Afganisztánnak is van KDNP-je
Az Indexről másolom ide:
Perviz Kambaks a fellebbviteli bíróság előtt elismerte, hogy letöltött az internetről egy, az iszlám tanításait megkérdőjelező cikket, de azt már tagadta, hogy egyetemista társai között terjesztette volna azt. A 23 éves fiatalember visszautasította azt a feltételezést, hogy megsértette volna vallását, mert – mint ahogy mondta – muszlimként soha nem engedné meg ezt magának.
A fiatalembert három hónappal letartóztatása után, egy zárt ajtók mögött tartott tárgyaláson ítélték halálra istenkáromlás miatt. Kambaks szerint az elsőfokú tárgyaláson mindössze három perc alatt hozták meg a halálos ítéletet a bírák. A 23 éves fiatalember ártatlannak vallotta magát az ügyben, és közölte: beismerő vallomását kínzással csikarták ki belőle.
Az ügy miatt az afgán és a nemzetközi sajtószervezetek közbelépésre szólították fel Hamid Karzai afgán államfőt.
A teokrácia és a fundamentalizmus mindenütt teokrácia és fundamentalizmus. A különbségek nem minőségiek, csak mennyiségiek. És azok is csak addig, amíg a hatalom közelébe nem kerülnek, akár oldalszéllel is.
Címkék: Kopipészt, Politika, Vallás