Rákmenetben
Ma délelőtt befejeztem Apa új könyvének a html-lé alakítását. Akit érdekel a kortárs költészet annyira, hogy elolvassa, de annyira nem, hogy kifizess érte a bótba' az 1200,– Ft-ot, az elolvashatja a neten.
Tegnap este, szemben a kezdeti tízperces iőkkel, félórát futottam, utána fönt ezt még némi hasizomgyakorlat követte. Januárban, amikor kezdtem, a tíz perctől is fulladtam. Most (és már a megelőző napokban is) a félórát gyakorlatilag megállás nélkül futottam végig (leszámítva az útkereszteződésekben azt a néhány másodpercet, amíg a zöldre vártam). Ezt kifejezett sikerélménynek könyvelem el. Amikor felértem, természetesen a tökömről is szakadt a víz – de nem éreztem magam kimerültnek, és nincs izomlázam. Nem is tudom, mikor volt utoljára. Igaz, ami igaz: januárban bő 16 kilóval nagyobb terhet kellet körbehordoznom...
Tegnap délután megvolt a könyvbemutató az Írók Boltjában. Több mint negyvenen voltak, ami azon az aránylag kis helyen kifejezetten tömegnek tűnt. Szerintem nagyon klasszul sikerült; ezúton köszönöm mindenkinek, a jelenlétével megtisztelte ezt az alkalmat.
Tegnap délelőtt szupervízión voltam, és megbeszéltem, hogy kiknél, mikor és milyen feltételekkel fogom tudni elkezdeni az önismereti pszichodrámát.
Szombat-vasárnap átdolgoztam Apának a Megindul a Medvekopter c. mesekönyvéből általam bő egy éve bábszínpadra írt darabot, amelynek szeptemberben lesz a bemutatója. Kiirtottam belőle másfél családot, némileg egyszerűsítettem, másrészt pedig bonyolítottam a sztorin. Minderre azért volt szükség, mert még a múlt héten, szerdán leültünk Gézával, aki elmondta, hogy itt gagyi, ott hosszú, emitt technikailag nem megy, úgyhogy legyek szíves... Voltam szíves; összességében jó egy napos munka volt.
Pntek-szombat-vasárnap pedig (a munka mellett és ellenére) egy csomót hétvégéztünk Tomival: pihentünk, sétáltunk, veszekedtünk, kibékültünk, kajáltunk, boroztunk, fagyiztunk – szóval jó volt nekünk. És lefoglaltuk a szállást nyárra: augusztusban két hétig Badacsonytomajon leszünk, a Borbarátok c. fenomenális helyen. Alig várom, pedig addig még van jó pár hónap.
Címkék: Apa, Nyaralás, Pszicho, Súlyos