelen elmázolta a tenyerével a rajzokat, és visszasántikált a helyére, a kuckóba. Utánamentem, leültem a padkára, és odatettem kettőnk közé a buktát. Nézte, nézte, de nem nyúlt hozzá, se nem szólt semmit. Közelebb toltam, de már akkor nemnézett oda. A képeket bámulta a falon. Egészen a kezéhez toltam a buktát. Erre rám nézett, én meg megszólaltam: – Ezt teneked hoztam. Bukta. – Tudom – mosolyodott el, és mindjárt bele is harapott. – Szeretem. – Ti is szoktatok buktát sütni? – Itten nem szoktunk. Otthon anyáméknál szoktunk. Édesatyám a lekvárosát mindig kiharaptanekem, mert azt nem szerette. (Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön) Harry mindkét kezével elengedte a seprűnyelet, és előrevetette magát. Félrelölkte Malfoy kezét, és... (J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly) Nem sokkal később a pápa megérkezett titkára kíséretében a „Bambino Gesu” nevű gyermekkórházba. Hogy csillogtak a gyerekszemek, mikor fehér ruhájában és piros palástjában odalépett ágyacskáikhoz! Minden egyes gyerekhez lehajolt, kezével végigsimította láztól forró homlokukat, az együttérzéstől és jóságtól tulcsordult a szíve. (Wilhelm Hünermann: A világ plébánosa – XXIII. János pápa élete) Frodó ott találta Aragornt a domb lábánál; állt, mint egy fa, mozdulatlanul és némán; de kezében egy kicsinyke aranyvirág, egy elanor, s valami fénylett a szemében. Nyilván valami szép emlékbe merült; s ahogy Frodó ránézett, tudta, hogy olyasmit lát, amit ugyanitt látott egykoron. Mert a komor évek egyszerre mind eltűntek Aragorn arcáról, s szálas, szép, fehér ruhás ifjúnak látszott; tündéül mondott néhány szót valakinek, aki Frodó számára láthatatlan maradt: – Arwen nanimelda, namaárie! – mondta, mély lélegzetet vett, fölriadt a gondolataiból, meglátta Frodót és elmosolyodott. (J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura) Fehér volt a hajó, sokáig építették, s hosszasan várta a véget, amelyről Círdan beszélt. Amikor pedig mindez elvégeztetett, és Isildur Örököse lett az emberek ura és a nyugat uralkodója, világossá vált, hogy a Három Gyűrű hatalmának is vége, s az Elsőszülöttek immár vénnek és színtelennek látták a világot. Akkor szállt tengerre az utolsó nolda is a révben, hogy mindörökre elhagyja KÖzépföldét. Utoljára pedig a Három Gyűrű Őrzői szálltak vízre, s Elrond föllépett a hajóra, amelyet Círdan készített nekik. Őszi félhomályban indultak el Mithlondból, aztán a Görbe Világ tengerei elfogytak alóluk, s a kerek ég szelei nem zavarták többé a hajót, amely a világ párája fölötti tiszta légben elszállt az Ősi Nyugatra, s a regék és dalok eldái eltűntek mindörökre. (J. R. R. Tolkien: A szilmarilok) Hozzászólások:
Ezek az én kedvenc idézeteim: "Gyűlölni nem, szeretni csak születtem én"... Antigoné << Vissza |
|
látogató 2005. január 10-e óta |