Névtelen szerint:

Nem szép, amit mondandó vagyok, ám az életösztön diktálja: Én nagyon igyekszem csak olyan problémákkal foglalkozni, amelyek megoldásában legalább egy fikarcnyi reális részem lehet.

Tehát TÖRŐDÖM embertársaim érzékenységével, magánemberként, és a szakmámban is. Szelektíven gyűjtöm a szemetet, nem öntök sósavat a lefolyóba, gyógyszert a szemetesbe, egyszóval igyekszem nem károsítani emberi és fizikai környezetemet.

NEM TÖRŐDÖM azonban az autóbalesetek számával, a kamerák mennyiségével, a halálozási statisztikákkal, de az afrikai éhinséggel sem. Mert a tényeket megváltoztatni e területeken nem tudom, e tények viszont erősen megváltoztatnak engem: Nevezetesen szorongok, félek, sírok, megdöbbenek, rosszul alszom, ha komolyan veszem, hogy mennyi baj van a vilgában, amiben én csak egy pici pont vagyok.

Úgyhogy én az "írástudók felelősségének" egy (nem is kis)darabját megtagadva továbbra is a magam szakmáján, családján, magánéletén belül szeretnék foglalkozni a világ dolgaival. Egy-egy nehezebb napon, amikor sok krízisben lévő emberrel találkozom, bizony még ezt is éppen elégnek érzem.

De tisztelem azokat az embereket, akik messzebbre látnak.

 Névtelen szerint:

Magabiztosság ide vagy oda, még mindig nem világos a háborúsdi, hogy ebből a 37 polgárháborúból (amelyben ugye nemzetközi konfliktusok a nevéből eredendően nem lehetnek benne), hogy jön ki a kétmilliárd.

 Névtelen szerint:

Balázs, már egyszer idézted Nietzschét, hogy mit ad egy hordó bor és egy palack szennyvíz. Ha 50 állításból 5 vitatható értékű, akkor az egész halmaz hitele meginog.
Továbbá, szerintem nem azt könnyű fölismerni, hogy az 50 mondat manipulatív, legfeljebb csak azt, hogy provokatív.

Konkrétabban is.
1) A lakosság kamerákkal való megfigyelésének tényét nem vitattam, nem is kívántam elbagatellizálni. A dolog mértékét vitatom, és ez a mérték teszi manipulatívvá az állítást.
2) Az autóbalesetekre azt mondtam, szomorú (nyilván az elbagatellizálás jegyében). Hogy a 70 % miért a fejlődő országokban következik be, arra csak halvány tippem van. (Pl. mert még nem alakult ki a szükséges közlekedési kultúrájuk). Hanem kíváncsi lennék, ezen a területen mit kell tennem, hogy úgy érezzem, fölemeltem a seggem a bársonykanapéról.
Végezetül. Hiányolod a tisztázó visszakérdezést (Én nem látom a fontosságát – de érdekel, hogy szerinted mitől fontos), pedig ott van az. Csak annyira magától értetődő, hogy az ember (legalábbis én) nem bocsátja előre minden alkalommal.

 Névtelen szerint:

Ja, igen, épp ez a seggem-a-bársonykanapén-érzés, amit baromira utálok. Az "úristen-merre-halad-a-világ" típusú állítások (l. pl. idézett könyv) engem, a fogyasztói társadalom aktív tagját (mert az vagyok addig, amíg el nem megyek mauglinak egy tanyára - és ezzel már sok értelmiségi fuccsolt be...) az önző barom pozíciójába helyeznek, és kényszert érzek, hogy győzködjem magam (keresem az érveket), miszerint nem is vagyok lélektelen elvevő.

Én ugyanúgy nem választottam a fogyasztói társadalmat, mint ahogy az afrikai éhező sem az éhezést.

Kivonulhatnék a társadalomból, hogy ne fogyasszak, de magammal vinném a másoktól kapott tudásomat is, meg sem próbálatnám, mint most, azt mások érdekében felhasználni. ÉS itt kéne hagynom a legtöbb embert, akit szeretek, a kultúrát (ami szintén a fogyasztói társadalom integráns része!!!!), amihez ragaszkodom. És erőlködhetnék egy olyan tevékenységgel, amihez nem értek, és amihez nem fűlik a fogam, és szinte biztos, hogy baromi rosszul csinálnám.

Tényleg Balázs, akkor most szerinted mit kezdjünk ezekkel az általad is idézett információkkal?

 Névtelen szerint:

Nagyon foglalkoztat engem ez a kérdéskör, nem tudom a töprengést abbahagyni. És a töprengés tárgya még mindig a saját felelősségem (iiletve általánosabban az egyéni felelősség) kérdése. Tényleg, hogyan kéne engem megrengetnie ezeknek a tényeknek? Hogyan kéne szerinted/szerintetek ahhoz viszonyulnom, hogy pl. olyan sokan, és egyre többen halnak meg AIDS-ben? Mit csináljak?? Mit gondoljak?? Mit tegyek ellene? Mit tehetek azon kívül, hogy nem élek promiszkuus életet, hogy nem kábítószerezek, stb. És ha mindezeket folyamatosan megteszem (pontosabban nem teszem meg), akkor mennyiben számít, hogy mit gondolok e statisztikai adatról? Sőt, mit számít, hogy tudok-e róla egyáltalán?
A kérdésem valódi kérdés, bár kétségkívül provokatív. Valóban érdekel mások véleménye, és jó érvekkel hagyom magam meggyőzni, ígérem.

 Névtelen szerint:

számomra abban áll az egyéni felelősség, hogy nem dughatom a fejem homokba, hogy annak ellenére, hogy nincs hivatásom harctéren halottakat összeszedni, még tudnom kell róla, hogy háború dúl, ezzel a tudattal kell feküdjek, ezzel a tudattal kell kelljek, mert ha megtanulom becsukni a fülemet, szememet, mert ha a békés mikroklímámat megtanulom megvédeni minden zavaró hírtől, világégéstől, természetikatasztrófától, vagy csak a ténytől, hogy a civilizácionk gonosz és önző, akkor azt sem veszem észre, ha a szomszédomat minden este félholtra verik az ablakom alatt. Ezért nem válasz nekem, ha valaki azt mondja, "nem foglalkozom a politikával, nem érdekel a politika, nem is akarok hallani róla",mert ez a gyermekinemtudás, szemettenyérreleltakarás megengedhetetlen a haláltáborok óta, ahová milliok orra elott vittek milliokat.
De ezek nem érvek, érzések. Érveim nincsenek, bocsánat, Eszter.

 Névtelen szerint:

Eszter, éppoly gyengének, kétségbeesettnek és szerencsétlennek érzem magam mint Te amikor felteszed azeket a kérdéseket. Keveset tehetünk csak, szinte semmit, de egyet azonban mégis, mégpedig azt, hogy tisztán lássunk. Hasonlatos ez ahhoz mint amikor egy beteget hoznak a kórházba, aki lázas, félrebeszél, rosszul érzi magát, hány, és még folytathatnám az általános szimptómák felsorolását. Az egyik orvos azt mondja, nincs ennek komoly baja csak elrontotta a gyomrát. Egy másik is odajön, ránéz és azt mondja, lehet napszúrást kapott, nézzétek hogy mennyire leégett az arca. A harmadik szalmonellára gyanakszik míg a negyedik vakbelet kiállt.

Nos pont így nézünk ki mi is amikor arról tanakodunk, hogy miért van éhínség a Földön? Miért esnek egymás torkának békés nációk? Miért a növekvö kriminalitás és miért bomlik fel minden második házasság? Ha a betegnek csak napszúrása van, elég ha hüvös, árnyékos helyre viszik és borogatással lehütik, de ez nem fog segíteni rajta ha vakbele van. Ha vakbélgyulladása ven akkor azt ki kell venni, de ez nem fog segíteni azon aki szalmonella mérgezésben szenved. A tünetek ugyan megegyezöek lehetnek, de az okok teljesen mások. Rossz diagnózisból kiindulva a rossz gyógymód a beteg halálához is vezethet. És mi van ha sem nem gyomorrontás, sem napszúrás, vakbél vagy szalmonella, hanem sugárfertözéssel hozták be a beteget, amire senki sem gondolt.

Itt van egy történelmileg is zsákutcába jutott tévhit a proletariátus vezetöszerperéröl. Sokáig szentül azt hittük, ha a világ proletárjai egyesülnek, akkor az emberiség bajai is megoldódnak majd mert a termelöeszközök azok tulajdonába kerülnek, akik dolgoznak velük. Valószínüleg tévedés lehetett. De akkor mit tegyünk? Erre a kérdésre nehéz, söt lehetetlen válaszolni a pontos okok és az egyértelmü diagnózis hiányában.

Tehát amit tehetünk, hogy mielött mütöbe visszük a beteget, hogy kivegyük a vakbelét vizsgáljuk meg a rendelkezésünkre álló eszközökkel. Figyeljünk tehát oda azokra, akik olyan tehetséggel rendelkeznek, hogy képesek feltárni a betegségünk nyilvánvaló okait, hogy ezen ismereteket meghányva-vetve el tudjuk dönteni merre, hova tovább?

 Névtelen szerint:

Nem, Asszam, bocs, nem értek egyet. Tartok tőle, hogy ha az ember a kataklizma (háború, éhinség, stb.) víziójával kel-fekszik, akkor elveszti azt a biztonságérzetet, hogy vannak dolgok, amiért érdemes erőfeszíteni. Én inkább gondolom, hogy az az egyénnek az a felelőssége, hogy észrevegye a maga mikrokörnyezetében azokat a (szakmai és magánéleti) feladatokat, amelyekben hatóereje van, és hogy azokban cselekedjen. Ha tudnám is, hogy miért van annyi balesetes halál (ami annak felel meg a te példádban, hogy mitől hány a beteg), akkor sem tudnék mit tenni a baleseti halálozás csökkentésére (a beteg meggyógyítására) egyebet, mint hogy a gyerekemet megtanítom közlekedni (szólok egy orvosnak), mert nem vagyok közlekedésbiztonsági szakember (avagy a te példádnak megfelelően orvos).

 Névtelen szerint:

Bocsánat az előző megjegyzésemben összemostam, amit Sztefano és Assam írtak.
Assamnak az a része szól, hogy a "kataklizma víziója", Sztefanonak meg az, amit a "hányós beteg"-ről írtam.

 Névtelen szerint:

Maris tettel a balesetihalalozas statisztika javitasaert, ha orvost hivsz a balesetes melle, ha a gyerekedet kozlekedni tanitod, errol van szo!

 Névtelen szerint:

Oscar Wilde: "The Importance of Being Earnest" ('Bunbury')
Third Act; Lady Bracknell:
"This noise is extremely unpleasant. It sounds as if he was having an argument. I dislike arguments of any kind. They are always vulgar, and often convincing."
Üdvözlettel:
Tapsifüles