Matrac
Amíg az utcákon rügyező fák és meghitten Molotov-koktélozgató emberek, nekem a hétvégén megvolt a pszichodráma harmadik fordulója. És a ma délelőtti fordulóban túlestem életem első protagonista játékán. Részleteket nem írok (senki ne is kérdezzen), de íme, egy kiragadott párbeszéd:
Én (az egyik szereplőhöz, kvázi megvilágosodva): De hiszen te csak egy projekciós felület vagy!
Drámavezető (enyhe éllel): Nagyon valószínű ám, hogy ő érti, mi az, hogy projekciós felület...
Én: Nem érdekel, hogy érti-e, az a fontos, hogy én megértsem.
Drámavezető (most már kevésbé enyhe éllel): Aha, szóval nem az a fontos, hogy megéld, hanem hogy megértsd...
Ez után nem sokkal történt, hogy – intenzív és fölöttébb hangos kurvaanyázások között – úgy megöklöztem az (ilyen esetekre gondosan bekészített) matracot, hogy vagy nyolcan tartották nekem, jó tíz percen keresztül.
Amikor pedig vége volt a játéknak, és a többiek visszajelzésére került sor, a számomra egyik legértékesebb mondat ez volt:
– Olyan jó látni, hogy végre mosolyogsz is. Szép a mosolyod.
:-)
Címkék: Pszicho