A szokott féléves gyomrászati kontroll végeztével 59-es villamossal megyek a János Kórháztól (mit keres az arra?!) a Moszkva tér felé. Elmélyedek Darvasi László Trapiti c. mesekönyvében (kötelező olvasmány mindenkinek, aki még nem tud trapitizni!); épp Bibircsókos Rozáliáról, a Boszorkány Csúnyasági Világverseny győzteséről olvasok, amikor megszólal mellettem egy kedves, idős férfihang:

– Fiatalember, tudna adni egy kicsit...? – Mivel nem a megszokott tablettásbor-hang, felnézek: hát egy kétfejű bácsit látok, aki a hangja dacára, meglehetősen tablettásbor-kinézetű. Második rápillantásra kiderül, hogy a két fejéből az egyik – stílszerűen – egy bibircsók az arcán, de akkora, hogy jujj. Félbehagyom Bibircsókos Rozáliát, előveszem a pénztárcámat, kotorászok benne. Közben a villamos kanyarodik egyet, a bácsi pedig – aki több vasat tart a tűzben, és a túloldalon lévő utasoktól is próbál lejmolni – lágyan megtántorodik. Tényleg lágyan, épp hogy csak. Ehhez képest, noha az orra alatt, mégis aránylag fennhangon akasztja meg saját pénzszerzési ügymenetét a következő megállapítással:

– A kurva isten bassza meg.

Semmi őrjöngés, csapkodás: mintha tényt közölne. Néhány éve hasonló esetekben megbotránkoztam, és magamban elkezdtem mondani az engesztelő fohászt a káromkodásokért. Most nem. A mondat ma se vág épp a stílusomba, kicsit össze is rezzenek, de alapvetően lenyűgöz az öreg. Semmi kétszínűség, semmi alakoskodás, semmi „görögnek görög lettem, zsidónak zsidó, konszolidált utasnak meg konszolidált utas”: ami a szívén, az a száján. Ha emiatt bukja a zsét, hát bukja. És, mintha mi sem történt volna, már fordul is felém újra, és várja pénztárcavizslatási akcióm végeredményét.

Bankjegyben (számos okból) eleve nem gondolkodom, ami viszont az aprót illeti, mit ad Isten (jelzővel vagy anélkül), csupán egy ötforintos van nálam. Ha máshogy nem is, legalább a pénztárcám vonatkozásában sikerült a napokban megszabadulnom a súlyfölöslegtől. Kiveszem, nyújtom felé, kicsit szabadkozva:

– Ennyi apróm van...

– Ez túl kicsi, nem kell – mondja enyhe szemrehányással a hangjában. De nem kérdezi meg, hogy nem-e tudnék-e többet-e; sokat tapasztalt ember, tudomásul veszi a tényeket, elfordul, majd ismét közli, csak úgy:

– A kurva isten bassza meg.

Nem nekem szól ez, nem a szánalmas kis ötforintosomnak – minket már el is felejtett –, hanem a következő kanyarnak: a villamos épp befordult a Moszkva térre.

Leszállok, visszatérek Bibircsókos Rozáliához. Ő marad: megy tovább a maga bibircsókos arcával és életével.

Címkék: Könyv, Sztori

---