Endogén opiát szerint:

Nahát, érdekes, én sokkal egyszerűbben fogtam fel ezt az ünnepet. Annak kifejezéseként, hogy jó, hogy vannak nők. Ki-ki életében ez különböző jelentéssel bírhat (ők adják a legjobb ötleteket, ők gondoskodnak rólam, ha beteg vagyok, ők mondják meg, ha hülyeséget csináltam - direkt nem csak olyanokat sorolok, amik beleillenek a hagyományos szerepkörbe).

Ez után a post után jobban értem az averziódat, tőlem viszont távol áll, hogy a nőséget az egyenjogúság kérdésévé szűkítsem le. (Ráadásul az egyenjogúsági mozgalomnak legalább annyi fájdalmas következménye van a nőkre nézve, mint pozitív. Azt biztosan nem akarnám ünnepelni, hogy hurrá, egyenlőek lettünk!)

 Balázs szerint:

Noha nem végeztem szisztematikus felmérést, a természetes élőhelyemen tett megfigyelések alapján annyit mondhatok, hogy te vagy az egyetlen általam ismert nő, aki nem rühelli a nőnapot. Az egyik kolleganőm mesélte, hogy a barátja azt kérdezte, hova menjenek el vacsorázni nőnap alkalmából. Basszus, sehova -- dúlt fúlt nekem a kolleganőm --, inkább mosogasson el!

Nem akarok neked rosszat, de szívesen visszatérnék erre a témára azután is, hogy lehúztál néhány évet egy munkahelyen, napi hat-nyolc órára összezárva férfiakkal, akiknek többsége a következőképpen áll hozzád:

a) meg akar dugni
b) semmi pénzért nem akarna megdugni
c) vitában meghallgat ugyan, hogy mit beszélsz, de legyint, mert nő vagy
d) a főnököd ugyancsak meg akar dugni, pénzt viszont nem ad neked ugyanannyit, mint férfikollegáidnak

És emellett március 8-án letesznek az asztalodra egy szál virágot, és ha ezért nem mosolyogsz elg hálásan, akkor félhangosan megállapítják a hátad mögött, hogy egy frusztrált, baszatlan picsa vagy.

 Balázs szerint:

A b) pontból kifelejtettem, hogy ezt természetesen fennen hangoztatj, részletes indokokkal (amelyek nem én-közlések).

 Endogén opiát szerint:

Balázs, ha nem 6-8, de négy órát már dolgoztam munkahelyen, ahol (heteró) férfiak is voltak, érdekes módon nem tapasztaltam ezt, de mondjuk, hogy az én valóságészlelésemmel van baj.

Hogy "baszatlan picsa", életemben egyszer hallottam, igaz "viccelődő" hangsúllyal - tőled.

 Névtelen szerint:

Azért nem ennyire borzasztó nőnek lenni.

De sajnos majdnem. Kifejezetten megkönnyebbülés, hogy korom és kilóim szaporodtával kikerültem a nagyon széles szexuális húspiacról, és így nem vagyok már kitéve igen otromba szexuális közeledéseknek. (Ajánlom figyelmetekbe Polanski Iszonyat című filmjét, valamint Németh László Iszony című regényét.)

A divatos 20-30 éves kort több mint 10 évvel kellett meghaladnom ahhoz, hogy a szexualitásom valóban csak az intimszférám része legyen.

Így baromira utálom a nőnapot, mert bár mostanra már eljutottam a személyiségfejlődésnek arra a fázisára, hogy szeretek nő lenni (annak minden egyenlőtlenségével is), de határozottan nem szeretem annak a személytelen hímsovinisztaságát, hogy valaki női mivoltom miatt köszöntsön.

Mondjuk inkább köszöntsön a személyes kedvességem, a vasárnapi túrós sütemény, vagy ágybéli intmitások okán, olyasmi miatt, ami engem a köszöntő nézőpontjából minden más embertől - és nem csak a férfiaktól, hanem a nőktől is - összetéveszthetetlenül megkülönböztet.

Éljen az egy és megismételhetetlen individuum! :)

 Balázs szerint:

Hogy "baszatlan picsa", életemben egyszer hallottam, igaz "viccelődő" hangsúllyal - tőled.

Én is ebben a társadalomban szocializálódtam. Ez persze nem mentség, csak magyarázat. A mentségem legfeljebb annyi lehet, hogy nálam hasonló kiszólásokkor biztos lehetsz, hogy nem a frusztrált, nyálcsorgató heteró pasi beszél belőlem.

De szerintem ugorjunk.

 Névtelen szerint:

a nőnap kislány korom óta csupa jó és kedves dolgot jelent: amikor kisiskolás fiúcskák pénzt dobnak össze nagy titokban, és reggel a padon találjuk az ibolyacsokrokat, pár évvel később, már át is tudják adni, pár évvel később már bele se pirulunk, aztán diferenciálódik, az egyencsokron túl kapunk még valakitől külön, és azon megint pirulni kell. És az apák és a nagypapaák is adnak már az egészen kicsi kislányoknak, és ebből meg lehet sejteni, hogy én is nő vagyok, vagy leszek, mint a mama.
Szeretem a nőnapot. Az idén is szerettem. rülök minden köszöntésnek, és még annak is nagyon, hogy legyen akármilyen nap, a melósok az utcán utánamszisszennek, csettintenek, cuppantanak, füttyentenek, csak mert nő vagyok, és ez észrevehető, sosem éreztem magam szexuális segédeszköznek, és tudok bízni abban, hogy időskoromra is marad valami látható és izgalmas nőiesség bennem, és lesz aki ünnepli.

 Balázs szerint:

Ámen.

 Névtelen szerint:

Assam megjegyzésére annyit: így kap más jelentéstartalmat egy "ünnep". Várom már, mikor lesz férfinap, hogy engem a férfiségemért köszöntsenek. Mikor lesz apák napja, hogy köszöntsenek azért, mert apa vagyok. És jól fogom érezni magam azon a napon, a többi napon meg jó esetben majd elviselem, hogy egy évben csak egy napig számít, hogy ki vagyok. Mikor lesz fű, fa, virág, állatok, stb. napja, hogy ne csak a Földet ünnepeljük, amikor éppen Föld napja van. Mert erre az analógiára építve a Föld is örülhet, hogy az év 365 napjából egyszer kiemelten fontosnak tartjuk a létezését. Kár, hogy "felhőtlen" örömét (vicces kontextus) nem tudja kifejezni, de még nagyobb kár, hogy a másik 364 napban (is) olyan terhelésnek van kitéve, amit nem egyensúlyoz az az egy nap ünneplés. Jelentősége annyi van, mint a halottak napjának: a megemlékezés értéke, hiszen úgy sem változik semmi. De nyugodt lelkiismerettel térhetünk haza, hogy "ej, na most megtettük a magunkét".

 Alensha szerint:

én nem nagyon tapasztaltam életemben negatív megkülönböztetést azért, mert nő vagyok (lehet, hogy szerencsém van és túl normális férfiakkal vagyok körülvéve :) de ezeket a mindenféle napokat én is üres formaságnak érzem. a nőnapot is, az anyák napját is, a gyereknapot is. még a névnapokat is. a Valentin-nap meg egyenesen brutálgáz. szerintem mindegyik ilyet a virág- és giccsárusok tartják fenn :)

 Unknown szerint:

Egyetértek Balázzsal is meg Alenshával is... Nálam a "nők ünneplésének napja" nem szól másról, mint arról, hogy ha már az év 364 napján megalázzuk, eltapossuk, visszatartjuk a nőket, akkor egyetlen egy napon mégis legyen nekik... NEM véletlen, hogy nincs "férfiak napja" - hiszen övék (miénk) az egész élet... És a legszebb a történetben, amikor a nők mindezt el is fogadják, sőt, örülnek neki. Én bizonyosan nem örülnék, ha nő lennék.

A Valentin-nap pedig "nevetséges és értelmetlen kommersz kiszipolyozás".