Birtalan Balázs naplója: Terepautó színezüst erdők során

Ez van – Blog – Tudatmódosítók – Salátástál – Terápia – Sorskönyv nélkül – Olvasókönyv – Képmutatás – Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
„Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.” – Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

hétfő, január 09, 2006
11:43

Terepautó színezüst erdők során

Pénteken Tomival sütiztünk a Veres Pálné utcai Bulldog cukrászdában, majd mentem Dávidhoz, akivel vagy elkezdődünk egy épkézláb terápiát, vagy nem. Ezt eddig nem blogoltam le, de úgy döntöttem: megvárom a felújítási mizéria végét, és akkor állok neki terapeutát keresni, amikor már tudom, hogy mennyit tudok rá szánni meg mikor meg ilyenek. És amikor elérkezék az idők teljessége, és ez valamikor a két ünnep között vala, megkerestem a tavalyi Pszinapszison az Ericksoni hipnózisról tartott műhely vezetőjét, és kértem tőle egy időpontot. A „vagy igen vagy nem” pedig arra vonatkozik, hogy közösen el kell még döntenünk, hogy valóban ő-e az, akivel a leghatékonyabban tudok terepautózni, a refluxom megszűnése és a szorongásaim csökkenése végett. Ez néhány alkalom lesz, amíg aztán megkötjük a terápiás szerződést – vagy nem, mint mondtam.

Szombaton felavatódott Netti szalagja, ami indirekt módon megint jelzés volt arra nézve, hogy én is milyen vén marha vagyok. (Tomival megbeszéltük, hogy nincs értelme számolgatni az ősz hajszálaimat, mert annyi van.) Szalagavató után otthon végre felbontottuk azt a jégbort, amit még nyáron vettünk Szigligeten. Először furcsa volt (elkezdett egy kicsit szénsavas lenni), de aztán hagytuk állni, majd beraktuk néhány percre a mélyhűtőbe – és akkor kijött az a bizonyos egyedi zamat, amely mellett a 6 puttonyos Tokaji Aszúnak is kapaszkodnia kell, ha versenyben akar maradni.

Vasárnap pedig lakásszentelő volt. Néhány ember híján (beteg volt, nem ért rá, nem mert eljönni) eljött az egész közösség. Kicsit tartottam tőle, hogy el fogunk-e férni és mit kezdünk ott annyian (összesen 19-en voltunk), de jó volt. A mise is, meg az utána következő beszélgetés is. A lakás mindenkinek tetszett, és minél többet és többen mondják, hogy „nahát, de klassz lett” annál inkább elhiszem én magam is. Apránként talán felülíródnak a harctéri sebesülések is...

Címkék: 5K, Gasztro, Lakás, Pszicho