Szétküldtem az Öt Kenyér állásfoglalását boldog-boldogtalannak. Kb. 115 címre, köztük egy rakás országgyűlési képviselő, minden pártból, valamint egy csomó újságíró, MTI stb. 2, azaz kettő informális visszajelzést kaptam rá összesen.

A Pride.hu-n megjelent a teljes szöveg, és azonnyomban be is indult róla egy vitafórum, amely jelenleg 89 hozzászólásnál tart. A téma, nos, még véletlenül sem az állásfoglalás, esetleg a melegek jogi helyzete, ó, dehogy.

A szövegünkben az Amit nem akarnak a melegek részben szerepel a következő mondat: „Nem akarják a homoszexuális párkapcsolatot utódnemzés szempontjából egyenlőnek feltüntetni a heteroszexuális párkapcsolattal.” – A topiknyitó a következő mondattal indította a konstruktív vitát:

de akarják.

Az topiknyitó gyakorlatilag azon a véleményen van, hogy a nemzés voltaképpen csak elhatározás kérdése (a szex ehhez mellékes), márpedig elhatározni azonos nemű kapcsolatban is lehet, és olyan alantas dolgokkal, mint biológiai tények, nem foglalkozik. Azóta ezt a gittet rágják, konkrétan ketten, de én állat, én is beleszóltam. Aztán persze időben kimenekültem, de azóta azon görcsölök, hogy ha majd valamelyik országgyűlési képviselő megkérdezi tőlem, hogy

– Ugyan, kedves Birtalan, milyen jellegű párbeszéd folyik mostanában a melegek között a saját helyzetükről? – akkor majd azt válaszolom:
– Tudja, mon excellence, jó dolgunkban aktuálisan a legfőbb gondunk az, hogy hogyan is győzzük meg az ostoba heterókat arról, hogy rosszul tudják: két azonos nemű ember párkapcsolatából igenis születhet utód!

De komolyan: néha elgondolkodom: vajon ezeket az alakokat fizetik, hogy lejárassák a melegeket, vagy önszorgalomból ilyen hülyék?! Amíg vagyunk nem kevesen, akik hosszú éjszakákon és még hosszabb éveken keresztül próbálkozunk azzal, hogy megteremtsük a mindannyiunk sorsát, élethelyzetét javító párbeszéd lehetőségi feltételeit, ad absurdum hosszasan mérlegelve minden kötőszót egy-egy megnyilvánulásunkban, bízva abban hogy hátha át tudjuk alakítani néhányak ellenszenvét rokonszenvvé, de legalábbis közömbösen érdeklődővé – addig van néhány elvakult hülye, akik, mint elvadult buzi elefántok a konszolidált heteró porcelánboltban, nekimennek minden emberi érzésnek, érvnek, gondolatnak, hagyománynak, és ordítva harsogják (vagy harsogva ordítják), hogy „mi olyan kibaszottul egyenlőek vagyunk, ezer százalékosan, hogy csak na, és pusztuljon a föld színéről, aki akár csak tétova kérdéseket is merészel megfogalmazni ezzel kapcsolatban!”.

Na, ilyenkor durran el az agyam, amikor azt látom, hogy az ún. „liberálisok” között pontosan ugyanolyan intolerancia és szűklátókörű fafejűség, csípőből tüzelő, fanatikus agresszió uralkodik, mint az ezerszer, rutinszerűen elátkozott, ún. „konzervatívok” köreiben. Semmi különbség. Igen, ettől érzem magam időnként teljesen kiszolgáltatottnak; amikor rájövök, hogy két malomban őrölnek, mármint engem. Hogy a keresztények utálnak, mert buzi vagyok, a buzik utálnak, mert keresztény vagyok. És ha keresztény, akkor ebből következik, hogy középkorból itt felejtett, buta és náci. És ha buzi, akkor ebből következik, hogy egyházellenes, drog-dealer és anarchista. Milliószor megtapasztaltam. A sztereotípiák áradatában a legritkább esetben teszi fel nekem valaki az őszintén kíváncsi kérdést:

– Mondd csak, Balázs, ki vagy te valójában? Hogy gondolkodsz, hogyan érzel? Mi fontos számodra, minek örülsz, mitől sírsz, mitől rendülsz meg?

Nem, természetesen nem arról szól a fenti panaszáradat, hogy Rettentően Fontos Személyemre nem irányul elég reflektorfény. Nem. Egyszerűen azt hiszem, hogy (tisztelet a kivételnek) olyan kurva fontosak számunkra a skatulyák, a hovatartozások, hogy egyszerűen nem marad időnk, energiánk és kedvünk arra, hogy foglalkozzunk az ezen skatulyákba belegyömöszölt emberrel. És ez nem politikai ízlés kérdése, hanem – úgy gondolom – az Elvevő civilizációnk (egyik) szükségszerű mellékterméke, mérgező kigőzölgése. Más ugyanezt az áteredő bűnnel, vagyis az ember megromlott természetével magyarázná. Az én rendszeremben ez a kettő, ha nem is azonosan egyenlő, de erősen korrelál, és megváltást ebből természetesen (számomra természetesen) csak a Megváltó tud hozni. Akinek a morális-szociális (tehát nem a teológiai, metafizikai stb. jellegű) tanítását (mondjuk a hegyi beszédet) az izmaeli terminológiával már több ízben így foglaltam össze:

– Legyetek Meghagyók.

---